Köszönettel tartozom. Hirtelen több dolog jut eszembe. A kellemes hangulat? Az emberközeli hozzáállás? Talán.  Mindezek és még több más mellett, elsősorban a hangért. Profán dolog előtérbe helyezni a hangot, ezen felvonultatott emberi értékek mellett, ami az időt, melyet Tamásnál tölthettem, maradandó élménnyé avatják. Visszagondolni erre a délutánra, azt hiszem, mindig jóleső érzéssel fogok, amiből még akkor is marad majd egy szikrányi, mikorra az emlékek már jórészt megkopnak.

Nem meglepetés a könnyed baráti légkör, a közvetlenség, és persze nem éreztem semmilyen vásárlási kényszert és elmére ható befolyásolást sem. A bemutatóterem, ami egyben otthon is, a megszokott audio létforma kegytárgyait vonultatja föl, némi humorral és művészeti érzékkel megspékelve. A hangulatom mindezt visszaigazolja, a légkör nem feszélyezett, ismeretlenül beesve is otthonosan érzem magam.

Ami viszont meglepetés volt számomra, az maga a hang. Nem vagyok hozzászokva, hogy a hibakeresésem ne találjon okot a kötekedésre. A rendszer több, mint megdöbbentő. A minőségnek tükröt tartó különbséget mindösszesen a lemezek között találtam. Legalább valami akad, ahol érzékelhető a különbség, jó és a rossz között.

Valaki nagyon tud valamit, hogy ez így összeállt. Az audio láncot lehet hasonlítani másikhoz, de ha az árakat is figyelembe veszem, akkor azért a java kiesik a viszonyításból. Nem baj, képet kaphattam az eltökéltségnek egy olyan magas fokáról, amely a zenei reprodukciót a lehető legtermészetesebben és a valósághoz legközelebb képzeli el és valósítja meg… Szerettem volna hát részletesebben megtudni, milyen rendszeren hallgattuk a zenét. Tamást először erről kérdeztem:

Mennyi lemezed van?

Úgy négyezer körül.

Már csak idő kellene meghallgatni!

Igen…(nevet).

Egész nap itt vagy?

Igen. Normál polgári foglalkozásom szempontjából én már nyugdíjas vagyok és ez a lakásom is, ami az audio rendszer miatt ekkora.

Akkor te egész nap hallgathatod a zenét?

Ha akarom igen. De egész nap nem, mert minden a csendben gyökerezik. A csend is olyasmi, mint a fehér szín, hogy mindennek a keveréke, vagy mindennek a kiindulópontja és a végpontja is egyben. Ezzel vitatkozzon, aki akar, de nekem a csend valahol a kvintesszenciája a dolgoknak.

Hogyan telik egy napod?

Elég későn kelek, majd jön a reggeli, a kávé, utána pedig nekiállok a napi teendőknek. De szívesen főzögetek is, kisebb dolgokat, bár nem vagyok profi szakács. Eljárok a termelői piacra, mert jobban szeretem, ha természetes ételeket eszik, iszik az ember, ha ez egyáltalán ma még lehetséges… Amúgy, elvileg tíztől-hatig vagyok nyitva, de előzetes időpont egyeztetés szükséges, ha valaki be szeretne térni.

Gondolom, hatkor nem tessékeled ki az embereket?

Természetesen nem, mert van, aki munkából jön, vagy vidékről és ezért, például akár hétvégén is szívesen fogadom őket.

Mondják, hogy éjszaka jobb a hang! Talán kevesebb lehet az inger, ami az agyunkat éri?

Kevesebben használják és „koszolják” a hálózati áramot éjjel, ez pedig igen számít, különösen városban. Amúgy szerintem nappal is elég jó a hang, de engem azért nem izgat ez, mert ha leülök zenét hallgatni, vagy akár olvasni, akkor eléggé kikapcsolok, nem csinálok mást. Nem szoktam egyszerre ötfélével foglalkozni. Ha átmegyek a kisebbik szobába, ott még ablak sincs a hifi mögött, még kevesebb dolog vonja el esetlegesen a figyelmem a zenéről.

Akkor ez egyfajta „bányaló effektus”, ahol a szemellenző elősegíti azt, hogy a ló jobban az útra tudjon figyelni. Ezek szerint az ingerszegény környezet elmélyíti a koncentrációt a zenére?

