Huszti Gábor vagyok, 1982-ben végeztem a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán, híradástechnika szakon, műsorközlő ágazaton.

Akusztikai, áramkör technikai ismereteket sajátítottam el, ezért tanulmányaimból kifolyólag műszaki rálátással is rendelkezem az audiotechnikára, vagyis a készülékek felépítésére és az akusztikai környezetre.

Műegyetemi tanulmányaim alatt indult el a Hifi Magazin, amelynek egyik számában egy phono előerősítő építő verseny volt, amit sikeresen megnyertem negyedéves egyetemistaként, így kerültem igazán közel a high-endhez és a hifihez.

Annak idején a Darvas László által indított Hifi Magazin számtalan tesztjén részt vettem. Mindeközben szerencsém volt megismerkedni a Solymos Antal által vezetett műszaki csapattal is, akiknek hozzáértését a mai napig tisztelem. Akkor -szinte még gyerekként- csodáltam azokat a berendezéseket, amelyekkel addig még soha nem is találkozhattam. Ez az esemény egész életemre nyomot hagyott bennem. A későbbiekben is foglalkoztam audiotechnikával, igaz nem a high-end termékekkel. Egy ideig erősítőket, hangfalakat terveztem, építettem. Zömmel csak saját szórakoztatásomra, majd később a professzionális PA hangosítástechnikában dolgoztam. Bevásárló központok, üzletek, szállodák, sportlétesítmények hangrendszereit terveztem és építettem, így kerültem a Limar Audio közelébe is. 2004-ben részt vettem a Linn gyárában egy látogatáson, oktatáson, ahol megismerkedtem a Linn termékekkel, multiroom rendszerekkel.

Azóta a műszaki hátteret erősítem, rendszerek telepítésével, szervizelésével és műszaki tanácsadással foglalkozom a Limar Audionál. Célom, hogy vevőink elégedettek legyenek mind a termékeinkkel, mind az azokhoz kötött támogatással és hosszú távon számíthassanak ránk.

Erősítő rendszerek

Félvezetős, tisztán félvezetős (A osztályú, A-B osztályú, D osztályú), csövesek, hibridek

Az erősítés technika hajnalán nem voltak félvezetők. Elektroncsövek léteztek, azzal építettek erősítőket. Először a triódák jelentek meg, majd utánuk a több ráccsal ellátott csövek, a pentódák. Kisebb-nagyobb teljesítményben, házi használatra is elkezdték gyártani a csöves erősítőket, amelyeknek rendkívül nagy előnye, hogy a jelútjuk egyszerű, kevés alkatrészből áll. Erre szokták mondani, hogy: „az elektronok tudják a fizikát”. Nagyon jól kézben tartható a különböző karakterisztikája az erősítőnek. Az egyszerűségük és barátságos karakterisztikájuk miatt szeretik manapság is nagyon sokan az elektroncsöves erősítőket. Ami talán hátrányuk, hogy viszonylag magas torzítási komponenst termelnek, amelyek zömmel páros összetevők és az emberi fülnek a páros felharmonikusok kellemes benyomást keltenek, míg a gyengébb minőségű félvezetősök inkább páratlan felharmonikusokat termelnek, amelyek kellemetlenek az emberi fül számára.

További negatívum a csöves elektronikáknál a teljesítmény. Nagy teljesítményt kis kimeneti impedanciával elég nehéz megvalósítani, ehhez nagyon komoly kimenő transzformátorok kellenek és komoly tápegységek, ezek pedig sajnos elég költségesek. Ott van még továbbá a kimenő impedancia problémája, ami jó esetben egy Ohm környékén található és ez sokszor -bizonyos hangfalaknál-nem szerencsés. Itt meg lehet említeni az elektrosztatikus hangfalakat, amelyeknek a kimeneti impedanciája 10 kilohertz felett jelentősen esik, így összemérhető 20 kilohertz környékén az átlag csöves erősítő kimeneti impedanciájával, amely szerencsétlen esetben egy enyhe hangveszteséget okozhat 20 kilohertz táján, ez azonban az emberek többségét nem érinti.  Zömmel csak egy picit lágyabb és „kerekítettebb” hangot érzünk, mintha egy félvezetős elektronikával meghajtott hangfalat hallanánk, ahol egytized Ohm alatt van a kimeneti impedancia.

