Inkább fordítsuk meg a kérdést, mennyiért vegyek rendszert a kábeleimhez? …
Persze kinek, mi a fontos ugye, s bár erről már volt szó, most mégis előveszem újra ezt a témát. Hát persze, ha egyszer örök aktualitás és sokan kérdeznek felőle.
Eleinte szó sem volt arról, hogy a hifi rendszerhez különösebb kábelekre lenne szükség. Micsoda!? Drótra pazarolni, a szép és elegáns hifi helyett? – horkantam fel. A kábeleknek talán nincsen különösebb vonzása, sem esztétikai, sem más értelemben, legalábbis a hifihez képest. Fölösleges rossz - még ezt is rájuk süthetném esetleg, és valóban, mennyire jó lenne nélkülözni ezeket a rendszerből. Egyelőre úgy tűnik, még nem megy… legalább is a hifizés ezen ágából. Törekvés van rá, hogy el lehessen hagyni az egyes komponensek közül, például az aktív hajtásnál, ahol a hangfalon belül, rövidebb jelúttal kiváltható a külső hangfalkábel. Vagy az egybeépített készülékeknél, ahol házon belül oldják meg a jelátvitelt.
De különben is, kábelezésre csak akkor van szükség, ha a még magasabb minőség iránt való törekvés a vezérhangyát beindítja. Minőség. Egyáltalán mit is jelent ez a szó a hifiben? Túl sokat is, de a kábelekre vonatkoztatva, nagyvonalakban talán annyit, hogy talán jobban áteresztő adottságokkal rendelkezik. Zavarmentes, dinamikus, több részlettel és kevesebb színezettséggel bír. De az igazán jó kábeleknél valójában ennél még sokkal többről van szó.
Az elmúlt 20 év installációin keresztül szerzett tapasztalatok segítségével tudnám a megfelelő választ megtalálni. Jártamban – keltemben általános tapasztalatom lett az, - egy idő után megfogalmazódott bennem, - hogy a legproblémásabb rendszerek, az igen drága, high-end kategóriából kerültek ki. E kategóriában lévő eszközök közösíthető jellemzője az, hogy tervezésükkor a lehető legkevesebb saját hangkarakter hordozását akarták elérni. Így, fokozottabb áteresztő képességgel is rendelkeznek, ami pedig arra is alkalmas, hogy kimutassa a környezetüknek minden sajátosságát, az akusztikától a közöttük lévő illesztésekig. Így jutunk el a kábelezésig. (Az akusztikai beállításokról nem most tárgyalunk.)
Nálam a következően alakult a „kábel-helyzet”. Először én sem drótokat vettem, hanem inkább még hifit. De hiába többszöröztem meg a befektetést az eszközök területén, egy idő után nem igazán kaptam választ a minőségi ugrás felé tett kísérleti lépéseim ellenértékeként. Akkor mi legyen? –tettem felé a kérdést. Hát eladtam az egészet és kezdtem elölről. De tényleg az elejéről. A lánc legelejéről!
Gondoltam, ha az nem segít, hogy halmozom az egyre minőségi(bb) egységeket és megpróbálom kinyerni belőlük a tőlük telhető maximumot, akkor fordítva csinálom. Akkor megpróbálok összerakni egy olyan szintű, - energetikájú és áteresztőképességű, - kábelrendszert, amibe már bármilyen eszközt helyezhetek, mind ki tudja futni magát, sokkal jobban, mint eddig. Így is lett!
Összehoztam az akkor, tőlem telhető legmagasabb színvonalú kábel szettet. Fokozatosan az órától építettem fel a táp, majd az összekötő és hangfalkábeleket, törekedve arra is, hogy homogén legyen a szett. Így, átláthatóvá és kezelhetővé vált a lánc. A végigfutó egységes alapanyag miatt összeadódtak az erények és a hibák is, így ez utóbbiakat is sokkal könnyebb volt korrigálni. Végül, sajátossága lett, önhangja és szűrése kevésbé, főleg az addig használt, viszonyításként működő kábelekhez képest.
