A könnyebb érthetőség kedvéért ide másolom:
"Mi is a pszichotronika? Szó szerint fordítása a szónak: pszicho – lélek, tronika – mozgás. Tehát a lélekkel való mozgás, a szellemmel, lélekkel való beavatkozást, tevékenységet jelent."
Hozzám elég gyakran esnek be zenét hallgatni az ismerőseim, barátaim, néha akár többedmagukkal is. Előfordul, hogy ugyanaznap egymás után ebből több turnus is lemegy. Ritkán, de ez a szám felmehet akár négyre, ötre is. Mindig van néhány (tucat) favorit lemezem, melyek épp a legkedvencebbek és úgy látom, jól áll az aktuálisan összeállított audio rendszereknek, így előszeretettel nyúzom azokat. Nyilván jó érzéssel tölt el, ha úgy szólalnak meg, hogy az láthatóan élvezeti értékkel bír, az éppen auditáló társaság minden tagja számára.
Ezen alkalmak során fedeztem fel azt a jelenséget is, amit megpróbálok itt körbeírni, hátha szolgálhatok levonható tanulságokkal. Felfigyeltem arra, ahogy elkezdődik a zene, ezzel együtt elindul egy fokozatos egymásra hangolódás a hang és az azt befogadók között. Mielőtt átmennék érthetetlenbe, egyszerűen annyi történik, hogy a hallgatók, valahogy a maguk irányába „görbítik”, itt most nem a teret, hanem a hangokat. A teljes délutánt átívelő zenélések során, mind ahányszor változás állt be a hallgatóság humán állományában, ugyanúgy ez a változás észrevehetően létrejött, a zene megszólalásával kapcsolatban is.
Így elkezdtem figyelni ezekre a változásokra és úgy látom, a hallgató valós befolyással bír a hangreprodukcióra. Ezzel kapcsolatos, ennek a miértjét feszegető elméleti fejtegetésbe engedelmetekkel, egyelőre nem bocsátkoznék. Nem is biztos, hogy értékelhető magyarázattal tudnék szolgálni. Feltevéseim vannak, ugyanakkor nem gondolnám azt, hogy ez tudományos válaszként helyt állna. (Ezen a ponton látom érvényesülni a Darvas törvényét! Ide másolom: „Két részből áll. Az első felében kimondja, hogy ha egy mérnök és egy hifista azon vitatkoznak, hogy egy jelenség létezik e, akkor mindig, minden körülmények között a hifistának van igaza. A törvény második fele viszont kimondja, hogy ha a hifista ezek után büszkén meg is akarja magyarázni elektroakusztikai terminusokban, hogy miért van ez így, akkor okvetlen nagy marhaságot fog mondani.”)
Viszont azt szóvá tehetem, hogy árnyalatnyi, vagy akár feltűnő különbséggel, de mindenkinek teljesen másképpen zenél a rendszer. Valami olyasmi történik, mintha a hallgatójához igazítaná magát. Feltételezem, ehhez érzékeny audio szett kell, aminek kicsi a tehetetlensége, azaz a saját hangkaraktere.
Tulajdonképpen az előbb leírt megfigyelés csak egy mellékszál. Ellenben ebből kiindulva, már egy kellemetlenebb gyakorlatra is fény derült. Létezik, életvitelszerűen az intenzív zenehallgatás szent csapdájába esettek között egy külön kategória. Ha meglátogat, beül a hifi elé (van, hogy az sem kell, elég csak „jelen” legyen) és úgy ahogy van, teljes egészében hallhatóan befojtja a hangot. Kritikus helyzetben, mint mondjuk valaminek a koncentrált meghallgatása esetén, ezen, néhány „különleges képességű” ismerősöm jelenléte, megfontolás tárgyát képezi. Leginkább az a helyes döntés, hogy ottlétük átmenetileg kerülendő! Félreértés ne essék, én ettől függetlenül kedvelem a társaságukat, csak zenét ne kelljen velük együtt hallgatni. Biztos erre a jelenségre is található valamiféle magyarázat…
Ehelyett jöjjön inkább egy viszonylag egyszerű példa. Megfigyeltem, hogy amikor véletlenszerűen, a lakótér elektromos hálózatába bekötésre kerül valamilyen műszaki berendezés (lámpa, töltő, kávéfőző, számítógép stb…), akkor a két lehetőség közül, hogy melyik oldalra kerüljön a fázis, mindenkinél más-más, de eltérő arányok születnek, az elvi 50-50%-os kapható eredmény helyett. Lehet, hogy összefügghet az ember személyiségével, ki, milyen állásba dugja be a konnektort? Helyes fázisállásban jellemzően kevesebb elektromos zavar van a kábelek és az elektrotechnikai berendezések körüli térben, mint ellenfázisban. Idővel feltűnt, hogy azok, akik önmagukkal, valahogyan jobban harmóniában vannak, vagy jellemzően pozitív személyiségek, arányaiban többnyire a helyes fázist találják el gyakrabban.