A csöves erősítők mellett megjelentek a hibrid erősítők. A másodikként említett erősítőknél a feszültség erősítést (a bemeneti impedancia illesztést) csöves fokozat végzi, míg az áramerősítést (kis kimeneti impedancia) egy félvezetős áramerősítő rész végzi, így egyesítve a csövesek melegebb, lágyabb karakterisztikáját a félvezetősök meghajtó képességével és nagyobb teljesítményével. Számos gyártó csinál hibrid erősítőket, a mi palettánkon ilyen az Aesthetix, amely hibrid végfokokat gyárt, csöves feszültségerősítővel és félvezetős nagyáramú áramerősítő fokozattal.

Mi a magyarázata annak a jelenségnek, hogy kis hangon a csöveseknek erőteljesebb a basszusuk, míg a félvezetősöknek elvékonyodik a hangjuk, pedig az olcsóbb csöveseknél nincs ez a jelenség?

Eleve a csöves erősítőknél az átviteli karakterisztikába elég jelentősen beleszól a hangfalak impedancia menete, abból az okból kifolyólag, hogy a csöves erősítőnek relatív magas a kimeneti impedanciája. A hangfalaknak a mélytartományban mindig van egy impedancia maximuma, egy rezonancia maximuma, általában a reflexnyílás környékén, tehát olyan 40-80 hertz környékén. Ha megnézzük egy dinamikus hangfal impedancia karakterisztikáját, egy csúcsot találunk. Ezen a csúcson kevésbé terheli az erősítőnek a kimenetét, ezáltal az erősítő ezen a frekvencián több energiát tud adni a hangfalnak, így egy pici mélykiemelés keletkezik, amit a csöves erősítő ezen a frekvenciatartományon produkál, amely egy melegséget okoz és ezáltal lágyabb hangot, kis hangerőnél is. Egyébként a csöves erősítőnek a karakterisztikája pont olyan, hogy kis jeleknél és hangerőnél nagyon kicsi a torzítása. Sokkal kisebb, mint egy átlagos félvezetősé, mivel azok kis hangerőnél ,,szenvednek” a legjobban, az A-B osztályú keresztezési torzításától, ezért kis hangerőn az átlag félvezetősök kellemetlenebb hangot produkálnak, vékonyabb, keményebb hangot, mint a csöves, ami pont kis hangerőn produkálja a legkisebb torzítást. Csöves erősítő esetén, ahogy növeljük a kimeneti jelet, a hangerőt, úgy folyamatosan növekszik a torzítás. A félvezetősnél gyakorlatilag majdnem, hogy csökken a torzítás egy bizonyos határig, majd hírtelen elkezd torzítani. Amikor klippelni kezd az erősítő, tehát elérkezik a kimeneti jel a kivehető maximális amplitúdóhoz, akkor borzasztó „kemény” és nagyon hallható torzítást fog okozni.

Félvezetősökre visszatérve, többfajta megoldás létezik. Beszéltünk már a visszacsatolás nélküli, valamint a negatív visszacsatolt erősítőkről, ezeken belül is léteznek: A osztályúak és A-B osztályúak.  A különbség az A osztályú és az A-B osztályú erősítők között, amelyek negatív visszacsatolással rendelkeznek, az hogy az A osztályú erősítőknél egy lényegesen magasabb, majdnem a teljes működési tartományra érvényes nyugalmi árammal üzemelnek a végtranzisztorok. Ennek az a hatalmas előnye, hogy a tranzisztoroknak a termikus viselkedése sokkal konstansabb, és nem zárnak le a teljes működési tartományban, tehát nem kell kapcsolgatni (kinyitom a tranzisztort, majd utána lezárom) ez okozza a legtöbb esetben az A-B osztályúaknak a kellemetlen hangját. Ezzel szemben az A osztályú erősítőknél ez az effektus, ami az A-B osztályúaknál megvan - nincs meg. Hátránya az, hogy rendkívül nagy hőt termel, óriási tápegység kell hozzá és hatalmas hűtőbordák. A mai világban kevesen engedhetik meg maguknak, hogy 400-600 wattal fűtsék folyamatosan a szobájukat. Télen ez jól jöhet, de nyáron egy picit kellemetlen. Ugyanezt a hangminőséget, vagy jobbat is, ma már el lehet érni az A-B osztályú erősítővel is, csak jó kapcsolástechnika kell hozzá.

