Minden hifis életében eljön az idő, amikor ezt a kérdést felteheti magának. De tényleg mikor? A válasz könnyű is lehetne, hiszen egyszerű szerkezete leszűkíti azt és egyben a kitérés lehetőségét is előle.
Van úgy, hogy az ember költ, költöget és szép fokozatosan, vagy a türelmetlenebbeknek akár egyszerre, egyszer csak ott terem a nappaliban egy szép kollekció. Aki megfontoltabb lépésekkel konfigurált, talán könnyebben válaszra lel, mivel jobban átlátja rendszere képességeit, az egységek válaszát a minőség esetleges tovább léptetésére. Előbb utóbb a költség és a szerencsés esetben velejáró minőség növekedés egy olyan ponton metszik majd egymást, amit csak újabb és igen komoly anyagi áldozatok árán lehet majd feljebb srófolni. Na meg nem is biztos, hogy valós indok áll ennek a növekedésnek az érdekében. Akkor meg pláne nem érdemes készülékcserében gondolkozni. Előfordul az is, hogy egészen egyszerűen elégedetté válunk azokkal a komponenseinkkel, amiket birtokolhatunk, és eszünk ágában sincs szabadulni tőlük…
Akad tehát indok megálljt parancsolni készülék csereberénknek, de, akkor mégis, milyen más út vezethet a feljebblépés felé, a képzeletbeli, vagy idealizált fejlődés irányába? Ha tényleg már nincs mit tenni, akkor kerülhet szóba a kábelezés… meg a rezgéscsillapítás, az akusztika finomhangolása, vagy az egyéb, akár tudományosan igazolt, vagy annak vélt, de lehet, hogy légből kapott kiegészítő praktikák egész sora.
Mivel a címben a kábeleket ígértem, ezért a többiről átmenetileg lemondok, reménykedve, hogy egy későbbi időpontban még lehet róluk szó.
Megállni és morfondírozni több ár érték mentén is lehet. Én feltételeznék valamilyen konzisztenciát az audio láncok komponensenkénti bekerülésével kapcsolatban. Mivel említettem volt már, hogy belátható valós fejlődés ezen a fronton már a készülékcserékkel nem történhet, felteszem a kérdést: mikor érdemes a kábelekre költeni és mennyit?
A válaszra messzebbről kanyarodnék rá. Lássuk a saját példámat, avagy azt is írhatnám mindenki a saját kárán tanul. Nem akaródzott az évek alatt módszeresen cserélgetett és fejlesztgetett rendszernek abba az irányba hajolni amerre kívánalmaimnak megfelelő lett volna, ezért feladtam az egészet. Rá kellett jönnöm, megfelelő összeköttetések nélkül nem fog menni. Ehhez kaptam kis segítséget, amikor egyik kedves hifis társam belém kötött és addig mondta a magáét, míg a rendszerbe is köthetett a saját kábeleiből egy teljes szettet. Akkor és ott értettem meg a kábelek jelentőségét, mivel jócskán volt különbség a között, amit a két különböző szett mutatott. A baj már csak az, hogy ezután nyilván a legjobbat akarom elérni ebből is, ami viszont józan paraszti ésszel számolva a legdrágább is (elvileg). Ezt igazolni akkoriban a Merlin tűnt a legalkalmasabbnak. Köztudottan Kondo mester tehetett leginkább arról, hogy a kábelekkel az ember „biztosra menjen.” Audio Note VZ – feltételezem, legtöbbünknek mond valamit. Szerettem volna meghallgatni a legjobbat, hát ezt kaptam, ha jól emlékszem egy J, vagy E dobozon, CD-ről és még a Soro erősítő képe is feldereng. Tetszett, még jó hogy, azóta el van könyvelve jó kábelként. Ezt erősítette egy olyan ár, amit megérteni kábellel kapcsolatban és visszagazolni értelmét a saját rendszeremen belül, hosszú évek folyamata volt. Végül rájöttem, a helyes út: elébb legyen meg a kábel, lehetőleg a csúcsa annak, ami belefér. Na jó, nem kertelek, a csúcs. Már ami nekem az és amit annak gondolok. Ha ez megvan, csak akkor jöhet a rendszer, amit azt hiszem így már végre hallani is fogok.