A másik megtapasztalt, hasonlóan idevágó gyakorlati vonal, ami sok küzdelemmel telt év után tűnt fel, a következő: teszem azt, segítek a tulajdonosának telepíteni egy újra konfigurált audio rendszert, amit kifejezetten a saját, jól megfontolt igényei szerint választott. A lehetőségekhez képest optimalizáltan kerül installálásra. Minden szép és jó. De csak, amíg ott vagyok! Majd kisvártatva jön a telefon, hogy kontaktos ez-az, nem működik valami, búg, stb… Elmegyek hozzá, de a rendszer valamiért nem produkálja a hibajelenséget. Átnézem, lehet, hogy felfedezek valamilyen eshetőséget a műszaki park láncolatában, azt megváltoztatom, mert kijavításról hiba híján nem lehet szó. Jót beszélgetünk, lelki életet élünk mindkettőnk kedvenc témájával kapcsolatban. Majd, mivel a zene szépen és műszaki anomáliáktól mentesen árad, megyek tovább az utamon. Egy kevés idő elteltével, újra telefon és kezdődik az egész elölről. Ezzel egyszerűen nem lehet mit kezdeni. (Pszichológusoknak kéretik a következő néhány sorral elnézőnek lenni!) Vagy az lehet, hogy az igény a lelki feltöltődésre kiváltja a hibajelenségeket, majd ugyanez az igény, immár velem kiegészülve, lehetőséget ad a hifivel való aktívabb foglalkozásra, közös kapcsolódási pontunkra, ami alatt ez a hiány kiegyenlítődhet a „megfelelő” társaságnak köszönhetően. Ugye ezt hívják lelkigondozásnak a hivatalos (egyházi) helyeken?
A másik lehetőség, ami felvetődik bennem, még kevésbé szimpatikus. Itt engedtessék meg nekem, hogy árnyaltabban fogalmazzak. Egyszerűen valahogy nem fogadhatja be a benső világába a saját, változást okozó és ráadásul minőségi előrelépésnek számító új audio rendszerét. Ez vált ki benne egy összeférhetetlenséget?! Egy biztos, valahogyan generálódik néminemű műszaki galiba. Ráadásul, hiába teszem rendbe újra és újra, akár lecserélve az alkotó elemek zömét, ez a jelenség, bármit csinálok, újra felüti a fejét. Szörnyű! Szerencsére, ehhez hasonló tapasztalatom kevés van, de mégis elég, hogy ennek a szövegnek ideológiai táptalajjal szolgáljon.
De felesleges mélyfilozófiai fejtegetés helyett, ami lelkes amatőrként nem az én tisztem, inkább egy újabb, talán érdekes eseményt hoznék föl, hátha a gyakorlati tapasztalat jobb magyarázattal szolgál eme jelenségekre. Általánosan elismert, hogy földünkön az eredeti tibeti hangtálak a legtisztább mesterséges hangforrások. Ezek minden egyes darabja több napon keresztül, kézi megmunkálással készül. Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy az egyik hivatalos és nemzetközileg is elismert „regeneráló” helyen megtapasztalhattam a működését. Leültettek egy szép szőnyegre, elhelyezték körülöttem a tálakat, majd fokozatosan megszólaltatták azokat. Állítólag ezek összehangolódnak az ember saját rezgéseivel és megjelenítik a hangjukban. Általában gyógyításra használják, mert észrevehető a hangban, az ember testi-lelki (disz)harmóniájának egyfajta kifejeződése. Nyilván egy kezelés nem ingyenes, ezért inkább azok választják, akiknek valóban érdemes elmenni. (Mondták is, míg ott voltam, hogy ilyen szép hangokat még nem adtak ki a táljaik! De ez nem csoda, nem hátrányból indultam, mint akik az egészségük miatt járnak oda. Így könnyű.) A kezelés során a hangtálak tiszta hangja fokozatosan fölénybe kerül, átadva ezzel a harmóniát a páciensnek. Valahogy létrejön egy összhang, ami nekem is kifejezetten jóleső érzést okozott.
Az audio lánc és a hangtálak közötti analógiára hivatkozva, ezek szerint az összehangolódás, ahogy ebben az esetben, a zenehallgatás során is létrejöhet?!
Ezek szerint egy energetikailag homogén, - azaz a külső és a belső zavarok hatásától megtisztított, - egymással harmonizáló egységekből összeállított audio lánc, hoz a hallgatójának egy olyan élvezeti értéket és töltést, amit szó szerint olyan szinten ad át, hogy akár a napi rutinon is könnyebben átsiklik az illető. De lehet, hogy hosszú távon akár az életét is meghosszabbíthatja. Hasonlóan ahhoz, ahogy a stressz, ezzel ellentétes hatásával pedig megrövidíti. Talán mindannyian, akiknek fontos a zene, részben ezt kereshetjük a hifizésben, nem?
