Aki a Magazint követi és idáig eljutott, az előtt lassan körvonalazódhat már az a meglátásunk, miszerint önmagában egyik audio komponens sem felelős a saját hangjáért. (Na, jó, talán egy-kettő félresikerült darab igen.) Általában az installáció teszi őket azzá amik, amikor valóban megmutatkozhatnak a képességeik, vagy éppen, hogy nem. Szóval a befogadó közeg, amelybe helyezzük őket, fogja megteremteni a lehetőségeiket. Ezt csak azért említem meg újra, hogy ne felejtsük el: a mégoly jelentéktelen alap hifi is képes rá, hogy elvarázsolja a hallgatóját, amennyiben a körülményei ezt a lehetőséget biztosítják a számára.

A Sonus Faber nem a zászlóshajóját volt hivatott megidézni, mikor a Principiát gyártásba küldte. De míg ez a kategória gyakorlatilag mindenki számára elérhető és emiatt népszerű, egy csúcsmodellből ehhez képest mindössze elenyésző mennyiség talál gazdára.

Kezdetnek, had éljek egy hasonlattal. …felpattanunk egy komoly, ám egyszerre sportos, full extrás, Mercedes Benz kerékpárra. Hasít, mint a szél! Még egy S osztályos limuzin mellett is kihúzhatjuk magunkat a piros lámpánál – mi is „ilyennel” járunk! De valljuk be, valójában azért inkább csak a cég évtizedek alatt felépített presztízsének nyergében ülünk… Valahogy így van ez a Principia 5 esetében is, hozzáteszem, az előnyére. Arra jutottam, méltó arra, hogy komolyan vegyék.

Első találkozáskor tudomásul kell venni, hogy ezért az árért tovatűnnek a fényűző felületek, a némileg magamutogató, de önkifejező design. Ami viszont velünk marad, az korrekt és becsületes. Felidézi azt a minőségi alapot, ami a gyár összes termékére jellemző. Kifogástalan a megmunkálás és ebben az esetben szemet pihentető az egyszerűsége is. Szép és egyben jelentéktelen a doboz és ez valahol nagyon jó.

Filigrán megjelenéséhez tartozik, a kellő stabilitást nyújtó domináns alap, „falap”. Pedig biztosan nem azért ilyen vaskos, hogy a tömegközéppontot lejjebb tornássza és a hangfal kevésbé legyen borulékony - azért nem olyan nagy súlyú. Továbbá, stabilan beleintegrálhatók az alaplapi tüskék, amiket a meghallgatásánál használok is, - mert érdemes a hangzás szempontjából.

Ehhez közeledve, rögtön le is veszem a mágneses előlapjait, hiszen így illik hallgatózni. A hangfal most már azonnal a másik arcát mutatja. A hibátlan illesztésekben helyet foglaló két utas, háromtagú hangszórócsalád játszik a szoba fényeivel, melyek meg–megcsillannak a mélyközepek membránjain, de főleg a magas sugárzót körülölelő fémpaláston. A belevitt fény-játék a doboz egyszerű fekete famintás fólia borításától való eltérésével, kifejez egy művészi játékosságot. Ez már így, nem is ugyanaz a hangfal.

Biztosan nem mondok ezzel újat, de itt is hadd irányítsam rá a figyelmet. Ahány elhelyezést próbálunk, annyi féle hangot kapunk. Ez az érzékeny és jó minőségű dobozok ismérve. A szoba akusztikai reakciója a hangfal produkciójára nagyban befolyásoló tényező a kapott végeredmény tekintetében. Bár be lehet állítani a végletekig pontosítva, amit meg is hálál a hangkép, de a Principia 5 nem fogja őrületbe kergetni a tulajdonosát e téren, mert a legtöbb elhelyezés kellemes hangtónusú válaszreakciót eredményezett, így a zenehallgatásban szinte bármely beállításban kellemes hangú társunk lehet.

Ennek elsődleges oka szerintem, a nem végletekig felpiszkált felbontásban keresendő. Ebbéli tudása és képessége bőven elegendő és nekem speciel megfelelő. Nem érzem, hogy veszteség érne ezen a területen, sőt olyan zenéket is kedvem lett vele meghallgatni, amit a magasabb kategóriás hangfalakkal, sokkal kevésbé. Hiszen jó néhány hanganyag felbontása, minősége elmarad egy felső kategóriás lesugárzó rendszer megjelenítő képességének a színvonalától, viszont ehhez a falhoz, így, az „egyszerűbb” lemezek is jobban passzoltak.

