Könnyű dolgom van, a fotelből fel sem kell álljak. A karfán pihen a zsinóros távirányító, így, ha lejár a szalag, csak visszatekerem. Nem, - nem probléma állandóan ugyanazt az oldalt hallgatni, sőt így könnyebben jönnek a betűk, mert nem kell annyira a zenére figyelni, mégis szólhat, ezért pedig valahol van egy kis hála érzet legbelül.

Igen, ez az egyik legtöbbre értékelt gép a Naka háza táján. Megint miért egy Nakamichit mutatok be? Csak azért, mert egyszerűen nem hagyhatom szó nélkül a produkcióját. Túl nagy zenei élményt jelent. Meg aztán jól is jön egy ilyen lehetőség, mivel a „nemzetközi helyzet fokozódik”, vagyis terveinknek nem megfelelően alakult a hifis-tesztelős programunk. S, hogy elkerüljük a kontaktust az ebben résztvevőkkel, így minket is elkerülnek a friss ropogós tesztelni való elektronikák. Pedig a helyzet kifejezetten kedvez a hifizésnek. Pontosabban a hifizésen belül annak, ami házon belül adódik.

Lássuk hát a rendszert, melyen keresztül megnyilvánulnak a ZX-9 képességei. A szokásos állványzat és a megszokott felső polc áll előttem, azaz a nyugalom alapjai megvannak. Az összeköttetések is az eddigiek, kivéve, hogy a kimenetére húzott egy kis ezüst smukkot, tény, hogy rendhagyóan, de a kazettások hangjához ad egy plusz fényt, amit nem bánok. A Sony TA-E86B előerősítő és az új, éppen nálam vendégeskedő Sony TA-N902ES végerősítő hangosít. A Leedh Aura hangfalak zárják a sort a sarkokba betolva, ha már a tájolást szóba hoztam. A szoba kicsi, 10,5 négyzetméter, ezért is fontos, hogy a hangfalakat így el lehessen helyezni, mert jó az, ha van tere és ennek szerencsére van.

Épp lejárt a Maxell XLII kazetta, már teker is visszafelé a magnó és mondhatom, „szedi a lábát”, mert mire ezt a mondatot leírom, már nyomhatom is a Play gombot újra. Méretét tekintve a ZX-9 a nagyobbak közé tartozik a Nakamichi magnók között. A legnagyobbaktól persze jócskán elmarad, de ebből a szempontból nem az 1000-es a példakép, amit méretben meg kell dönteni. Nem is ez volt a cél. Világosan látszik, hogy a funkcionalitás volt a követendő perspektíva, mikor a külső és a belső helymeghatározás vette kezdetét.

Kívülről, mondhatni arányosan be van építve az előlap. Kicsit groteszk, elnagyolt a megjelenése, de ezzel egyetemben tekintélyt parancsoló is. Van benne valami ódon, ahogy a vezérlőgombok éleit letörték, vagy, ahogy az Azimuth rész kialakításra került. Ezzel egy letűnt éra köszönt, ami megfoghatatlan távolságában éppen csak jelen van. A kissé kényszeredett, modernnek ható részletek jelzik (pl. ajtó), hogy egy váltás közepén vagyunk, ami a stílusát illeti, de ezt még nem sikerült befejezni, így maradt valamilyen semmihez nem hasonlító, bizonyos értelemben unikális darab. Fura a bal fölső sarokban a szokásos piros számláló, de végül is jól mutat azon a helyen. Alatta a bekapcsoló gomb és a kazettanyitó annyira hasonlatos egymáshoz, hogy bizonytalan vagyok jót nyomok e. Persze a sikerélmény igazol, de ez mégsem annyira jóleső érzés. Miért nem lehetett megkülönböztethetővé alakítani a gombokat? Mindegy. A kazetta ajtó elegánsan és igen kifinomultan közlekedik ki be. Furcsa érzés bekötni pl. egy olyan magnó után, ahol az ajtó motoros. Megesik, hogy nyomom a Play gombot és várom, hogy csukódjon már az ajtó. Szóval még szokni kell. Mikor tanulom már meg, ez nem motoros?!