Lehet, de nekem ez van állandóan, attól függ, mennyi a levél, összesen ennyi a különbség. (Az ablakon kinézve egy hatalmas fa lombozatát látni.)

Bemutatod az audio rendszert milyen elemekből áll?

Kezdjük a „szekrényekkel” (hangfalak). Körülbelül százhúsz kiló darabja. Itt készült a doboza a gyári tervrajzok alapján, mert ennyi levegőt japánból rendelni butaság lett volna. Ez a Furuyama Audio Lab, vagyis a FAL legnagyobb modellje. Ebben a kivitelben, ez a második pár a földkerekségen, ez ugyanis a dupla hangszórós változat. Megkérdeztem, az alapkivitel érzékenysége 96-97 decibel, de hogyha ennyi hangszórót összerakok, akkor az érzékenységnek növekednie kell, ezért ez bőven száz fölött van. Ez egy szélessávú hangszóró, amit ők csinálnak. Sík membrános, ezért nincs fáziskésés a hangban. Ez a nagyobbik hangszóró, a kis hangfalban a kisebbik változat van. Nem nagyon megy tizenhárom kilohertz fölé, ezért kell mellé egy magas, illetve egy szupertweeter is, amiket szintén ők gyártanak. Keresztváltó nincs, gyakorlatilag egy kondenzátor van a magas előtt, hogy a mélyeket levadássza. A szupertweeterben van egy elektronika, ami állítható, én a legalacsonyabb fokozaton hallgatom. Ennyi az egész.

Ennek az átvitele megközelíti a százezer hertzet?

Igen! Az átvitele a hallható tartományon kívül indul, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a mély hangra is van hatása. A mély hang, hiába lassú a frekvencia, a felfutó él, amikor belevágnak a húrba, gyors.

Gondolom, több oldalról meg lehet vizsgálni, például az összenergia szempontjából, hiszen a szupertweeteren keresztül hozzáadott energia hozzáadódik a teljes hangkép összenergiájához. Vagy ha felerősítjük a felharmonikusokat, azok hatással vannak a kiinduló hangra.

A rendszer gerincét a Kondo vagyis Audio Note japán elő-végerősítő páros adja. A végerősítő nyolc egész wattot tud leadni. A múltkor kipróbáltuk, ha akarjuk, ki lehet vele üldözni az embert a szobából. Már a Merlinben is alaptétel volt és szerintem így is kellene lennie igazából mindenhol. Kis teljesítményű erősítőket és hozzájuk való érzékeny hangfalakat kellene készíteni, nem nyolcvandecibeles hangfalakat és ezer wattos erősítőket.

Feltételezem kisebb a torzítás és jobb a jel-zaj arány?

Igen, minden jobb. A kedvencem az, amit néhány éve láttam, még Münchenben, hogy két hatalmas hengerben volt az erősítő, rengeteg végtranzisztorral és hajtott két, viszonylag kicsi hangfalat. Hát, most erre mit mondjak?

Nyilván ez is egy koncepció, a befektetett munka azért becsülendő.

Ez egy picit olyan dolog, hogy ami marhaság, az marhaság. Nonszensz. Én az „ezer wattos” Mark Levinsonokért, meg a hasonlókért sem lelkesedem. Nyilván nem rossz a hangjuk, de nem ennek kellene lennie az iránynak.

Közbevetve a kérdést, ezek a hangfalak árkategóriában hova tartoznak?

Abszolút csúcskategória. A FAL egy relatíve drágább cég, ugyanakkor, amit csinálnak az egyedi. Ez egy „Rolls Royce”.  A minősége, a kivitele és az ára is.

Akinek csak 86-90 decibel érzékenységű hangfalra futja, mert alacsonyabb árkategóriában nézeget, annak szerinted elfogadható lehet azért egy olyan erősítő, amelyben több tranzisztor van és erősebb?

Az olcsóbb kategóriában is van érzékenyebb hangfal… Messze nem ismerem a teljes kínálatot, de annyi lehetőség van, hogy ha keresünk, biztosan lehet találni.

Nálam kellene lennie egy kezdő rendszernek, de most nincs itt, mert épp váltani és apdételni szeretnék mindent, ezért elment, ami volt.

