Először is köszönetet mondanék Sándor barátomnak, hogy segítségével ennek a magnónak is a közelébe kerülhettem. Az ugyan lehet, hogy most a magnó előttem magasodik, de engem mégis egy világ választ el tőle. Mert ez tele van megilletődöttséggel és féken tartott rajongással, lenyűgözve ülök előtte.

Az ideológiai távolságot nem könnyen lehet felszámolni az alatt a rövid idő alatt, amíg ismerkedhetek vele. Talán könnyebb lenne a kedves olvasónak egy rezignált, kiégett író szavait fogadni, mégis, most a rajongó tollából idéznék.

Utolsó értelmes szavam a magnóval kapcsolatban a magasodik. Innen folytatom tehát. Nehezen találok rá magyarázatot, minek kellet ezt a szerkezetet megalkotni, de, ha a lehetőségeket számba veszem, akkor azért találok igazolást a létezésére. Először is, utóda a 700MKII-nek – talán az 1973 óta tartó sikeres széria kifutása lenne? A konkurenciát földbe döngölni, hogy megmutassák ki a főnök? Nem hinném, hogy a japánok ennyire magamutogatók lennének. A legvalószínűbb, hogy a márka imázs erősítésére alkották meg, vagy esetleg, egyes fejlesztők voltak annyira bolondok, hogy ezt a ziccert nem akarták kihagyni.

Ennyi „szálrahúzott” elegancia, minőségérzet és letisztultság, mégis a funkcionális gyakorlat útján. De ugyanakkor olyan „tuskó” - mindez a megszokott hifi szabványmérettől, ugye jóval terjedelmesebb előadásban és súlya is van rendesen (14kg). Mégis, hogy lehet egy drabális tárgy ennyire kifejező és művészi is egyszerre?

A kazettafészek rész az előlap síkjából vizuálisan még könnyen kivehető, de a fő kezelőszerveken és néhány kiegészítőn kívül, mint a szalagválasztó, vagy például a monitor gomb, az összes többi funkciót működtető kapcsoló a rejtett ajtók mögött található, ami alig felfedezhető.

Végre bekapcsolom. Elvesztem… A felső élen a sötéten húzódó háttér előtt igen kontúrosak a piros jelzőfények. A számláló, a kazetta szalagtípus jelző, vagy a kivezérlés jelző, ami uszkve kétszer hosszabb, mint az átlagos csúcs Nakamichi magnón. Valamiért nagyon működik ez a design, élőben még sokkal inkább, mint a képeken. A kivitelezése mellett, nem utolsó sorban ennek a darabnak az állapota is tökéletes. Minden illesztés párhuzamos, nem lóg rajta semmi…

Egyszerűen kortalan. Nem gondolnám, hogy valaha rá lehetne sütni olyan bélyeget, ami hozzáintegrálja bármelyik részét is egy adott korszakhoz. Inkább vélem úgy, hogy az időn kívül létezik, nem fog a megjelenése elavulni. Ezt még az eggyel nagyobb modellre, az 1000-re sem merném leírni, ennél ebből a szempontból az is behatárolhatóbb. Amivel eddig találkoztam és hasonlóan ufószerű volt, az a B&O 9000 űber receivere. Valahogyan az az érzésem, az is kilóg az idő fogságából. Talán nem véletlenül, jellegükben eléggé hasonlítanak egymásra.

Kezd kellemetlenné válni a kapcsolat. A mézesmadzag még csak most húzódik az orrom előtt, de már most belém hasít, hogy nemsokára majd vége lesz ennek az idillnek. Nekiállok hát jobban felfedezni a gombokat. Jóleső tekergetéssel és kapcsolgatással köszönnek vissza a nagy nakák által már otthonossá érett válaszreakciók, ami egyben tudatja velem, hogy mégis ismerős terepen járok. Most átmenetileg tekintsünk el attól, hogy egyenként ismertessem ezeket, elégedjünk meg annyival, hogy a kazettához kitalált fő funkciók bő terelgetésére most is van lehetőség. Van egy két ismeretlen fogalom a kapcsolók fölé írva, amivel máson még nem találkoztam (pl. RAMM) és bevallom, ezzel most elsőre nem is nagyon tudok mit kezdeni. Már a kalibráció elindítása is gondot okoz, valahogy nem akar menni. Igaz addig nem is fog, amíg egy TDK SA-XS kazit bele nem helyezek. Majd most… Nem, most sem megy… addig egy kis lejátszás?

