Hifire rezisztens kollégámnak is van gyengéje. Igen kitaláltátok a magnó az, már úgy értem kizárólag a kazettás magnó. Nem hallgatja, - nézegeti őket, kivéve persze ezt a példányt, vagyis ennek a két fejes változatát a KX-101-est. Míg a többiek külön polcon díszelegnek, ennek már komolyabb szerep jutott és így kaphatott csatlakoztatást az előerősítőjébe. A kis történethez mellékelten fontos lenne megjegyeznem, az amerikai, - azaz 110V-os, ez pedig a ritkább, Európának szánt 240V-os változat.
Ezt a magnót napok óta hallgatom és arra gondolok, hogy milyen jól is van ez így. Ilyenkor óhatatlanul eszembe ötlik, hogy a kollega is mennyire szerette volna, legalább ki-bekapcsolgatni. Az előlap ilyenkor hátrahúzódik, majd visszatér és ez látványával olyan meghökkentő jelenség, amivel nem csak az átlagpolgár nem találkozott még, hanem a hifisek, illetve a magnósok többsége sem nagyon.
De 110-es volt és hozzáteszem, ahhoz képest egész jól bírta a trafója a névleges 240V-ot, - jó néhány másodperc erejéig, mielőtt leégett volna. Így hamar füstbe ment az attrakció, de már tervben van és meg is lesz csináltatva. Mondhatnátok, hogy nem kellett volna bedugni a „kettőhúszba”. Igaz, de van az a bizonyos figyelmetlenségnek nevezett fogalom, amely néha-néha bármelyikünkön könnyen erőt vesz és ilyenkor keresztülhúzza a naiv szándékot.
Így adhatom kölcsön ezt, hogy erről lemérje az adatokat, bár legalább a trafója az újratekercselése után szintén európai szabványon lesz, már ami a feszültséget illeti. Japánban és az USA-ban akad eladó példány belőle, de mifelénk nem sok, ezért is becsülöm meg, hogy ez a verzió most egy ideig nálam lehet. Van időm kipróbálni hosszabban és alaposan megismerkedni vele.
Nos, valóban a legfőbb érdekessége a magnónak a ki-be közlekedő előlapja, ami bekapcsolásra hátrahúzódik, kiemelkedve ez által a tekerőgombok és kapcsolók sora, majd kikapcsolásnál a mozgató motor által előre felhúzott lendkerék hatására visszatér az eredeti állapotába, hogy ismét összefüggő frontfelületet alkosson azok felületével. Higgyétek el, elsőre olyan meglepő a látvány, hogy mikor kedves magnós barátom először invitált, hogy ezt nézzem meg, többször megismételtettem vele a folyamatot ki-be, mert fel kellett fognom, be kellett égetnem a memóriámba és ez csak sokadszorra sikerült.
Most már túltettem magam rajta, nincsen állandó késztetésem az újrázására, sőt tulajdonképpen ez a poén talán zavar is, mert a hang, ami a mozgatással együtt jár elfogadható lehetett uszkve negyven éve, még tán húsz éve is, de manapság ezen a téren inkább már némi kifinomultságot kívánnék inkább, mondjuk finom mikro motorok zümmögését. Egyébként akkortájt a hifiben volt egy alternatív tervezési divathullám, amelyet a Luxi is meglovagolt, amolyan mindentől eltérő dizájnolásban nyilvánult meg egyes típusaiknál, - már az 1982-ben általánosan megszokott hifis trendekhez képest. Amikor megjelent ez a magnó igen látványosan hozott egy eljövendő korszakot, jelenített meg egy újfajta stílust. Nehéz lenne megmondani mihez is hasonlít, mindenesetre viszonylag letisztultnak mondhatnám a megjelenését, mégis kicsit űrtechno az, amit képviselt. Erre a hullámra rossz példának a Nakamichi 582-es magnó és erősítő párost tudnám felhozni. Az is jellegzetes, mi több semmilyen más stílushoz nem könnyen hasonlítható, műszakilag és hangra is hiába komolyan vehető készülék, mégis a megjelenése annyira elüt mindentől, - sajnos nem jó értelemben, hogy az értéke sem emelkedhetett képességeihez méltóan, mert egészen egyszerűen nem jó ránézni és érthető módon ezért kevésbé értékelik a piacon.