Az ALR Jordan Entry az, ami most az asztalomon van. Annak a legkisebb sorozatából két fajtája van, az L meg az XL változat. Az XL-ben két mélysugárzó van, jobb is valamivel, mint az L, de egyébként majdnem ugyanaz. Az áruk, kb. egy havi fizetés, az érzékenységük pedig 90, illetve 93 decibel. Ezt simán meg lehet hajtani egy kis teljesítményű erősítővel, (akár ezzel is). Ennél nem kell erősebb egy akkora szobába, pedig az is bő húsz négyzetméter. Úgyhogy van lehetőség találni ilyen komponenseket.

A Kondo, az igazi Rolls Royce. Ez a végerősítő is relatíve új modell, a régi Neiro utódja, a Souga. A gyártó új neveket ad, ezért már alig van a régiből. Az Ongaku még megvan, meg a Gakuoh, ezekhez nem nyúltak hozzá és talán nem is fognak.

Ezek most Kondo vagy Audio Note néven futnak?

Mind a két néven futnak a termékek, a Kondo a népszerű nevük, és az is van rájuk írva, a hivatalos cégnév pedig az Audio Note Japan.

Akkor ezek Qvortrupék számára nem elérhetőek.

Nem, semmi köze sincs a kettőnek egymáshoz, Qvortrupék cége az Audio Note UK. Az ő kapcsolatuk nagyjából 1997-ig tartott, de akkor szétváltak az útjaik. Én akkor még nem voltam benne annyira, hogy pontos részleteket is ismerjek, de szerintem Qvortrup ment inkább más irányba. Ők ma is a régi készülékneveket használják - pedig ezeket még Kondo találta ki - azután ők mögé tették az egyszerűbb és olcsóbb, de egyébként jó hangú dolgaikat. Ez az egész termékpaletta elterjedéséhez hozzájárult, ezért pozitív hatása volt.

Japánban pedig maradt a Kondo vezette cég, ami egy kis műhely, régebben öten dolgoztak benne és most sem lehetnek sokkal többen. Sajnos azóta Kondo mester meghalt, még Csontos István előtt egy évvel, bár akkor ő még ki tudott menni Japánba a temetésre.  Kondo-nak volt egy segítője, a jobb keze, Masaki Ashizawa. Most ő viszi tovább a céget és ragaszkodik a régi értékekhez. Annyi változást vehetünk észre, ahogy halad az idő, mintha egy picit modernebb lenne a hangzás, de egyébként teljes mértékben viszik tovább a régi vonalat és minőséget. Én meg vagyok elégedve ez ügyben.  Aztán még érdemes megemlítenünk a Sibatech nevű céget, mely többek között a Kondo cég képviseletét is ellátja japánban. Masahiro Shibazaki, a cég vezetője is abszolúte high-end tudor a szakmában, de ők nem gyártanak, mindössze a képviseletet látják el.

Emlékszem, anno a kilencvenes években a Gakuoh megközelítőleg negyvenmillió forint volt. Most hol tart az ára?

A csúcsmodell most a Kagura, ami relatíve új, az ára jó ötven „milla”.

Akkor lényegében nem drágult meg. Talán elérhetőbb ma ez, mint húsz éve a Gakuoh.

Lehet, hogy így van. Ők nem nagyon szoktak árat emelni. A FAL emelt egyedül árakat. A Kondo műhely egyébként az utóbbi években mindig kiállít a müncheni show-n, ott meg lehet hallgatni a termékeiket.

A forráskészülékekkel mi a helyzet?

A drótok is Kondo ezüstjei, a lemezjátszó Woschnik. Thomas Woschnik csak lemezjátszókat gyárt, nagyon magas színvonalú kivitelezésben. Ez egy kisebb modell, de így is két kart lehet rá felszerelni. Önállóan fejlesztett kompozit műanyagból készült az egész, a tányér is. A nagyobb modellek teste és a kar is ebből van és persze mindegyik külső táppal megy. Saját gyártmány a csapágyazás is, mindenhol százados tűrésekkel dolgoznak a kivitelezés során.

Miért pont erre a lemezjátszóra esett a választásod?