Akkor ki lehet tolni magas szintig ezt az első A osztályú részt (szoba hangerőig)?  Hogyan nevezzük, ha kitoljuk az A osztályú részt?

Ez a „high bias”, tehát a nagy nyugalmi áramú rész. Egy A-B osztályú erősítőben a végtranzisztorokon folyik, mondjuk 50-100 mA nyugalmi áram, ami azt jelenti, hogy pár tized wattig üzemel A osztályban, utána már A-B osztályban ki-be kapcsolgatnak a tranzisztorok. Ha a jelet nézzük, akkor a felső periódusban az erősítőnek az egyik oldali tranzisztorai nyitva vannak, a másik oldali tranzisztorai zárva, alsó periódusban pont fordítva, tehát itt kapcsolgatni kell a tranzisztorokat nyitásból zárásba, ami nem kívánt problémákat okoz. Ez az úgynevezett keresztezési torzítás, amit negatív visszacsatolással, statikus jelekkel mérve le lehet hozni gyakorlatilag nullára, viszont az ember ritkán hallgat egy statikus sinus jelet. Általában dinamikus, és véletlenszerű zenei jelet hallgat, ott bizony gondot okozhat a keresztezési torzítás. A tranzisztorok termikus torzítása, ami még problémákat okozhat, ezt a negatív visszacsatolással méréstechnikailag le lehet csökkenteni, szinte nullára, viszont nem tudjuk mérni, amit az emberi fül hall. A negatív visszacsatolás tud jó lenni, csak ahhoz nagyságrendekkel gyorsabbnak kell lenni az erősítőn belül a jel terjedésének, tehát az erősítő visszacsatolás nélküli sebességének, átviteli frekvenciájának, jóval nagyobbnak kell lennie, mint a hallható sávnak, ebben az esetben nincs gond a negatív visszacsatolással. Ez a Soulution elektronikáknak a legnagyobb erénye. Elképesztően gyorsak úgynevezett nyílthurkú viselkedésben is, ezért, hogy ha visszacsatolják őket, akkor annyira gyorsan megérkezik a visszacsatoló jel a bemenetre, hogy nem okoz semmiféle tranziens problémát. Így lehet hagyományos A-B osztályú kapcsolástechnikával az A osztályúaknak a simaságát, torzítatlanságát és kellemes hangját megvalósítani kilowattos áramszámla nélkül.

Az A-B osztályú erősítők a kritikus halk hangerőnél tudják az A osztályt, viszont nagyobb hangerőn már ezek a hibák annyira nem vehetők észre, mint kis hangerőn. Akkor ezek szerint, ha nagyobb hangerőn hallgatjuk, akkor maguktól megoldódnak?

Igen, de akkor más problémák jönnek elő, mint a tranzisztorok termikus problémái. A változó karakterisztikája a hőmérséklet függvényében és a tranzisztor lapkája óriási mértékben hűl, vagy melegszik a jel függvényében. A lapkán iszonyatos nagy hő tranziensek keletkeznek.

Miért nem lehet ezt a hő problémát kívülről megoldani?