Erre viszont igen. Csinos darab mind formájában és a maga fekete/ezüstszínű megvalósításában. Ami viszont megdöbbentő az a több mint centi vastag plasztik vezérlő gombsor a közepén, alatta led világítással, így ha nyomok rajta egyet, kigyúló fénye a nagy mélységélesség hatására még hangsúlyosabbá válik. Pazar látvány.
Egyébként a magnó összességében nagyobbnak mutatja magát, mint a valódi mérete, eleinte egy kissé zavaró is ez, de a szemnek idővel megszokható. Erről talán a keretezés vizuális torzítása tehet, mely térben magába foglalja a frontrészt és emiatt látszatra, méretre valahogyan kiemeli azt.
Öszvérnek tekinthető műszaki megoldásait figyelembe véve. A kalibráló rendszere a csúcskategóriát idézi és megsúgom előre a hangja is, ámde a szalagtovábbító rendszer, vagy a kijelző már inkább a középkategóriás modelleké. Tudása ezzel ellentétben széles tartományban mozog, tehát kezelésére még egy vérbeli magnósnak sem lehet oka panaszra, már amennyiben tud Dual Capstan nélkül élni. Miért ne tudna? - egy görgővel is lehet szép a hang, attól még a pályán a szalag hibátlanul fut, ha az jól be van állítva.
Rövid áttekintést érdemes adni róla, mármint a kezelőszervekről. A kazettakiadó és a bekapcsoló gomb fekete rejtő színe beleolvad a kazettafészek sötét hátterébe. Ez nem akkora gond, a kéz rááll, hamar megszokja merre keresse a gombokat és érzésre magabiztosan nyúl oda ahol sejti, a biztos válaszfunkciót. Felül az Eject gomb és az ajtó simán, szinte hangtalanul nyílik ki és fogadja a kazettát be. Csukásra precízen kattan és lejátszásra mindjárt kész, ha az Ejectnél valamivel nagyobb ellenálló erőt tanúsító Power gombot is mélyen megnyomom. Életre kel a masina utazik az előlap jobb fele, gyúlnak a fények, a csinos, bár nem túl nagy folyadékkristályos kijelző élénk, kékes színnel jelentkezik munkára.
Amennyiben felvételt szeretnénk készíteni, nagyon hasonló kalibrálási móddal találkozok, mint a szegről-végről rokon Alpine AL-90 esetében. Itt is jellegzetes piktogramokat és hasonló kis kocka gombokat találok, szépen illesztett, igaz kissé egyszerűbb környezetben, mint amott. Hasonlóan lejátszódó folyamatnak lehetek tanúja, - dolgozik a számítógép és rááll a kazetta értékeire mind a BIAS, mind az EQ esetében. Már ha nem a piros Error felirat gyullad ki, mert akkor indulhat újra és újra elölről a kalibrálás folyamata, - kivéve, ha lassan derengeni kezd, mind most is, hogy reménytelen lesz az idők alatt sajnos már megfáradt TDK SA kazettával eredményt elérni. Kalibráláshoz fontos részlet, éppen ezért a közelben kapott helyet a Normál, Króm és Metál szalagválasztás jelző. Ha nem a megfelelő pozícióban használjuk azokat, az automata kalibráció nem fog megfelelő értéken állítani és hát nem árt észben tartani, ennél a magnónál még nem használtak automata kazetta felismerő rendszert.