Elöljáróban ennyit, de lássuk, hogyan is állt össze a rendszer, ami a Principiát táplálta. Most is, mint rendszerint a meghallgatások során, az elsődleges célom a zenehallgatás, a zene élvezete volt, nem pedig önmagában a tesztelés. Logikus talán, de ha úgy érzem, hogy az időmet többszörösen értékes tevékenységgel töltöm, azt megírni, megosztani, a fokozottabb személyes érintettség miatt valószínűleg jobban sikerül. (Lehet, hogy e zenehallgatásról a hangfalat is meg kellene kérdezni, de a funkció, mellyel ki tudná fejezni benyomásait, még nincs kitalálva. Ezért ismét egyoldalú lesz a nézet, mellyel beszámolhatok a közös zenélés részleteiről.)

Egész jó helyet találtam nekik, megközelítőleg egy egyenes szárú háromszöget formáztak a lehallgatási pozícióval. A hangfalak közötti távolság két és fél méter volt, míg a hozzám elérő hangnak ezen felül még harminc centivel többet kellett megtennie. A dobozok egymáshoz képest befordítva álltak olyan szögben, hogy a belső oldallapra bőven ráláttam még. Szimplán hajtottam meg, a hangfalkábellel a mélyközepekre csatlakozva. Eleinte a magasban észre is vettem némi faragatlanságot, ami alighanem a két csatlakozó között átívelő fémlapka vezetési képességébe adott némi betekintést, pardon: „behallást”. Ez idővel átjáratódott és bár biztosan része volt még a hangképnek, már nem lehetett abból különösebben kihallani.

Gondoltam, ha már az SF termékskálájának aljáról választottam a jelút végét, akkor az aktuális hóbort kedvéért próbáljuk meg, hogy a jel pedig abszolút felülről, ráadásul analóg forrásból érkezzen! Így lett most a forráskészülék a Robert Fuchs lemezjátszó – MrBrier Goldbug hangszedő kombó. De mielőtt még valaki azt mondaná, hogy ehhez így osztályidegen, még csak megközelítőleg sem egy kategória, akkor gyorsan hozzáteszem, hogy az egyenlőtlenségek kiegyenlítését egy Sony TA-F606ES integrált erősítőre bíztam. Mi több a saját MC elektronikáján és phonoján keresztül. (Érdekességként említem, hogy az erősítő belső jeltovábbító megoldásai javarészt nélkülözik a kábeles kivitelezést, helyette nyák paneleken fut a zenei információ. A hálózati aljzattal felszerelt erősítő közel harminc éves korára „beérett”, már elég semleges hangú, eszköztelen, ezért rá lehet bízni ezt a hangfalat is, árkategóriáját tekintve nem lóg ki annyira a lóláb.)

Ahol viszont igen, az pedig az arany kábel szett, aminek a segítségével a különböző részegységek egymással összekapcsolódhattak, míg a Fuchs 14 col hosszú karjában és kivezetésén a gyári madzagokat használtam. Némi összejáratás után elkezdődhetett az intenzív figyelemmel terhelt meghallgatás. Valóban igyekeztem, hogy a legapróbb részlet se kerülje el a figyelmemet, ami azért tényleg eléggé megterhelő, de néhány óra után immár kellemesen elfáradva adtam át magamat az örömzenélésnek, ami meglepő eredményt tartogatott a számomra.

Kezdtem a Queen - A Kind of Magic (EMI Holland) lemezével. Több műfaj lett ezen a korongon összegyúrva. Ha valaki véletlenül nem ismerné, többnyire a pop és a rockzene hangsúlyos elemeit tartalmazza, mindezt a zenekar 1986-ban érvényes szemléletén keresztül. Eléggé komplex a mű, jellemzően a Queen aprólékos felvételi stílusa miatt. Viszont, szépen átjön mindaz, amit Mercury-ék ezzel a zenével ki akartak fejezni, a sejtelmes egymásra mosódó részletek és a kemény, zúzos riffek is. Ahogy újra meg újra lejátszom a lemezt, egyre jobban ráhangolódok és hallom, hogy a hangfal felbontása nem feszegeti a végleteket, ugyanakkor a zene mélységeibe mégis hiányérzet nélkül beavat. Nem kell külön figyelmet fordítanom a dinamikára, térre és a sávszélekre, mert a zene jól átjön. Nem érzem, hogy az egész jól összeállt egységet különösebben elemeznem kellene, hiszen nincsenek lemaradozó, vagy zavaró részek. Mindössze némi dobozhang vegyül az előadásba, ami néha eltereli a figyelmemet, de még nem mondanék rá semmit. Nehéz eldönteni mennyire áll jól ez a hangfalnak, vagy egészíti ki az előadását, esetleg ellenkezőleg, mennyire zavarja a hangképet és tolakodik bele. Valószínűleg mindkettő egyszerre, de ennek a felfedezéséhez a hangfalat jobban feltáró zenére lesz szükségem.

