Az otthoni hifizés ma már egy törpe kisebbség furcsa hobbija, de néhány évtizede nagyon divatos időtöltés volt. Aki rendelkezett akkoriban otthoni hangrendszerrel, az az audio kultúra zászlóvivőjének érezhette magát, és rendezhette a házibulikat. Jómagam talán négy éves voltam, amikor először nyomtam meg egy magnó REC gombját, ha jól emlékszem egy Trident gyártmányú rádiósmagnó volt a szerencsés kiválasztott.
Idővonalunkon most visszatérünk 1938-ba, Japánba. Ebben az időben alakult egy patinás, és mára sajnos nagyon más ipari területeken munkálkodó cég, a Pioneer Electronic Corporation. Illetve, nem ezen a néven alapították, hanem a keleties hangzású Fukuin Shokai Denki Seisakusho névre hallgatott eredetileg a vállalat. Az első terméke egy hifi hangszóró volt, amellyel világhírnévre tett szert.
Magyarországon az audio kultúra igen mostoha körülmények között fejlődhetett, a hazai gyártók nem tudtak hozzájutni a világ élvonalába tartozó alkatrészekhez, így a hazai hangbarátok többségében a nyugati országokból bejutott használt készülékekkel kellett, hogy beérjék. Biztosan emlékeznek, a 70-es évek végének az ezüst színű (úgynevezett kék korszakba tartozó) Pioneer hangrendszereire, melyek nevüket a szemet szinte kiverő kék kijelzőkről kapták. Ezekkel azért igen ritkán lehetett találkozni, de a CT-506-os kazettás magnó sok ember számára ismerős lehet. Ez volt az Akai különféle modelljei mellett, a legnagyobb számban nálunk értékesített nyugati hifi kazettás deck. Állítólag több ezer darabot importáltak hazánkba ebből a kétfejes, egymotoros, Deprez műszeres kivezérlésmérővel ellátott, mechanikus üzemmódkapcsolós, de épp ezért elpusztíthatatlan masinából! Talán minden 3. családban volt legalább egy ideig ilyen magnetofon, s egy jó részük még ma is működik.
Milyen volt a Pioneer cég logója? Ha csak felületesen szemlélte az ember, akkor egy régi néprádió sziluettjére hasonlított, de valójában egy görög nagy Omega betű és egy hangvilla egyesítéséből képződött. Ez egyben a cég küldetését is elárulta. A nagy Omega betű – Ohm - szimbolizálja az elektronikát, a hangvilla pedig a zene reprodukcióját idézi meg. 1999-ben a Pioneer lecserélte ezt a szép történelmi jelképet egy sokak szerint gyengébb képi tartalommal rendelkező logóra, ami olyan mintha egy óvodás gyerek tervezte volna! Ezzel, a cég mintha szakított volna az addigi hagyományaival, és átlépett a műanyag korba, ahová már nem fogom követni. A házimozi és sokcsatornás hanggal ötvözött képtechnika a mai korban felforgatja és túlingerli az embereket, a zenék bensőséges hallgatása másodlagos szempont lett a készülékgyártóknak. Ezzel nem tudok egyetérteni.
Térjük most vissza cikkünk tárgyához, a 80-as és 90-es évek Pioneer elektroakusztikai csodáihoz. Először is ki kell jelenteni, hogy akkoriban a gyártók nem ismerték a „tervezett avultatás” és a „mindent műanyagból készíteni” elveket. A kor készülékei, akár 40-50 évig is képesek szolgálni, ha a rendszeres karbantartást megkapják használat közben. Tehát örök élet, plusz két nap. Ha valaki hozzájutott egy ilyen aranykort idéző készülékhez, annak már nem volt gusztusa a mai csilivili, mókusvakító technikákhoz. A kék korszak után, nagyjából 1987-ben a Pioneer egy rövidke műanyag korszakot követően (CT-3, CT-9R), kifejlesztette az elegáns fekete készülékházas hifi sorozatát, amely nem kapott ugyan akkora elismerést, mint a kék korszakos, de szerintem sokkal komolyabb műszaki beltartalommal rendelkezett.
