Hadd kezdjem cikkemet egy viccel. Édesapám humorából tanultam. Osztálykirándulás a botanikus kertben:
„Te az az üvegkalicka micsoda, amiben az rovarok vannak?” – „az akvárium” – jött a felelet. „Nem! Az terrárium!” – javította ki egy okosabb. Mire a harmadik: „te kis botanikus”…
Hát lehet, hogy sokan így vannak a hifivel is. Egyre többen értenek kis hazánkban sok mindenhez. De, ahelyett, hogy alázattal összeraknák a tudományukat és megbeszélve, kipróbálva, mindnyájan együtt tanulnának és fejlődnének, arra kevesen képesek. Miért?
Hadd hadjam nyitva ezt a kérdést. De, az biztos, hogy általában mindig, minden helyzetből és sok mindenkitől lehet tanulni. Még a félresikerült tapasztalatokból is. Olyan jó lenne, ha egyre több alázatos hifis lenne Magyarországon és igazán segítenénk, mi több, bátorítanánk egymást a fejlődésben. No, ennyit erről…
Ez a cikk valójában egy felkérés lenne, mindenki felé arra, hogy most, különösen ebben az időszakban, amikor egyre inkább az otthonunkba szorulunk és talán több minőségi idő van a családunkkal való időtöltés mellett, a zenehallgatásra is, hogy gondolkodjunk rajta, mi az utunk a hifizésben. Az előbbi viccre visszatérve, azt érezzük, hogy sokan vannak, akik csak cserélgetik a hifi eszközöket, különböző véleményeket olvasva, egy kicsit még tanulva-tapasztalva, el-elmenve, meghallgatva más láncokat, teljesen más relációban, remélve, hogy a maguké is fejlődni fog, ha változtatnak valamin. Persze, a hifibogár mindenkinél dolgozik, de, mi lenne, ha megpróbálnánk megfigyelni, megérteni, megtanítani és irányítani ezt a vágyat és érdeklődést.
A hifizés is onnan indulna valójában, hogy megismerjük, kitapasztaljuk, tanuljuk a saját magunk ízlését, mikor, hogyan, milyen hangot szeretünk hallgatni?! Ez utóbbi nagyon összetett. Mert ebben benne vannak a zenei stílusok, amiket legtöbbször felteszünk, és az a hangtónus, hangkarakter is, ahogyan megszólal a berendezésünk.
Példaképpen: sokan az olyan akusztikus felvételeket szeretik, amin kevés hangszer és egy-egy énekhang szólal meg. Ha valaki ilyenen él, és egy kevés jazz-en, blues-on, akkor úgy gondolom, ehhez kell, számára megfelelő „hangú” láncot összeállítania. Ha csak klasszikus zenét, akkor ahhoz, ha főleg rock-ot, akkor ahhoz. Persze, a szoba mérete, akusztikája és még ezer más paraméret is fontos, de most maradjunk itt.
Lehet klasszikus zenét hallgatni nagy, öreg Altec Lansing-on is, és zseniálisan fog szólni, de alapvetően nem feltétlenül arra találták ki, különösen nem egy 12 nm-es panelba. Arra egy BBC vonalú kis, közép, vagy nagymonitor alkalmas inkább.
A francia hangfalaknak megint más a hangkarakterük, sokszor nyíltabbak, feszesebbek, élesebbek. Sokaknak furcsák, nyersek, nem elég meleg hangúak. Ezért próbálják meg pl. csöves elektronikával lágyítani a hangjukat, vagy játékos, dögös amerikaival. Vagy más erősítők és kábelek cserélgetésével hangolnak és hangolnak és hangolnak…
Aki már sok mindent kipróbált, mert lehetősége nyílt rá, egy idő után remélhetőleg eljut oda, hogy meg tudja állapítani, a föld melyik féltekéről, melyik vidékéről, országából származó hifi eszköznek, milyen lesz a hangkaraktere, amit képvisel. Mi több, már talán ki lehet ismerni, hogy melyik gyártó, milyen „fajta hangot gyárt”. De erre akár lehet következtetni egy-egy népcsoport viselkedéséből, lélektanából is. Hiszen tudjuk, milyen pontosak, precízek a japánok, milyen visszafogottak tudnak lenni az angolok, milyen szabadok a franciák, határozottak, kemények a németek és így tovább…
Nekem egyébként a Skandináv tervezésű elektronikák tetszenek a legjobban, ezen belül is főleg a Scan-speak hangszórók vonala, mert azokat tartom a legtermészetesebb hangúaknak. (Még ezen belül is az öreg membránok a legjobban!)
Remélem, közben, meg-meg állunk átgondolni egy-egy részét ennek az írásnak, mert ez lenne a célja. Sokaknak van már elég tapasztalata ahhoz, hogy ha ezeken elgondolkodik, összeáll a fejében, talán úgy mondanám, egy kimutatás, táblázat. Megjelennek irányok, ahogy a gyártók fejében is. Rá lehet jönni, hogy egy-egy manufaktúrának, vagy nagyobb vállalatnak egy-egy termékkel, mi lehetett a célja, és, hogy ez egyezik-e a miénkkel, a mi hangképünkbe illik-e?!
Persze továbbra is ott van előfeltételként, hogy a láncunk, a házunk minden elektromos eszközével fázishelyesen legyen bekötve, az akusztika, amennyire csak lehet, pontosan legyen beállítva (ebben is benne van persze a saját ízlésünk) és ha lehet, legyen helyünk a hangfalak helyes elhelyezéséhez, ahogy megkívánja a szobában. (Nem árt persze a szobához arányos dobozokat válogatni…)
Nem könnyebb és nem hatékonyabb és nagyobb sikerélményre is számíthatunk, ha céltudatosan válogatjuk és cserélgetjük a készülékeket? Persze, a kíváncsiságunkkal lehet játszani, ahogy lehet, hogy rájövünk, nekünk több fajta hangkarakter is tetszik. Így lehet, hogy lesz otthon egy Harbeth monitorunk, a maga vékonyabbra épített, és hangolt, rezonánsabb viselkedésével, a furnérfajta hangbefolyását is beleszámítva, vagy éppen egy teljesen rezonátor elven működő Bösendorferünk (Brodmannunk), mellette pedig Rock zenére egy Klipsch-ünk, vagy a már emlegetett Altec-unk. Aztán lehet, hogy kipróbáljuk ezeket egy francia csövessel, meg épp egy japán tranzisztorossal. És lehet ezeket cserélgetni is, mikor milyen kedvünk van…
A lényeg, hogy tudjuk, mi a mi utunk, hogy milyen hangkarakterre vágyunk! És, még ha több irányba is tart az érdeklődésünk, de mindig tudatosan építkezzünk. Meg persze alázatosan, mindig készen a tanulásra.
