Nyári szám!

Elhangolódásban...

Mennyire szerettük e kissé hedonista, - önmagát felfaló, mégis élően vibráló életet… Most még elég hamisan játszik, de eljön újra az idő, amikor megint teljes tartományában tisztán szólhat. …és, akkor valószínűleg újra azt fogjuk majd rá mondani, hogy ez már sok! De lehet, megtanuljuk jobban értékelni és akkor nem válhat újra tiszta hang a hamis szinonimájává.

Az emberi testet finom hangok elegye alkotja, mely a sejt rezgéseiből születik. Hasonlóan az emberiséghez, melyet az egyének hangja szólaltat meg. Van, aki halk, más harsány, de talán fontosabb, hogy harmónia születik-e meg belőle, vagy az ellenkezője. A közös „dallam” remélem, fokozatosan felül tud emelkedni bármilyen zajon, légyen is az akármilyen erős.

Az elhangolódás nem csak fals hangok megjelenését jelenti, hanem korlátot a tiszta számára. Ennek megfelelően szándékaink és terveink szinkronja is felbomlott, - ennek az eredménye a 3. szám tartalmában visszaköszön. A „szerettük volna” kényszerpályája immár így hangzik helyesen: lehetőségünk volt rá. Ebből igyekezhettünk a legtöbbet kihozni. Tervben volt olyan vakteszt, melyben az állvány, kábelezés, forráskészülék, erősítő, és a hangfal együttesét vettük volna górcső alá, - melyik számít többet egy feláras butítás során. Továbbá több forgalmazóval is készült riport, de ezzel is adósok leszünk még. Szakmai cikkek, az akusztikáról például, vagy a mikrohullámú technológiával kapcsolatban is hasonló helyzetben vannak, várni kell még rájuk. Pendrive és SD kártya tesztünknél a darabszám már eleve a szállítás hiányosságaival szembesült, így ízelítőre volt csak lehetőségünk, egyfajta kedvcsinálóra. Ezzel kapcsolatban van egy olyan érzésem, valószínűleg ez lesz az egyik olyan terület, - a digitális adathordozóké, melyet érdemes hosszú távon még objektív vizsgálatoknak alávetni.

Alakult egy kis csörte is a szerkesztőségen belül. Két nézőpont képviselteti magát. Az egyik: egyszer összefoglaljuk az installációval kapcsolatos tudnivalókat, ezt közzétesszük és a tesztek tartalmilag pedig a készülékekre koncentrálnak inkább. A másik a hifizés szemléletét előtérbe helyezve, - persze ha van érdemlegessége a beállítási folyamatnak, azt minden esetben, - ahogy eddig is igyekeztünk, szóvá tesszük. Ilyenkor nem is annyira a hallgatott készülék van a középpontban, hanem, rajta keresztül inkább a hifizés. Én utóbbit preferálom, mivel az a véleményem, hogy a mondandóm lényegét minden esetben a beállítás határozza meg. Ugyanarról a termékről elmondhatok jót is és rosszat is és, azt, hogy melyiket fogom, elsősorban az installáció karakterének tudom be. (Az eddigi visszajelzésekből az utóbbival szimpatizálnak jobban az olvasók! Ezúton is köszönjük segítségüket a tartalom formálásában… Ellenben örülnénk, hogyha még valakiben érlelődne ezzel kapcsolatban vélemény, azt megosztaná velünk.)

Elindult a facebook kampányunk, ami immár elég nagy látogatottsággal is párosul. E miatt az eddigi koncepció is változni fog! A megújuló digitális tartalomra várakozókat nem lehet négy hónapig éheztetni. Ma már elfelejtik azt a médiumot, mely nem hallat rendszeresen magáról. Mégis, hogy meglegyen időnként az izgalom és jól lakjanak a látogatók is, ezért a következő tervet dolgoztuk ki a rendszeresség megőrzésére. A nyomtatott lap továbbra is a megszokott időben jelentkezik friss tartalommal, míg az online felületre az anyagok csak fokozatosan kerülnek fel. Így az újságnak nagyobb létjogosultság jut. Ez végül is kedvező fordulat lehet, mert mi ezt tekintjük az elsődleges médiumnak. Hogy miért? Az újságban sokkal nagyobb kifejezőkészség és művészi szabadság rejlik, mint a képernyőn keresztül! (Rendelni továbbra is a hifi magazin-oldal kontaktján keresztül lehetséges. Előfizetésre legkorábban a második évadtól lesz lehetőség.)

Még nem világos mire számíthatunk, ez többnyire a külső hatásoktól függ, ezért elöljáróban most csak annyit mondhatok a negyedik szám tartalmával kapcsolatban, - a jövő ködbe burkolózik…

A magazin digitális lapozható verziója itt megtekinthető.