1984. Figyelemre méltó év, már csak azért is, mert ez volt a CLS születésének dátuma. Nagy hírverés előzte meg, de valóban újdonságként jelent meg, az akkorra már évtizedek óta fejlődő sztatikus sugárzók között. Így, viszonylag könnyű volt rászoktatni a hallgatóságot! Ha valaki hozzá akart jutni, kezdetben illett 2500 USD költőpénzzel járulnia a hifi-szalonba, de ennyivel csak a hangfal vételét úszta meg.  (Erről bővebben később.) Pár jellegzetességre azonban hamar fény derült: jó ötlet egy ekkora felület segítségével feltölteni a zenehallgató helyiséget, többnyire a nagy nappalikat. A meghajtó erősítő beszerzése viszont már is nem annyira egyszerű feladat…

Előzetesen

Amikor egy ilyen lehetőség megjelent az audiofil közösség életterében, a globális hatása azonnal felmérhető volt, a szaksajtótól kezdve a felhasználóig terjedő széles skálán. A méret a lényeg, és ezen a területen akkoriban a döntő szempont, a nagy amerikai nappalik kiszolgálása lett.

Száz, vagy akár több száz négyzetméter besugárzására a megfelelő méretű hangkeltő felület elengedhetetlen. A nagy sztatikus panelsugárzók pedig erre a feladatra már a méretüknél fogva is megfelelőnek bizonyultak. A felmerülő kérdésekre, amiket általában az olthatatlan dús mélyhang iránti vágy fogalmazott meg, a válasz a cég csúcsmodelljében a Statement piacra dobásában jelent meg néhány évvel később 1989-ben. (A CLS utolsó inkarnációja, a IIz 1992-ben futott ki, akkor már 4595USD áron.) A CLS-hez képest még méretesebb sztatikus panelt kapott és ez a mélyszekcóval kiegészítve, korának egyik, a legtöbbünk által megkívánt hangreprodukáló megoldásává tette.

A CLS mellé újan írt készpénzes összeg miatt, megoldásként a maga idejében nem tekinthettünk rá, na meg nem is olyan idők jártak mifelénk, hogy ezt nagyon lehetett volna erőltetni de mára már látszik, hogy a gazdaság szép számmal termelte ki azt a réteget, aki újonnan azért a közelébe férkőzhetett. Ebből a körből származik a mostanság elérhető közkézen forgó néhány darab is, amelyekkel a használt hirdetések hasábjain lehet találkozni. (Kevesen adják el.) Az ár, ami iránymutatóként szolgál annak megértéséhez, merre tart a világ ezen a területen, a több mint kedvező és az elérhető közé esik. Ennek alapjai nem abban keresendők, hogy egyesek hasra ütve kitalálnak egy eladási összeget, hanem elsősorban a műszaki állapot az, ami döntő. Szóval, ha van egy újszerű állapotú friss fóliás példányunk, - a típus felső árkategóriája, ami olyan 1500-2000 Euro körül alakul, - kifejezetten kedvező, míg ha ez egy leharcolt, panelcsere előtt álló, igen használt példány, akkor azért az ötszáz is sok. Egy tisztességes felújítás költsége nagyjából áthidalja egy szép állapotban lévő, de már felújítandó 500-1000 Eurós bekerülési áron hirdetett és egy felújított közötti árrést.

Néhány dolog róla…

A CLS-nek jól jön egy olyan végerősítő, ami már alkalmas lehet a meghajtására. Ez a mondat szinte fölösleges is lenne, de nála azért kérdés, mert a meghajtónak jól kell bírnia a rövidzárat! Igen gyakran betekint a hangfal impedanciája az 1.5 Ohmos érték alá, és ez a legtöbb erősítőt igencsak megterheli. Így, általában, vagy nagyobb teljesítményű csöves erősítőt kötöttek elé, vagy általánosan elfogadott volt egy Krell, Mark Levinson, vagy más, ezekhez hasonlóan 1 Ohm stabil végerősítő használata. Érzéketlensége miatt szükséges is a megfelelő mennyiségű watt, főleg, ha adódott akkora térbeli hely, mely e teljesítményt felvette.