Azért mert a lapka néhány mm² felületű, ott keletkezik -akár több 10 w teljesítménnyel- hő, először ez a teljesítmény ezt a néhány mm² felületet melegíti. Mark Levinson különbözőképpen helyezte el a félvezetőket, ezzel próbálta csökkenteni ezt a problémát. Rendkívül sok tranzisztort kapcsolt párhuzamosan egymással a végerősítőjénél, ami által ezt az áramváltozás okozta lapkahőmérséklet változást lecsökkentette. Elosztotta 12 tranzisztorra azt a teljesítményt, amit 1 tranzisztor is tudott volna, ezért a termikus viselkedése lényegesen jobb lett. Költséges, de működik. Ma is több cég alkalmazza azt a módszert, hogy 6-8-10 végtranzisztort kötnek párhuzamosan, azért hogy 1 tranzisztorra eső termikus terhelés alacsonyabb legyen, így egyik sem melegszik nagyon fel. Áramban és teljesítményben ma már léteznek olyan félvezetők, amivel ugyanazt a teljesítmény ki lehetne hozni, viszont pont emiatt a termikus probléma miatt a hangja egy ilyennek sokkal kellemetlenebb, mint ha ugyanaz a hő változás 10 tranzisztoron oszlik el.

Lehet látni ma is olyan 100 wattos erősítőt, amiben van egy tranzisztor a pozitív ágban, egy a negatív ágban, és olyan 100 wattos erősítőt is, amiben 10 tranzisztor van párhuzamosan kötve.

Az ugyanennek a jelenségnek köszönhető, hogy fél óra után minden erősítő jobban szól?

Kétségtelen, hogy elő kell melegíteni a lapkákat, hogy üzemi hőmérsékletre melegedjen fel, és ne a jel okozta hőmérsékletváltozás terhelje rögtön a lapkát. Be kell járatni egy elektronikát, jó pár órát kell működtetni ahhoz, hogy azt a tudását hozza, amit amúgy hosszú távon tudni fog. Elég kevesen tudják azt, hogy ennek mi az oka. Szerintem itt alapvetően a kristályszerkezeti tulajdonságokig kell lemenni a válaszért. Nem homogén felépítésűek a vezetők, hanem mind kristályszerkezetből állnak. Ezek a gyártás során, hajlítások során egy bizonyos stresszt kapnak, feszültségek keletkeznek bennük. Az elektronok a rácsátmeneteknél esetleg nagyobb akadályba ütköznek. A bejáratással, a hőmérséklettel és az idővel ezek a feszültségek a kristályszerkezetben lecsökkennek és simább lesz az elektronok terjedése, csökkennek ezáltal a kristályrács okozta problémák.

A kábelek iránya is ezért alakul ki, a bejáratása is és az elektronikák bejáratása is. Ez egy úgymond ,,öregítő eljárás”, ami az erősítő üzembe helyezését követően drasztikusan változtatja a hangját, majd egy párszor 10 óra elteltével kezd beállni egy szintre, ahol már nem nagyon lehet érzékelni a változást.

A gyárak nem teszik meg a bejáratás folyamatát? Elegendő csak bekapcsolni a készüléket, vagy folynia is kell az áramnak?

Nem mind teszi meg, és költséges is. Illetve jellel kell bejáratni, mert statikusan nem alakulnak ki azok a viszonyok, mint normál működés során. Ez alapvetően a fémszerkezetnek a problémája. A bejáratási effektusoknál 20 óra a minimum, de igazából a legideálisabb az a 100 óra lenne.

Mik az érdekességek a Linn és a Lumin között?

Linn úttörő volt a hálózati audió lejátszásban. Nagyon sokáig gyakorlatilag a PCM hangformátumot támogatta, ami gyakorlatilag a CD technikában alkalmazott formátum, ezt kiegészítette a nagy felbontású, de úgyszintén PCM kódolású fájloknak a lejátszási képességével, DSD-t nem használt. A DSD az az SACD-nek a formátuma, egy teljesen más kódolási eljárás. A Linn készülékek ezt nem támogatták, annak ellenére, hogy elég jelentős SACD-t adott ki a piacra, viszont a készülékeik nem tudták lejátszani a DSD-t, csak a PCM-et.

DSD (Direct Stream Digital)

Sony és a Philips fejlesztette ki ezt az eljárást, 1999 környékén jelentek meg az első SACD játszók, de aztán ez gyorsan el is halt, mert ezek az SACD-k nem voltak lejátszhatók számítógéppel és másolni sem lehetett őket. A halálát az okozta, hogy mindenkinek meg kellett venni az eredeti SACD-t, hogy le tudják játszani. Ugye az emberek szeretnek minél olcsóbban megúszni dolgokat, így nagyon elterjedtek a lemezmásolások, például a torrent oldalakról a fájl letöltések. Az SACD erre nem volt alkalmas, így kiment a divatból a DSD eljárás és nem azért mert nem volt hangminőségben jó, hanem mert nem volt tömegek számára hozzáférhető.

