Elmerengtem, vajon melyik lehet a legjelentéktelenebb, mára az érdeklődés perifériájára szorult hifi egység, amivel egyáltalán nem érdemes foglalkozni. Szeretném bemutatni a listám első helyezettjét, a Technics belépő szintű CD játszóját 1994-ből.
Maga a főcím is megütközést kelt. Az még rendben van, hogy Technics-szel kezdődik, na de SL-PG360A-ra végződik? Ha pedig jobban utána nézünk, - hiszen ennyi eltelt idő után, ki emlékezik már pontosan rá, - akkor a ’gugli’ valami egyszerűnek a képét dobja fel. Nem mondhatnám, hogy a CD játszók ma reneszánszukat élik, de ha van, aki még komoly szándékkal pörgeti őket, valószínűleg nem ez a kategória lesz az, amit használ. Ennél lejjebb már csak a valódi „noname” réteglejátszók találhatók. De ezek többsége, már az újrahasznosítás elemeként valószínűleg be van építve, valamilyen átlag háztartási termékbe.
Ennél lejjebb, ezek szerint már nem nagyon van. Úgy is fogalmazhatnám, hogy ez tényleg a belépő szint, mégis érdekes, hogy a legtöbb darab, amire egy kicsit is vigyáztak, vagy nem hajszolták őket agyon, működőképes mind a mai napig.
Egykor elérhetőnek vélt álmaink netovábbja lehetett egy hasonló lejátszó és ráadásul elég sokáig kellett gyűjteni rá! Biztos nem nehéz újra belegondolnunk, az akkori keresetek fényében, 1991-ben mennyi küzdelemmel járt összespórolni huszonnégyezer forintot! Mostanra viszont ebből a szempontból alaposan megváltozott a helyzet. Mert, ahogy telik az idő, idővel az ember után dobálják ezeket a masinákat, így kerültem most újra egy ilyen lejátszó közelébe.
Mit lehet tudni róla? Igazából inkább úgy érdemes feltenni a kérdést, mit érdemes tudni róla. Alighanem annyira érdektelen a cucc, hogy ezt a részt nem ereszthetem bő lére:
Ha jól megmarkoljuk a két oldalán és végzünk egy ellentétes irányú tekerő mozdulatot mindkét csuklónkkal, akkor recsegni-ropogni kezd, egész addig, míg a deformálódás látható eredményeképp az egymásra merőleges síkok kezdenek nem derékszöget bezárni. Érezhető, hogy az anyag ottmaradt raktárkészleten a cégnél, amit az alap helyett a csúcstermék kaphatott meg. No, nem feszegetem a határait, abbamarad a folyamat, hiszen nem szeretném tönkretenni, az amúgy makulátlan állapotú lejátszót. Ezzel képet kapunk arról is, hogy ez már nem a nyolcvanas évekből származó „veretes” kiépítések egyike. Korszakára jellemző folyamat az „elműanyagosodás”, ami, valljuk be, nem vezet hosszú távon a presztízse megőrzéséhez.
Mit mondjak még? Kinézete: az egyébként egész designos előlap Technics-szürke egyhangúságát, a matt fekete vezérlő gombok középen a használattól fényesre polírozott felszín próbálja itt-ott megtörni. A folyadékkristályos kijelző mára meggyengült fényerejével, tovább erősíti a csúcskategória túlcicomázott megjelenésén szocializálódott szem számára az elhagyatottság és középszerűség érzését. A CDM 12.1 futómű, 1bit MASH digitális átalakítója, 0.0035% teljes harmonikus torzítás mellett 100db-es jel/zaj aránnyal rendelkezik a gyári specifikáció alapján, valamint a 3.3kg súly az, amit érdemes lehet még megemlíteni vele kapcsolatban. Amúgy kivitele normál hifi-torony méretű, de a külső méreteinek adottságai az egymásra illeszthetőségét erősítik a kategóriatársakkal. A belső tér elektronikai lefedettsége messze nem igényelne ekkora dobozt.
Hamar polcdísszé avanzsálódik, és ebből a helyzetéből már világosan sejthető a jövője, a sors mit szánt neki, sajnos várhatóan ott fog a használatlanságtól elpusztulni…
Általában ez jut eszembe róla, ha a pillantásom a környékére téved, ahol az érkező fény valamivel magasabb szinten formatervezett sorstársairól érkezik. Ő továbbra is fekete lyukként szürkül bele a társaságba…
Innen lenne szép nyerni, - mondatja velem az egyre erősödő részvét a Technics iránt.
De szerencsére időnként, egy gyors lefolyású erősítő próbához, hangot csiholni szükség van egy ilyen egyszerű lejátszóra, ami könnyű, még könnyebb előszedni, bekötni és talán nem akkora katasztrófa, ha egy esetlen mozdulat miatt véletlenül megcsikaródik a külseje.
A sors kiszámíthatatlan fintoraként ez néha egybe esik azzal, amikor pont van hely a központi hifi állvány felső polcán. Legyen, kipróbálom!
Megannyi viaskodás indul el ilyenkor az elmében ez ellen, hiszen mindig adódik a pillanatot terhelő, ennél fontosabbnak tűnő feladat, de úgy vagyunk megalkotva, hogy a kíváncsiság jellemzően győzedelmeskedjen. Most sem volt ez másképpen.
A kétezres évek elején tett próbálkozások során már feltűnt, hogy a „rezgéscsillapítós” állványra telepített alap technika sokszor többre képes, mint ugyanannak a sorozatnak a csúcsa, mellette a földön.
