…a hifizésem kezdetén, a nosztalgikus nyolcvanas években, már egy igényesebb hifi erősítőnek is nagyon lehetett örülni, nemhogy egy audiofilnek tartottnak. Az elő-végfokok lehetséges ígérete pedig már egy elit világba kalauzolt el, a kiváltságosok közé. Érdekes, de mostanra inkább már csak a high-end világában látom ugyanezt az elvet érvényesülni. A hifi inkább valamilyen kompakt megoldást igyekszik kínálni, amolyan mindent az egyben elrendezés alapján. Ezen a szinten szó sincs az elő és végerősítés szétbontásáról, de már az audiofil éra is inkább integrált, mintsem részekre bontott lehetőségekkel operál manapság.
Viszont, akkor mit keres itt, és mire is való, ez a listaára alapján, (ami tíz forint híján háromszázezer) és auditív képességei miatt leginkább audiofilnek nevezhető sztereó végerősítő? Ha előerősítőt illesztünk hozzá, nem biztos, hogy a két egységgel jobb eredményt kapunk, mint egy integrált társa esetében. Viszont, talán egy másik erősítőt, vagy egy hálózati lejátszót is kiegészíthetünk vele, főleg ha tartalmaz szolgáltatásként előerősített kimenetet. Esetleg az X csatornás házimozinkhoz jó lehet, példának okáért, szintén kiegészítésül egy MM7055-ös ötcsatornás erősítő mellé.
Most, hogy lelepleződött a valódi kiléte lássuk, hogyan birkózik meg a feladatával és azzal a helyzettel, mintha visszaléptünk volna az időben és a klasszikus jelerősítés folyamatát követve látnánk be, hogy a hangnak jó az, hogy minden fő funkciót egy külön tápra csatlakoztatott céleszközzel valósítunk meg…
De még ez előtt, úgy gondolom érdemes néhány szót ejteni arról is, hogy ebben a kategóriában igen fontos a márkába vetett bizalom is. Hogy ezt megerősítsem, ide másolom a szöveget, amelyet az egyik forgalmazó oldalán találtam.
„Kevés olyan audió gyártó van a világon, amelynek olyan illusztris története lenne, mint a Marantz-nak. A cég 2003-ban ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. A történet 1948-ban kezdődött, amikor a Columbia Broadcasting System (CBS) bemutatta első mono long-playing (LP) bakelit lemezeit, így keltve fel a nagyközönség érdeklődését a minőségi zenei reprodukálás iránt. Az egyik ilyen zenerajongó a grafikus és amatőr zenész Saul Bernard Marantz volt, aki 1911-ben született New York-ban. Saul Marantz elégedetlen volt az akkor elérhető audió berendezések hangminőségével és sok időt töltött háza alagsorában erősítők tervezésével, hogy LP lemez gyűjteményét minél jobb minőségben tudja hallgatni. A kezdeti időkben az LP lemezek hangminőségét nagyban befolyásolták az összeférhetetlen felvételi karakterisztikák. Ez nagyon érdekelte Sault, aki 1952-ben megalkotta forradalmi elő-erősítőjét. Ez minden equalizer görbével fel volt szerelve, ami kezelni tudta a szabálytalan karakterisztikákat. Aztán hirtelen minden barátja nagy érdeklődést mutatott az új készülék iránt. Saul el is nevezte a készüléket „Audio Consolette”-nek. A felesége meggyőzte, hogy készítsen el 100 darabot, amit eladhat, de egy éven belül már 400 darab megrendelése volt. Saul Marantz 1953-ban alapította meg a Marantz Company-t és egyben bemutatta Model 1 Mono előerősítőjét, ami az „Audio Consolette” kereskedelmi változata volt. A Model 1-et minden zenerajongó elismerte kimagasló zenei hangjáért és dinamikájáért. Olyan technikai jellemzők, mint a Tape Monitor kapcsoló, vagy a forgatható hangerőszabályzó, valamint a különálló tápegységek lefektették a minőségen és az innováción nyugvó Marantz alapokat.” (Extreme Audio)
…kicsit folytatva a bevezető nosztalgikus hangvételét, hozzáteszem: ha a rendszerváltás környékén ez a sok információ a tudomásomra jut, lehet, hogy más szemmel nézek a Marantz termékeire, amikor először találkozok a márkával az üzletek polcain. Nekem, a Sony, Pioneer és a Technics akkoriban elérhető prospektusain előnevelt „egyednek” a Marantz név önmagában véve furcsa csengésű volt. Ráadásul itthon inkább azokkal a képviselőivel találkoztam, amelyek egy egyszerű, akár kommersznek is nevezhető irányt jelöltek ki a márka fő csapásának. Valószínű, hogy ha már a kezdetekkor rálelek a cég által képviselt elektronikák felsőházára, könnyebben fogadom el lehetőségként, vágyaim esetleges célállomásaként.
