Éjszaka közepe van, negyed kettőt mutat az óra. Bekapcsolom a hifit és elindítom a CD játszóban szándékosan parkoltatott lemezt, azt a zenét, amit mostanában előszeretettel szívok magamba. Ez nem más, mint Harcsa Veronika You Don’t Know It’s You című lemeze. Egyből a kedvencemmel indítok, a negyedik számmal, az If You-val. Bennem maradt ez a dal, hiányzik, hallgatni akarom. Veronika selymes-lágy hangja, ahogy eléri a dobhártyámat, fizikai kontaktust kezdeményez a testemmel és azon belül megérint valamit, az érzelmeimre hat… de közben fókuszálok, a figyelmem összpontosul valami köré, ami a térben jelenik meg… már átalakulóban a világ, belül építkezik ami feltölt, ugyanakkor kívülről a hang az agyamnak szállít információt, a figyelmemre apellál, teljesen lefoglalva azt. Most már két oldalról kerít be, nem menekülhetek, átadom magamat a hang élményének. Messze még a hajnal…
Az a csoda, ahogy a térben megjelenik a zene, tulajdonképpen az agy számára a hagyományos értelemben nem felfogható. Valószerűtlen, a térben megjelenő élmény kép, amit az elmém épít föl, mert megszoktam azt, hogy látom a hang forrását az élet minden egyes területén. A kettő együtt jár! De itt most nem. Ha jól csinálom, a sztereo rendszer felszolgál egy olyan megjelenítési módot, amit az agy csodaként értelmez. Ezen tényleg nagyon-nagyon sokáig tudok csodálkozni úgy, hogy nem unom meg. Igen, ezért megy az egész. És még valamiért! A csodálkozás mértéke igenis számít. Még többre vágyok, mindig többre, vagy inkább máshogy. Igen, a valóságot akarom hallani. Legyen olyan jó, mint, amilyen eredetileg lehetett, ott, ahol a felvétel készült. Az, hogy ez igazából mit jelent, az nem érdekes, úgy sem tudom meg soha. Az agyam az eddigi tapasztalatai alapján, a képzelőerő jelenlétével improvizál egy olyan hangképet, amit keresek, és amit hallani akarok. Erre Hajtok. De tudjátok mit? Megvan! Szeretem ezt a hangot otthon és csodálkozásra késztet. Igazából.
Nézzük miből is áll ez a rendszer. De előbb fontos tudni néhány apróságot. Van gyerek a háznál, tehát túlzott értéket nem hordhatok haza, mert könnyen a múlté lehet karcmentes állapota, és ha mégsem, akkor is minek aggódjak. A lakás olyan részébe kellett kerülnie a hifinek, ahol el lehet zsilipelni a család érzékenyebb felétől. Na nem azért, hogy ne utálja meg a zenélésemet, mert azon már túl vagyunk. Inkább, csak a feszültség alacsony szintjén tartása végett.
A szoba, úgymond „doboz a dobozban” elven került kialakításra. Kapott egy hangszigetelést körbe, a lehető legjobb hangelnyelő képességű kőzetgyapot formájában. Továbbá egy, ugye könnyűszerkezetű fa keretet, ami áttétesen kapcsolódik a lakás téglafal felépítményéhez, ebben a formában is akadályt képezve a hanghidaknak. Az egész szoba 10,5 négyzetméteres és szerkezetileg javarészt gumiágyon fekszik, ami jó rezgéscsillapító hatású. A tapéta bordás, elnyel, de részben vissza is juttat a hanginformációból. A belső tér itt-ott megtörve, az állóhullámok kiküszöbölésére – sarkokra, letörésekre gondolok, gerendára és polcokra, hogy érthetőbb legyek.
A kismegszakítótól indul a réz alapú, áteresztő jellegű kábelszett, amivel a rendszer energetikai felépítése homogénné vált. Az állványzat, amire a hifi rendszer installálva van, a teljes szeizmikus rezgéstartományban nyugalmat biztosít, az ideális működéséhez.