A sztatikus rendszernek egyébként számos előnye és, amint már egyről hallottunk is, sajnos hátránya is akad. Mindkét oldaláról hamar megtapasztalhatóvá vált egynémely dolog.

A 2,5 mikronos mylar fóliával kapcsolatos az egyik. Feszítettsége egy idő után anyagfáradáshoz vezet, ezzel csökken a lesugárzási teljesítmény. A CLS fóliájának átlagéletkora 15 év körül volt (az aktuális modelleknél ennél többel számolhatunk.) Egyszerűen szólva megnyúlik, és ez csökkenti a használható dinamikatartományt, mert a kilengése közben elsősorban a mély hangoknál beleüt az azt közrefogó rácsozatba, így erőteljes torzítások lépnek fel a hangképben. Egy ideig lehet ez ellen védekezni, úgy hogy valamilyen úton-módon csökkentjük a rá nehezedő dinamikai nyomást. Egy szub bevetésével és egy aktív keresztváltó közbeiktatásával elnapolhatjuk az elkerülhetetlent, a tényt, hogy panelcserére szorul. Ennek költsége sosem kellemes, de ez a kisebbik rossz és, ha belegondolunk abba, hogy újnak számító értékének töredékéért, akár tizedáron került birtokon belülre, nem vészes, beleférhet. (A tesztben szereplő példányt tudtommal nemrég újították fel.) Találkoztam az idők folyamán már többel is és igen kellemes a visszahatása, hogy tudom, mert hallom, ez teljesen rendben van. Ezt nyúzhatom, magas kivezérlésnél sem torzít be a fólia, az eddigi tapasztalatok alapján kijelenthető, hogy „bizarr”, - mármint pazar!

Az elektronikai része műszakilag elég jól bírja a használatban eltöltött éveket. Azért számíthatunk rá, hogy a kondik cserések lehetnek. E miatt egy esetleges panelcsere alkalmával ezt a részt is érdemes felülvizsgálni. Egy friss kondi szett, hoz a hangban előrelépést a sávszélek, információ, dinamika területén, de a térhatás is könnyen javulhat tőle.

Bekötése a hálózatba és az erősítőhöz is „ildomos.” Kell neki az elektromos feszültség is, ezzel érdemes előre számolni. Sokan azt mondják, nem érzékeny a tápellátásra, ami elvileg azt jelenti, hogy mehet bele egyszerű villanydrót is és hangminőségében így is a reprodukálási színvonalának maximuma közelében kapunk vissza mindent. Én azonban úgy vettem észre, hogy a tápkábelek nagyban meghatározzák képességeit! (De ezt mindenki próbálja ki otthon saját maga.) Ebből a szempontból a hangfalkábelek, illetve a rendszer installálása sem elidegeníthető tőle, érzékenységének okán a körülményeit jól kimutatja és, ha azt nézzük, hogy a hangjában is számítani fog, mindjárt nem mindegy, milyen tápkábellel csatlakoztatjuk. Ez plusz költség, de legalább van alatta aljzat és így megadatik ez a lehetőség is, annak, aki kíván ezzel a területtel foglalkozni.

Beállítani érdemes, vagy inkább szükséges. Több dimenziós a terület, amit bejárhatunk közben. Akad itt tüskézési lehetőség és magasságállítás, dönthetőség előre-hátra, vagy beforgatás, mert a legfontosabb, hogy pont a helyére kerüljön, - méreténél fogva eleve korlátozottabban lehet vele sok helyiségben grasszálni, de azért viszonylag könnyen megtalálható. Dipólsugárzó révén számolnunk kell a falról visszaverődő hangok hozzáadott teljesítményével, ezért úgy érdemes behangolni, hogy minél kisebb mértékben okozzon ez a hangképben kioltást és a két oldal teljesítménye amennyire lehet, összeadódjon. A beforgatásánál ajánlott nem szembe kerülni vele, hanem „harmadolni”, azaz kicsit haránt állítani úgy, hogy az íves panel nagyjából belső harmadával kerüljünk szembe. Utoljára marad a legfontosabb, a döntés mértéke, ezzel lehet szabályozni a magas és a közép tartomány intenzitását. Továbbá így lehet a hallgatási pozíciót intenzívebben, vagy árnyaltabban terhelni attól függően, minél meredekebben, vagy döntve állítottuk be a hangfalat. Minél függőlegesebben áll annál jobban koncentrálódik az akusztikai teljesítmény az adott hallgatási pontra, ezzel egyre jobban megterhelve azt. A nagy felület lesugárzási hatékonysága miatt viszont ezt a megoldást inkább a nagyobb terekben érdemes ekképpen alkalmazni. Ha szükséges tüskézhetjük, de nekem anélkül tetszik jobban, ezért nem szokásom.