És mi volt erre a komponensek, a hifi válaszreakciója? Bármilyen összeállításban is próbáltam ki őket, - ebbe az egységes és áteresztő kábelrendszerbe helyezve, - minimum hallgathatóvá vált, de alapból élvezhető lett vele a zenélés.
Idővel, ahogy egyre tovább fejlesztettem a kábelezettséget, azt tapasztaltam, hogy olyan érezhető és hallható energia tartalék kezdett megjelenni a hangok dinamikájában, illetve állt már a hifi komponensek rendelkezésre, amivel a komplett lánc már nem tudott egy bizonyos dinamikai töltöttség alá menni. Így, a rendszerből, - ami túllépett a saját megmaradt hibáin is, egyszerűen, mintha átszakadt volna egy gát, - kilépett a térbe a zene. Ahogy pedig egyre fokoztam ezt a töltést, egyre több áldásos tulajdonsága jelent meg és köszönt vissza a hangképben. A hifi másik, ugyanilyen fontos tulajdonsága, lényege pedig a csönd, a nyugalom lett. Ami abból a megsokszorozott erőből árad, amiből már a rendszer dolgozik. Egyfajta zavartalanságnak is nevezhetnénk, sok káros hatástól való függetlenedésként is megfogalmazhatnánk ezt a tulajdonságot. Így, a zenei információ, amely már erre épül, a mélyből merít, és hosszan hallgathatóvá válik. A zeneműveket pedig már teljesen másképp „látjuk”, s az új élményről érzelmi és mentális visszaigazolás is érkezik bennünk. Egyre mélyebben avat be a zenébe, jóval nagyobb rálátást biztosítva az alkotók művészi munkájának, vagy a megalkotás folyamatának részleteibe. Ez a finomság szintén egy olyan plusz, ami a zavaron keresztül ugye nem jöhetett igazán át.
Azt pedig még nem is hangsúlyoztam, hogy, ha újdonsült energetikai közegünkben kezdjük el fejleszteni a rendszerünket, minden változtatást sokkal jobban fogunk visszahallani és így, az illeszkedésekkel is megfelelően fogunk tudni bánni.
Így érhetjük el, előbb-utóbb azt a szintet, amin már elégedettek lehetünk, akár véglegesen is. Mert el fog tűnni az az ösztöke, a kényszer, hogy a hibás hangzáson újra és újra változtassunk. Az energiaszintekkel, a rendszer töltésével persze lehet még játszani, de már egy hibamentes minimumról lehet indulni…
Nos, velem így történt a dolog, nekem ezt az oldalát sikerült egészen rendbe tennem a hifinek, mi több, túltöltenem. De hozzáteszem, szintén hasonló támpont lehet, ha az akusztika, vagy a rezgéscsillapításunk van rendben.
Megkérnek még, hogy felhozzak néhány esetet? Köszönöm, kettőspont:
Már jó rég történt ez az eset. Meghívást kaptam egy hifishez, - aki ugyan a kábelekben nem hívő úriember, - azzal a feladattal, hogy gatyába rázzam (valahogyan) a rendszerét. A rendszer: Klipsch RF-37 referencia hangfal, a Klipsch otthoni használatra készült sorozatának akkori csúcsmodellje, McIntosh elektronikákból a felsőház, külön elő és végerősítéssel. Forráskészüléket találtam a helyszínen többet is, például EMT 938 lemezjátszót, VDH Grashopper IV hangszedővel, vagy egy Sony DTC-2000ES DAT magnót. Ami viszont leginkább használva volt (már akkor!) - egy streamer, ami elsősorban saját lemezfelvételeket tartalmazott és wifi hálózaton keresztül kapcsolódott a szerverhez. Házigazdánk panasza a visítós, élénk, mélyhiányos hangra volt.
