Szó van róla, hogy magunkra szabadítjuk az információs társadalom slágertermékét, a mobiltelefonok tömkelegét, tesztelési célokból. Természetesen, ha valamiről, akkor ezekről bőven van fent az okos telefonok régi cinkostársán, a neten információ, úgy általában már a megjelenésük pillanatától. Ezért azt beszéltük meg, hogy egyetlen oldalról vizsgáljuk meg őket alaposabban éspedig kizárólag, csakis a hangminőség lehetséges szempontjait vesszük figyelembe. Ezzel próbálunk segíteni egyrészt magunkon, (mostanában komoly igény mutatkozik rá a köreinkben) és talán a kedves olvasónak is.
Viszont valamihez mérni kellene a mobilok hangzásbeli képességeit. Így került képbe ez a páros! A rangsorolást úgy alakítjuk ki, hogy az, amelyik a legjobban megközelíti ezeket, az lesz az első helyezett és így tovább lefelé, tovább, sorrendben. Ebből látszik, hogy lehetőség szerint a füleseket sem fogjuk hagyni békében nyugodni. Az más kérdés, hogy ha a kinevezett két etalonunknál akad jobb hangminőségű a telefonok és a fülhallgatóik között (ezt egyenlőre nem tartom valószínűnek), akkor kénytelenek leszünk új, átmenetileg elérhetetlennek vélt mércét állítani, amit azután ismét ostromolhatnak majd reménybeli képességeikkel.
Egyre többen állnak át a telefonra, mint a zenelejátszás fő forrására. Ez a jelenség nyílván több okból is szembetűnő. Egyrészt a teló mindig kéznél van, közel annyit van testközelben, mint egy karóra és már általánosan bevett gyakorlatként a legtöbben az időt is ezen ellenőrizzük leginkább. Másrészről túlléptek az egyszerűbb digitális mp3 lejátszókon és elérték a középszerű társaik minőségi színvonalát és ez is ezt a tendenciát erősíti. Kíváncsiak vagyunk hol az a határ, ahol már a magasabb kategóriás nagy felbontású lejátszókat is megszoríthatják. Álljon itt elsőre példaként a Pioneer eme produktuma, amit a drágább okos telefonok árszintjén kínálnak, ugyanakkor audiophile, vagy már szinte stúdiószintű tulajdonságokat csillogtat meg a hangzása területén.
Android alapú a Pio és ez felhatalmazza arra, hogy a képességeit azonos szisztéma szerint vesse latba a felhasználó igényei szerint, mint az okos telefonok, de egyet biztosan nem tud éspedig sim kártya hiányában, hívás kezdeményezésére és fogadására nem használható. Alkalmas viszont az információs sztrádán való szörfözésre és ez akár a nagy felbontású zenefájlok lejátszásával is járhat, amit (a gyári ajánlás szerint is) kiváló minőségben leközöl a csatlakoztatott fülhallgató számára. A Sabre márkanév jól cseng a mai hifis felfogás számára, ebben az esetben is ok a bizalomra, hiszen a digital/analóg konvertert (Sabre Dac ES9018K2M) és a 3.5 jack csati vonalszintű erősítését (Sabre 9601K) is rá bízták. Képességével a 192 khz/24 bit maximális felbontásig nyújtózhat. Említést érdemel még az oldalán lévő négy kezelőgomb, a lejátszás, a stop, illetve az előre/hátra, amelyek segítségével, a biztonság érzetével lépegethetünk az akár 432Gb-ra bővített háttértárolón levő zeneszámaink között. Ezt, illetve a böngészést a neten az érintőképernyőn keresztül is megtehetjük, de ha nem akarunk vele a tömött buszon vagizni, (nem szívesen veszem elő, mert mindenki csak bámul, mégis milyen telefon ez), egyszerűen benyúlunk a zsebünkbe és némi matatás után az ujjaink feltérképezik a pici gombokat, ahogyan a másik szélén elhelyezett hangerő szabályozás tekerőgombját is. Ezeknek a használata némi megszokást igényel, de így egy év folyamatos használat után, már általában egész jól átfedésbe tudom hozni az általam kívánt funkciót, a gyakorlati megvalósítás helyes eredményével. Az aksi, ha csak zenélgetek vele, kikapcsolás nélkül kibír egy hetet is, de a képernyő folyamatos használata a hálózat interaktív funkcióival megspékelve, pár óra alatt simán lenullázza.