Nincs benne keresztváltó, hagyományos értelemben véve. Az elektronikus helyett fizikai van, amit a panel csíkozása jelenít meg. A sűrűbb rész a magasé és, ahogy ritkul, úgy haladunk a mély szekció felé. Van mélye, ennek legalábbis, nem is akármennyi, így nem szükséges hozzá kiegészítő mélysugárzó, már az extra igények földön tartásánál. Lehet hozzá illeszteni, de az elég sok kísérletezést kíván a tulajdonosa részéről. (Ilyenkor illendő eltalálni a lesugárzásban a fázisokat, hogy a két hangfal-rész egymást inkább erősítse, ne pedig kioltsa, vagy zavarja. Fontos, hogy a két rendszer lesugárzási sebessége összehangolható legyen. A panel igen gyorsan reagál a terhelésre, a külön szub, meg a nagyobb tehetetlenségénél fogva a legtöbbször kevésbé, szóval nem árt meg, ha ezek közül a gyorsabbakkal kísérletezünk. Ez inkább kisebb és, vagy egyszerre több hangszórót feltételez. Volt, hogy sikerült ezt a feladatot úgy megoldani, hogy aki hallotta, - én is idetartozom, - szeme-szája elállt a csodálkozástól, de volt olyan is, amikor már vártam, mikor fordulhatok ki a szobából. Most, hogy megvan a helye, adott körülményeken belül ilyen gondom nem lesz, csak hallgatni kell, éspedig a szokásos referencia rendszer társaságában, elsősorban LP-ről és/de azért CD lemezekkel is ki fogom próbálni.

Mondják, egyesek pedig tényleg hallják is, hogy a fóliának műanyag hangja van. Van, hiszen műanyag, de ez leginkább akkor érzékelhető, ha közelről hallgatjuk. Nehéz elképzelni, hogy egy száz négyzetméteres, vagy ennél még nagyobb helyiségben a hangzástér megengedi az efféle sajátságok kibontakozását a hangfal többi, jóval markánsabb tulajdonságai mellett. Szerintem amúgy közelről sem vészes, mindenesetre meg tudom érteni, ha valakinek a szűrésén már nem megy át. (Nyilván, a rendszer tónussemlegessége, vagy befolyása is fontos…)

Visszatérve a meghajtás problémájához, újra hangsúlyozom, hogy intenzívebb teljesítmény igény esetén, könnyen becsúszik a névleges impedancia értéke alá, 1 – 1.5 Ohm közé. Ilyenkor van az, hogy ha nem 1 Ohm stabil erősítővel hallgatjuk, akkor annak a műszaki épségét veszélyeztetjük és ez előbb-utóbb ahhoz a felismeréshez vezet, hogy erre a képességre az új erősítőnél mindenképpen szükség lesz (ld a cikk elején), úgy, mint a jókora erőre, hiszen a 84 db érzékenység meghajtása valódi izommunka.

Meghallgatás

CD-vel nem lép túl önmagán, bár elzenélget… igazából nem akarom az olvasót beavatni ennek a részleteibe, mert az LP-hez képest, egyszerűen annyival visszafogottabb az élmény. Bár ez a CD lejátszó is elég komoly, és még mindig drága, hiszen egy Sony CDP-X77ES, ráadásul a Swoboda által tuningoltról darabról van szó, ami a modifikációjának köszönhetően még talán különlegesebb is a gyári kivitelnél.

Nagy a szakadék a két meghajtás között, bár erre lehetett is számítani, már csak azért is, mert a lemezjátszóban csak a hangszedő ér annyit, mint a CD játszó használtpiaci ára. Tehát sokszorosan jogos a megfellebbezhetetlen hangminőség különbség a vinyl javára, ami a Robert Fuchs lemezjátszó a Mr.Brier Goldbug hangszedővel kiegészülve.