Arról azért ne feledkezzünk meg, hogy a vizsgált hangfal mindösszesen háromszázezer forint, - igaz akcióban, - és emiatt az elvárásaimat is igyekeztem ezen a szinten támasztani felé.

Régen hallgattam már, de szerettem volna, ha terítékre kerül és ez nem más, mint az Iron Maiden - Powerslave lemeze 1984-ből (EMI England). Sosem voltam igazán megelégedve vele, az ék e között és egy idealizált (vágyott) eredeti első nyomású Angol, vagy netán USA kiadás hangzása között biztosan tetten érhető. Meglepett! Mivel a doboz szépen felveszi a zenei információt és az én 27 négyzetméteres szobámban ezt önmagához képest tisztességesen le is adja, ezért az egyensúly, amivel ezt a lemezt kezelte parádés volt. Nem avatott be mélyen a hang legapróbb szösszeneteibe, mint mondjuk azt az Avalon tenné, inkább egységet teremtett, ami a felvétel eléggé összetett információtartalmát, ámde korlátozott dinamikáját egységesen kifejezésre juttathatta.  Nem véletlenül nem erőltettem az utóbbi években ezt a lemezt, de ezt most ide csak azért is le fogom írni: ezt ilyen jól, még nem hallottam szólni! Nyilván egy önkifejezésében erősebb eredeti első nyomás megtölt akár egy felső kategóriás rendszert is zenével, úgy, hogy nem fogok fanyalogni, most viszont a hangzáskép, amellyel a hangfal a lemez nyomásának a színvonalát kicselezi, fotelhez ragaszt.

Ezen a ponton azért már megsejtettem abból valamit, hogy a dicshimnuszok nem tesznek majd jót a hitelességnek, ezért a következő zenemű Igor Stravinsky - Le Sacre Du Printemps lemeze lett (EMI France). A nagyzenekar hamar eljuttatja képességei határára a Sonus Fabert. Viszonylag kis doboz, mindössze egy méter magas és kizárólag az alsó lap méretei miatt lett 25 centi széles és huszonnyolc mély. A súlya is csak 13,2 kg, a két 150mm-es polipropilén membrántól pedig ebben az esetben nem várhatunk túl sokat. Van az a szobaméret, ahol feltehetőleg úgy hozza a térbeli arányokat, hogy lényegi veszteség nélkül visszakapunk „valamennyit” a nagyzenekar előadásából. A lényegi veszteséget úgy értem, hogy a hangkép erényei mellett a „nem elég vájtfülűek” valószínűleg az előadásból elmaradozó részleteket és dinamikát annyira nem fogják hiányolni. (Azt hadd ne mondjam, hogy akinek ez probléma, a forgalmazónál orvosolhatja ezt a hiányt egy magasabb kategóriát megcélozva.) Na, de maradjunk a jó ár/érték arányánál és inkább fedjük fel a további képességeit, Stravinsky-t hallgatva. Ismét úgy hallom, hogy könnyebb dolgunk van felfedezni a zenei részleteket és a rendezettséget a hangképen belül, ami alatt a hangszerek egymáshoz képesti pozícióját és elkülönülését értem, ha a zenekar egy része pihen, vagy csak pianoban húzza. A beindulásnak pedig több jellemezhető oldalát hallom. Egyfelől részben jól prezentálja az információ és dinamika növekedését. A fúvósokat, ahogy belépnek, szépen leköveti, a szólamok egymásra épülnek, hatásos az előadás. A két mélyközép sugárzó ameddig bírja, megteszi a magáét. A hangtömeg, amely szeretne kilépni a dobozból, ugyanakkor rázza azt és ez a visszahatás megjelenik az előadásmódban is. Kissé gombócos itt-ott, egyenetlen, egyes hangszereket jobban kihallani a többiek kárára.