A kazetta fészek jobb oldalán található a számláló vezérlése és a gép középvonalában az átlátszó és igen dekoratív gombsor, mellyel a háromfejes mechanika működésre késztethető. Nyomásra halkan klattyan egyet és a motorok rögtön engedelmesen és barátságosan teszik a dolgukat, semmilyen kellemetlen zörej, vagy rendellenes idegen hang nem kíséri a munkavégzést. Schaffhausen ez kérem. Az utazó előlap takarásában a vezérlés további kellékeit találjuk. Dolby B és DBX zajszűrés, amivel 94-dB-es jel zaj arány érhető el metál szalagtípusra rögzítésnél! Majd a kazettatípus választó, kimeneti jelszint állításához a csatornaegyensúly (balance) és a felvételi jelszint állításához külön tekerőgomb áll rendelkezésre. Most, hogy az előlap megint a kikapcsolt állapot nyugvópontján, azaz a készülék síkjában, nevezetesen elöl tartózkodik, rejtve marad az alatta elhelyezkedő vezérlés programozás, MPX zajszűrés, a monitorozó gomb és a felvételi mikrofon / vonalszint bemenetválasztó gombja. A magnó műszaki fejlettségéről ad visszaigazolást, hogy a programozást kapcsolgatva a magnó visszateker és újra lejátszik, ha akarom. Ez egy többnyire díszfunkciót betöltő eszköztől nem is rossz. Divatot teremtett a külsejével és a képességeivel még most is tiszteletet vív ki. Ott a pont! Végül és utolsó, vagyis az alsó sorban, - kicsit az az érzésem, hogy kényszerpályára küldve, mert mindentől elkülönülve helyezték el, - a fejhallgató kimenet és a mikrofon bemenet található. Igaz, valahová ezeket is rakni kellett. A számláló és a kivezérlés jelző közé ékelődött a monitorállás és a zajszűrés piros ledekkel kommunikáló részlege. E felsorolás nem lenne teljes, ha nem említeném meg a hátulján árválkodó dupla sztereó RCA vonalszintű ki és bemenetet, a belső memóriához az elemtartót és a zsinóros távirányító csatlakozópontját.
Alapvetően az egész, - egész finom szerkezet. Minden részletében precízen és pontosan végzi a dolgát. Zsírosan fordulnak a kézben a gombok, érezni az ellenállásukat, amit kifejtenek az ujjakra és ez alapvetően mechanikai stabilitásról árulkodik. A minőségérzet hatja át a gépet. Közel érzem magamhoz a technikát és ez a közvetlenség nem riasztó, hanem a maga individuális módján inkább könnyen megkedvelhető. Nem rémiszt a technika, mivel nem érezteti, hogy bonyolultságával esetleg uralkodna a felhasználón, sokkal inkább könnyen kezelhető benyomást kelt a magnó, mert emberléptékűek a megoldásai. A beépített egyedi ötletek dominálnak és, ha ez az önkifejezése művészi volta, azt hiszem közelebb áll most hozzám, mint egy a megoldásaiban túlexponált tech-armada, amivel esetleg igyekezne levenni e helyett a lábamról. Ez kicsit mindig megkönnyebbülést jelent, mert megvan benne mindaz, ami a túlhúzott elektronikákból általában hiányzik, ez pedig nem más, mint a biztonságérzet, vagy úgy is megfoghatnám, hogy érezni, hogy ez legközelebb is biztosan menni fog, majd mikor bekapcsolom.
Amit újra meg is teszek, így előbukkannak a takarásból végre a gombok és a potméterek. A jó magnó ismérve a nagy ívű hang és, ha ez a szomszéd helységben is lúdbőrzést generál a háton, akkor megnyugodhatok vele kapcsolatban, - ebben a gondolatban. Főleg, ha olyan szinten benne van a bugi, hogy önkéntelenül nyílik a száj és együtt szól a saját énekem a refrénnel. Meglepő, mert jelen van a Luxmanokra oly jellemző lágy és kifinomult karakter, mégis teljesen kitölti azt dinamikával, lendülettel és élettel, így a lágyság nem is annyira karaktert ad, hanem inkább hosszan hallgathatóvá válik általa a zene.