A hangját valamilyen alternatív valóság adja, ahol elhitették vele, hogy a Youtube egy high-end zenecsatorna és mivel ezt hiszi, így is adja elő! Eleinte nem győztem napirendre térni az e feletti meglepetésemben, főleg a mostanában futó laptop, tablet, stb… audio kimenetein általánosan realizálható hangminőséghez képest. Úgy gondolom a Spotify vagy a Tidal esetében is hasonló lehet a színvonal, de ezt még nem próbáltam ki és ahogy ismerem magamat a saját szórakoztatásomra biztosan nem is fogom. A háttértárolóján a zeneanyagokat, várhatóan a beírt minőségi szinten fogja leképezni a fülhallgatóban, erre érdemes gondolni archiváláskor. Én a számára, a Tascam DA-3000 studio master felvevővel rögzítettem a zeneanyagaimat Micro SD kártyára, amiről érzékelhető veszteség nélküli élethű, valós hanghordozásával késztet időről időre csodálkozásra, hogy ez nem szólhat így!
Egyik gyenge pillanatomban felmerült bennem a kazettás walkmanhez szokott énem naiv kérdése, hasonlatosan a szalaghoz, vajon „kopik” e, a rögzített hanganyag, de elmeállapotom egyensúlyán éberen őrködő tudatosabb részem, a rémülettől, mi lesz a vonzata, ha ez a kérdés véletlenül így nyilvánosságra kerül, intett le azzal, hogy ez digitális és ezért nem romolhat. Saját magam megnyugtatására figyelni kezdtem és már túl vagyok a memóriakártyán levő három kedvenc Maiden lemezem átiratának legkevesebb százszoros meghallgatásán és jó hír, most is olyannak tűnik, mint elsőre. A hangerő állításának és a fül teherbírásának fényében, a kis lépésekben adagolt hangerő mindahány szintjén másként összpontosul az agy felfogó képessége számára a zenei összteljesítmény együtthatója, ami néha meglepően hatékonyan átélhető zenei reprodukcióval kényeztet. Egyébként a vonalszinten leadott hangminőség javul, ha a Qualcomm APZ8074 központi processzor terhelésén enyhítünk, például én mindig kikapcsolt wifi vevőegységgel használom csak walkman célokra nyilván, mert egyértelműen magasabb hangminőséggel jár így, ez az üzemeltetési állapot.
A véleményemet az optimális hallgatási hangerő középpontjától (az adott felvétel hangerejénél ez 125, az elérhető maximális egyébként 160), a még jól értelmezhető halkabb (120), illetve a még nem zavaró, éppen a hallgatási határ legtetején, az erősebb (130) közötti tartományban fejteném ki. Azért, mert ha azt írom, ami ugyan igaz, hogy ennyi pénzért minden igényt kielégít és nem lehet belekötni, ha egy jó fülest csatlakoztatunk hozzá, az túlzottan fellengzős és általánosító hozzáállás lenne, pedig ezzel nagyjából mindent elmondanék róla ami lényeges.
