RDacoustic Power Filter hálózati tápkábel

RDacoustic Power Filter hálózati tápkábel

Előre szóltam a forgalmazónak, csak akkor adja oda, ha többet nem akar belőle értékesíteni. A kábelek területén nehezen viselem a kompromisszumokat. Hogy miért? Kifejezetten zavar, hogy nem elég a rendszer sajátosságain keresztül visszakapni a forrásanyagot, emellett még a kábelek színezését is hallanom kell. Márpedig, ha korrekt kívánok lenni, akkor a meghallgatás során sem fogom szépíteni a történteket, úgy írom le, ahogyan az van. Ez pedig a kereskedőnek vagy tetszik, vagy nem. Jobb előre tisztázni az ilyesmit és most minden elismerésem felé.

Végül is mi baj lehet, bedugom, meghallgatom ezt a néhány tízezer forintos, legfeljebb százezres kábelt és végül annyiért még akár jó is lehet, legalábbis az árkategóriájában. Megkaptam az árlistát és 210, de nem euróban, hanem ezerben és forinttal számolva! Kicsit megfordult velem a világ, - legfeljebb nem jelenik meg a cikk, morfondíroztam magamban.

Tessék meghallgatni, szól az örök mottó, de erről már volt szó és egyáltalán nem biztos, hogy ez a nagy önállóság segíthet. Kezdve azzal, hogy aki eleve ért hozzá az el sem olvassa e cikket, legfeljebb kedvtelésből, hiszen úgyis tudja, mit tegyen ahhoz, hogy jól szóljon a rendszere. Aki pedig „későn érő típus” hiába hallgatózik, mert vagy téves következtetésre jut, vagy semmilyenre, esetleg szerencsés és a helyes eredményre, persze azt is tévedésből. Az a legjobb, ha szakértő teszi egyenesbe a felhasználó alatt a technikát...

A kábelről

1MHz feletti frekvenciák ellen árnyékolt tápkábel, a dugó részen beépített szűrőáramkörrel. Ezáltal nyújt védelmet az elektromágneses interferencia és egyéb hálózati zavarok ellen. (Több lépcsős túlfeszültség elleni védelem, egyben villámvédelem is.) Szintén árnyékolt, fém tokozású csatlakozókkal a végein, rendesen kidolgozva, minőségi kifogásom nincsen. Semmi csicsa, minden funkcionális. Közöttük a drót is az, kicsit merev és kicsit hajlékony, még a vállalható formából, mely nem rántja le a könnyűsúlyú versenyzőt a polcról és viszonylag könnyen integrálható a készülékaljzatokba. Igazából nem egy design műremek, de nem is kerül annyiba és a pénzünkért kapunk egy tisztességesnek kinéző műszaki produktumot, mely ellenálló a hétköznapi mechanikai behatásokkal szemben.

Beépített szűrős! Mire jó ez? Nyilván a hálózati zavarok elhárításáért. Igen persze, de akkor miért nem egy komolyabbnak tűnő leválasztó elektronikát honosítunk? Csak. Tessék ezt a választ elfogadni. Ez is lehet egy választás. És a piaci rést az RD megtalálta. Aki nem akar elektronikát az egész rendszer elé, mert elég neki szűrés egy-egy egységhez ezzel meg tudja oldani. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy nem érdemes csordában a készülékek előtt alkalmazni. Egyfelől nem éri meg, - hacsak nem ad a kereskedés flottakedvezményt, de akkor is érdemesebb a tápszűrésért felelős fő egységet alkalmazni. http://hifimagazin.net/rd-emi-neutralizer

Addig is próbálkozok ezzel, amiről nem árt tudni, hogy a terhelhetőségének vannak korlátai és inkább a kis, illetve közepes fogyasztókat érdemes vele kiszolgálni. Arról nem szól a fáma, mi történik akkor, ha véletlen valami nagy fogyasztót kötök rá, ami könnyen felvesz 1-2 kilowattot? Szerencsére ezekhez úgyis a legtöbbször spéci drót és 20 amperes csatlakozó jár, ezért inkább nem firtatom, mindenesetre érdemes észben tartani, hogy a névleges átviteli teljesítménye 500W, míg a maximális áram átvitele 2,2A.

Esetemben kerüljön inkább beljebb a Lector ZXT-70 integrált erősítő hátsójába és mindjárt szépen viszi is. Üzemszinten működik, minden rendben van. Ettől kellett annyira félni? – kérdeztem magamtól. Mert felkészültem rá, hogy a hang tovaszáll, a zavar, amit majd a kábelnek köszönhetek meg marad. Jelentem a feltevés nem jött be, csak még azt nem értem miért. A standard tesztre használt tápkábel bizalmamat élvezi, mindig kedves vele a zenélés, - sajnos, mert így a legtöbbször butítani kell, hogy az objektivitás jobban a felszínre kerüljön, mert nem mindenki hallgatja a rendszerét túltenyésztve. Most meg semmi manír, felesleges kűr a hangban, zavar, visszhang, mellékzörej, vagy bármi olyan, amit ne lehetne hamar megszokni és megszeretni. Megmaradt a hallgathatóság, esetemben illeszkedik és… Pont.