A forrás, amit éppen hallgatok, egy Sony CDP-X555ESD CD lejátszó, kizárólag futóműnek használva (analóg áramkörök kikapcsolhatóak). Azért ez, mert bár 32 éves, szépen dolgozik és meguntam, hogy a régi High-Endnek kikiáltott csodamasinák állandóan szervizre szorulnak, ha egyáltalán életben tarthatóak még. A digital/analog konverter, a világ egyben legelsője is 1984-ből. Mégpedig a Sony DAS-702ES. Nyilván azért, mert még nem találtam olyat, ami jobban tetszene 44.1 és 48khz-es jelfeldolgozásnál.
Az előerősítő szintén a Sonytól jött, 1976-tól gyártották TA-E86b néven, míg a sztereo végerősítő, dual mono felépítéssel, egy Sony MU-A 051, egy U magas rackes kiépítéssel. A sort a Leedh Aura II hangfal zárja, ami a gyári kevlár talpacskán álldogál (már 1987-ben!), a maga 85 kilójával. A hangszórókészletet egy darab kis Audax tölcséres magas, egy 12 cm-es Focal mélyközép és négy hasonló méretű Focal mély hangszóró alkotja.
(...és még mit szeretünk a hifizésben? Magát a hifizést. Engedelmetekkel, néhány kéretlen jó tanács:)
Semmi high-end, mégis miért szerethető a hang? A véleményem az, hogy minden egyes audio rendszer esetében, elsősorban a körülményeket érdemes rendbe rakni, ami a tápellátásból, az összeköttetésekből készülékeink között, a rezgéscsillapításból és az akusztikából áll. A hangzástér kialakítása mellett, számít, hogy megtaláljuk az abba passzoló hangsugárzókat, amit nyugodtan nevezhetek a hifi legfontosabb részének. Az egész audio rendszer origójában ez áll. Ha ezt elbaltázzuk, akkor buktuk a rendszerből kihozható hangminőség java részét is! Érdemes a hifi rendszerre elköltendő költségvetést úgy beállítani, hogy a hangfalakra a többiekhez képest arányaiban jóval több jusson. Ez van velünk közvetlen kapcsolatban az egyik oldalon, és a hifivel a másikon. Ugyanakkor az a véleményem, ha a körülményeket rendeztük, majdnem mindegy milyen az elektronikai felhozatal. Oké, azért itt is, mindenképpen érdemes törekedni az elérhető maximumra.
De lenne még egy érdekes szempont: ha kábelekbe, állványokba, vagy a hangfalakba fektetjük a pénzünket, akkor értékálló területeket fejlesztünk. Mivel, a minőségi kábel, az idők folyamán csak javul a folyamatos járatás miatt, az állványok is kifejezetten strapabíróak szoktak lenni, (egyszerű szerkezetüknek köszönhetően) és a hangfalak is a hifi ésszerűbb, műszakilag fenntartható területéhez tartoznak. Ha ezek kicsit túl is vannak dimenzionálva nem baj. Hiszen az egyszerűbb elektronikák, amik jellemzően a kedvezőbb árfekvésbe vannak pozícionálva, kevésbé szervizigényesek, mint a drágább, esetlegesen bonyolultabb társaik, melyeknek itthon, sokszor nehézkes a javíttatásuk.
Eldönthetjük tehát: szénné vásároljuk-e magunkat, a sokszor túlbonyolított high-end világából származó technikákkal, - ahogy elég sok ismerősömnek ez a gyakorlata, - de akkor emiatt, rendszerint azt veszem észre, alig marad szuflájuk az azokhoz való rendes körülmények megteremtésére. Ha ezt megfordítanák az előbbiekben megfogalmazott szemlélet szerint, jobb hangjuk és kevesebb problémájuk lenne! Értem én, ne is mondjátok. A készülékfetisizmus is szerethető! De akkor tisztázzuk, ez a hifizésnek az a formája, ahol a hang másodlagos szerepet tölt be és feleslegesen rugózunk azon, hogy az elsősorban designnak tartott hifi megszólaljon a maga tudásának lehetséges szintjén…
(Tervezem, hogy a későbbiekben majd az installálás során levonható tanulságokból szemezgetek egy kicsit, hogy kézzelfoghatóbbá váljon egyfajta elvi maximum, amivel bárki ütőképesebb lesz az otthoni audio rendszerével szemben.)
