Relaxa 622S mágneses készülék asztal

Relaxa 622S mágneses készülék asztal, a nyugalom bázisa?

Nekem, a rezgéscsillapítás területe valami olyasmi, mint a bikának a vörös posztó! Kifejtem bővebben: Régóta küzdök már ezzel a témával és egyik gyakorlati alkalmazásának a területével, a készülék állványokkal.

Először is, nem mondhatnám azt, hogy csillapítják a rezgéseket, hanem a gyakorlatban úgy tűnik, mintha inkább elhangolnák azokat! Miért mondom ezt? Mert a saját szerkezetükkel, anyaguknak rezgésszintű tulajdonságaival, részt vesznek az életterünket átjáró, - a zenehallgatók közellenségének számító, - szeizmikus zaj rezgéseinek a továbbításában. E fizikai tulajdonságuk miatt, a kontaktust nem alkalmasak megszakítani, az audio rendszereink egyes elemei és a rezgések fő közvetítője, a talaj között. A földből jövő szeizmikus rezgésekre rárakódhatnak még, az emberi tevékenység által generált és az építményeink által képviselt, saját anyagrezgések is. Nota bene, ez pedig, akárhogyan is szeretnénk, átjön a különböző rafinált „rezgéscsillapítási” megoldásokon, ha tetszik, ha nem.

Végre itt van valami, ami esetében szemmel láthatóan nincs kontaktus az asztalka alsó és felső része között. A kis tüskék pedig, amiken a felső lap csúszkál a terhelésétől függően, nem, vagy csak minimálisan közvetíthet bármit.

Relaxa 622s

Na, de miért nem hallani azt, hogy ez a „tüskés” megoldás rezgéstanilag pontosan miként viselkedik? Mert itt jön be a képbe, a két neodímium mágnes közötti aktív kölcsönhatás. (Úgy van megalkotva az asztalka, hogy a mágneses tér, a két, ellenpólusaival szembefordított mágnes közötti térben legyen, ezért az asztalka felső lapjára ráhelyezett elektromos szerkezetet, ez a megoldás műszakilag nem befolyásolja.) Ugyanakkor, véleményem szerint a mágneses kölcsönhatás eredője az lesz, hogy az alsó, „rázópadon” levő mágnes, ebből a zavarból valamit azért eljuttat a felsőhöz, megtetézve azt, az általuk gerjesztett mágneses tér rezgésszintű kihatásával.

Ez a megoldás, mivel egyenlőre mindössze az elméletet fejtegetem, ezért had fogalmazzak árnyaltan, valamelyest csökkentheti a kapott hang jel/zaj arányát, amibe az ilyen apróságok, mint a pozicionáló tüske esetleges visszahatása a hangra, egyszerűen elvész.

A próbáról: többlépcsős tesztet terveztem. A Relaxa asztalka, első körben a lehallgató szobát borító szőnyeggel, majd a kedvenc keményfa állványommal fog megmérkőzni.  Végül, a saját fejlesztésű, az audio rendszerem, rezgésszinten „all in” elcsatolását szolgáló állványokkal.

Egyszerű telepíthetősége miatt, a Tascam DA-3000 digitális magnó, mint forráskészülék volt a szenvedő fél, aminek egyikről a másikra kellett költöznie. A Mark Levinson ML-320S és ML-334-es elő/végfok páros pedig, a közvetítő elem volt az Avalon hangfalak és őközötte.

Relaxa 622s piece

A tesztelés érdekében kreált zenehallgatási lehetőség során (amint nálam ez mindig elsődleges szempont), választhattam a felsorolt két zavaró körülmény, azaz a szőnyeg és a faállvány között, vagy a Relaxa mindenképpen nyugtatóan ható beavatkozása között. (Nyilván, nem véletlenül kapta ezt a nevet).

Tökéletes nem volt, de ha a másik oldalról nézem, akkor mellette, a „talajmenti kiszerelés” és a fa állvány is radikálisan élvezhetetlennek bizonyult. Mindegy milyen zenével próbálkoztam, a markáns különbség megmaradt. Zavaros, sziszegős, tonálisan elhangolt, azaz magasba húzó, sávhatárolt és szűkösebb tér jellemezte a nem elcsatolt változatokat, a Relaxához képest.