2000 körül eladtam a Hitachi rendszeremet, és nem tudtam milyen komponenseket vásároljak helyette. Abban az időben még működtek a budapesti műszaki bizományik (Király utca, Nagyenyed utcai Elektro-City, Kinizsi utcában az Old Hifi), és ott nagy valószínűséggel rá lehetett akadni, valamilyen 90-es évekből maradt fekete Pioneer gépre. Volt egy megszállott hifi gyűjtő barátom, Gönczöl Csabi, aki egyszer a Király utcában rábukkant egy Pioneer CT-959 magnóra. Egy nála tett látogatás alatt megmutatta a nagy fogást: fekete szálcsiszolt és eloxált csoda deck, óarany Old English Antiqua feliratokkal a kazettafészek ajtaján! Tényleg egy csoda volt, s olyan finom műszer benyomását keltette, hogy elhatároztam, nekem is kell ilyen úttörő magnó! Az Elektro-City-ben (budai oldal, Nagyenyed utca) találtam kettő decket is, először egy CT-939-et, később pedig egy CT-91a is lett mellé. De Csabi haverom a katalógusokból kibogarászta, hogy nem ezek lehetnek a legjobbak, hanem a CT-979 és a CT-93 deckek! Ilyet vajon hol tudnék szerezni? A comerciante.hu (azóta már megszűnt) weblapon hirdettek 2001-ben egy CT-979-et, és nem is volt drága (35 darab ezresbe került). Utána a hangrendszer többi komponense is megérkezett a nappalimba, PD-9300 CD játékos, A-717 integrált erősítő és F-757 rádiótuner. Hangdoboz melléjük egy pár TDL RTL3SE volt. Nagyon szépen szóltak együtt…
Ahogy teltek az évek, CT-979-es magnóból 4 különböző példány is volt a birtokomban, annyira bevált a technika. Időben az utolsót 2011-ben vettem, egy debreceni Pioneer gyűjtő barátomtól, üzemképtelen állapotban. Némi munkával és egy donor CT-757 segítségével eme deck ismét működővé vált, és azóta is szépen teszi a dolgát. Közben egyszer eladtam 2014-ben, de 2017 elején már ismét az enyém. Egy franciaországi, sérült állapotú CT-777-et felhasználva kicseréltem a nyomógörgőit, később új szíjakat és idler gumipalástot is kapott. A mechanika olyan finoman jár, hogy csak a villanymotorok halk zümmögését lehet hallani működés közben. Ez azért egy 1991-es gyártású magnótól, elég szép eredmény.
Lássuk, mit is tud ez a napkeleti csodagép: A Pioneer 2+1 motoros, klasszikus szíjhajtásos magnómechanikája került bele, amely Reference Master Transport névre hallgat. Nem mellesleg, zárt hurkú kettős hangtengely dolgozik benne, malomkeréknyi lendkerekekkel. Háromfejes szalagpályája van, a felvevő és a lejátszó feje Laser Amorphous (amorf keményített Permalloy ötvözet, 15000 üzemóra élettartammal). Maga a magnó 8,6 kiló tömegű, méhsejt szerkezetű alaplemezre építették fel (sajnos nem vörösrézzel galvanizált, mint az elődmodelljei). A kijelzője 18 szegmenses csúcstartó, kétszínű vákuumfluoreszcens rendszerű, két átkapcsolható méréshatárral. A kazettaajtóhoz sem kell izomerő, motor mozgatja ki és be. De a varázslat még nem ér itt véget, a szalagteszt automatikus, csak egy nyomógombot kell benyomni hozzá (Super Auto BLE). Ez semmi mást nem jelent, mint a Bias, Level, Equalisation tesztelése és az optimális szalag munkapont megtalálása, minden szalagfajtánál. Így nem kell kézzel bajlódni a felvétel előtt, több potméter tekergetésével. Azért a Bias egy motoros potméterrel utólag állítható, ha valaki szeretne kicsit több magasat a felvételére. Az autokalibrációs folyamat 4-5 sec alatt lezajlik, közben a Bias potméter önműködően forog, egy kis piros LED világít a forgatógomb szélén. Ilyenek ma már nincsenek, de jó lenne, ha az ipar ilyeneket gyártana műanyag computer gyűjtemények helyett.
Végül a hangzásról illik néhány szót írni, hiszen egy magnót sem azért veszünk, hogy nézegessük (azért ez nem teljesen igaz, mert nem árt, ha a magnó vizuális élményt is nyújt működése közben). A Pioneer magnók hangja izgalmas, igen tág frekvenciamenettel, inkább puha, kiterjedt, izmos mélyenergiákkal rendelkezik. Saját véleményem, hogy van benne egyfajta rózsaszín szemüveg effektus. Ez nem jelenti a hangzásélmény meghamisítását, de kicsit idealista, olyan, mint amikor egy étel ízei karakteresebbek. Nem mindenki szereti a csípőset, de szegényebb lenne a világ erős paprika nélkül. Ehhez hasonlít a magas kategóriás Pioneer magnók hangzásvilága. Amennyiben valaki szívesen kipróbálná, most is beszerezhet egyet, mai ára 350-450 euro az ebay-en.