Azért az évek alatt a Marantz, bizonyított hovatartozását illetően, de az első benyomás mindig meghatározó marad. (Nem véletlenül kaptak helyet az akkori idők hifis prospektusaiban a felsőház elérhetetlen cuccai is. A Pioneer Urushi, vagy a Sony ES csúcs elektronikái után vágyakozva, könnyebb volt elfogadni a vásárláskor, ha nagy nehezen, egyáltalán az alapmodell összejöhetett…)
A külső és funkciói
A fekete szín alatt megbújó alumínium előlapon mindössze két gomb található. Az egyik a ki/bekapcsoló, a másik gomb pedig az előlap közepén, a teljesítmény-mérő körüli kötelező kék fényt kapcsolja ki-be, a minden magára valamit adó modern elektronika jelzőfényét, ami üzeni, hogy „helló itt vagyok!” Nekem jobb nélküle, főleg azért, mert a készülékünk árva, nincs hozzá integrálva másik Marantz egység, ami ezzel a design sajátossággal operálna, erősítve az esztétikai összhatást.
Továbbá, ha nagyon kell, még hivatkozhatok egy kapcsoló párra, ezzel megidézve a végerősítőket általában jellemző gombtalan egyhangúságot. Ezek a kapcsolók a szimmetrikus/asszimmetrikus bejárat közötti döntés fizikai szinten megnyilvánuló manifesztációi. Ha pedig már a hátoldalánál tartok, a felsorolásba mindenképpen bele kell vennem a hálózati aljzatot, az önálló döntésünknek helyet adó megnyilvánulást, tápkábel szinten. Tessék, nem gondoltam volna, hogy az erősítő tükröt tart elém és lehetőséget ad ily módon önmagammal szembenézni. De ma már a hifizésnél ez azért kötelező elem. Húsz éve még el lehetett volna intézni ezt a kérdést egy beépített hálózati kábellel, amit azután csak a fanatikusok cserélnek ki egy ilyen aljzatos megoldásra.
A hangfalkábelek fogadó termináljai használata közben viszont érzem, hogy a Marantz tudja, hol az erősítő helye a palettán, mert érezni a saruk befogatásánál, hogy nem egy erőmű látszatát kívánta kelteni a kissé csenevész, de azért stabilan használható és természetesen aranyozott csatlakozók kivitelezésénél.
Tesztre készülve
A közeg, melyben elhelyezkedik az erősítő, a következő:
Forráskészülékek: Sony CDP-D11 CD lejátszó és Kuzma Stabi S lemezjátszó, a hozzá rímelő Stogi S 12 VTA hangkarral és Einstein EMT TU2 VDH Special hangszedővel. Részt vettek még a hang megalkotásában a következő elemek: Szentiványi Kálmán féle MC trafó - első fokozatként az analóg irányból érkező jel erősítésében. A sort, a már megszokott Mark Levinson ML-320S előerősítő folytatta és a kontrollnak bevetett ML-334-es végerősítő zárta.