Ezzel a gyakorlati mentőövvel, az utóbbi években a belépőszintet kevésbé kényeztettem. Pedig, ha van, amire érdemes jó hatással lenni, akkor az pont ez a CD játszó és nem csak a rezgéscsillapítás területén. Mióta a Furutech cég piacra dobta az FI-8NG jó minőségű és könnyen szerelhető borotvacsatlakozóját, azóta kinevetem ezt a hálózati aljzatot, amivel ezeket a Technicseket is szerelték. Bele az izmos tápkábelt, hadd szóljon!
Ha, már bekötöttem, jó ideig úgy is maradt, rögtön felfedem miért. Kíváncsi lettem, ki, hogyan értékeli. Letakartam és figyeltem, hogy még véletlenül se lehessen szemrevételezni belőle a legapróbb kivillanó részletet sem.
Így sikerült összehozni egy mini közvélemény kutatást, már ha tíz-tizenöt vélemény egyáltalán annak számít. Tekintve a CD lejátszó „érdekességét”, ez a szám szerintem elegendőnek mondható és nem lett volna túl jó visszaélni az idővel sem, amit érdemes erre a témára „pazarolni”. A Technicset körülvevő audiofil komponenseket nem lehetett csak úgy eltüntetni, ezért ezek láthatóak maradtak. Feltételezem a látvány egésze azért befolyással bírt az elhangzó véleményekre… Szerencsémre, abban a helyzetben vagyok, hogy nem a saját véleményemet kell szajkóznom és hitegetnem a kedves olvasót, hanem így egyfajta vakteszt áll a rendelkezésünkre, amiben nagyjából objektív tapasztalatok kaphatnak hangot. Már ha eltekintünk attól, hogy egy komolyabb láncról nem feltételezzük általában, hogy a rejtekében egy alap lejátszó van eldugva.
Hogy az erősítés milyen elemekből állt a mi szempontunkból talán nem annyira lényeges, mert a közben eltelt néhány hét alatt, amíg e kísérlet tartott, ez a részlet volt az, mely folyamatosan változott. Egyedül a hangfalaknál volt állandóra bekötve a Bösendorfer VC7.
A teszteléshez használt zenék, az ismertebb előadók közül kerültek ki, de itt is olyan sok lemez került terítékre, hogy inkább csak a kategória az, ami említésre méltó. A szokásos klasszikus, jazz, elektronikus és rock lett feltálalva, kinek-kinek ízlése szerint cserélgetve, minőségében a kívánalomnak megfelelő kiadványokon.
Szubjektív véleményem a CD játszóval kapcsolatban az, hogy installáció híján „elviselhető” hangja van. Lehet, aki meghallja az első akkordokat és azonnal kiköti, de biztosan akad olyan valaki is, aki hozzá illő láncon hallgatja évek óta, akár első tulajdonosként. Elég népszerű modell volt ez a kilencvenes évek közepére…
Megadva a módját azonban a hangja felülemelkedik a korlátain. Nehéz ezt jól kifejezni, de valahogy elveszíti alaplejátszóból fakadó identitásának java részét és egy közös koprodukció veszi kezdetét a környezetével, a hangzás pedig ezek összhatását igazolja vissza. Önmagától nem lehet ilyen jó, ezért vélekedek így. Meghatározza a hangját a hálózati táp és összekötő kábel. A bedrótozás következménye egyfajta zavarmentesség lett, ami valamiféle elemelkedettség az elektronikától, vagy legalábbis valamilyen ehhez hasonló érzetet tükröz. Inkább hang-energiák mozognak, az elektronikát alkotó anyag, korlátozó befolyását valamelyest már nélkülözve. Mivel viszonylag karakter gyenge és e miatt könnyebben befolyásolható, ezért még folytathatom e dicsérő szavakat. Nem éreztem különösebb hiányát a felbontásnak, vagy bármiféle információ veszteségnek, igaz a hangfalak nem is igénylik különösebben, e nélkül is eldöngicsélnek azon a szinten, amit úgy nevezek, hogy szerethető. A hangzáskép méreteit ugyancsak a hangfal tulajdonságai határozzák meg, de úgy látszik, a CD kihozza belőle az átlaglakásban elfogadhatót.
Hibákat főleg akkor tudnék írni, ha kieszközlöm belőle az identitását főként meghatározó vezetékeket. Magára maradva egy szűrt közegben ne várjunk tőle túl hű tolmácsolást a zenéről. Nyilván felismerhető lesz, de a felszín alá, az apró részletek és a zene lelkületének világába már nehezen jutunk el. Nem csodálkoznék azon, ha ezeket a mondatokat légből kapott teóriaként titulálnák a legtöbben, pedig most is csak annyi történt, hogy elsősorban a körülmények határozzák meg a hardver sajátosságait.
Nos, a meghallgatások alatt a vélemények elég egyöntetűek voltak. Jellemzően a felső kategória modelljeire tippeltek, de ebben az esetben nem volt egységes konzisztencia, egyik említett márkanév sem emelkedett ki gyakoriságával a többi közül. A bekerülési áránál viszont egy fajsúlyos hatjegyű szám több esetben is és egymástól függetlenül elhangzott, illetve meglepetésemre több efölötti érték is szóba került.
Tanulságként: ezek alapján, két álláspontra lehet helyezkedni. Az első: ilyen egyszerű technika is képes kellemes pillanatokat okozni a hallgatóinak. Második: valószínűleg ettől függetlenül sem érdekel senkit a típus továbbra sem.
