Új duólemezét (The Window) mutatta be a magyar közönségnek november 18-án Cécile McLorin Salvant, a csúcsra rövid idô alatt berobbant énekesnô.
Mindenen átsugárzó egyéniség és olthatatlan kreativitás – talán ez lehet a magyarázata, hogy a harminc éves énekesnô pályája ilyen elképesztôen felívelt. Négy eddigi sorlemeze közül három kapta meg a legmagasabb szakmai díjat, a Grammyt, de ebbôl ne következtessünk túl hamar, mert nyakunkon a következô díjátadó.
Apja Haitiról származik, anyja francia, ô Floridában született, viszont – fôleg klasszikus zenei – iskolái nagy részét Európában végezte. Tanára, Jean-François Bonnel együttesében tette meg jazzben a kezdô jazz-lépéseket, ám ahelyett, hogy például a Berklee-re, vagy egy másik tömegesen sztárokat termelô jazzakadémiára került volna, inkább a korai jazz-, és blues példaképekben merült el, hogy azután az egyik legfontosabb tehetségkutatót, a Monk-versenyt huszonhárom évesen megnyerve saját útjára lépjen. 2009-ben adta ki elsô lemezét, és már óriási figyelmet keltô sztár volt, amikor egy pompás kvartett – amelynek legnevesebb tagja Renee Rosnes volt – kíséretében 2016-ban Budapesten bemutatkozott. Idôközben énekelt Archie Shepp, Wynton Marsalis, John Clayton, Jeff Hamilton, Bill Charlap, Fred Hersch és Jacky Terrasson társaságában. Mintha az utóbbi három, érzékenységérôl ismert zongorista nem volna elég, Budapestre egy negyedik ilyen muzsikussal, régi partnerével, Sullivan Fortnerrel tért vissza.
A Nemzeti Hangversenyterem közönségében kisebbségben voltak azok, akik McLorin Salvant-t már hallották, de ôk is melepôdtek kicsit, elsô alkalommal ugyanis a kortárs jazz legigényesebb válfaját mutatta. Most viszont a nagy amerikai daloskönyvbôl lapozgatott, de hogy! Miután partnerével hatalmas repertoárt építettek ki, néhány örökzöld (pl. I Got Rhythm, I Get a Kick out of You) és saját szám (Á Clef) után felváltva választottak dalt, ott helyben a pillanat örve alatt. Igenám, csakhogy Cécile megkérdezte zongoristáját, hogy nem ismeri-e a Confession-t, Dietz és Schwartz frivol vallomás-számát, amelyet Liza Minnelli is elôadott. Sullivan nem ismerte. De ez nem akadályozta meg ôket benne, hogy elejétôl végig elôadják a dalt, óriási sikerrel. Cécile elôénekelte, Sullivan szó szerint kísért.
Ezt a fajta intimitást, ami indokolja, hogy keresztnevükön emlegessen ôket, csak a legnagyobbak tudják több ezer ember elôtt megteremteni. Fortner képességei eddig is ismertek voltak, Paul Simontól John Scofieldon át Wynton Marsilisig sok világnagyság hívta csapatába, és ha ô kísér, elképesztô beleérzéssel, nincs szükség további muzsikusokra. Cécile a bátor elôadóktól tanult, frazeálást, színészi játékot, improvizálást meg sok egyebet, de egyénítési képessége tette különleges élménnyé, szórakoztató és változatos estévé ezt a két órát, egyfajta posztmodern dal- és musicalparádét. McLorin Salvant szövegérthetôsége ugyancsak mesteri, és így szinte egy pillanatra sem engedi ki bûvkörébôl a közönséget.