A Tannoy, Glenair fantázianevű hangfalai pedig az elmúlt néhány hónap alatt úgy megszokták a placcot, hogy nem volt szívem kitessékelni őket most sem a lehallgató szobából, ezért a szokásos etalonunkat ismét mellőztük. (Egy dologgal viszont még adós vagyok. Ígérem, keresek valamilyen alternatívát a tesztekhez is megfelelő, akár ajánlható kábelezésre, amivel elégedett tudok lenni, és amit mércének is használhatunk. Addig is, míg ez megvalósul, marad az általam eddig is használt „réz” és „arany” néven emlegetett kábel szett, itt és most vegyesen bekötve.)
Teszt Zenék
A felhasznált zenék a teljesség igénye nélkül a következők voltak: Susanna Ridler-Susystems, Loreena McKennit-The Book of Secret (Warner Bros USA), Pink Floyd-Pulse (EMI, United Kingdom), David Hudson-Didgeralia (Australia), Harry Sokal-Roots Ahead (Austria) CD lemezek. Echoes of Enja (Enja Records), Yves Montand-Paris (Columbia USA), Belafonte-At Carnegie Hall (RCA Victor USA), Vivaldi-The Four Seasons-Academy of St.Martin-in-the-Fields (Decca Argo Division London), Iron Maiden-Powerslave.
A hang
Mielőtt azonban kitudódhatna, milyen a hangja, - ígérem, nem húzom tovább az időt, - kénytelen vagyok megjegyezni az egyik olyan részletet, ami zavart vele kapcsolatban. Ha nagyon halkan szól a zene, vagy a rendszer csak be van üzemelve, de az erősítő nem szolgáltatja a talpalávalót, akkor idővel egyszerűen magától kikapcsol. „Köszi szépen!” - mondom magamban. Így, hogy fogom bemelegíteni, vagy üzem melegen tartani? Igaz, ez inkább a hifizés és nem a házimozizás kívánalma.
Nos, volt időm eleget hallgatni és ez mindig nagyban hozzájárul a megérlelt véleményem kialakításához. De ami még ettől is fontosabb, hogy néhány közös zenehallgatás alkalmával többen élvezték a fő zenehallgató fotel vendégmarasztaló ölelését és én a vendégek véleményére is mindig adok! Ez esetben is megbeszéltük és összevetettük a hallottakat.
Fontos elfogadni és átgondolni, hogy vannak különbségek a hallásunkban. Van, aki a zene összhangját élvezi és értékeli, de olyan hallgatóval is találkozok, aki a részegységekhez hozzátartozó részleteket is képes külön-külön kihallani és értelmezni.
Összességében a rendszert mindenki megelégedéssel nyugtázta. Az egész installáció sikeres volt, általános tetszést keltett a hallgatók között. Viszont figyelve a megbújó részletekre, a valahol semlegesnek és eszköztelennek tekinthető hangképben, észrevehető volt a Marantz picit édeskés és elektronikusnak érződő hangképe. De valószínű, hogy a még mindig viszonylag új állapota miatt volt érezhető ez utóbbi jelleg. Kell az új elektronikáknak idő, mire „lecsendesednek”. Ennek időtartama elsősorban a használattól függ, de így is inkább hónapokban, években mérhető. Ettől függetlenül jól illeszkedett az adott rendszerhez és helytállt, ami a környezete igényeit ár/érték arányra átfordítva is igen jó teljesítmény. Eléggé szellős, tiszta, kontrollált és precíz is volt egyben, és a mélyhangszóró számára is gondoskodott a megfelelő dinamikáról.
Installációmentesen is érdemesnek tartottuk megfülelni a képességeit (egyszerűbb körülmények közé illesztve) és örömünkre, akkor sem okozott különösebben csalódást. Ekkor mindössze az elvárásainkat kellett hozzá igazítani a szerényebb eredményhez, de észben tartva, hogy az installálásában bizony nagy mozgástér van. Továbbra is igaz a megállapítás: amilyenek a körülményei, olyan lesz a hangja is.
