…Egy ideje már húzódik ez az ügy közöttünk. Bozorádi János, a KR Audio forgalmazója már többször kilátásba helyezte, hogy vihetem. Én meg persze általában igyekszem kitérni az egyenes válasz elől, pedig, ha van, amivel szimpatizálok és tényleg érdekel, az pont ez az erősítő. Most azonban elérkezettnek láttam az időt és végre elhoztam meghallgatásra! Ennek a konklúzióját foglalom össze.
A megszokott társaságban kapott helyet a VA 830. Az erősítőt, a teszteknek helyet adó fő helyre, - a nyugalom alapjául szolgáló, saját fejlesztésű állványrendszerre, - helyeztem, középre, a legfelső polcra. A megszokott, réz alapú összekötő kábelek kapcsolták össze, a forrásként használt Tascam DA-3000 digitális magnóval. Dac–nak, a Sony DAS-702ES D/A konvertert használtam, s a lánc végén „Avalon Transcendent” hangfalak álltak. Az elektromos hálózatba való bekötését a szabvány szerinti, ajánlott fázishelyességgel abszolváltam, míg a bemenetek közül az első számúra voksoltam.
Meg kell említsem, hogy nagy reményekkel kapcsoltam be, hiszen a személyes szimpátiámat már korábban elnyerte ez a termékcsalád. Első körben viszont mindössze a feltűnően jól kidolgozott, „látványos” elemekkel operáló zenéken mutatott csak fel olyan teljesítményt, ami esetleg elnyerte a tetszésemet. Ennek nem örültem, és remélve, hogy a fejlődés irányába haladok, átlapoztam mind a négy bemenetet, de a megváltás nem jött el. Tulajdonképpen az volt az érdekes, hogy ugyan gyanakodtam a fázishelytelenségre, de annyira nem volt erős az a tipikusan „fázisfordított” hangja, így ezt a kételyt egyelőre eloszlattam.
… hallgattam nagyjából másfél napig és úgy tudnám leírni a zenei produkcióját, mint a kutya szűkölését. Megfelelő hang, - az általános zenei felhozatalból, amiben a kedvemet lelem, - nem jött ki. Ennek tetejébe zavarosság és egyéb alkalmatlansági tényezők pedig, igen.
Próbaképpen, és amiért már magam előtt is igen tanácstalannak bizonyultam, mégis csak megpróbáltam egy, az ajánlotthoz képest fordított fázisú bekötést, a hálózati aljzatba. (Van némi ellenérzésem az irányérzékeny tápkábelek fordított működésével kapcsolatban, de ezen túl kellett lépnem.)
És láss csodát, egy lépéssel előrébb kerültünk az elvárt hangminőség felé: a hang végre „kijött” a rendszerből. Ugyanakkor, annyira érezhető volt az alkalmatlansága, „emberi fogyasztásra”, hogy elkeseredésemben magára hagytam, had járódjon. Adtam neki egy tíz napos türelmi időt. Ami alatt, feltételezésem szerint, az újkorától való ellenfázisos használatából átjáródik, az általam „normálisnak” vélt állapotba. Igazából, annyira lehetetlen volt vele együtt élni, hogy a barátaim, akik érdeklődve vetették rá magukat a hangbeli csemegére, gyorsan megértették, miért inkább a lakótér másik felébe száműzöm magamat. De azért időnként mintavételeztem az erősítő akusztikai teljesítményét. Az az elektronikából jövő jellegzetes reszelősség, amivel a hangzásképet megalapozta, érzékeltem, hogy folyamatosan finomodik.
Egy bő hét után, kíváncsiságból rákötöttem egy frissen szerzett, de harminc éves Technics RS-B905-ös magnót. Egy régi kedvencemet, a Band of Gypsys koncertlemezét indítottam el Jimi Hendrix–től, így, kazettáról. Ez igen halk felvétel, így a maximum teljesítménye közelébe vezérelhettem ki a kis erősítőt és úgy látszik, ez jót tett neki. Mert az intenzív hajtástól, kikerültek belőle a maradék, de makacs hangzásképben lévő zavarok. Legközelebb, már nagy reménységgel ültem le elé. Egy nagyon enyhe zavarosságon kívül, - ami a bemelegedéstől teljesen elmúlt, - megjött végre az a hang, amit az erősítővel kapcsolatban eleve vártam és elvártam. Most már kezdődhetett az igazi meghallgatás.
Gyorsan átestem a ló túlsó oldalára. Úgy terveztem, hogy kiválasztok néhány demónak használható felvételt és azok segítségével fogok tudni, részletes hangtérképpel szolgálni. Ehelyett, egyik lemez jött a másik után. Napokig nem tudtam „lejönni a szerről”, a hangzás annyira magával ragadott. A megjelenítés alapja, a holografikus háromdimenziós tér volt, amire úgy tűnt, egy kicsit felülről tekintek rá. Tökéletesen berajzolt hangszerek tűntek fel a semmiből, úgy, hogy szinte láttam őket.