Ezt a céget még annak idején István találta és ő kezdte el képviselni. Neki az eggyel nagyobb modelljük volt, én megörököltem a márkát és az óta sem csalódtam. Egyébként Münchenben a Woschnik is kiállít.

Milyen a hangkaraktere?

Nem szoktam az egyes részegységeket külön értékelni, nálam az egész egysége számít, és ilyen értelemben igyekszem folytatni a Merlinnek a vonalát. Az abszolút természetesség és a hangzáshűség a legfontosabb. Engem nem érdekel, hogy ennyi a magas, annyi a mély, legyenek természetesen, hiszen az hozzátartozik a játékhoz. De közelítse meg az eredetit, amennyire ez lehetséges! Bár elérni, ezt soha nem fogjuk, és azt hiszem mindaz, ami itt van elég jó ebben.

A lemezjátszó is egy régi készülék és ez ügyben is lépni szeretnék, de csak fokozatosan lehet, mert ezek nekem is elég drágába „gyünnek”, ez is egy több milliós ügy. Ahogy tudok úgy lépegetek felfelé. Az új lemezjátszóin, Woschnik mester a tányéron vörösréz rátétet használ…

…az jól nézhet ki!

Kérdeztem tőle, hogy javasol e még rá leszorító súlyt, de ő nem ajánlotta. Én viszont csináltattam, szintén vörösrézből súlyt, és használtam még egy darabig. Mindaddig, amíg jött egy részújítás és az óta én sem használom.

Most nem a lemezjátszóhoz tervezett saját karját használom, hanem Schröder kart. Ez a név is ismerős, gondolom. Neki van egy nagyon híres karja, aminek a kisebb változata odaát van a szomszéd szobában felállított rendszeren. Egy spéci madzagon függ és azért, hogy ne „fújja el a szél” alul van egy mágnes. A beállításnak a fontos része, hogy körülbelül 0,3 milliméternek kell lennie a mágnes és a kar között, de ezt is lehet finom hangolni. A Schröder cég csak karokat készít, semmi mást, és ők is a Western Electric-kel állítanak ki a High-End show-n. Ha rendelek belőlük, akkor én mindig Kondo ezüst kábelt kérek bele, a gyári drót helyett. Ez a karkábel anyagilag teljesen vállalható, olyan 60 ezer forintba kerül.

De én most éppen a szintén Japán, VIV Lab karját használom, ami szintén különleges. Folyadék van benne, azon úszik a kar, de hogy ez se „repüljön el”, vagy szökjön ki a folyadék, ezért mágneses és ez tart mindent a helyén. A kar további érdekessége, hogy antiscating nincs benne és teljesen egyenes. Ez megcáfolja az összes bevett szokást, de működik. A headshell szabványos, cserélhető és úgynevezett „Nelson hold” rendszerű a rögzítése (nelson fogás). Van benne egy csavar, amely szorítja a hangszedőt, az elméletük szerint ugyanúgy, mint a birkózásban. Ha alkalmazzuk ezt a fogást, az ellenfél meg sem tud mozdulni – itt is el lehet vele szórakozni, hogy mennyire húzom meg a csavart.

Ez viszonthatással van a hangra, gondolom.

Igen, és van a karon még két gumikarika, ezeket is el lehet tologatni…

Borzalom…!

Én elvagyok vele. Adnak hozzá egy műanyag beállító sablont, amivel állítom a hangszedőt, szóval szinte semmi az egész, a többivel meg elszórakozom. Persze van még egy kritérium, a magasságállítás. A „nagykönyvben” az volt megírva, hogy a kar a lemezzel legyen párhuzamos. Majd kitalálták, hogy jobb, ha nem párhuzamos a lemezzel, hanem a feneke egy picit följebb van. Olvastam, hogy ez azért jó, mert a vágófejnek is általában picit feljebb van a „feneke”. De a tű szöge is beleszámít… Szóval az egész kicsit követhetetlen. Egyszóval én egy picit följebb teszem a fenekét, de először mindig a párhuzamot állítom és onnan lépek tovább.

Mi volt a kettő között a különbség?

Van különbség a két állás között. Számomra valahol jobban közvetíti azt az ideát, amit az előbb megfogalmaztam, tehát lehet hallani. Talán egy kicsit természetesebb, több jön ki belőle, bár ez függ az épp aktuálisan összeállított szerkezetektől is.