A kivezérlés jelző egyszerű 2x16 szegmenses és a pirosak közül való. Éppen vízszintesen van beépítve, végül is miért ne, ilyennek is kell lennie. (A Dragon, vagy az RX-505 hasonlót függőleges állásba kapott.) A szokott vezérlőgombok rögtön alatta vannak, de mind úgy elhelyezve, hogy foglalnak is helyet, meg van is hely köztük, azaz nagyvonalú az elrendezése. A hangerő felkeverésére, vagy lekeverésére itt is adódik gépi mód és az ehhez tartozó külön gombokról megint csak az jut eszembe, hogy inkább a helyfoglalás lehetett a cél, nem is annyira a funkció léte, vagy nem léte volt annyira a fontos. De lehet, hogy tévedek… A kalibráció igen míves részét képezi a műszaki palettának. Beépített oszcillátor gondoskodik a 400Hz és a 15kHz! mérőjelről, amit a magnógyártók „királyához” méltóan külön Normal, CrO2 és Metal szalagokhoz és külön csatornánként finomállíthatunk, mind az előmágnesezés, a Bias, mind a Level, azaz a felvételi szinten. Ezzel pedig el is jutottunk a magnó túloldalára, ahol még olyan lehetőségek várnak a kezelőre, mint zajszűrést állítani, vagy a monitorkapcsoló. A kimeneti jelszint egy forgatógombbal szabályozható, hasonlóan a bemeneti jelerősség szabályozóhoz, de itt a két oldal külön tekerőgombot kapott. Az egész dekoráció, a fekete előlapon a mustársárga feliratozás és a piros színű ledes visszajelzés valami mély, valami elvont benyomását kelti. Ez alól a kazetta megvilágítás a kivétel, azt nehéz hova tenni, hiszen a hasonlóság más gyártó termékeivel nem a ZX-9 sajátja. A hátuljáról majd’ nincs mit mondani, a sztereo RCA ki-bemenet és a zsinóros távkapcsolót fogadó csatlakozón kívül mindössze egy +/- 10V-os DC kiállás van kialakítva.

Minden gomb fajsúlyosan, kicsit nehézkesen mozog, mintha az ódon hatást igyekezne még jobban meggyőzni, valamilyen súlyos anyagot feltételező háttérről. A monitor gomb rendszerint játékosan ugráltatja a lejátszást a forrás és a kazetta között. Itt meg akarat kell az eljuttatására a két állás között. Semmi nincs véletlenül, azért a logikus és jól átgondolt kezelőfelületek segítenek, hogy a baráti kapcsolat a magnóval ne sokáig várasson magára. Lehet össze-vissza magyarázni, de a helyzet akkor válik komollyá, amikor a kazettát behelyezvén fogadásra nyílik az ajtó és odapillantunk a fejre. Nem is mondok semmit, teszek ide egy képet, az mindennél jobban árulkodik arról, hogy miként is gondolkodtak majd negyven éve a zenelejátszásról.

Igen, jól látszik a fém alap, a kivitelezés, illetve a szalagtovábbító rendszer és a fej állításához szükséges szerkezet. Komolyan, ilyet is csak a hifizős korszak csúcsán lehetett elkövetni. Ma mennyibe kerülne, ha valaki ezt ebben a formában piacra kívánná dobni? (Megint lejárt a kazetta, újra pörget a rendszer. Figyelem, bő egy perc és végez a 90 perces kazettával. Nem rossz!)

Ha ezzel kapcsolatban nem is leszünk túl okosak, annyival lehetünk okosabbak, hogy a használtpiaci árát körvonalazzuk kicsit. A hifishark néhány találatot feldob és azon bizony a hármas után még három nulla is van, méghozzá, ezt az értéket dollárban hozza. Ha így, - így a valóságot talán akkor közelítjük, ha majd felbukkan egy, az egyik hirdetési portálon, forintért, bár, ahogy látszik az euró/forint egymáshoz való viszonya, jobban jár az eklézsia, ha a tulaj kint próbálkozik az eladásával.

Menten ki is próbálom a technikát. Először kicsit furán hozza az arányokat a két csatornánál. Erre való a kézi azimuth állító gombocska. A hozzáféréshez, a védelmet benyomva jutunk el, ami egyben némító funkcióval is bír. Így azután lehet tekergetni és fülelni, na meg bizakodni, hogy sikerül eltalálni a helyes állást. Sikerül, de jobban venné ki magát, ha menet közben volna visszajelzés arról, mit is csinálunk voltaképpen. Ezen felül, biztos vagyok benne, a dolgom is könnyebb volna.

