Szerintem nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, szép számmal vannak a hifisek között olyanok, akik kapnának az alkalmon és hazacipelnék a Tannoy-t, már csak úgy próbából is. Engem is ez motivált, mikor úgy döntöttem, hogy elhozom meghallgatni. Most, hogy már bent van a szobában, lassan a jótékony feledés homálya borul a hangfalmozgatás nehézkes folyamatára. Igazából ezzel kapcsolatban annyit érdemes csak megemlíteni, hogy azért a teherautó, vagy valamilyen kisáruszállító jármű jól jön hozzá. Ez már előre vetíti azt, hogy a méretei, hagyományos hétköznapi értelemben és az átlag hangfalakhoz képest sem hétköznapiak. Ezzel eljutottam addig a pontig, hogy feltegyem a kérdést: mekkora létjogosultsága van egy ilyen hangfalnak az átlaglakásban Magyarországon?
A Glenair méreteiből fakadó impozáns megjelenését még jobban fényezi a doboz cseresznye színe. Magassága 110 cm, a legnagyobb szélessége pedig 46 centi. A súlya ehhez mérten 45kg lett, ami elegendő ahhoz, hogy egy kivezérlési szintig elég tehetetlenséggel ellensúlyozza ki a mélysugárzó által keltett hanghullámokat. Tüskézhető, ezzel a megoldással növelhető a doboz rezgéscsillapítottsága és, mint később kiderült, ezt használva valóban csökkenthető a tapasztalt dobozhang is. Az előlapba szoros illesztéssel passzoló hangszóró borítás könnyen eltávolítható az erre a célra kialakított elegáns fogantyú segítségével.
Most már nem áll semmi a hang útjában, gyorsan be is kötöm. Két csatlakozó pár és egy földpont várja a lehetőséget, hogy fogadja a hangfalkábelt. Nem is várakoztatom sokáig, némi tanakodás után kiindulásnak a mélyét választom. A magasra átkötést biztosító lapka alá szorítom be az Audioquest ezüstözött saruival szerelt hangfalkábelt. (A saru közvetlenül a csatlakozó testhez kapcsolódik, míg, ha fölé illeszteném be és úgy szorítanám meg, akkor mindkét hangszóró a lapka által közvetített jelet kapná, ami közvetett jelátvitelt eredményezne, így már mindkét oldalon.)
Több erősítőt is kipróbáltam vele, mert igencsak úgy tűnt, hogy megválogatja, kivel tud eredményesen együtt dolgozni. Végül a Levinson ML-320S elő és a Marantz 7025 végerősítő maradt mellette. Digitális forrásnak a Sony CDP D-11 CD lejátszót használtam a szimmetrikus analóg, vagy az SPDIF digitális kimenetén keresztül. Analóg forrásnak pedig a Kuzma Stabi S lemezjátszót, a hozzá integrált Stogi S 12 VTA karral, Einstein EMT TU2 VDH Special hangszedővel és a Szentiványi Kálmán féle MC trafóval. A megszokott állványok és kábelezés egészítették ki a rendszert.
Az alap állítgatás során már kezdtem rájönni, egy nagy jéghegy csúcsának ütköztem, amikor ebbe a feladatba kezdtem. A java, még csak most jön. Több szempontból is komoly feladat az installálása.
Kezdjük ott, hogy a Tannoy cég ezzel a mérettel tradicionálisan a nagypolgári rezidenciák óriás nappaliját, esetleg kastélyok termeit kívánja behangosítani. Ehhez szükséges a megfelelő test, így indokolható a szekrény méretű káva, illetve a nagy átmérőjű, 15 colos (38cm-es) mélysugárzó. Könnyen el lehet képzelni, hogy a száz négyzetméteres, vagy még nagyobb helyiségeknek tényleg jól áll ez a méret. (Egyszer volt szerencsém a Tannoy egyik nagyágyúját meghallgatni, egy kb. 500 négyzetméter alapterületű és 12-15 méter magasságú „nappaliban”.)
