| hifimagazin.net

TC-177SD az első háromfejes Sony magnó 1973-ból

2022-03-25 00:00:00,

A három fejre érdemes felfigyelni, hiszen magát a formátumot is még csak alig néhány éve mutatták be és már szinte mindent tud, amit kazettásnak érdemes. Vérbeli zenehallgató eszköz, pedig a kompakt kazetta elsősorban céleszköznek készült, például beszédhang rögzítésére, amihez elegendő lenne a középtartomány, - erre meg nem felfér a névleges hifi sáv teljes 19980Hz-je!

A magnók közül ez üzemel a legtöbbet, de ennek több oka van. Az egyik, ez a legfelső, könnyen adja magát, hogy ezt vegyem elő, a másik, atom stabil, nem akar tönkremenni, nem úgy, mint a többiek. Lepakolok, előveszek egyet, kapcsolom és semmi, vagyis majdnem semmi, csak valamelyik szolgáltatása szűnt meg. Ez lehet táphiba, ami viszi magával a kijelzőt és/vagy a lejátszást, de a leggyakoribb a mechanikai, azon belül is a meghajtó szíj. Mehetne javítóba, de jobban tartok attól, hogy karcos lesz, ezért lehet, hogy átmenetileg jobb, ha előhúzok másikat, hátha az menni fog.

Tápkábelt fogad! Nagy szó, lehet upgradelni valamelyik hálózatival, de ennél jobb ötlet, ha befogom járató készüléknek. Ez hasznos a tápkábelnek és az interconnectnek is, - igen, mert tesztelném az új referenciajelölteket, de jobb, ha üzemi állapotukban. Miért szoktak le az aljzatról a gyártók? Nagyon tudnám értékelni, ha lenne rajtuk és nagyon nem, ha csak ezért meg kellene lékelni a hátsójukat.

Sony TC-177SD

Jól bírja a strapát, majd fél éven keresztül szinte minden nap üzemelt. A lejátszó gomb lenyomása erőt kíván, alatta érdemi szerkezet továbbítja az akaratot és olyan mokány, hogy biztosan nem fog szétesni. A mechanika robosztus, a szíjak, mi több az alkatrészek is az XXL-es méretosztályból valók, lehet mondani, a magnó maga a stabilitás. Valahogy nem aggódom, hogy műszakilag megereszkedik és ez nem kis dolog, a majd ötven éves technikánál.

Fekvő kialakítású, ezért akkor szép, ha felállok és rálátok, viszont a tudatnak az emlék elég, az ülve hozzáfűződő ábrándnak nem baj, ha a felület nem látszik, így is megvan neki az egész. Baloldalra került a kazettafogadó rész „alatta” a vezérlés a kerek gombjaival. A szokásos funkciókat viszik, teker, lejátszik, megáll, felvesz, velük ellentétben az ajtónyitó téglalap alakú és kétfunkciós. Első körben a fedelet nyitja, továbbnyomásra pedig alányúl a kazettának és felfelé billenti, ekkor nagy csattanással a rögzítést elhagyja és már kint is a kazetta. Hozzávetés, érdemes újjal megtámasztani, mert könnyen repülőrajtot vesz, mivel szinte kiveti magából.

Emlékszem a megfáradt fekvőmechanikás Sanyo RD-4028 magnó csillapítás hiányában gyakorlatilag kilőtte a kazettát. Szüleim ágya mellett volt a koloniál szekrényben a hifis részleg és versenyeztem melyiket küldi messzebbre. Volt, hogy majdnem átvitték a dupla ágyat, ami közel három méter távolság!

Sony TC-177SD

Felül, láthatóvá válik kapcsolásra a lejátszás, felvétel, Dolby zajszűrés kiosztása a kis színes lámpákon. Számláló a döntött rész kazettafajta visszajelzőjétől egyel jobbra, nullázható és nagy szám, már memóriás. Fekete alapon az elmaradhatatlan és márkajeles VU műszerek integetnek jobbról, dekoratív krómkeret öleli át az egységet, jól mutat a sasszé fekete ezüst kombinációja. További funkciók egyel lejjebb a kiosztásban, semmi sallang, csak a lényeg. A Bias három állása, a Normal, Fe-Cr és CrO2 a kazettaválasztó rész. Metal még álmokban létezett csak, ettől független meg lehet kínálni vele, most is egy Metal ES van bent, lejátssza, de fel nem vesz rá. A mikrofon és a vonalszint dupla mono csúszópotijai egyben dekoráció is, némi komolysággal fűszerezi meg a típust. A kimeneti jelszint szabályzó viszont tekerős, azt hiszem, csak akkor csavargatja bárki is, ha közvetlenül végfokra köt, vagy, ha lekehesedett és megjáratja. Monitorkapcsoló, a nagy dobás, képzelem milyen lehetett akkoriban, mikor egy másik magnós meglátta, rögtön gondban volt.