Ha már zene, szót érdemel, hogy most éppen Depeche Mode-ra hangolódtam rá, így került bele egy egyszerű normál BASF LH-E kazetta, mint a hang hordozója. Ez a szalag is a nyolcvanas évek szülötte, de úgy tűnik nem fognak rajta az évek, a mágneses réteg újra és újra leadja a lejátszófejnek a töltést, méghozzá közel azt, melyet valaki, valamikor ősidőkkel ezelőtt rárögzített. Stabil a lejátszás, nincs helye nyávogásnak, vagy bizonytalanságnak. Nem valószínű, hogy ez öröktől fogva, vagyis a magnó születésétől ilyen lenne, már egészen biztos, hogy előttem valaki az előző gazdái közül felújította.
A hangja a felső kategóriát idézi, de nem annyira a méltóság, vagy az elemzőképessége lenne az erénye, pedig ez utóbbival nem szégyenkezhet kategória társai közt, hanem inkább egy kicsit virtuóz és lendületes, emiatt vidámnak érződik minden hangjegy, melyet kiad. A sávszéleivel sincsenek problémák, ahogy ezen belül a dinamikájával sem. Élvezetes zenehallgató eszköz, méltó a megbecsülésre és arra, hogy aki komolyan szeretne magnózni esetleg számításba vegye, mint lehetőséget. Talán az egyetlen fura részlet a kikapcsolásához köthető. A Power gomb kinyomásával az előlap egy fura hang kíséretében előre mozdul és ez a lendkerékhez tartozó furcsa kerregés mindaddig tart, míg alóla kifut a mozgás. Ez a hang idegen sajátosság egy magnótól, persze érthető és a korszakot jellemzi, de ma már biztosan inkább azokra a bizonyos mikro motorokra bíznák és úgy mozgatnák egy szervón keresztül mindkét irányban. Az évtizedek tanulsága elgondolkodtat, vajon melyik a jobb megoldás, ez mely még mindig működőképes, vagy a mikro motorok és az ide tényleg sokkal jobban illő finom zümmögés? - de akkor lehet, hogy csak remélhető, hogy évtizedeken keresztül hasonlóan jól fog tudni működni. Ez a gondolat némi bonyolultságot sejtet a megvalósításában, - talán hagyom is a felesleges elmélkedést, jó úgy, ahogy van.
Belül a korabeli építési sémák nyomait találjuk. Tisztességes tápellátással erősített elektronika, mely egyszerű nyákpanelre integrált. A huzalozás terjedelmes, de még átlátható, van ennél jóval bonyolultabb felépítésű is. A mechanika nem különösebben túlméretezett, átlagos méretűnek nevezhető lendkerekeken keresztül végzi a meghajtást, valószínűleg a kívánt értékek tartásához bőven elegendő. Szíjas konstrukció, melyeket időnként lehet cserélni, ha túlnyúlnának. Könnyen hozzáférhető, szellősen beépített a belső tér. A legszokatlanabb látvány a központosított konzol, mely az előlapmozgató szerkezetet és az előlapot tartja. Még, ha felületesen tekintem is át, látható, hogy jól hozzáférhető a legtöbb alkatrész, a szervizelése nem kívánhat különösebb attrakciót, - hosszútávon fenntartható.
Műszaki részletek
3-fejes, egykazettás deck
4 sávos, 2 sztereo csatornával
Szalagsebesség: 4.76 cm/s
Fejek: 1 x kombinált felvevő/lejátszó, 1 x törlő
Kazetta típus: Type I (Normal), CrO2, Metal
Zajcsökkentés: Dolby B, DBX
Frekvencia átvitel: 20Hz-től 22kHz-ig (Metal szalag)
Jel-zaj arány: 94dB (DBX)
Nyávogás: 0.04%
Torzítás: 0.7%
Kimenet: 0.5V vonalszint
Méretek: 453 x 365 x 147mm
Tömeg: 9.5kg
Ára: 1000USD /1983
