A hifizés lényege a zenehallgatás.
A zene valahol ritmus formájában a történelem elejétől fogva velünk van, mert az emberi szellem szabadságra van teremtve és a zene ezt a szabadságot jelenti nem csak a szellem, de a lélek és a test számára is. Ha lendületre, egy kis erőre van szükség, sokszor elég, ha ritmusra dobol a láb, rezeg a taps, netán megmosolyogtatóan dúdolunk, vagy, éneklés helyett elég, ha valamit csak magunkban dünnyögünk.
Lassan összekapcsolódtak az előadók, új hangszerek jelentek meg, a zene egyre inkább komplexé vált, - e kiteljesedés csúcsa a zenekar, főleg a nagyzenekar lett. A zene széles körben a rádiózással, majd a hanglemezkiadással terjedt el és vált fajsúlyos jelenséggé, addig a művészetekben jártas kissebség számára volt leginkább elérhető. Nyilván nem mehetek el amellett, hogy valamelyik megnyilvánulási formájában, kisebb közösségekben, még szűkebb értelemben véve a családokban azért folyamatosan jelen volt. De ez a teendők mellett kevésbé hálózta be a mindennapokat, mint manapság. A modern ember hol nem hallgathat zenét, ha akar?
Adott tehát a korszak, amiben kijelenthető, hogy főszerepet játszik. Úgy hiszem, a történelemben ez egy egészen egyedülálló és megismételhetetlen időszak. Szinte akadálytalanul elérhetővé vált, a technológiai fejlődés pedig eszközöket adott a visszajátszásra, vagy akár hangrögzítésre is. A fellendülést nagyon jól kihasználta a köré épült ipar, amely egyébként főleg az újdonságra és a muzikalitásra fogékonyabb fiatalokra alapozott.
Ha van egy tehetséges előadó, most nem térnék ki rá, hogy a tehetsége milyen jellegű. Zenei talentum, karizmatikus előadó, vágyott ideált képvisel, vagy esetleg ezen tulajdonságok többsége összegződik e benne. A lényeg, ha fel lehetett építeni az imidzsét, akkor ez egy jól működő marketing gépezettel együttműködve a legtöbbször eladhatónak bizonyult. Menedzserek alkottak köréjük „világokat” és, ha szükséges volt profi írók komponálták meg a dalaikat. De nem csak előadói mivoltukban voltak jelen, divatot teremtettek, követendő idolokká, jó, vagy „rossz” példákká válta. A lényeg mindig a figyelemfelkeltés volt. A megjegyzéseik, az öltözködésük, a viselkedésük, még a mozdulataik is meghatározóvá tudtak válni. Beépültek a kultúrába, jelentőségük megkérdőjelezhetetlenné vált. Ha társaságban szóba került egy a „nagyok” közül, pontosan lehetett tudni mit jelképez, ki mire gondol, vagy asszociál avval kapcsolatban, ha azt és úgy említi meg.
Éppen tegnap néztem meg egy gimnáziumi végzős bál egyik előadását, Michael Jackson felvételére táncolt az egyik diák. Néha nehéz volt elvonatkoztatni, hogy nem az eredetit látom, annyira jellegzetes volt a tánc, például elég, ha csak a híres Moonwalk járást említem, amit természetesen bemutatott. De a legjellegzetesebb maga a dal volt, ami azonnal beazonosíthatóvá tette az előadót.
A csúcson túl vagyunk, az állócsillagok korszaka lecsengőben. Lassan a második generáció bújik ki a tojásból úgy, hogy nekik mindez már valószínűleg mást jelent. Talán így van jól, mert tény, a mi időnkben túlzó figyelem irányult feléjük. Most a nagykonkurencia, a szélesebb látókör az, mely sok minden másra felhívja a figyelmet, hiszen az internetnek köszönhetően kinyílt a világ. Igen a zenére is, talán még jobban, mint valaha, de ne feledjük, a zene most már csak egy másik csepp a tengerben.
Mára egyre kevésbé éri meg a kiadás, nem úgy fogynak a lemezek és a relikviák, mint régen. A koncertezés még az a megnyilvánulási forma, ami egyértelműen megragadja a közönséget. Koncert, bocsánat, - a nagyszabású show, hiszen a zeneipar átalakult, ezzel együtt a megjelenése is átformálódott.
Észrevehető, hogy a rendelkezésre álló oktáv és akkord, illetve a mondanivaló lehetősége véges. A múltkoriban ezzel kapcsolatban értekeztem egy igen termékeny dalszerzővel, aki röviden annyit jegyzett meg, hogy a műfajok közül véleménye szerint egyedül az elektronikus zenének van még néhány éve, a többi már rég offon van. Nos, nem feltétlenül kell egyetérteni, de valóban nem sok új eredeti ötlet van a nap alatt. Talán ezzel kapcsolatban megjegyezhetek annyit, hogy lesznek új hangszerek, hangzások, mondanivaló és akkor sohasem lehetnek a zeneszámok másolatok, vagy unalmasak. Figyelem a dalokat és látom bennük az igyekezetet, sikerüljön úgy megírni, hogy, ha lehet, ne hasonlítson, és újdonságot hordozzon. Ettől függetlenül az a véleményem, hogy nincs könnyű helyzetben a zeneszerzés. Fiaim mutatnak ezt, azt, hogy tetszik ez-az, kérdik, - de én ezt hallottam már, - feldolgozás. Hallottam már, mert a részletei lerágott csontok és a gondolatvilága sem újdonság már. Szerencsére a fiataloknak még új és mivel rajtuk múlik mi lesz a zene sorsa, én csak drukkolok, - mindkettő félnek.
Különleges a kor, amibe bepillantást kaphattam. A korszak, ahol az előadó, mint jelenség, meghatározta a kultúrát, az életvitelt, a gondolkozást és hitet adott. A rajongó lemezt vett, posztert ragasztott, koncertre járt, úgy élt, hogy ez határozta meg a mindennapjait. Bárhol volt, bármit tett, munka közben, vagy a magánéletben akkor is zenerajongó maradt. De lassan elköszönnek a sztárok, velük együtt egyszer mi is és ez az időszak digitalizálva és talán még egy ideig az emlékekben él tovább. Ha valaki majd megnyitja az egyik fájlt, rájön, hogy az emberiség bizonyos értelemben a csúcson a mi időnkben volt.
Búcsúval szeretném zárni e gondolatokat, eltávozott zenei nagyságaink előtt tisztelegve, akik annyi időn keresztül reményt adtak és utat mutattak. Dalaik megmaradnak, velünk maradnak mindörökre…