Ekkor figyelek fel jobban a hangerő befolyásoló szerepére, ami a hangképet illeti. Az a szint, amit elkértem a dobozoktól egy jóval nagyobbnak is a becsületére válna. (Jó, de a Maiden meg ezen a hangerőn tetszett…) Visszavettem hát és az arányok is jobban megmaradtak, igaz most meg az egész zene megszólalása nem lett annyira élő, nem lép ki annyira a hangfalból a térbe.

De igazából bármit csinálok vele, a Principia fő erényét, hogy a hangokból zenét csinál, mindig hozza és ez nagyon nagy szó. Nem esik ki a szerepéből. Azért alkották meg, hogy zenét lehessen hallgatni vele és ő nem a különböző részletekre koncentrál, hanem a saját szintjén a zene méltó reprodukálására.

Ezután Eva Cassidy – Songbird (SP Records) 180 grammos vinyl lemeze következett. Hangfalunk ismét elemében érezhette magát. Mind a vokált, mind a kíséretet a saját lehetőségein belül lazán megoldotta. Szép színpaddal, jól felépített arányokkal csendült, pendült a gitárhang. A kellemes, de sajnos egyben kissé unalmas előadás nem az ő hibája volt... (Közben vágytam volna még visszatérni Dickinsonékhoz és a zúzást házon belül ismét megtapasztalni a maga testet–lelket betöltő módján.)

Eva Cassidy hallgatása közben is felfedeztem a mélyközép tartományban egy kis zavaró dobozhangot, amit azért feltétlenül meg kell említsek. Ezt talán még a körülményeim és adottságaim sajátosságának is betudhatnám, de az biztos, hogy a nagyobb akusztikai terhelés elindít egy önrezgést a dobozon belül, ami aztán visszaköszön a hangképben. Ez főleg a gitár leképzésénél jelent meg, ahol egy darabig érzékeltem a hangszert, ahogy zenél, majd a fókusz áttevődött a dobozra, ahogy utózengett. Majd nem figyeltem tovább, hanem úgy voltam vele, teljesen, mindegy, jöjjön a Maiden! (Amit kénytelen voltam ezek után többször meghallgatni és amíg lehet, még egy párszor biztosan meg is fogok…)

Ajánlás

Könnyen hajtható 90db érzékenységű, kifejezetten zenei hangú doboz, amely mérete miatt könnyen elvegyülhet a lakás egyéb berendezési tárgyai között, vagy akár a szerény megjelenése ellenére dísze is lehet annak. Nem igényel különösebb végzettséget az elhelyezése, kellemes hangtónusát előszeretettel helyezi előtérbe esetleges mostoha körülmények ellenére is. Meghálálja, ha az installálás során keressük a kegyeit, de annyira nem ragaszkodik hozzá. Beavat a zenébe, valószínűleg különösebb hiányérzet nélkül, de aki a csúcsra akar törni, talál még néhány kategóriával feljebb olyan lehetőségeket magának, ami jobban megizzasztja a beállításánál, ugyanakkor jobban ki is szolgálja a magasabb hangreprodukáló képességével. Van az az ár/érték arány, ahol viszont érdemes megállni, mert ami jobb, az jóval többe is kerül. Azt hiszem a Principia 5 pont ilyen lehetőséget kínál egy esetleges végállomásra. A Venere 2.5 hangfalakhoz mérve (amit már korábban teszteltünk), a hangzásképét tekintve hasonlít, de szerényebb képességei jobban behatárolják és a méretkülönbségével arányosan kisebb szobába is való, abban viszont könnyen kibontakoztatható a tudása.

Műszaki adatok:

Magas sugárzó: 29 mm-es merevített szövet dóm.

Mélyközép: 2×150 mm-es polipropilén membrán ultra dinamikus lineáris felfüggesztéssel, öntött kosárral.

Frekvencia átvitel: 40 Hz – 25.000 Hz

Érzékenység (2,83V/1m): 90 dB SPL

Névleges impedancia: 4 ohm

Maximális bemeneti feszültség (IEC-268-5): 22 Vrms

Méretek (magasság x szélesség x mélység): 1000x250x280 mm

Súly: 13,2 kg

.