Majd a 2010-15 közötti időszakban egyre jobban elterjedtek a DSD fájlok az interneten. A kiadók rendelkezésre bocsájtották DSD-ben a stúdiófelvételeiket, így kellettek olyan lejátszók, amik ezeket a DSD fájlokat tudják kezelni, ennek eredményeképp születtek ezek a lejátszók. Minőségben talán az egyik legjobb a Lumin, amely rögtön képes volt lejátszani a DSD fájlokat, aztán a Linn 1-2 évvel ezelőtt úgy érezte, hogy neki is lépni kell és a mostani hálózati lejátszóik képesek a DSD lejátszására.

Teljesen más a kódolási eljárása a CD-nek és az SACD-nek. A PCM kódolás adott mintavételi frekvenciával vesz mintát a jelből, ennek a mintának a nagyságát egy 16-32 bites szám hordozza. CD esetén 16 biten, nagy felbontású HD anyagok esetén 24-32 biten. A DSD-nél egy sokszorosan nagyobb mintavételi frekvenciával dolgoznak, ami 64-szerese a CD-nek, ezáltal az analóg jelből sokkal sűrűbben tudunk mintát venni, viszont ezt a mintát nem 16 vagy 24 biten kódolja, hanem a következő mintához hasonlítja, hogy kisebb-e mint az előző vagy nagyobb. Így tulajdonképpen egy úgynevezett pulzus sűrűség modulációt csinál a DSD kódolás, míg a PCM egy pulzus kód modulációt csinál. És ezzel a pulzus sűrűség modulációval előállított kódolt jel sokkal közelebb áll az analóg jelhez, mint egy PCM adatsorozat. Tehát a DSD jel magában hordozza az analóg jelet. Olyan nagy a felbontása, hogy majdnem tökéletesen visszakapjuk a mintavételezés előtti jelet a dekódolás során. Egy ilyen jel átlagértéke magában hordozza az eredeti analóg jelet. Elvileg elég egy egyszerű alul áteresztő szűrőre rávinni ezt a jelet, és megkapjuk az analóg jelet. Tehát ez egy nagyon érdekes kódolási eljárás, közelebb áll az analóg átvitelhez, mint a pulzuskód moduláció.

Hol férünk hozzá ilyen forráshoz?

Nagyon sok kiadó már hozzáférhetővé teszi az ő általa kiadott lemezeknek a DSD kódolt változatait, kezdve az Opus 3-tól a 2L-ig. Költségben annyi, mint egy CD ára: 15-20 euro környékén van egy lemez.

Az alábbi linken található sok kiadó és forrás, ahonnan DSD zenéket tudunk megvásárolni, letölteni: https://dsd-guide.com/where-can-you-find-dsd-music-downloads#.XBV0lGl7nTc

D osztályú erősítők

A D osztályú erősítők manapság elég széles körben kezdenek elterjedni. Sokan digitális erősítőnek hívják ezeket. Becenevével ellentéteben igazából ő sem digitális erősítő, annak ellenére, hogy kapcsoló üzemmódban működik. A lényege az, hogy bemenetre érkező analóg jelet átalakítják egy pulzusszélesség modulált jellé. Ez a pulzusszélesség modulált jel kapcsolgatja a kimeneten lévő nagy áramú FET-eket a pozitív távfeszültségtől a negatív távfeszültségig. A kimeneten megjelenik egy impulzus sorozat, amely magában hordozza az analóg jelet. Ennek az impulzussorozatnak az átlagértéke maga az analóg jel. Ezt egy alul áteresztő szűrőn keresztül vezetik, hogy a kapcsoló frekvenciát távol tartsák a hangfaltól, így megmarad a jel átlagértéke, ami az analóg jel, ami a bemenetére érkezett, csak megerősítve.