Adott tehát az egyes teszt szoba, Mark Levinsonék, ahol is a 320S-ben a phono kártya MC előerősített üzemmóddal kiegészülve dolgozik. Réz összekötő kábel szett és a megszokott állványok a rendszer további részei.

Aurex Jazz Festival 80’ (Japan, Toshiba EMI) – Gentlemen of Swing

Élő zene, így pláne érdekel, mit képes belőle megidézni a teszt szett. Maga a zenei anyag dallamos és már többnyire ismerős motívumokból áll. Könnyen fogadható, hamar rá lehet lelni a ritmusára, ez által még a fotelben is könnyű a végtagoknak lendületbe jönnie. A zene egyik legjobb része, hogy benne van az a bizonyos „még” érzete. Ahogy fogy ki a barázda a tű alól, annál fenyegetőbb a vég, emiatt egyre biztosabban már, de kezdem sejteni, megint újra szeretném a lemezt elölről hallani. Ennek a felvételnek ez az egyik ütőkártyája, emiatt is tud valahol belül maradandóvá válni, mert élményként könnyű vágyni rá újra és újra.

A felvétel az igen jó minőségben elérhető lemezek közé tartozik, már a pergő legelső dobbanásai is erre figyelmeztetnek. Azután fokozatosan beindul az egész és ebbe a felvezetésbe kellő figyelemmel beleállva tudom, hogy kellemes élmény veszi kezdetét. Igen, azért is, mert nem voltak a dinamikai csúcsain kivezérelve a hangszerek a felvételben. Lassan összekapaszkodnak a különböző hangszerek és ezzel megváltozik körülöttem a világ…

De az első reakcióm egy kicsit a pánikra hasonlított. A hangerő valahol a szobai és a koncert között lehetett félúton. Ebben nincs is semmi rossz, csak nem mindegy, hogy ez milyen és mekkora felületről érkezik?! A panelsugárzók ott voltak közvetlenül előttem, cca. 4 méterre és bizony, ha hirtelen erre a bő négyzetméternyi felületre rákerül ez a zenei teljesítmény, akkor enyhén fogalmazok, ha azt mondom ijesztő! Felnagyítja a zenét, a zenekart, az ember mintha bele kerülne egyenesen a közepébe. Ez hihetetlen élmény. Viszont, könnyen válhat kétélű karddá, hiszen ez akkor jó, ha a hallgató habitusa éppen megkívánja. (Hallottam olyanról, aki úgy szeret zenét hallgatni, hogy a hangfal valóban „hang fal”, így addig rakta a szoba két oldalán szemközt, végig a falon, teljes hosszában a HS280-at, míg a plafon közelébe nem ért…) Persze azért ez nem ugyanaz az élmény, de hasonlóság biztosan van a nagyméretű felületek miatt. Így az ajánlót előre elpuskázhatom, mert a CLS-ről gyorsan megállapítható, hogy sokkal nagyobb szobába való. Vagy, ha kisebb a helység, akkor legalább a hangerőt nem kéne túltolni. Vagy, ha azt sem, akkor kívánni kell a nagy és intenzív hangot.

Hát nálam koncert lett, az első meglepetés után maradt a koncerthangerő és visszaigazolásként az a tény, hogy nem mindenki egyforma, igenis van létjogosultsága ennek a provokatív élménynek is, csak tényleg olyan hozzáállás kell hozzá. Az biztos, a hangszerek előttem vannak és ez a furcsa kifejezés annak szól, hogy szinte érzem, ahogy reakcióba lépnek a levegővel. Ebben az élő hatásban egész könnyű megkeresni a hangszerek pontos helyét. Ami viszont csak akkor megy, ha egy pontban tartom a fejem, ahol összeáll a zenekar. Nagyon koncentrált a fókusza, a teljes zenei élményhez benne kell maradni ebben a középpontban. Ebben a tulajdonságában nagyon hasonlít a Tannoy Glenairhoz. Ellenben egészen oldalról már nem ezt érzem, ott, bár a sztereo hatás nem teljes, mégis jó hallgatni és még a színpadképből is juttat valamennyit.