Egy kis hangzáskép elemzés csak ortodox hifistáknak:
Lehet játszani vele, oly módon, hogy a halkabb kivezérléstől elindulva a zenei összteljesítmény, egy kifejezetten hangzáskép-helyes megszólalási móddal jelentkezik, amiben az információ összeáll egy komplex zenei produktummá, de nem lép ki teljesen a tőle elkülöníthető térből. Viszont még ha nem is kapjuk meg a teljes háromdimenziós hatást, akkor is egy kellemes ellazulós elvonatkoztatása lehet a hangélményünk, a teljes zenei kibontakozásnak és a fülünkön keresztül az agy felfogóképességét sem terheli be túlságosan. Emelve a téten és a hangerőn, elkezdenek elkülönülni egymástól a hangszerek, amik sejtetik egy körülöttük levő, még inkább virtuálisnak nevezhető tér jelenlétét is. A hang dinamikája már nagyobb szeletet hasít ki agyunk felfogóképességéből, ami miatt nehezebb elkalandozni, az elme által automatikusan generált állandóan bekapcsoló gondolatvilágba, de ha mégis megtörténik, a zene figyelemfelkeltő impulzusai folyamatosan bombáznak valamilyen érdekességgel a hangzásbeli koordinátarendszeren belül, amire a tudat átfokuszál, mert úgy értelmezi a hatásos előadást, mint amire jobban megéri figyelni. Ezután jönne az ideálisnak mondható hangszint, amikor a fül hangrezgés átformáló képessége a leadott zenei teljesítmény függvényében, beteríti az agy felfogóképességének a halláson keresztül való teljes sávszélességét. Úgy hallom ekkor van az, amikor a teljes zenei reprodukció, a maga valós hangzáshelyes megszólalásában és térélményével a rendelkezésre áll. Így rendben is lenne, de ha tovább feszítjük a húrt a hangerő területén, rögtön feltűnik az jelenség, hogy a zene elemelkedik a fizikai valóság ledegradáló kommercialitásától és kilép korlátai közül. Leginkább arra enged asszociálni, mintha a hallójárat transzformációját kiküszöbölve kezdene, közvetlenül a valóságot egy másik szinten demózva megjelenni a fejünkben. Ez rendkívül élvezetes, mert így érzetre soha semmi nem szólhat, annyira lenyűgöző a részletek kidolgozottsága, elkülönülése egymástól, a dinamika, a hangulat, egyszóval átjön egy olyan szintű zenei reprodukció, amiről nem is sejtettem azt, hogy a lemez, amiről átírtam az anyagot ilyen minőségben tartalmazza. Egy ideig bírható ez a hangerő, de hosszú távon kényelmetlen a viselése, ezért amikor olyanom van, egy ideig tolom ezt a szintet, aztán visszaállok az éppen akkor kellemesnek tűnő színvonalra, mert nem szeretném, ha ez a fajta túlterhelés hosszú távon leszedálná a hallásomat. Ezek a megállapítások természetesen egy elfogadható minőségűnek mondható forrásanyag esetén, ami ebben az esetben a CD lemez, tapasztalható. Ha valami digitális borzalommal romboljuk a felfogóképességünket, akkor nyilvánvalóan annak a tulajdonságai lesznek a meghatározóak a hallható teljesítményben, a saját szintjén.
Ez a gondolatsor jellemzi ugyanakkor a Sennheiser IE80-as fülest is, ami véleményem szerint méltó partnere a hanghűség oltárán a 100R-nek. Annyi érdekességet még róla, hogy van benne egy pici poti, amivel szabályozni lehet a mélyek intenzitását. Adnak hozzá egy halom, a hallójárathoz illeszthető memóriahab füldugót, ami elég jelentősen alkalmas a hangtónus befolyásolására, ezért javaslom, mindenkinek, aki ilyet vesz, játsszon el a lehetőségekkel, hogy megtalálja a számára leginkább megfelelőt. Ez a kényelem szempontjából sem utolsó, mert a pszichoakusztika által befolyásolt felfogóképességünk számára ennek a megléte, már fél siker a „jó” hanghoz vezető úton.
Pioneer XDP 100R 269900.- ft
Sennheiser IE 80 89900.- ft