De az én kérdésem most az, hogy mit lehet kezdeni vele pl. huszonhét négyzetméteren, egy átlag szobában?! Nem könnyű erre válaszolni, és ha ennél még valamivel nagyobb helyem is lenne, úgy érzem akkor is hasonlóan vélekednék.
Először is be kell látnom, hogy egyrészt a dualkoncentrikus hangszórója miatt ilyen nehéz a beállítása. A tölcséres magassugárzóhoz képest lomha a mélysugárzó, így egy olyan pontot, metszéspontot kell találni, ahol a mély és magas hangszóró akusztikai teljesítménye úgy adódik össze, hogy ebből már sejthető lesz a hangfal valódi tudása, vagy annak java része.
…közben nehogy úgy tűnjön, hogy ezeket a szavakat rögtön higgadtan, józan megfontolás alapján írtam. Ezt megelőzte egy vázlat, amely bevallom hirtelen felindulásból keletkezett, teret adva a beállítás során keletkező benyomásaimnak. Engedelmetekkel egy-egy részt ide illesztek ezekből a sorokból:
A zenehallgató helyiség akusztikája döntő fontosságú. Egy esetleges akusztikájú helységben kevés eséllyel lehet érdemi beállítást végezni. (Ebből a szempontból ugye, itt jobbak a feltételek, hiszen már elég sok energiát fordítottunk az akusztika beállítására.)
Ha egy kicsi is hibádzik a körülményekben, a magas hang könnyen elnyelődik, elszíneződik, torzul. A mély pedig bummogni, döngeni kezd, kontrollálatlanná válik, hullámzik a frekvenciamenete. Ha a szoba elhangolása frekvenciákat emel, vagy elnyom, illetve tonálisan színez, esetleg eltorzítja az arányokat, az kíméletlenül megjelenik a hangképében.
Ha a hangfal túlzottan előre van húzva, kiürül a hangkép középtájon, visít a magas, sovány a mély. Ha pedig a falra van tolva, tompa és zavaros az előadás, miközben a mély túl intenzív és gombócos. Ha a kelleténél jobban kifelé van fordítva, kiüresedik, szétesik a hangkép, ha pedig túlontúl befelé, akkor összemosódik és eltorzul, ezzel egyetemben újfent zavarossá válik. Ha pedig messze vannak a hangfalak egymástól, vagy az ideálisnál közelebb, akkor megint hasonló a helyzet. Tehát, ha létezik olyan pozíció, ahol a hangfal valóban jó lehet, akkor az valószínűleg csak egy pontra korlátozódhat.
Ha eltaláljuk a megfelelő helyet, akkor a terjedő mély és magas hangok elég kiegyenlítetten szólalhatnak meg ahhoz, hogy egy relatíve kis helyiségben is megfelelő zenei élményhez jussunk.
…Patricia Barbert hallgatok, (inkább mélytónusú a lemez, lassabb ütemkezeléssel) mást egyelőre nehezen viselek annyira kezdetleges a hang. Keresem a helyét, igyekezek az eddigi tapasztalatokból meríteni, mi, hol volt jó. Lassan alakul, centinként haladok, majd a milliméterek következnek, az összes irányba tájolva, vagy zavaros a hangkép, vagy kiüresedik. Mindezt egy-két centin belül. Beforgatom, mindkét irányba túlmegyek az ideálisnak tűnőn. Megint jönnek a milliméterek. Végre beáll, egész jó.
Jöjjön a felhasznált tesztzenék listája, amelyek alapján kiderül, hogy a hangfal nagyon jó felbontóképességű, kellően dinamikus, jó tere van, de mindegyiknél fontosabb, hogy élvezet vele zenét hallgatni.
Patricia Barber–Café Blue lemezére állítottam be. Szóba sem kerülhetett, hogy a nehéz esetekre tartogatott Metallica legyen a beállítás alapja. De végül olyan jó helyet találtam neki (212 cm a hátsó faltól, 66 cm az oldalsótól), hogy a Master of Puppets hibátlanul lejött róla, így kénytelen is voltam végighallgatni az egészet. A David Hudson - Didgeralia szintén így járt, amit szintén nagyon szeretek (teszteléshez is) hallgatni.