A pick-up egy új fejlesztés, egy régi Japán cég az Excel terméke, aki magának és nagyon sok más cégnek is gyárt hangszedőket. Nagyjából három éve jelent meg a HANA nevezetű sorozata, ami nagyon magas színvonalával és az ahhoz képest alacsony árával egyszerűen berobbant a piacra. Most már három félét készítenek, ezen belül is mindegyiket kétféle kivitelben. Mind mozgó tekercses, de mindegyikből van magas kimenetű változat is, amit rá lehet dugni a szokásos phono bemenetre. A kimeneteik az átlagnál egy picit alacsonyabbak, de teljesen jól illeszthetőek. A legolcsóbb és a közepes kivitel ugyanaz, csak a tű különbözik. Az olcsóbb műgyémántból van és elliptikus, a közepes természetes gyémánt és Shibata. Az új, nagyjából fél éves fejlesztésnél már a testen is változtattak és MicroLine tűvel szerelik. Ez azért érdekes mert ilyen a vágófej is.

Az áraik, hogy alakulnak?

A legolcsóbb ára most 150.000 körül van, a csúcsmodell pedig 360.000 forint. Szerintem ebben a rendszerben megállja a helyét és ezzel gyakorlatilag mindent elmondtam. Kitettem róluk elég sok nemzetközi tesztet az AVX fórumra…

A CD és a DAC 47Lab, azokból is régebbi, de a nagyobbik modell. Mindkettő külső tápos, (az alsó polcon az a két „henger” az), illetve a phono szintén 47Lab.

Látom a D/A most nincsen bekötve…

Most nincs, mert elment egy drót, ezért mindig át kell dugjam, ha cédézek. Egyértelmű, hogy a lemeznek jobb a hangja, mint a CD-nek. Amit lehet, azt lemezen szerzem be, de sok zenét csak CD-n adtak, vagy adnak ki és én nagyon tudom élvezni így is. Engem ez a része egyáltalán nem zavar. A zene legyen jó és jó minőségben szóljon…

Ez egy abszolút csúcsrendszer, de a jövőre is kellene gondolni, a fiatalokra is és nagyon szeretnék összeállítani egy olyan rendszert, amelynek az egyes elemei nem drágábbak, mint egy magyar, havi átlagfizetés. Akkor egy kezdőnek is könnyebb lenne elindulnia, ebből a szempontból sajnálom, hogy nincs olcsóbb kategória.

A 47Lab IC-vel dolgozik. Nem csővel és nem tranzisztorral, de az IC-ből elképesztően jó hangot hoznak ki.

Van még egy kedves forrásom, ez egy Sony WM-D6C profi kazettás gépezet, időnként használom. Most vettem két új magyar kiadású kazettát…

Ezek szerint ez a legelérhetőbb készülék a rendszerben.

A maga nemében ez is nagyon drága volt, a nyolcvanas évek elején jó harmincezer forintba került. Nekem most van hat darabom, mert a Magyar Rádióból sokat kiszórtak és én megvettem ötöt. Vásároltam volna még többet is, alkatrésznek például, de a Rádió beszüntette az eladást azzal, hogy „nem lehet elkótyavetyélni őket”.

Az állvány és az alátétek a Tiglon nevű Japán manufaktúra termékei. A Tiglon cégnek az a találmánya, hogy nagyon szeretik a magnéziumot alkalmazni. Csinálnak drótot is, mint például a kisebb szobában lévő hangfalkábel, ott az árnyékolásra használják a magnéziumot. Nincs bekötve egyébként, nincs leföldelve…

Az állvány magnéziumból van és a készülékalátétek is, melyek egy fa csészében vannak benne. Ez az alátét van a hangfal alatt is, ami nagyon szereti. A hármas szett 60.000 forint, aminél a csésze körtefából van, de találtak egy készlet száz éves tik fát, ezzel az igazi. Ha elfogy a készlet, akkor az a változat kifut, de tényleg jobb, mint a másik, meg lehet hallani. Amikor új volt, én ezzel elszórakoztam. Viszont drágább is.