Összehasonlítás
Levinson ML-334-esünk már alig várta, hogy megmutassa mire képes az MM7025-höz képest. Nem is késlekedtem sokáig, megkapta a Marantz helyét az állványokon és az éppen dolga nélkül heverésző kábel szettet…
Egyébként, ha emlékszünk még az Mc trafós tesztre, amikor a Marantz-ot használtam kontrollerősítőként, - igaz a Sony TA-E86B előerősítővel, - már akkor feltűnhetett, talán az olvasóknak is, hogy mennyire belesimult a rendszerbe és milyen jól oldotta meg azt, hogy a legapróbb részletekkel is tisztában legyek a hang változásait illetően. Az, hogy a legapróbb tényleg a legapróbb e, nem tudni, de az biztos, hogy nem volt hiányérzetem a kapott hangot illetően. (Az is igaz, hogy szerencsére nem kell megküzdenem a különböző önhangú kiegészítők sokaságával, amik megnehezítenék a forrásanyag és a résztvevő komponensek közvetlen értékelését.)
Marantzunk tehát megkapta vetélytársként a „nagytestvért.” Igaz, ami igaz: ő egy kicsit mindent jobban csinált nála. Gondolok ilyesmire, hogy felbontás, letisztultság, áteresztőképesség, stb. De, ha őszinte akarok lenni, a Marantz hallgatása közben sem volt hiányérzetem. Ha még őszintébb, akkor még ide biggyesztem azt is, hogy a Levinson bekötésével, az erényei mellett, sokkal válogatósabb is lett a rendszer. Csak a legjobb lemezekkel nem volt hiányérzetem és bár mindet meg lehetett hallgatni, akkor is motoszkált belül valami, hogy néhány felvételből jobb minőségű kellene.
Ajánlás:
A Marantz MM7025 visszaidézi a hifi hőskorát, amikor az elő-végerősítők, netán a sztereo végerősítők helyett monoblokkok mennyiségi mámorában hajszoltuk az egyre magasabb(nak vélt) hangminőséget. Ezután a meghallgatás után, igazán kipróbálnám egy hozzá illő előfokkal is! A megjelenésbeli szinergia miatt is, lehetőleg márkatárs előerősítővel az oldalán kezdeném újra ostromolni, a vele elérhető legmagasabb hangminőséget. Egyértelműen ajánlott vétel.
Műszaki adatok:
A gyártó által megadott specifikációkat böngészve szeretnék néhány lényeges részletet kiemelni az erősítő műszaki felépítésével kapcsolatban:
Magas minőségű alkatrészeket is tartalmaz, melyek válogatottak. Rövid jelutakat készítettek a veszteség minimalizálása érdekében. Szeparált tápegysége van és alacsony rezonanciájú háza, ami nagy szilárdságú mechanikai felépítéssel társul. De ott van még a névleges 140 Watt leadott teljesítménye is, ami 8 Ohmos terhelésnél igaz…
További részletek, adatok:
DC trigger bemenet
Bus Marantz D-Bus
Rövid jel utak a bemenetek és kimenetek között
Nagy kapacitású elektrolit kondenzátorok
MOSFET fokozatok
Diszkrét teljesítmény-erősítő felépítés
Diszkrét kimeneti fokozatok minden csatornához
Nagy sűrűségű, rezonanciamentes alapzat
Beépített erősítő osztály AB
Teljes harmonikus torzítás 0,03%
Jel/Zaj viszony 105db
Ajánlott hangsugárzó impedancia 4 – 8Ohm
Frekvencia átvitel 8 – 100000Hz
Kimenő teljesítmény névleges / zenei 2 x 140 / 170Watt
Méretek (szélesség x magasság x mélység) 440 x 126 x 350mm
Teljesítményfelvétel (üzemi / készenléti) 220 / 0,4Watt
Tömeg 10,5kg