Igen kifejező a hang és koncertről lévén szó, ahol nem csak a hangszerek töltik be a helyet, ott a koncertterem visszhangja, vagy a közönség visszhangja is. Jó a keverés, a zenei élményfaktorhoz a kivitelezés példás. A közvetlenségéhez hozzá lehet szokni, - köszönhetően a virtuóz zenészeknek és a jó felvételnek is, - lassan átállok, az ingerküszöböm emelkedik és kezdem valóban élvezni ezt a túltöltöttséget. Követem a hang minden rezdülését, mély akusztikai élménybe avatnak be, de onnan tudom, hogy az én világom egy kicsit másfelé tendál, hogy mindig jól esik, ha belép egy szóló hangszer, ami lehetőleg nem fúvós, vagy kicsit csendesedik a zenekar játék közben. A lemez végére kettős élmény ér, tenném fel az oldalt újra, mert a zene, az bizony kifogott rajtam, még akarok belőle. Ellenben van belül valami, aminek már ez kicsit sok volt, az nyugalmat akarna. A főnök, a felszínes tudat, nem enged. Még néhányszor meghallgatom, hátha lesz még egyéb tanulság belőle, ha már tesztről van szó.

Jimi Hendrix-Band of Gypsys (Polydor, West Germany) - Who knows, - Machine Gun.

Tanulság az van. Sikerült olyan informatívan rögzíteni az előző lemezt, hogy az igencsak megdolgoztatott, nem így a Hendrix. Élő zene ez is, de a lemez teljesen más. Összefüggő zenei egység uralja, a zene legmélyére látok. Ezt nem a felbontás kimaxolásával éri el, hanem inkább a hangulatéval. Beleborsózik az ember háta. Erre jó a nagy felület! Hendrix gitárjátéka? Akárhány listát láttam eddig, ahol rangsorolni merészelték a gitárművészeket, mindig Ő volt a legtetején.

Na, most gitározik, de ez a szó nem fejezi ki azt, amit a játéka valóban felfed a gitározásból. Megzabolázatlanul élvezi ki a hangszert, szinte minden egyes akkord mellé társítva egy olyan virtuóz kicsengést, hogy a szabadság kifejezés az, mely a legalkalmasabb lehet rá. Ez azért válik elképesztővé, mert ebbe mélyen belelátni a CLS informativitásán keresztül és ennyire közvetlenül, megakasztó élmény. Most nem tűnik soknak semmi. A zenekar, mármint a dob és a basszusgitár kiegészít, de egy pillanatig sem tolakodóan. A figyelem középpontjában Jimi áll. A hangerő kéri, hogy emeljem még és a parancs az parancs. A két felvétel között az az alapvető különbség, hogy a Jazz kifejezetten direkt ez pedig, főleg ahhoz képest, de egyébként is, árnyalt. A Jazzben kerestem az árnyalatot, most pedig többet akarok a közvetlenségből. Más lemez, más keverés, minden más, a feltálalt hallgatási pozíció is az. A jazz esetén mentem volna még hátrébb, hogy könnyebben befogadhassam a zenét, remélve, hogy úgy kezelhetőbben összeáll. Most pedig húznám közelebb a fotelt a hangfalakhoz, csak, hogy jobban érezzem a vibrálást. A basszus alapok, a gitár és a dob keretezik a szólógitár játékát, na meg Hendrix énekét, teret adva hozzá és ez a stabil alap kell is, hogy az élmény az legyen, ami. Benne van a felvételben egy kis esetlegesség, akusztikailag pedig egyfajta szóródás, mely az élő zenét keretezi. Ez az esendőség a felvételben az, mely jobban rávilágít arra mi történt majd ötven évvel ezelőtt a színpadon.