Akkor, ha maga az erősítés digitális formátumba történik, figyelembe véve azt a tényezőt, hogy könnyebb, ha visszaalakítjuk analóggá, kevesebb lesz-e a veszteségünk, mint a hagyományosnál?

Így van, tehát ez egy impulzussorozat erősítés. Az az előnye, hogy a nagy áramú eszközöknek, a félvezetőknek tulajdonképpen nem a lineáris tartományban kell, hogy működjenek, hanem csupán kapcsolnak. Egyszer a pozitív távfesztre, egyszer a negatív távfesztre kapcsolnak. Itt az a lényeges, hogy milyen gyorsan képesek ezt a kapcsolást megvalósítani. Viszont gyakorlatilag nem keletkezik hő rajtuk, mivel áram akkor folyik a kapcsoló eszközön, amikor a rajta levő feszültség pár tized Volt. Tehát csak minimális hő teljesítmény képződik a kapcsolóeszközön, ezért rendkívül nagy a hatásfokuk a D osztályú erősítőknek, akár 90-95 százalék hatásfokot is el lehet érni velük. Nagyon kis méretben nagyon nagy teljesítményt lehet velük elérni.

Akkor ez annyival drágább, amennyivel jobb?

Nem feltétlenül. Léteznek nyilván drágább készülékek és olcsóbbak is, de általában olcsóbbak, emiatt ez egy költséghatékony megoldás. A lényeg az, hogy nagyon nagy a hatásfokuk és nagyon kis hőt termelnek. Több helyen alkalmazzák, de alapvetően a sub ládákban terjedt el, mivel be tudták rakni az elektronikát a zárt hangsugárzóba és ott nem kellett hatalmas hűtőborda és hatalmas transzformátor, hanem egy kisméretű elektronika is tudja azt a teljesítményt. Előnyük az, hogy nagyon kicsi a kimeneti impedanciájuk, tehát gyakorlatilag mindent meg tudnak hajtani, ezért használták elsősorban eleinte mélyládákban. Ahogy fejlődött ez a technológia, növekedett a mintavételi frekvencia, tökéletesedtek az aluláteresztő szűrők. Egyre magasabb frekvenciatartományban lettek képesek működni, így ma már nem csak mélyládákban használják ezeket a D osztályú erősítőket, hanem aktív hangfalakban is. Például előszeretettel minden egyes hangsugárzó elé beépítenek egy ilyen elektronikát. A multiamplifikálás is megoldott ezzel. Stúdiótechnikában, színpadi hangosítástechnikában ma már csak kapcsolóüzemű, tehát D osztályú erősítőket használnak. Hátrányuk talán mindössze az, hogy mégis csak nem tisztán az analóg jelet kapjuk, hanem az analóg jelből vett minták alapján előállított jelet, ezért olyasmi egy picit, mint a hangrögzítés: analóg rögzítünk vagy digitálisan rögzítünk hangot. A két mintavétel között kitaláljuk, hogy mi történhetett, akármennyire nagy is a felbontás, az csak közelítés. Ezt a valóságban is lehet hallani.

A high-endbe nem jutott még el a D osztály?

Van már jó minőségű D osztályú erősítő a high-endben is, de azért inkább maradt a hagyományos technológia, ami már jó minőségű D osztályú, azoknak az ára is olyan. Magasabb mintavételű frekvencia, gyorsabb kapcsoló eszközök, jobb minőségű alul áteresztő szűrők, tehát kapcsolóüzemű D osztályú erősítőknél mindig problémát okoz az, hogy nem lehet száz százalékig eltűntetni a kimenetről a kapcsolófrekvenciát. Lehet minimalizálni, csökkenteni, de azért egy picit mindig ott marad, így terheli a hangfalat, ez gondot okozhat. Torzítást okoz: egy kellemetlen, keményebb hangot. Eleinte minden digitális dolog egy kicsit keményebb hangot okozott. Azonban ma már odáig fejlődött ez a digitális technika is, hogy nagyon meg tudja közelíteni a jó analógot.

Az erősítőknél nem tudják növelni a mintavételt? Azt a felbontást, amit a DSD-nél meg tudnak oldani, még nem tudják ezeknél az erősítőknél?