A régi tűtisztítót is nagyon sokan ismerték. Annak olyasmi ragacs van a tetején, mint a ruhatisztító hengernek, ami a szöszöket leszedi. Ebbe kellett beletunkolni a tűt. Ez a műanyag nagyon puha, körülöleli a tűt és beleragad a kosz.  Azután jött az új, a SaSuPa, ami megint csak egy Japán gyártmány. Ennek az első része kefe, a másik szintén egy ragacsos trutymó, csak nem olyan puha. Volt, aki kipróbálta, hogy ezután pucolt a régivel és a hang rosszabb lett.

Feltételezem, ez anyagilag nem elérhetetlen.

Nem, mindösszesen tizenkétezer forintba került, és hosszútávon használható. Ha elkoszolódik alkohollal egyszerűen lemosható.

A drótok, részben a 47Lab termékei, mert nem jutott most mindenhova ezüst. A bejövő hálózati áram saját szerelés. Amikor ideköltöztem, teljesen fel kellett újítani a lakást, de ilyet is akartam, mert akkor lesz olyan, ami nekem tetszik. Az egy párszáz forintos sima villanydrót, három ér, két és feles tömör réz, külön mind a kettő elosztónak. Sima villanyszerelési boltban lehet kapni egyébként. Kipróbáltam, mert adott esetben gyártok belőle elosztót is, jobb, mint a másfeles. Közvetlenül megy bele a biztosíték táblába, ahol tekerős porcelán biztosíték van. Ez egyértelműen jobb, mint az automata.

Miért kettő?

Három fázis van a lakásban és úgy gondoltam jöjjön el külön-külön, egyik az analógnak a másik a digitális résznek. Az is számít, hogy az elosztón belül hogyan alakítom ki a bedugási sorrendet. Ahol bejön az áram, oda kerül a forrás, mindig ott van a legkisebb jelű készülék. Nálam első a lemezjátszó, majd a phono, az előerősítő és utoljára a végerősítő. Úgy tűnik így a legjobb. A fázisokat mindig fülre állítom be, mert nem lehet tudni, hogy a készülékeken gyárilag hova tették.

Elvileg van egy szabvány, csak nem mindig tartják be.

Így van, és a villanyszerelők sem tartják be, bár a rendesebbje azt szokta, hogy a baloldalon, vagy fölül legyen a fázis, de abba is két lehetőségem van bedugni a dugót.

Amerikában, Angliában, vagy éppen Szlovákiában nincs nagy variálás, mert ott többnyire nem lehet másképpen bedugni a dugót. Itt tudunk változtatni, de ott át kell forrasztani a kábelt, ha valami nem szabványosan van bekötve.

Van még egy szempont: az összekötőkábeleknek és a tápkábeleknek az iránya. Csináltam két elosztót mindkét irányban és meghallgattam őket. Itt is, mint a legtöbb esetben a kábel iránya a felirat iránya. Vannak olyan emberek, akik tagadják ezt, de ennek ellentmond, hogy sok millióan halljuk a különbséget és nyilván van fizikai magyarázata is. Ez nem csoda, csak nincs igazán kutatás alatt a terület. De a drótoknál még lehet is tudni mi az oka, hiszen azt húzzák, egyre kisebb lukakon keresztül megy végig a gépsoron. Elvileg ugyanebben a sorrendben teszik rá a szigetelést és a feliratot is.

Látom, hogy le és össze van minden földelve, miért?

Eléggé érzékeny vagyok a statikus feltöltődésre. Volt olyan régebben, hogy szerettem volna kezet mosni, bedugtam a kezemet a folyóvízbe és az áram nagyon megvágott. Pedig nem értem hozzá semmi máshoz, csak a vízhez. Az utóbbi időben, ebben a lakásban, ebből a szempontból a helyzet romlott, ezért nagyon óvatos vagyok. Mielőtt hozzányúlnék bármihez, megpiszkálok előtte egy-két földpontot. Elkövettem egy hibát, a padlóburkolat például bambuszból van, amit műgyantával ragasztanak össze. Tiszta műanyag az egész, statikusan könnyen töltődik a súrlódás miatt. A konyhai bambusz vágódeszkám marad, de ha bármilyen változás lenne itt, akkor csak a természetes anyagok jöhetnek szóba ezentúl.

(folyt. köv.)