Kompakt csomagot kapok és a figyelmeztetést: kézzel érinteni tilos. Nem csak a csöveket, - ami ugye félig-meddig természetes, - hanem a készülékházat is. Pedig mennyire szerettem volna belülről lefotózni…

Kicsomagolom és tényleg újszerű, karcmentes állapotban van, nem csoda az ideológiai védelem. Én is vigyázok tehát rá. (Kifizetni azonban egy esetleges sérülés miatt nem olyan sok kedvem van, főleg mert nem akaródzik megvenni. Mondjuk, szükségem nincs rá, - ami nem azt jelenti, hogy nem jön jól egy ilyen kvalitású gép, - mert olyan szettem, amivel jókedvűen elhallgatózok, már van…) De azért helyükre kerülnek a KR 45-ös csövek és helyére kerül a cucc is, a Mark Levinson ML-334-es végerősítő mellé. A kicsi és mű-anyagában is csinos távirányítóban már benne van az elem, így azonnal indulhat a bemenetválasztás és a hangerő szabályozás.

A Kuzma külső tápjához rendszeresített hálózati kábelt kapja.  Ez, - amint már írtam korábban, hogy sajnos szükség van ilyenre is - fordítva van összerakva, így jól illeszkedik a „másik oldal”, azaz az ellenfázisban összeállított tesztkészülékekhez. Eleinte nem gondoltam volna, hogy ennyi van belőlük, de mostanra világossá vált, hogy a gyártók erre a „részletkérdésre” nem annyira koncentrálnak. Ennél nagyobb bajunk ne legyen azért, csak jó tudni róla, mivel így bekötve egészen más hangzása lesz.  (Emellett újra emlékeztetem magunkat arra, hogy az ellenfázisba kötött készülékek hangja néha sajnálatosan jöhet jól is, ahogy színezést, s egyben egy fajta hibakompenzálást/elfedést is okoz, de erről a Forintos ötletek fázisokkal foglalkozó cikkében bővebben van információ.)

Főkapcsoló be és máris felvillannak az előlapi ledek a maguk zöld és piros ragyogásában. Elég intenzív a fény és ettől a technika megjelenése egy kissé bazárira sikeredett. Eleve nem nagyméretű, (36.5 x 8.5 x 26cm), így az előlapon a helyet jól kitölti a bemenetválasztó gomb és a led sor, illetve a hangerőszabályzás forgatógombja, ami szinkronban csillog a nyomógombok chrome-ezüstjével. A két KR-45 trióda meghatározó látvány az előerősítő tetején és önmagukban vizsgálva, igazi remekművek. Gyönyörű a megmunkálása és a kivitele, a matricázása is igényes, nagyon tetszetős. Versenyt világítani azonban nem tudnak a ledekkel, mi több, még teljes sötétben is alig látszik belőlük vajmi kilépő fény.

A sasszé a minimalizmus jegyében fogant. Egyszerű fém ház, egy téglalapforma az egész. Ha nem tudnám, hogy ez valamilyen gyári termék, csodálnám a munkást, mely ilyen minőséget tudott alkotni a DIY szellemében. A szememnek hiányoznak a KR védjegyének számító bordák, melyek a végerősítők oldalain végigfutva olyan jól szoktak mutatni.  Ebbe a presztízs iránt fogékony hifisnek nehezebb lesz belekapaszkodnia, kevésbé tud a megalomán elme, fogást találni rajta. (Azért néhány nap alatt megszokom és már, ha nem is szépnek, de a fotelből egész elegánsnak látom.) Az illesztések viszont szépen, párhuzamosan futnak, de mégis, a ház kialakítása néhol egy kicsit kezdetlegesnek tűnik. Amikor végre felcsendül közvetítésével az első dal, akkor értem meg az előerősítő valódi lényét… és végre közel érzem magamhoz.

(Ez az „érzés” először fiatalabb koromban érintett meg és az élet teljesen más területéhez tartozott. Létezik egy olyan lelkiállapot, melyet elsősorban mi férfiak élhetünk át. Ehhez kell egy női lény társasága, akit egy kicsit erősíteni, gyámolítani lehet, aki mellett az ember férfinak érezheti magát).