Biztos, hogy meg fogják oldani, de egyelőre nem tudják, körülbelül majdnem egy nagyságrenddel odébb van a DSD. Az oka, hogy még nem sikerült a teljesítmény félvezetőknek a kapcsolási tulajdonságait felgyorsítani a kis teljesítményű félvezetők szintjére. Lassabban lehet őket kapcsolni. A fizikailag kisebb méretű félvezetőket könnyebb nagyobb sebességgel kapcsolgatni, mint a nagyobb méretű nagyáramúakat, tehát a nagyobb áramú félvezetőknél a kapcsolási idők lényegesen nagyobbak. Körülbelül ott tartunk most ezzel a D osztályú erősítővel, mint a CD játszóval a 80-as években. Praktikus, ezer előnye van, de azért a minőség még nem tökéletes. Nagyon jó már, de még nem elég jó. Sok előnye van, így idővel biztos ki fogják szorítani az analóg erősítőket a piacról.

Van egy hozzáállása a hifistáknak, hogy fontos vagy nem fontos, hogy fázis helyesen kössük be a készülékeket. Mi ennek a műszaki magyarázata?

Igen ez egy elterjedt szokás, van ennek a gondolatnak műszaki alapja. Tehát hogy a készüléknek a hálózati kábelét hogyan dugjuk be a készülékbe, hogy annak a kábelnek melyik pontján kell, hogy legyen a fázis. Ha magunk felé fordítjuk az IEC dugót, vagyis a hálózati kábel készülék oldali dugóját, és ott, ha a három pont egy V betűt képez, akkor a bal felső pontján kell, hogy legyen a fázis. Ennek tulajdonképpen az az oka, hogy a készülékben levő transzformátornak a tekercselése belülről jön kifele, így a belső vagy a külső fele kapja meg a fázist a transzformátornak. Célszerűbb, ha a belső fele kapja meg, mert úgy a külső fele egy kicsi árnyékolást végez a bekerülő zajokkal szemben, így kevesebb zaj kerül be a készülékbe a transzformátoron keresztül. Tehát van jogos alapja ennek, hogy hogyan kössük be a fázist.

A betáp kábeleknek is fontos a minősége, úgy, mint a hangszóró kábeleknek?

Igen, sajnos ez is tapasztalt. Kevesen tudják megmondani, hogy miért van ez így. Én sem tudom rá a választ, ha tudnám, akkor én gyártanám a világ legjobb tápkábeleit. Tapasztalati tény, hogy a különböző anyagú, struktúrájú kábelek befolyásolják a kapott hangot. Közre játszhat az is, hogy zavarvédettséget adnak. Az, hogy mennyire tartja távol a hálózatból érkező zajokat, ha valaki a villanyórájától egy külön hálózati kábellel el tud jönni a hifi láncáig, az sokat segít. A legtöbb zaj és zavar a hálózaton keresztül kerül a készülékekbe, ezt célszerű kivédeni.

Vannak elektronikus szűrők, amelyek arra hivatottak, hogy kiszűrik ezeket a zajokat. Ezek között vannak aktívak és passzívak. A passzívak nagyfrekvenciás szűrést végeznek, a hálózatban levő nagyfrekvenciás zajokat távol tartják a készüléktől, viszont nagyon sok soros induktivitás, párhuzamos kapacitás van ezekben, amelyek korlátozzák a hálózatból kinyerhető energia nagyságát, sebességét. A legtöbb passzív szűrő körülbelül ugyanannyit ront, mint javít. A hálózaton lévő nagyfrekvenciát kiszedi, de a dinamikát csökkenti.