Vittem pár kazettát, közöttük Francoise Hardy vinylről rögzített egyik lemezét, amit egy Maxell XLII-S, a magnóval kortárs kazettára írtam ki. De különleges lehetett, mikor újan megvásárolható volt a 700ZXE, hozzá néhány bontatlan kazettával és kezdődhetett a móka.

Jól szól. Miért, lehetne másmilyen? Kezdem látni, nem sok értelme van ennek a tesztnek azon kívül, hogy leírom az élményeket. A magnóról túl sokat átadni nem lehet, hiszen ezzel személyesen kell találkozni, elé ülni és kipróbálni, meghallgatni. De talán nem is igazán hallgatni kell, hanem elég, ha csak látjuk. Így hát beszéljenek helyettem inkább a képek…

Olyan nagy Nakamichis érzés kerít hatalmába. Végigvonul érzékelésemen a hang – nyugodt, fenséges. Kívülről pompázik hozzá ezüstösen, feketében és most már a kijelző is rákezdi. A hangját nem is csak feltétlenül füllel közvetlenül érzékelem. A szem által érkező inger felturbózza az egészet és így együtt az egyik legütősebb magnós élményemmé avatja. Krémesen, selymesen dolgozik a mechanika, talán még finomabb is, mint a ZX-9 esetében, pedig a kazettafészekbe pillantva a látvány, hasonló. …ja, és a hátulján ennek is csak a szokásos ki és bemenetek vannak, mint a többi magnón. Ezek szerint mégis csak földi eredetű!

Az élményből immár valamelyest kijózanodva, a közben eltelt néhány hétnek köszönhetően megpróbálom behatárolni a jelenést.

Megjelenése 1981-re datálható, ritkaságát fokozza, hogy csak két évig készítették. A törekvés vele kapcsolatban a csúcsmodell, az 1000ZXL hangminőségének megidézése volt, valamivel egyszerűbb felépítéssel és kivitelben, megfizethetőbb áron. Így már nem is tűnik soknak az a 2400USD, amit kértek érte.? Attól függ persze, mihez képest!  A 700ZXL azonos alapokra építkezett, de fejlettebb kalibrálási rendszerrel látták el, így 600USD felárral adhatták. Az „ezres” pedig 3800USD-be került. (Nem véletlen nem került be az országba újan túl sok belőle, sok indok szólt akkoriban amellett, hogy ennyi keményvaluta ellenértékének megfelelő forintból inkább autó, vagy ingatlan legyen.) A limitált 24ct arannyal futtatott verzióból pedig kijött két (!) darab… Az az érzésem ezektől a gépektől a mai napig igen messzire esünk és erről most már nem csak az éghajlat, vagy az anyagiak tehetnek, hanem inkább a lehetőség, ha egyáltalán adódik a beszerzésre. Épp nézegetem az ebay-t. Kivételesen van licitre bocsájtva egy eladó 1000ZXL. Még öt nap van hátra az aukcióból és már most 1300EUR áron jegyzik. Ha pedig sikerül egy ilyet megcsípni, majd valahol 4 és 6000 között, érdemes személyesen felvenni a kapcsolatot az eladóval és kilátogatni érte, elsősorban a biztonságosabb szállítási szempontok figyelembevétele miatt.

Hagyományos a kazettaajtó kialakítása, de finoman mozog a beépített csillapításnak köszönhetően. Három fejes rendszer, külön a törlő, felvevő és lejátszó szekció, ahogy ezt már a csúcskategóriában megszokhattuk. Érdekesség, hogy a kazettás rendszert a hatvanas években még elsősorban diktafonos beszéd rögzítéséhez fejlesztették ki. Ebből kreált a Nakamichi cég zene rögzítésére alkalmas formátumot, mi több, ezt sikerült olyan szintre feltornászni, hogy a kazettára rögzítés egy jó géppel egyáltalán nem jelent visszalépést a zenehallgatásban. Személyes megjegyzésként hadd jegyezzem meg, van benne valami olyan plusz, talán nyugalom, vagy egy kiterjesztett analógos zenei élmény, hogy ha nem kazettást, vagy szalagost hallgatok, bizony valami hiányzik a zenéből.