Az előerősítő kicsi és kissé suta, de szerethető és az a kedvesség, ahogy kifejezi a zenét, tudom, furcsa kifejezést fogok erre használni, de egyértelműen a hallgató önazonosságát erősíti. Talán a legjobban úgy fogalmazhatnám meg, hogy hirtelen, a sok finomság és gyengédség, ami a hangfalakból árad, ráébreszt a saját stabilitásunkra. Érdekes és figyelemreméltó eredménye ez a hifizésnek, mindenképpen különlegesnek mondanám, mert olyan, mintha az előerősítőnek saját személyisége lenne.

A hátulján már a szimmetrikus illesztési lehetőség XLR csatlakozói is megtalálhatóak a ki-bemenet jeltovábbításához, illetve még három pár aszimmetrikus RCA bemenet és egy pár kimenet. Míg a Levinson az előbbivel csatlakoztatható, addig a VT6000 az utóbbival. A szimmetrikus lehetőség hallhatóan kitágítja az erősítés lehetőségeit, de ez így is van rendjén. Az előerősítés első lépcsőfoka A osztályban működő JFET tranzisztorokat alkalmaz. A két trióda szintén A osztályban dolgozik, de a felvett teljesítmény ezzel együtt is csak 36VA. A legnagyobb kimeneti feszültség viszont csak 1.5V és a szimmetrikus csatlakozón is csak kétszer ennyi. Tulajdonképpen a vonalszintről lehet halkítani. Ezzel a megoldással egyszerűbb a jelerősítés, ezáltal a belső felépítés is az lesz. Okos megoldás! Mivel a KR elsősorban a saját végerősítőihez illeszti, igazából nagyobb kimeneti jelszintre nincs is szükség. Ennek szabályozását egy motoros ALPS potméter végzi, amit gyengébbnek tartanak, mint az ellenálláslétrás megoldást. Mégsem került hátrányba ez a CAT (Convergent Audio Technology SL1 Legend, amivel összehasonlítottuk) dupla mono hangerőszabályzásához képest, ami már ezt a létrás megoldást használja. A jelátvitel meglepően jónak mondható 10Hz-től több mint 100kHz-ig (-1dB-n belül). A mikroprocesszor vezérelt illesztéssel, a csövek mindig a legjobb tudásuknak megfelelően teljesítenek, így folyamatosan fenntartható ez az átvitel. Még a súlyát lehet firtatni az olvasó képzeletének jóllakatására, ez 6.5kg a gyári adatok szerint.

A távirányítás funkció nem túlzottan kifinomult, ezért megszokást igényel, nem megy könnyen a hangerő finomállítása. Még nem volt időm annyit gyakorolni…

A rendszer a megszokott elemekből épül fel, ami az „etalonos” cikkünkben már olvasható, ezért itt nem hangsúlyozom túl a részleteket.

Hang – élmény

Ha azt írom, hogy a KR Audio P135 meghallgatása, akkor nem vagyok pontos. A helyes kifejezés a varázslat. Ebből később összeáll a hang, de ahhoz, hogy ennek részleteit kifinomultan tudjam jellemezni, jól fognak jönni az előzményekben tapasztaltak is.

Végtelenül kedves hang, már-már bátortalan, de olyan esdeklően, hogy megszánom. Nagyon finom világa van. Érzékeny, mi több, aranyos. Tele van értékkel, melyet, ha emberről, mint társról írom, akkor mindenki bólogat. Most az a kérdés, mit fogok kezdeni azzal, hogy egy előerősítővel kapcsolatban esik szó mindezekről. Az idő szerencsére a segítségemre siet. Kezdenek a finom hangzásrészletek összeállni és így együtt egy erősebb személyiség bontogatja a szárnyait. Már nem annyira esendő, már elmerem engedni a kezét. Most már stabilan mellettem áll. A hangkép egységet mutat, enyhén csöves karakterrel, ami finom ugyan, de annyira nem áll jól a Levinson szignifikánsan semleges karakteréhez. (A Levinson páros együtt úgy jó, ahogy van.) Érdekes ez az újfajta bemutatkozás, ez a karakter. Van olyan zene, mikor dicsérem és olyan is, amikor azt mondom a Levinson a saját előfokával lehet, hogy jobban tetszene.

A „kedves” magába zárt, megfogott, nem enged. A zenehallgatás kiteljesedett általa és ezt nem csak akusztikai értelemben értem. Kalauz egy olyan valóságba, ahol biztosak lehetünk benne, hogy a bennünk lakó rejtett világunk párhuzamra lel és közösséget alkot vele, miközben általa hallgatjuk a zenét.

Forgalmazó: Impressivia kft.