Az aktívak között kétfajta van, az egyik, amelyik egy hibajavítást végez, a másik teljesen újra előállítja a hálózati feszültséget (ez nem nagyon terjedt el). A hálózati jel mindig torzított. A jele sosem egy tiszta sinus, hanem egy torzított sinus. Az aktív hálózati generátorok nagy része a hálózati jelet egy referencia sinus jelhez hasonlítja és egy hibajelet képez, azt hozzá adja a hálózati feszültséghez. Ezáltal csökkenti a torzítását, ami akár egy nagyságrendet is elérhet. Általában két-három százalék torzítása van a hálózatnak. Ezt az aktív eszközök két-három tized százalékra viszik le, sőt a legújabbak már egy tized százalék környékére is le tudják vinni. Emellett ők nagy frekvenciás szűrést is végeznek és elég kis kimeneti impedanciával rendelkeznek, hogy a dinamikát se csökkentsék. Én mindenképp jónak tartom őket. Az áruk akkora, mint egy jobb hifi erősítőnek az ára, akár milliós nagyságrend is lehet.

Vajon ez hoz többet egy láncban, vagy pedig egy nagyságrenddel nagyobb erősítő? Ha ebből a pénzből egy kétszer olyan drága erősítőt veszünk, vagy maradunk a réginél és veszünk egy ilyen aktív szűrőt?

Mivel ez az aktív eszköz több elektronikát tud ellátni kis torzítású hálózati feszültséggel, így célszerű a használata minden hifi láncban. Viszont nem helyettesít egy jobb elektronikát, de a meglévő elektronikáinkból segít kihozni a maximumot.  Egymást nem helyettesítik, hanem kiegészítik.

Martin Logan hangfalak új generációja

Hitek és tévhitek

Van egy két tévhit az elektrosztatikus hangfalakkal kapcsolatban. Egyrészt az, hogy az elektrosztatikus panel mennyire időtálló és mennyire érzékeny. Gyakorlatilag a mai elektrosztatikus hangfalak semmivel sem kevésbé időtállóak, mint a dinamikus hangfalak. Magát a panelt nem lehet tönkretenni, mert belső elektronika védi a rákerülő túl nagy teljesítménytől. Érzékenységük már bőven 90 dB felett van, tehát relatív kis teljesítményű erősítővel is meg lehet hajtani őket. Méretükből adódóan a mélytartományt dinamikus mély hangszórókkal kell kiegészíteni. Az idők során nagy fejlődésen ment keresztül a dinamikus mélysugárzó és az elektrosztatikus panel illesztése.

A Martin Logan hangfalaknak az új generációja aktív meghajtást kap a mélytartományban, ami azt jelenti, hogy minden mély hangszórót külön erősítő hajt meg a hangfalban. A legújabb Martin Logan hangfalaknál lehetőség van a mélyátvitelnek a szabályzására, sőt automatikus szobakorrekciót lehet végezni, mérőmikrofonnal. Az ARC program a szobaakusztikához automatikusan hozzáállítja a mélyátvitelt, azaz egy mérőmikrofonnal, szoftver segítségével több ponton mérést lehet végezni a szobában, és a beépített elektronika, ami a hangfalba van beépítve, úgy módosítja a mélyátvitelt, hogy a szobának az akusztikus anomáliáit, a kiemeléseket és a beszakadásokat korrigálja. Ezáltal nincs szükség komoly akusztikai elemekre, sőt ebben a mélytartományban ezek az elemek szinte kivitelezhetetlenek, mivel 100 Hz alatt gyakorlatilag a mélyátvitelt a szobageometria és a hangfal elhelyezési pozíciója határozza meg.

A legtöbb szobában 10-12 dB-s kiemelések és beszakadások vannak ebben a tartományban, amit gyakorlatilag semmi mással nem lehet kezelni, csak ezzel az aktív szobakorrekcióval, amit ezek a Martin Logan hangfalak képesek elvégezni, mivel a mélysugárzók közvetlenül egy-egy nagy teljesítményű, kis kimenő impedanciás erősítővel vannak meghajtva a hangfalon belül, így azok átvitele jól kézben tartható. Ehhez hozzájárul még az ARC rendszer is. A hangszórókat zárt dobozba helyezik, ami a mélyátvitel sebességére, pontosságára nagyon jó hatással van. Egy mai hibrid elektrosztatikus hangfallal már olyan hangélményt lehet elérni, mint egy hatalmas méretű tisztán elektrosztatikus hangfallal. A mély sebességben, pontosságban igazodik a panel sebességéhez, a kapott hang nagyon homogén, gyors és pontos.