Hallottam már több rendszerben is és ez nem mindig volt ilyen, főleg ebben a mértékben így, de az biztos, ha nem lenne jó ide, a szett kimutatná. Ami az Avalonok, Pierre Lurne Audiomeca Mephisto / Ambrosia futómű-dac páros és az 1-es tesztszoba. A körülmények már számos esetben tisztázottak. Most csak annyit tehetek, hogy kicsit dugdosom ide-oda, kipróbálom más elektronikákban is, de ettől még mindig nem lett világos, hogy a zavarszűrés hatása miért nem annyira nyilvánvaló a hangban. Már úgy értem a negatív hatása. A pozitív sem. Mi van itt? Lassan csak derengeni kezd, hogy ez vagy olyan jó, hogy kivonul a rendszerből a zenének meghagyva a teret, vagy ülhetek vissza a hifisuli második osztályába, mert ezek szerint hiányoztam az óráról, mikor azt vettük, hogyan kell az ilyesmit meghallani.

RD Acoustic

Ajánlás:

Hallottam több rendszerben is, ezért könnyebben találok fogódzót vele kapcsolatban. Úgy tűnik, az árát megéri, mert tud valamit, amitől nem rossz, vagyis inkább jó. Ettől függetlenül az illeszkedés dönt és nem a hangzásjellegbeli, hanem inkább a funkcionális, mert lehet olyan elektronika, amit érdemes vele a hálózatról leválasztani és szintén vele összeköttetésbe hozni. Nem érezni különösebben a hatását, ha megtalálta a helyét belesimul a rendszerbe és segít abban, hogy az hallgathatóbbá váljon. Ekkor különösebben saját jellegét nem hallatja. Ha nem illeszkedik, akkor sem, mert nyilvánvaló, hogy nem illeszkedik és ez eléggé feltűnő lesz ahhoz, hogy elvonja a figyelmet, - magáról. Helyette inkompetenciát érzékelünk, ami gyorsan kiugrasztja a helyéről, mert úgy tűnik, szinte „jelzi”, - hogy öreg nekem nem itt van a helyem. A miértekre otthon leli meg mindenki a választ és most is csak azt mondhatom, ha már hifizünk, - tessék meghallgatni, kipróbálni, kísérletezni. Ha mást nem, legalább építjük az emberi kapcsolatainkat, akár értékes barátságokra lelhetünk. Jobban lehet együtt hifizni és nem utolsó sorban megismerhetjük azokat, akik az audio kultúrát képviselik hazánkban. Ez esetben érdemes lesz vigyázni, mert a forgalmazóval nagyon meg tudja magát szerettetni az ember és némi kedvezménnyel ugyan, de könnyen egy ilyen tápkábelt találhat a készüléke hátuljában.

Műszaki adatok:

Szűrés és védelem: két induktivitás növeli a belső impedanciát ezzel késleltetve a hirtelen áramnövekedést. Ennek köszönhetően a következő lépcsőben a villámvédelem gyorsabban reagálhat.  Három darab gyors és túlméretezett fém-oxid varisztor fokozza a továbbiakban a védelmet, mivel elnyomják a túlfeszültség élét, melyet a villámhárítók nem szűrtek le, ezzel a túlfeszültség a vezető lépcsők között külön-külön csökken. Beépített áramkompenzált fojtótekercs kiegészítve egy kondenzátorkészlettel a szimmetrikus interferencia csökkentésére a következő fokozat. Végül a gyors varisztorok csökkentik a túlfeszültséget, mely az előző szakaszokon átment, ezzel bezárva a szűrőt.

3x4mm OFC réz vezetők

Magas minőségű alkatrészellátás

Nem gyúlékony alkatrészek

Maximális átviteli teljesítmény: 500 W

Maximális üzemi feszültség: 230 VAC + 10% max.

Maximális áram: 2.2 A

Belső impedancia: 0,5 Ω

Maximális szivárgó áram: 0,075 mA

Energiafogyasztás: <0,1 W

Szigetelés: > 4000 V

Túlfeszültség-védelem: > 4500 V

Burst védelem: > 6000 V

Elektromágneses térvédelem: > 20 V / m

EMC szűrés: -17 dB (30 kHz – 10 MHz)

Árnyékolás az 1MHz feletti frekvenciák ellen

Hosszúság: 1,5 m

Szín: ezüst

Forgalmazó: Impressívia Kft