A hangja

Panaszom nincsen rá, igen magas kvalitásnak tűnik, már elsőre a Denon LX normál szalaggal is. Nyávogást nem érzékelek és bár szkópra nem került a technika, nem valószínű, hogy lenne mit csinálni vele. Úgy értem, a szalagpálya alkalmas állapotban van a feladata elvégzésére és a sebessége is igen pontosan követi a gyárilag beállított értéket. Ha kitenném egy mérésnek, akkor szerintem a 3150Hz-es mérőjel ingadozása valahol egy százalék alatt maradna, amit meghallani már nem szokás.

Eláraszt a különböző jó érzések hadával, ez valami más. Mondhatnám, nagyon jó!! Na de, mit is jelent ez, hogy nagyon jó? A fókuszáltság, részletesség, kifejezőkészség, sztereo hatás, analógosság, zeneiség, hanghűség - így együttesen a zenei élmény absztrakciója, ahol ezek a kifejezések nem összeadódnak, hanem inkább összeszorzódnak. Elvonatkoztatás, egy mély és teljes értékű zenei élvezet felé, amiben szinte nincs benne a gép. Azaz pont, hogy benne van, mert, ha nem lenne, akkor a felvételt készítő magnó hangkarakterét kapnánk. Most meg van egy szép kerek és jó nagy zenei univerzum, amiben minden finom és analógos. De ennek csillagpontjait alkotják a felbontás és a térélmény, a saját részletességükkel. Nagyon hallgatható, zavaró momentumok nélkül.

A felvétele is hasonló volumen. „Megírja” a kazettát!  Esetemben egy Agfa SR-S90 volt az áldozat, de olyat kanyarított rá Szécsi Pál és Elvis számaiból, hogy igen csak pillogtam rajta. Talán egy érdekesség ezúttal is. Ellenőrzésre átemeltem a kontrollkazettásba a felvételt, és igen meglepődtem azon, amit a kijelzőn láttam. Sokkal alacsonyabb kivezérlési értéken adott vissza a Sony TC-K777ES MKII! Ez azért megmagyaráz egy furcsaságot. Ha a Sonyval készítek felvételt, akkor érdemes óvatosan kezelni a felvétel kivezérlésének a szintjét, mert a többi magnó vígan torzít ott, ahol a Sony még kéri a többlet jelszintet. A ZX-9 esetében nem érezni, hogy ne használtam volna ki a kazettában rejlő jel/zaj potenciált, de a számok nem hazudnak és valóban még a kazetta elbírja, ha egy kicsit túlvezérelt a felvétel.

Ajánlás

Atom stabil szalagkezelés jellemzi és műszakilag igazi mestermű ez a kazettás. Kezelésében teljes értékű műsorforrás a kazetta, így, egy kvázi tökéletes célgép a magnósoknak. Lehet szeretni és nem írom azt, hogy nem szeretni, mert van egy olyan érzésem, hogy ennyivel később minden után, ami szerethető volt a hifiben, már egy alap BX-100-at is megbecsülnénk.  Még több értéket ad a kazettának és a zenének is, melyet ezzel rögzítünk. Ez egy olyan magasztos érzés, amely kifejezetten jól jöhet az otthoni magány idején (is).

Műszaki részletek

3-fejes, egykazettás deck

4 sávos, 2 sztereo csatornával

Szalagsebesség: 4.8 cm/s

Fejek: 1 x felvevő, 1 x lejátszó, 1 x törlő

Motor: 1 x csévélő, 1 x szalagtovábbító

Kazetta típus: Type I (Normal), CrO2, Metal

Zajcsökkentés: Dolby B, C

Frekvencia átvitel: 20Hz-től 21kHz-ig  (Metal kazetta)

Jel-zaj arány: 72dB  (dolby C)

Nyávogás: 0.045%

Torzítás: 0.8%

Kimenet: 1V

Méretek: 450 x 135 x 300mm

Tömeg: 9.5kg

Gyártási év: 1982-1985