Kicsit stúdiós érzést kölcsönöz és valóban, beépíthető pultba és a háztartásokba szánt fakeretes dobozba szintén. Fakerete furnérozott az alja viszont műanyag, de a teteje a lényeg és az fémrészén szálra húzott alu. Már akkor olyan szépen megmunkált volt, mint amilyet a távolabbi keleten olyan profin hoztak le ezután még néhány évtizeden keresztül. Hibátlan illesztésekkel, kifogástalan ergonómiával támogatja meg a hetvenes évekbeli jó ízlést. Speciel nem vagyok nagy rajongója a fekvő gépeknek, korabeli Akaimat Tamásnak adományoztam, azóta is örül neki. Evvel kapcsolatban is megkörnyékezett megveheti e, de természetesen nyomatékos nem volt a válasz. Honnan szerzek belőle másikat, mára leritkult a kínálat és, ha van, akkor is a bizonytalanból lehet rendelgetni, amit nem fogtam meg, nem próbáltam ki és a képek alapján tájékozódhatok arról esztétikailag milyen. A csomagolás sem mindig sikerül úgy, ahogy kívánná az ember. Jártam úgy, hogy a tulajdonos intelligensen egy üres dobozba tette bele a faoldallapos portékát, így a kasztni és a lezáratlan lézerfej is szánkázva utazott. Csoda, hogy elszakadtak az érzékeny fejkábelek?

Sony TC-177SD

Van még pár nyomókapcsoló a különböző zajszűrésekhez, a kalibráció 400Hz-jéhez és a limiternek is, két süllyesztett potméter a felvétel hangerő finomállítóinak kialakítással laposfejű csavarhúzóhoz, nehogy a vétlen érintéstől elállítódjék az előre rögzített mód. Előre kacsintanak a mikrofon mono bemenet csatlakozói és a fülhallgató kétállásos kapcsolható kimenete. Egyik, a kettes kevésbé halk, fogjuk rá, megközelíti a kívánatos hangerőlimitet, az viszont biztos, igen jó minőségű kijárat. Hoztak meghallgatni nemrég egy még fejlesztés alatt álló sokezer eurós árkategóriának megfelelő fejhallgató erősítőt és kontrollnak ezt használtuk, - volt baj.

A jobb alsó sarok a bekapcsoló gombé, határozott nyomásra éled a technika, felvillannak a kijelzők és a kazettafészek is kifényesedik. A Metal ES kazetta France Gall kisasszony hangjának páholya. 90 perc sok mindenre elég, elfér rajta egy válogatás a kedvenc számaiból. Újabb kis szösszenet, - megemlítettem vigasztalásul otthoni hallgatóimnak, anno évekig erre ébredtem iskolába menet hatkor, vagy műhelygyakorlat napokon negyed ötkor. A Metal XR kazetta, ami akkoriban kifejezetten kitüntetett tárhely volt, nem hiába az előadó az egyik kedvencem már akkor is, simán bírta a strapát, - testvérem, akivel közös szobán osztoztunk már sokkal kevésbe.

Sony TC-177SD

Megdöbbentően jól muzsikál, ami még inkább meglepő, a felvétele, főleg a ritkább Azimuth állítós verzióé, ahol a szolgáltatásnak köszönhetően finoman pozícionálható a fejmerőlegesség állás a szalaghoz, beállíthatóak a megfelelő magas-mély arányok. Mondhatni színvonalas felvételre képes, alig lehet megkülönböztetni az eredetitől. Az Azimuth tekerője közvetlen a kazettafészek alatt van, hogy minél rövidebb áttétellel legyen megvalósítható a művelet. Pontosan követhetőek a változás részletei és biztosan beállítható a megfelelő érték mindenféle műszer nélkül is, pusztán füllel.

A kontrollánc: Sonus Faber Musica, Raffai Audio Bantam, a szokott állvány az erősítő alatt, egy Akai GXC-750D Rotel dobozon a Sony alatt és a lehetséges új referenciakábelek.

France Gall – Grand Succées, LP-ről rögzítve. Mindenkit megnyugtatok a stílus nem csak a Yé-Yé, akad a dalok között jazz alapokra építkező is. Magánvélemény, de magnós ettől a hangtól nem kívánhat többet, elegendő bizonyíték, hogy egy hete nem sikerül a kazettát kivennem. Az énekhang teres, elkülönült, helyén a középpontban és körülötte a zenekar. Ha kiereszti, éle van, ha melankólikus a dal, árnyalt, van, hogy ajkát már nem hagyja el hang, de a lehelete a falak közt még jelen van. A zenekar, testes, erőteljes, lendületes egyszerre, ez úgy vélem a Sony érdeme. Megjegyzem a felbontásra nincs panasz, sőt be van töltve a tér, ez az erősítőn is múlik, a zeneisége hozzáad még egy kis pluszt a hangzáshoz.