A fej a figyelő áramköröknek köszönhetően rááll a különböző szalagokra és kihozza belőlük a maximumot. Ez az Auto Azimuth funkció igen hasznos és ugyanilyen problémás, ha vacakol, mert érzékenységénél fogva mi sem természetesebb annál, hogy szokott. Javítása szakértelmet kíván… Szerencsémre most működik. Dupla Dolby B funkcióval szerelték, egy áramkört a lejátszás és egy másikat a felvétel oldal is kapott. Ezzel maximalizálták a zajszűrését, ami kazettatípustól függően elérhette a 10DB-t is, és ez igen jó érték! Gazdasági megfontolásból Dolby C nem került a magnóba. Sejtették, hogy nem lesz tömegtermék, így kimaradt. Viszont tükrözi a Nakamichi hozzáállását a kérdéshez, hogy felárért természetesen, de külön zajszűrő modult lehetett venni tőlük (NR-100 C-type NR Processor), amivel viszont igény szerint lehetett kiszélesíteni e szolgáltatás lehetőségeit. Ráfeküdtek ezzel az eszközzel a zajcsillapításra és jogosan, mert a magnó 23kHz-ig képes átvinni, márpedig ebben a tartományban a zaj már intenzívebben jelenik meg a magas hangok mellett. Ezt a célt szolgálja az MPX zajszűrő is, mely leszedálja a rádióadást, kvázi a hallástartományon kívül kísérő vendég frekvenciákat.

A gombok áttekintését pedig, hogy is kezdhetnénk máshol, mint a jelentéktelen bekapcsoló gombnál, amit a bal alsó sarokba rejtettek. Hát igen, elsőre keresni kell a hatalmas fém felületet kísérő fekete periférián a színazonosságában rejtőző piciny gombot, de hamar megszokható lehet. A nyilat formázó Eject gomb ellenben nem egészen úgy jár, mint ahogy a sztereotip rögzülések ezt meghatározzák. Furcsán oldalra húzva kezeli a kazetta ajtónyitó mechanikáját. Egyéni sajátosság, fokozza a különlegesség érzését, de elsőre és másodszorra is furcsa. Az Automata kalibráció leveszi a beállítás terhét a felhasználóról, de teljesen dilettáns nem lehet, mert előtte a kazettaválasztóval (Tape Selector) típushoz kell igazítani. Ez a gomb még a környéken van, menni fog. A három állása a szokásos normál, króm és metál, Nakamichi nyelven kifejezve: EX, SX, ZX. A monitorozó kapcsoló itt sem gomb és mivel több energiát fogok belefektetni a kapcsolgatásába, mintha szimpla nyomógombot alkalmaztak volna, (amit előszeretettel böködök, már csak az érzet miatt is,) most meggondolok minden váltást a szalag és a forrás között.

A jobb alsó sarokban várakozik elkülönülve a dupla tárcsás felvételi szint szabályzó. Mondják, hogy a 700-as kenyérpirítóra hasonlít, de ez a megoldása inkább mikro sütős. Nekem azonban megfelelő, így e megoldás kivitelezése mind esztétikailag, mind gyakorlatilag, de ahelyett, hogy elkezdeném tekergetni, inkább nyitok az újra és az elképesztően finoman járó és elegánsan működő takarólapot emelem fel. Sebességszabályozó, időzítő, a mikrofon bekeverését szabályozó potméterek, szűrők (Dolby B, MPX filter), 400Hz-es kalibráló teszthang és 70-120 mikrosecundumos kapcsoló a kazettát finomállítani, van alant. Ez utóbbi igen fontos, mert kiszélesíti a magas tartományt, ezzel frissebb hangzást és nagyobb felbontást eredményezve. Ezen felül van kimeneti jelszint szabályozás és egy vakdugó is rajta. Ilyenkor mindig az okozza a fejtörést és a kíváncsiságot, ami nincs ott. Vajon mit spóroltak el?