A színpadmélység, - ahol ez a vizuális reveláció kialakult, - legalább 3-4 méter mély volt. Nagyjából a hangfalak előtt kezdődhetett úgy másfél méterrel és a szoba hátsó faláig tartott. De a besugárzott akusztikai tér, még ennél is sokkal nagyobbnak tűnt minden irányban. Olyan érzésem volt mintha én is benne ülnék. Még a hátam mögül is érkezett némi visszaverődő hang az előadásból.
Az audio rendszer elemei hallhatóan harmóniában voltak egymással és fokozatosan, egyre jobban velem is. Elvesztettem azt a képességemet, hogy függetleníteni tudjam magamat a hangoktól, a zene részesévé váltam. Idővel felfedeztem azt, hogy immár én is a rendszer aktív tagja vagyok, az energiáink összeadódtak és egymásra találtak. Az egész jelenség, fokozatosan, ahogy haladtunk az éjszaka felé, folyamatosan formálódott és elmélyült az élmény. Valószínűleg az esti áramnak köszönhetően is. A zene beszippantott és én feloldódtam benne, kinyílt a lelkem.
Ezzel a jelenséggel csak az a baj, - aki átélt már hasonlót, az pontosan tudja, - hogy ebben az állapotban az élmény letaglóz és a hang különféle jellemzői nem különíthetőek el a komplex megszólalás egységétől. Tulajdonképpen ebből a szempontból már nem is számítanak a részletek, mert az összélmény árnyékában megbújó, kizárólag a fül számára hallható akusztikai tényezőkről, önmagukban nincs jelentősége írni. Mégis megpróbálom elemezni:
Az előadás fő jellegzetessége, a végletekig fokozott, de a hangot nem elszínező érzelmesség. A megfelelő felbontás is része az akusztikai képletnek, ezt is rendben találtam. A tér lenyűgöző, a sávszélek pedig nem határolják be az előadást, mert valahová a végtelenbe nyúlnak. A dinamika is rendben van és kontrollált. Színezettségnek és torzításnak nyoma sincs. Egyetlen pontot találtam, amibe bele szeretnék kötni, ez pedig, az erősítőbe fordítva bekötött hálózati kábel. Jól ismerem és efelől egyértelműen beszűrődik a tiszta térbe, egy nagyon enyhe zavarpír, amivel aláássa a komplex élvezetet. De ez tényleg csak akkor érzékelhető, ha nagyon odafigyelek rá. Most be kell vallanom, az eufória, ami a fotelemben tart, elbagatellizálja ezt a dolgot.
A teszt, viszont nem teszt összehasonlítás nélkül. Ezért bátorkodtam összevetni a Mark Levinson 320S előerősítő és 334 végerősítő ’kombóval’. A KR simán lezenélte őket és kész, ennyi! (Ez alatt a hangkép géptelenebb megnyilvánulását értem.)
Erősebben ezen a ponton éreztem meg a felelősséget, amivel tartozom. Mi történt volna akkor, ha nem derül ki, hogy a KR „ellenfázisban” van bekötve? Gondoljuk csak végig: meghallgatom… nyilván valamennyire tetszik is, hiszen az elején, a legjobb minőségű felvételekkel, tetszetős is volt. De összehasonlítom a kontrollberendezéssel, majd leírom azt, hogy jó-jó, de azért a Levinsonok szintje még nem elérhető a számára. Így, jogos lett volna a következtetés, mert egy magasabban árazott terméktől el is várható az, hogy jobb legyen. Az más kérdés, hogy a körülmények „szentháromsága”, - ami áll az akusztikából, a berendezések közötti kapcsolatból és a rezgéscsillapításból, - rendezett és azt a célt szolgálja, hogy a véleményem ez esetben is amennyire csak lehet megalapozott legyen.
Konklúzió: A KR Audio VA 830 integrált erősítő a hosszú életű (kb 10000 órás), 2x40 Wattos 300B csöveivel, elegendő teljesítményt tud letenni az asztalra ahhoz, hogy a hozzá megfelelően illesztett hangfalaival könnyedén elbánjon. Az előerősítése félvezetős, amihez a mikrofóniás zavarok kiküszöbölése miatt, tradicionálisan ragaszkodik a gyártó. A végcsövek a KR saját „handmade” gyártmányai. Távirányítós, ami a megszokott kényelmet a hangerő szabályozás és a bemenetválasztás terén biztosítja. Az erősítő önsúlya 20 kg, ami ideális társsá teszi, ha mozgatni kell.