Első blikkre az a megállapítás tűnik helyénvalónak, hogy egy jó alternatíva lehet a hallgathatóság felé vezető úton. Érdemes kipróbálni és úgy hozzáigazítani a rátett portékát, hogy az lehetőleg ne legyen 22 kg-nál több, mert hivatalosan annyi a teherbírása.

Azért is örültem, hogy idekerült ez az érdekesség, mert már régóta szerettem volna összevetni a saját állvány rendszeremmel. Előre jelzem, hogy egyelőre kereskedelmi forgalomba biztosan nem kerül. Ezért szó sincs arról a helyzetről, amikor a gazdának érdekében állna, hogy „hizlalja a saját disznaját”.

Röviden annyit érdemes tudni róla egyszerűen megfogalmazva, hogy az állvány kerete és a polcrendszere között van egy olyan elcsatolás, ami nem engedi át a környezeti rezgéseket és evvel a megoldással a ráhelyezett technika nyugalomba kerül.

Itt érdemesnek tartom megemlíteni azt a gyakorlatot, amit a tesztszerű meghallgatásoknál alkalmazok, a különböző készülékek installációja során. Három állvány teljesít szolgálatot. Az első, csak a hálózati részt függetleníti a környezeti rezgésektől, két elosztónak adva helyet (réz és arany). A táp és az összekötő kábelek mind úgy vannak elhelyezve, hogy nem érnek hozzá a talajhoz és az állvány keretrendszeréhez sehol sem, erre mindig gondosan ügyelek. A hangfalak, közvetlenül a szőnyegen állnak a gyári tüskéiken (a hangfal alján van a reflexnyílás, ezért kell egy légrés alul). Rezgésszinten, a talajtól direkt elcsatolás mentesen vannak installálva. A hangfalkábelek viszont, az állványok által elcsatolt közegből csatlakoznak be úgy, hogy az erősítő és a hangfalak között nem érintkeznek semmi mással. Ez a megoldás azért bizonyult hasznosnak, mert így egy, a környezeti hatások által javarészt zavarmentes jel érkezik meg a hangfalakhoz (sajnos a térben terjedő hanghullámoktól, ebben az esetben nem tekinthetünk el) és annak a környezetére kifejtett hatása, a lehető legteljesebb spektrumú. Így nagymértékben el tudja nyomni az idegen rezgéseket, amik a talajból és nem a zenéből áradnak. Emellett pedig, az audio rendszer nem szed és erősít fel olyan zavarjeleket, amik nem a belső tulajdonságainak felelnek meg, hanem attól idegen forrású hangoknak minősülnek. Mint például, a szeizmikus rezgések által képviselt zaj.

Relaxa 622s asztalka

Na igen, itt már egyértelműen hallható az, hogy még ennek, az igen innovatív megoldással operáló Relaxa asztalkának is megvannak a maga korlátai. De ez tényleg csak akkor szembetűnő (vagy fülbe), hogyha a nyugalmat egy még fokozottabban megvalósító megoldással hasonlítjuk össze. A rezgéscsillapításban folyó harcban, ez a megoldás egy jó alternatíva lehet, érdemes kipróbálni, mert ha illeszkedik, mázlink van és egyelőre nem találkoztam ennél a megoldásnál jobb lehetséges alternatívával, az anyagban terjedő környezeti zajoktól való eltávolodásra, vagy függetlenedésre.

Gondolom, mindenkit érdekel az, hogy végül is milyen különbségek voltak hallhatóak a két „alternatív” megoldás, a saját állványom, illetve a mágneses asztalka között. Hasonló, mint a Relaxa és a föld, illetve a fa állvány esetében, csak most nem a mágneses megoldásnak állt a zászló.

A jelenséget úgy tudnám megragadni, hogy minél nagyobb a nyugalom a rendszer alapjaiban, annál jobb a kapott hang jel/zaj aránya. Növekszik a felbontás, a felharmonikusok jelenléte, javul a térérzet és az egész produkció a forrás közvetlenségének hatékonyabb érzékelése felé tolódik el. A torzítás, színezettség csökken, a zene könnyebben értelmezhető, befogadható, emiatt pihentetőbb a hallgatása.

Forgalmazó: Impressivia Kft

Ajánlott fogyasztói ár: 677 Euro