Zsinóros távirányító (Remote Control Unit RM-200) jár hozzá, illetve összeföldelhető a hátulján lévő csatlakozáson keresztül a többi hifivel, például a rádióval, ha akarjuk, vagy, ha a szükség úgy hozza. A zajt tekintve akár hozhatja is, de ez a legtöbbször a hálózat, vagy elektroszmog függvénye, szóval akár még hasznos is lehet.

Kazettát helyezve a betöltő nyílásba, majd részesévé válni, hogy a kifinomult csukódás elnyeli a Dual Capstan rendszerű és három fejes mechanika számára, nos… izgulok. Nyomás alá helyezve a tekerés gombot, felette led villan, visszajelző fény tájékoztat a kért funkcióról. Ezzel indítok, az ajándékot mindig lassan kell kicsomagolni. Tekerése sima, zajmentes.

A négyszegmenses digitális számláló pontos tájékoztatást ad a kazetta állásáról, melyet könnyű újra pozícionálni a memória segítségével. A kijelző tónusa élénken követi a zene ritmusát, ezzel a többlettel is hozzájárulva a zenei élményhez. A kazetta típusjelzés és a Dolby visszajelzése már csak hab a piros ledek által világító tortán.

A magnó hangját összehasonlítani lenne értelme, de továbbra is azt gondolom, önmagában értékelni nem sok. Igen, mondhatom, hogy oda lehet tenni a ZX-9, vagy az 1000MKII mellé és hasonlót kapunk. Nem a hangjában van a katarzis, - az a megszokott nakamicsis felső ház, hanem a hangban és a kinézetben, így együtt. Ez pedig személyes élmény és sajnos csak annak adatik meg, aki egy ilyennel tényleg kapcsolatba kerül. Bevallom ritka kegy a gondviseléstől, ha ebből egy példány az utamba esik, ez biztosan maradandó élmény lesz.

Ajánlás

Direkt korhű kazettával és zenével hallgatom. Deklarálja a hangulatot az évjárat, összhangban állnak, így teljes az élmény. A korszellem visszaidézésén van a lényeg. Bele tudom magamat élni a nyolcvanas évek elejébe, ahol a viszonyítás emléke most nem a keleti blokk fémrugós sezlonján hallgatott BRG magnóját hozza fel, hanem inkább bepillantást enged a nyugat kényelmi és komfortos, valahol emberközpontúbbnak kinéző világába. Van hely, idő és lehetőség megélni egy elvonatkoztatást a jelentől, ez az időkapszula szinkronizálja vendégét a testet öltött átgondoltsággal és kifinomultsággal. A hangja keretbe foglalja és legitimmé teszi az élményt, ahol az illúziót a szem becsukása teszi immár teljesé.

Azt, hogy fenntartható e manapság egy ilyen technika, nem firtatom. Azt hiszem, a tulajdonosának tűzön-vízen át megéri, hogy működőképes maradjon. Mivel elég régi, úgy vélem műszakilag és elektronikailag nincs annyira megbonyolítva, hogy ez lehetetlenné váljon. Az egyszerűbb megoldásokat pedig a mai kor még jól tolerálja. Használt árára valahol 2000 euró környékén, illetve fölötte érdemes számítani, állapottól függően.

Specifikáció

3-fejes, egykazettás magnó

4-sávos, 2-sávos sztereo

Lejátszási sebesség: 4.75 cm/s

Fejek: 1 x felvétel, 1 x lejátszás, 1 x törlő

Kazetta típus: Normal, CrO2, Metal

Zajcsökkentés: B

Frekvencia átvitel: 20Hz-től 23kHz  (Metal szalag)

Jel/zaj arány: 66dB  (dolby B)

Nyávogás: 0.04%

Bemenet: 50mV (vonal), 0.2mV (mikrofon)

Kimenet: 1V (vonal)

Méretek: 500 x 262 x 250mm

Tömeg: 14kg

Évjárat: 1981-1982

Lista ár: 2400USD (1981)