Sony TC-177SD

Gainsbourg á Gainsbarre – CD felvétel Maxell MX-S 100-ra, ami jól sikerült, meg kell hagyni, a TC-K777 nagyon tudja, hogyan kell az ilyesmit csinálni. Persze ahhoz, hogy kiderüljön milyen erőltetnem kellett, hogy az előbbi kazettát kivegyem, inspirációnak jól jött, hogy Gainsbourg sokat írt Gallnak. Kicsit jobban felküldtem a hangerőt, szabályosan út a mély, remeg a levegő. Nem viccelek, a Bantam még mindig meg tud lepni, de ez a rendszer érdeme is, a magnó olyan felbontásban partner, ami a formátumtól majdnem elképzelhetetlen, mondjuk idevágó fontos részlet a kábelezés informativitása ez nem vitás. Vastagon teli a szoba, a Melody Nelson basszus alapjai velőtrázóan valóságosak, „mélyre hatol”, közben a gitár éterien kísér, Gainsbourg dörmögő hangját Jane Birkin szopránja írja felül, megadva ezzel a kellő kontrasztot. Teljes értékű reprodukció, olyan amilyennek lennie kell, - vagy talán még egy kicsit hatásosabb is és ez jól áll neki. Hallottam ezt már nagyobb rendszereken is, most tűnődöm melyik lehetett a legjobb, alighanem erre szavazok. A helyes arányok lehetővé teszik a tér egységes feltöltődését, így kirázza a hallgatóját a bőréből, - folyamatosan borsózik körülötte.

Reggel első teendők között járultam a hifihez, kapcsoltam be, csak, hogy hallhassam Dave Brubeck – Gone With The Wind albumát Sony UX 90 kazettáról. A hideg rendszer ellenére magával ragad a tere, levegője, mégis súlya van a hangoknak, nagyon élő, realisztikus. Ebből három dolgot szűrtem le. Valaki jó másolatot csinált lemezről, csak egész finom sercegés és enyhe súgás utal a forrásra. Az erősítő egyre jobban tetszik, még tartom magamat, mert már csak az hiányzik, hogy végül megtartsam. A hangfal túl közvetlen, ilyen tisztán nem szoktam hallani az anyagot, ideje visszaszoktatni magamat valami keresztváltóshoz, bár most nagyon úgy tűnik, ez csak üres győzködés, nem több.

Sony TC-177SD

Mendelssohn – Szentivánéji álom TDK SA-XS 90. Komolyzenétől sokáig türtőztettem magam, egyszerűen nem voltam elégedett a rendelkezésemre álló hangfalakkal. A helyzet megváltozott Bösendorfernek köszönhetően, most mégis megpróbálkozok a műfajjal. Kibírtam az első öt percet kikapcsolás nélkül, ez elég volt ahhoz, hogy a fülem valamelyest átálljon és ne azt keresse, amit eddig megszokott, - nagyzenekart nagy térben, ahol van kifutása a mélytartománynak, helye a dinamikáknak. Most arányosan kisebb minden és egészen addig nem is megy jól az elvonatkoztatás, amíg a vokál be nem lép. Az viszont él és kontaktusba lép velem a hallgatóval, aki ott ül előtte. Fókuszált, a középpontban van, a figyelmet magára irányítja, a zenekar kíséri és mindez megfelel a képzeletbeli arányoknak. Ha magára hagy a zenekarral, sajnos megint feltűnik, hogy hifizek és nem a koncerten ülök. Van különbség és erről nem is annyira csak a hangfal és a szoba tehet, inkább a másolat, valahogy sosem volt késztetésem kazettára felvinni nagyzenekart. A stúdiószalagok fél sáv 38-on, más szint, a kettőt nem hasonlítanám össze.

Ajánlás

Ajánlom… ha akarsz egy üzembiztos kazettást, ami nem nagyon akar tönkremenni, vagy jobb hangot, mint a legtöbb magnó, értékállóságot. Ha rögzítenél vele és elég türelmes vagy, akkor neked a ritka TC-177SD Azimuth változat kell, ha inkább lejátszásra használnád, akkor elég a sima 177SD, amihez könnyebben hozzájutsz. Az is jól vesz fel, de mindenekelőtt jár neki egy rendes beállítás. A magnóval kapcsolatban minden más egyéni ízlés kérdése én csak a hangért és a műszaki stabilitásért kezeskedem. Nem biztos, hogy régen minden jobb volt, a magnó biztosan, 1973-ban a mai napig az egyik legjobbnak tartott Nakamichi 1000 is már kapható volt… csak azon nincsen hálózati aljzat.

Sony TC-177SD