Összességében, bármilyen zenét tettem fel, ha abban az egy hallgatási pozíción belül maradtam, jószerével teljes értékű, háromdimenziós élményt kaptam. Előzetesen így írtam erről az élményről a meghallgatás során:
Szinte „tökéletesnek tűnő” reprodukció jelenik meg, virtuálisan a szem és - jóval valóságosabban - a fül számára is. Ha ebből a pontból oldalra akár néhány millimétert is kilépek, az előadás elveszíti a lényegét. Marad az egymásra öntött részletekből álló kissé kontrollálatlan hangzáskép.
Az a pont viszont úgy viselkedik, mintha egy nagyon kicsi lyukon keresztül tekintenék rá egy külön zenei univerzumra. Ebben mindennek pontos helye van. A kiterjedt térben forr az információ. Robbannak, pendülnek, csendülnek a hangok, mégis finom, zenei az egész. Kontrollált és dinamikus egyszerre. És még nincs külön hajtva a magas, ami az átkötés miatt egy egész pici esést azért produkál, igaz nem zavaróan. Illetve nincs betüskézve sem, ami miatt még az ütős hangszerek dinamikusabb megszólalásánál észlelhetően rezgésbe jön a doboza. Így ezek a hangok nehezebben válnak le és kicsit be is zavarják az egész hangképet. De azért jó, így már nagyon jó. Egyelőre nem is merek tovább menni, a hangképben tett utazást ezen a ponton felfüggesztem, szeretném, ha összeérne a rendszer, azután majd meglátjuk.
Később a szimpla meghajtás helyett inkább átkötöttem, így a magasnak és a mélyeknek is jutott közvetlen kapcsolat az erősítővel. Amint belehallgattam a lemezbe, azonnal visszaigazolást nyertem a döntés helyességével kapcsolatban.
Elég sok lemezt volt lehetőségem végighallgatni a Tannoy társaságában a különféle stílusok képviselői közül. Volt, amelyik unalmasnak tűnt és volt, amelyik élő volt és izgalmas. Talán általánosítás, de a hagyományos hangfalépítésnek köszönhetően az emberközeli megszólalás hallgathatóvá tette a legtöbb előadást.
Ajánlás:
Lassan két hónapot töltök el aktív zenehallgatással a Tannoy társaságában. Ez idő alatt kitágult az a pont, amit az elején, egy kulcslyukon való átkukucskálásnak éltem meg. Mostanra már egy sokkal nagyobb látószög áll rendelkezésemre, aminek a középpontjából egy másik dimenzióra látok rá. Ez a dimenzió a hangfal lételeme. A zene működteti és különös, de azért tűnik egy másik dimenziónak, mert látszatra semmi nem befolyásolja, nem hat rá a külvilág. Önálló individuumként létezik a zene és bár hangerőfüggő a hatás, ahol kiváltja a „libabőröztetést”, mégsem kell túltolni azt, pusztán azért, hogy az élmény még nagyobb legyen. A hang-élmény feltölt és feledtet oly sok más, ehhez képest már-már a pótcselekvések közé számítható tevékenységet is. (A munkatársak szerint ide most egy találó példa kellene…)
Végül is úgy döntöttem, hogy tüske szett nélkül hallgatom. Igaz, így időnként jelen van a hangképben egy kissé kontrollálatlan dobozhang, de ez messze nem olyan mértékű, hogy bármilyen szinten elvegye a kedvemet a zenehallgatástól. Ettől még teljes értékűnek élem meg a hang-élményt mindazokkal a lemezekkel, amelyek legalább egy közepes minőséget elérnek és azt hiszem ez nagy szó.
Műszaki adatok:
Tömeg: 45kg
Méret: 1100 x460 x448mm
Névleges impedancia: 8Ohm
Frekvencia átvitel: 32Hz -25kHz -6dB
Ajánlott erősítő teljesítmény: 50 -225Watt
Hangszóró: 2 utas dual koncentrikus 33/380mm
Keresztváltási frekvencia 1.1kHz
Érzékenység: 95dB
Ár: 5249 GBP