Egy kis kitérővel folytatnám, de talán ebből még néhány fontos részletre fény derülhet. Nem voltam különösebben Hendrix fan. Ezzel a felvétellel egy TDK-SA90-es magnó kazettán találkoztam először, valahogy hozzám került, már nem emlékszem milyen úton, módon.  Eleve nem mélyedtem el Hendrix munkásságában különösebben, ezért a jelentőségéhez képest csak halvány sejtéseim adódtak arról, hogy ki is Ő, mi a jelentősége a zenekultúrában. Talán a szerencsének köszönhető, de így volt, épp a Yamaha 1000-es kazettás magnót indítóztam egy hosszabb állás után és ez a zene felkeltette az érdeklődésemet, belehallgattam. Érdekes, de a Yamahához úgy illett, mint gomb a kabátra, páratlan zenei élmény részesévé váltam, e miatt, ha elkezdtem hallgatni, annak többszöri visszatekerés és újrahallgatás lett a vége. Úgy voltam vele, érdemes megvenni lemezen is, ennek köszönhető most ez a Nyugatnémet nyomású példány. A magnófelvételről sok minden hiányzik, ami közvetlenül a lemezről már jelen van, de a meglepő az, hogy igazából nincsen szükség erre a pluszra ahhoz, hogy élvezzük a zenét. A hangulat, a játék mindent visz, akkor is, ha ez egy harminc éve, szintén vinyl lemezről, de valahogyan elkészült kazettán van. Zenei remekmű ez és én szerencsésnek érzem magam, hogy a CLS-ből ezt ilyen magas fokon kaphatom vissza. Ez nem jelenti azt, hogy más hangfalak ne lennének alkalmasak a reprodukcióra, csak annyit jelent, hogy az élmény most ehhez köthető és fontos részlete ennek a mondatnak az a bizonyos „élmény” szó. Kis hiányérzetem meg még azért van, mert már úgy megszoktam a kazettás felvétel kicsit búgó hangját, amely egy plusz gerjedéssel még alakít a hangképen, de mivel jól áll neki, nem rovom fel ezt az erényt, ami igazából hiányosság. Ehhez képest az LP felbontása és hangzáshelyessége magasabb szintű, de van, hogy eretnek kifejezéssel élve egy zenének jól áll a loudness, vagy a mély felcsavarintása. Félreértés ne essék, nem hiányzik több mély, vagy nincs hiány dinamikában sem, ellenkezőleg, csak, hát ott van az a bizonyos megszokás, ugye. Van mikor nem a felbontás, vagy a hangzáshűség dönt, hanem a hangulat és az energiák áradása a hangfalakon keresztül, ami eljuttat a zenei nirvánába. Ez, biztosan akkor van így, ha nem csak az elméletet pörgetem, hanem elölről a lemezt is és igen, had szóljon megint.

Ajánlás

A Martin Logan CLS elsősorban nagyobb térbe való. Ha kifogunk belőle egy megkímélt, hitelesen felújított példányt, vagy a panelt netán mi újíttatjuk fel, könnyen találjuk magunkat egy magas ár/érték felső ágán. Amennyiben erősítővel is ki tudjuk szolgálni, igen nehezünkre fog esni addig kutatni, míg olyan hangfalat találunk, ami a használt áránál (állapotfüggő, de 1000-2000EUR között) kedvezőbben, akár jobb tud lenni. Teljesen más előadóművész, mint a hagyományos dinamikus hangfalak, ezért, ha rááll a fülünk, nehéz felülírni, a már megszokott erényeit. Ezek elsősorban a felbontás, a gyorsaság, a megjelenítő képesség és a térleképzés. Helyes illesztése feltételez némi rálátást az audio fortélyaira, vagy inkább összefüggéseire. Ebbéli érzékenysége mellett az informativitása az, ami miatt lehet úgy készülni, hogy illő megadni számára azokat a feltételeket, amik között jól érzi magát. Szubbal is ki lehet egészíteni, de nem feltétlenül szükséges, ez habitusfüggő. Én azt is megértem, aki alkalmazza hozzá, de annak dolga lesz vele, mire úgy belövi őket egymáshoz, hogy teljes mértékben összedolgozzon a sztatikus panel a mélysugárzóval. Aki újban utazik, annak csak annyit mondhatok, hogy fog találni a Martin Logan aktuális termékpalettáján olyat, melyben továbblép az ebben lefektetett alapkoncepció… és, bár ehhez még nem volt a teszt szobában szerencsém, nincs kétségem afelől, hogy méltó utódja lesz ennek.