A letisztult, egyszerű design–t, az oldalain futó bordák teszik jellegzetessé. Kezdettől fogva, ez az egyik meghatározó stílusjegye a KR erősítőinek. A 830–as modell esetében, szembetűnőek még a kék színű ledek is. Ezek jelzik a bekapcsolt (üzem)állapotot, a bementválasztást (nekem a négyes tetszett legjobban) és a hangerőszabályzó potméter helyzetét. A bekapcsolása többlépcsős folyamat. A hátulján lévő főkapcsolóval lehet áram alá helyezni. Majd az előlap jobb oldalára tett gombocskával (vagy távirányítóval) bekapcsolva, némi késleltetéssel éled fel az elektronika.
A hangfalterminálok, megkönnyebbülésemre, igényes darabok, a két szabványos bekötés (sarus, vagy banán csatlakozó) mellett könnyedén fogadja a ’pőre’ drótot is. Gyárilag, egy forma rácsozatot alkalmaznak, védelemül a végcsöveknek, ami kötelező elem is az érintésvédelem miatt. De ezt nyugodtan el lehet távolítani használat közben, amennyiben biztonságosak a körülmények. (például, ha gyermek, vagy kisállat nem férhet hozzá).
Azt még hozzá kell tennem, hogy nem vagyok túlzottan csöves erősítő párti, a csövek működésével kapcsolatos anomáliák miatt. Eléggé bosszant, hogy megveszek egy garnitúra végcsövet, aztán pár száz órát járathatom, mire megjön a képességeinek megfelelő hangja, majd, ahogy használódik, idővel (általában 5000 óra alatt) lerúgja magáról az élettartamát és a leadott teljesítménye a hangjával együtt folyamatosan hanyatlik. Ez elsősorban nem is a hangzásképre gyakorolt hatása miatt okoz számomra problémát, hanem a folyamat instabilitásának és esetlegességének a tudatban előidézett kellemetlenségét érzem inkább. Ezen felül, úgy gondolom, van még egy zavaró tényező. Ma már, átlagos összegért csak egyszerűbb csövek közül válogathatok. Ezeknek a hangbeli tudása azonban, mélyen alatta marad az erősítőkből kinyerhető, maximális auditív potenciálnak.
A KR csövei mellett szól a hosszú élettartam és a felsőkategóriás minőség. Felteszem, még ha a VA 830 elektronikája nem is emelkedik ki a hasonlóan árazott (10000 Euro környéki) konkurens csöves erősítők fölé, azért biztos vagyok abban, hogy ezekkel a 300B csövekkel, valahol a csúcskategóriában lenne a helye. Ár/érték arányát tekintve is az egyik legjobb, amivel találkoztam, megközelítette, - az általam eddigi legjobbnak hallott, - Bricasti Design M12 előerősítő és M28 monoblokk végerősítő páros hangképének a színvonalát! Az még szuggesztívebb, közvetlenebb, analógosabb és nagyobb felbontással bír a Kr-hez képest. Ennek viszont az lehet az előnye a Bricasti–kkal szemben, hogy jobban érzelmekre ható az előadásmódja. Ugyanakkor nem biztos, hogy könnyen tudnék különbséget tenni melyiknek volt nagyobb a zenei élményfaktora. A pénztárnál a KR–nek biztos nagyobb, mert ahhoz, hogy a Bricasti–k árát (50000 Euro) kifizessük, átlagkeresetből, egy élet munkaviszonya nem elég.
A meghallgatás során pedig, - a teljesség igénye nélkül, - a következő lemezek kerültek terítékre:
Patricia Barber - Café Blue, Premonition Records, Original Master Recording, USA; Synnove Rognlien – Undr; Stacey Kent – Dreamsville; Hugh Laurie - Didn't It Rain; Kylie Minogue - The Abbey Road Session…
Teljesítmény csövek: 4 x 300B
Kimenő fokozat: push-pull, A osztály
Kimenő teljesítmény: 2 x 40 Watt (THD=1%)
Kimenet: 4, 8 Ohm, a hátlapon szabályozható
Frekvencia tartomány: 20 Hz-20 kHz (-1dB)
Meghajtó fokozat: MOSFET, A osztály
Előerősítő: félvezetős, mechanikus (reed) relékkel
Távirányító: hangerő & csatorna választó
Bemenetek: 4 x RCA
Bemeneti érzékenység: 0,75 V / 47 kOhm (minden csatornán)
Tápellátás: 230/115V AC, 50/60 Hz
Teljesítményfogyasztás: 250VA
Működési hőmérséklet: 5C°-tól 40 C°-ig
Tömeg: Hozzávetőleg 20 Kg
Méretek, beleértve a kiálló részeket és kezelő szerveket (sz/m/h):
Kb. 38.5 x 24.5 x 41.5 cm
Lista ár:8900 Euro