Lehetett is, a Klipsch tölcséres hangszóróit meg kelletik valamivel „fogni”, a hangbalansz helyes kezelését alapjában véve a három nagyméretű mélyszekció ellensúlyozása sem tette lehetővé. Utóbb kiderült, hogy főleg a kábelezésen múlt, na meg valamelyest a fázisokon a hallgathatóság. Mivel a hangfalak úgy tűnt a helyükön voltak és a rezgéscsillapítás sem lehetett markáns részlete az installációnak a lehetetlen hozzáférés és a helyhiány miatt, nyilván a legkönnyebb ellenállás, a kábelezés átformálása felé haladtam. A különféle és a rendszer kategóriájához képest igen „egyszerűnek” nevezhető madzagokat cseréltem magasabb energiaszintű és sokkal áteresztőbb és homogén kábelrendszerre. Így már helyre állt a hang egyensúlya. A stramerről is, de főleg a lemezjátszóról, egy olyan magas élvezeti értékkel bíró zenehallgatás jöhetett, hogy az a néhány óra, azóta is élénken él az emlékezetemben. Az ellenpróba segítette annak megértését, hogy az összeköttetések, illetve az energetikai illesztés egyensúlya mennyire meghatározó tényező ebben a rendszerben. A zenehallgatás végső fázisa a kezdeti állapot visszaállításával zárult, melyben az előző mondat tényszerűségét be kellett látnunk.
Na de mi van akkor, ha egy filléres cucc kap egy energetikai formázást, ahol már csak rajta múlik a hangkép java része, mivel az összeköttetések értéke arányaiban összemérhetetlenek vele. Hogy minek kell egy kőkorszaki Akai miditoronynak, a nyolcvanas évek legelejéről komoly elosztó, tápkábel és interconnect, főleg az udvaron használva, jó kérdés! De az biztos. Egy állóhangfal került a lánc végére ( a pontos típus a múlt homályába vész) a kellő hangnyomás megteremtéséhez. Annyit tudtam az egészről, hogy a tulajdonosa igen élvezi rajta a zenét és a helyszínen meghallgatva tényleg meglepően jól hozta a zene lényegét. Saccra a hardver Akai része megért abban az állapotban cca. 3000 forintot…
Nálam is hasonló a helyzet. Hirdettek egy kifogástalan, újszerű állapotú Sony SS-F5 állóhangfalat és elcsábultam, nem bírtam ellenállni neki és megrendeltem. Meg is érkezett annak rendje - módja szerint, gondosan becsomagolva. Kibontása után az „eset” tanulságos volt. Én még ilyen szánalmas állapotú hangfalat nem láttam ilyen közelről, - távolról igen, lomtalanításnál. Ha annyit mondok, hogy vízkáros volt, akkor könnyen el lehet képzelni, hogy a fa pozdorja nedvesség hatására az illesztéseknél szétnyílt, eldeformálódott, vagy fölpúposodott. Nem volt időm reklamálni érte, ezért annyiban maradt az ügy. Az, hogy a lakásba bevigyem szó sem lehetett, kidobni az ép hangszórókészlet miatt nem volt szívem, kitettem a kertbe egy padra, mely félig – meddig az időjárás viszontagságaitól védettséget élvez. Most már nekem is van kerti hifim és a meghajtása kapott egy jófajta IC kábelt, mert bevallom a sima dróttal nem tetszett. Ércesen, érdesen, zavarosan, rossz értelemben hifisen szólt.
Ez a fordított nézőpont segíthet, ugyanakkor érvényessé válhat a gyakorlat, ha halljuk a rendszereket így szólni. Bármennyit is költsünk kiegészítőkre, vegyük figyelembe azt, hogy a fejlődés ígéretét a kísérletezés oldja meg. Minél magasabbra törünk, annál intenzívebb hanghűségben lehet részünk a komponensek egy olyan konstellációjában, ahol nem haladja meg az illesztés energiaszintjét a készülékek igényszintje.