No most megállok egy pillanatra, mert tudom, fordítva nem szokás a kérdéshez állni. Akkor lássuk elölről. Mert, általában úgy gondoljuk, ha van értelme valamire áldozni, akkor inkább egy készülék lenne az. De, ha olcsó (értsd: vacak) kábeleket veszünk, akkor egyáltalán minek foglalkozni bármivel is? Inkább maradjon az alapkiépítés, úgy, ahogy van… De keressük csak meg, hol van az az ék a rendszeren belül, ahol a fejlődés markánsabb jeleit mutatja kábellel, mint elektronikával. Ehhez alighanem már a milliós árcédula fog fityegni az egyes készülékeinken! Így a továbblépés az elektronikák területén már sokmilliós is lehetne. Úgy gondolom, ezt az űrt kellene úgy kitöltenünk kábellel, hogy még ne tapossunk rá a fejlődés elektronikai lehetőségére, mégis jussunk valahová, kereten belül.
Kitétel. Most felsejlik, elektronikailag a csúcson már nincsenek dilemmák, jöhet a csúcskábelezés, miegymás. Igaz, csak hány kéz kell ahhoz, hogy megszámolhassam, mennyien cselekedhetnek így?
Ha lehet, és ha a gondos építés eredménye otthonunk hifis termése, szerezzünk be „szép” hangú, azaz kellemesen hallgatható és jól illeszkedő kábel szettet. Én még azt is „megkockáztatom”, hogy érdemes szinergiában gondolkodni és, ha lehet ezt márkán belül megoldani, nekem bevált. Még valami. Érdemes a kellemes és hallgatható, vagy szép hangú és illeszkedő megoldások mellett az áteresztőségre is odafigyelni. A kábeleknél, ha lehet, legyen hangsúlyos az „ott sem vagyok” állapot idealizálása, vagy piedesztára emelése! Jót tesz a rendszerünknek, ha az összeköttetések nem hívják fel magukra a figyelmet. És most vagyok bajban. Egyértelműen az olvasónak kell eldöntenie, melyik lesz az a szett, amely kifejezi számára a továbblépés lehetőségét.
Számoljunk le egy tévhittel: Elterjedt fáma, hogy a rendszerünk összértékének a 10%-át érdemes az összeköttetésekre elkölteni. Ezzel, hadd ne értsek egyet. Ha megvizsgáljuk, egyes csúcs kábelek mennyiből jönnek ki, akkor rálelünk, e hitet tévedés indukálja. Ha pedig a néhány százezres, netán milliós rendszer bekerülési költségét fordítjuk át ezen arány szerint kábelezésre, be kell látni, túl sokra nem számíthatunk.
A helyes válasz tényleg az lehetne, hogy annyit érdemes kábelekre „pazarolni”, amennyiből még bőven nem jön ki egy magasabb kategóriás rendszer. Ideértve a szinergia miatti kötelező cserét is, a legtöbb komponens esetében. Érdemesebb a kisebb értékvesztésű tételek upgradelése, mert, ha a kábelt kell eladni, akkor jellemzően nagyobb értékvesztéssel számolhatunk egy elektronikához képest. (Kivételek nyilván vannak.)
Én mégis a másik oldalt képviselem inkább. Szívesebben áldozok a kiegészítőkre, mint a rendszer fő elemére, a hardverre, de mentségem van rá, hogy miért. Az egyszerűbb elektronikák kevésbé mondják fel a szolgálatot és ez egy idő után fontos szempont tud lenni, legalábbis nálam már az. A kiegyenlítődés így már valahol meg lesz. Ha túlzásba emeljük a kiegészítők színvonalát, akkor elvileg a közéjük ágyazott komponenseknek magasabb szintű megjelenítő képesség adatik meg ez által, tehát, (itt jön a konklúzió) „lejjebb adhatjuk” elektronikai szinten!
Azt tapasztalom, és itt van egy kis bibi, hogy minél magasabb színvonalat képvisel a hardverünk, annál vacakabbul szólal meg, - a megfelelő kiegészítők nélkül, mint pl. az összeköttetések. Azaz, hiába költünk bele ebbe, valahol el kell kezdeni érdemben foglalkozni az összeköttetésekkel, rezgéscsillapítással stb-vel is…
Hogy miért van ez, hogy a high-end ígérete a legritkább esetben ágyazódik be a környezetébe installációmentesen? Valószínűleg már igen érzékenyek ezek a készülékek az összes körülmény kimutatására és hűen visszamonitorozzák a hiányosságokat, nyilván az erényekkel együtt. Megtudhatjuk általuk, milyenek az összeköttetéseink, állványaink, akusztikánk, vagy az elektromos hálózatunk valójában.
