A főcímben nem szerepel pontosan mi, mert több titulusa is van. CD játszó, előerősítő, D/A konverter és streamer is természetesen, mert kezel adatot hálózatról, USB-ről és vinyóról is. Ehhez képest kompakt a mérete, össze-vissza 280 x 220 x 65mm. Letisztult, egyszerű és igényes, - a kivitelezése, a felépítése és a megmunkálása. Anyaghasználatát tekintve a fém, esetében alumínium és az üveg dominál, ez a távirányítóra is értendő, mely szinte státusszimbólumként simul a kézbe. Az előlapját a központi kijelző körüli fekete üveg dominálja, a bal alsó sarkában egy USB csatlakozóval, a jobb alsóban pedig egy fejhallgató kimenettel. A tető bal szélén lapul a bekapcsoló gomb, vele átellenben, azaz a jobb oldalon, kicsit kilépve a front síkjából a könnyebb kezelhetőség végett pedig az opcionális hangerő szabályozó. Azért opcionális, mert ha kell a menüben inaktiválható és akkor viszont csak a távirányítás marad. Apropó távirányító. Elérhető róla a CD vezérlés, a léptető számsor, a már említett hangerő ugyebár, a menürendszer természetesen és egyéb elemi szolgáltatások, mint a ki-bekapcsolás például.
Beüzemelni a hálózati csatlakoztatás után egy kis bekapcsoló gombbal lehet némi ügyeskedéssel, mivel a hátlap beépítettsége igen sűrű, így szükség van rá egy méretesebb csatlakozó mellet, hogy hozzáférjen legalább az egyik ujj, - nyilván a villanydrótokra fröccsöntött átlag csatlakozóval ez nem jelenthet gondot. Kimeneteire csatlakoztathatunk aszimmetrikus és szimmetrikus módon, attól függően, hogy a vezérelt elektronika mit kíván. Most egyszerű IC megy bele az arany fajtából. Köthetnénk rá végerősítőt is, de előerősítő fogadja a jelét, amelyet a maximumra, azaz valamivel a vonalszint fölé vezérel ki. Most elsősorban forráskészülékként vizsgáltuk, - mint előerősítő egy külön fejezetben kerül megemlítésre.
LAN hálózati csatlakozás, SPDIF digitális bemenetek, Bluetooth connection, mi kell még? Rajta van szinte minden, ami eladja, vagy amitől trendi és korhű. A menüben tetszőlegesen variálható a rendszer elemeinek működtetése. Például kikapcsolhatóak az egyes csatlakozások, vagy éppen három lépésben változtatható a kimeneti jelerősség, minden van, amit csak szeretnénk. A PCM jelet DSD-re lehet konvertálni lejátszás előtt, vagy nem, - ahogy a felhasználónak tetszik! Érdekesség, hogy a High, azaz a legerősebb jelszint például jól állt a felkonvertálásnak, míg a valamivel nyugodtabbnak tűnő Mid, azaz a középső állásban a tesztlemezekkel inkább az eredetileg a lemezen rögzített PCM vált be. Ez nem tipp akar lenni, mindenesetre érdemes eljátszani a beállításokkal. Jól szokott jönni például, ha tehermentesítjük az interfészt és lekapcsoljuk a nem használt funkciókat. Így rendszerint több energia jut a használatban lévőknek és ez magasabb hangminőséggel társul.
A CD lemez fogadó nyílás nem feltűnő, főleg azért nem, mert berejtették a felső előlapi él alá és mivel nincsen tálca, ezért a mechanika beszippantja a lemezt, - nagyjából onnantól veszi ki a kezünkből, ha már csak a negyede látszik ki. A többi az ő dolga, beolvasás, értékek kijelzése… A vizuális kommunikátor jó nagy sárga piktogramokon keresztül messziről is olvashatóvá teszi az adatokat. A menühöz azonban közel érdemes menni, más szóval bele kell bújni az előlapba, mert a menüpontok és a sok apró betű nem az a fajta, ami távolról látszik.
Kezdetnek jó ötletnek tűnt egy a tesztekre használt spéci (réz) tápkábel bekötése, de a korrekt összehasonlítás kedvéért a tesztkörülményeket mindkét oldalon közös nevezőre hoztuk. Hárman csatáztunk azon, kinek a véleménye számít többet, de a végén addig forgattuk a lemezeket, míg nagyjából konszenzusra jutottunk. Nem fogok kitérni melyik volt a jobb, főleg mert nincs is értelme a két rendszer időbeni és értékbeli eltérése miatt. Egyedül a használt áruk közel azonos, mindkettő, úgy 2-3000 Euró közé esik. Tudomásul kell venni, hogy általában és most is az illeszkedés dönt, az pedig nem csak az elektronikákon múlik, hanem a hallgatózókon is. De, ha meghatározok néhány paramétert, ami döntő lehet a véleményformálásban, akkor a teret betöltő hang, a dinamikai önkifejezés, a felbontás, a hangzáshelyesség, a hangszóróból kilépő hangok, vagy a linearitás, zavarmentesség és a tisztaság jöhet szóba, - már relatíve ugye az elképzeléseinkhez és nem a hangszerek eredeti megszólalásához képest. Ismétlem magamat, de mivel nem voltunk ott a felvételnél, arról igazából fogalmunk sem lehet.
A kontrollberendezés a Sony CDP-555ESD CD játszó és DAS-702ES D/A konverter volt. Nem szeretnénk győztest hirdetni, pusztán a rend és az objektivitás kedvéért hasonlítottuk össze őket. Eleinte a Sony réz összekötőn keresztül kommunikált az előerősítővel, de a Lindemannhoz hasonlóan aranyat kapott. Ezzel hallhatóan nőtt a felbontása és a hanghűsége, hangban közeledve így a két forrás egymáshoz. A Lindemann pedig a neki határozottan jól álló audiofil szempontok szerint készült Furutech csatlakozós réz tápkábel helyett, szintén réz, de egy átlagos, egyszerű fröccsöntött alapkábelt kapott. Érzékeny a tápja az illesztésre ezért a hangképben határozottan jelentkezett a változás. Direkt változást írok, mert az eltolódás „ízlés” kérdése. Ízlés, de csúnya kifejezéssel, mert fiatal kollégánk egyből magáénak érezte a hangot. Fülét a tömörített MP3 formálta és valóban, ha neki ez tetszik, akkor jól fogalmazok, remélem nem bántóan, mert a leginkább ahhoz kezdett közelíteni hangzásában.
A felhasznált lemezek a következőek voltak: Marianne Antonsen – Blomster I Soweto (Kirkelig Kulturverksted), The Count Basie Orchestra – The Legend, The Legacy (Denon), Jan Garbarek Group – Twelve Moons – (ECM Germany), Mylene Farmer – Anamorphosée (Polydor France)
Nem elemezném egyenként a hallottakat. A véleményem szerint, aki komolyan gondol egy ilyen, vagy ehhez hasonló nívójú gépet beszerezni, annak érdemes elsősorban a karakterével tisztában lennie. Ez pedig a következő. Jellemzően nagy tisztaságú és nagy felbontású. Az volt a meghallgatás alatt az érzésem, hogy „kibányássza az utolsó bit tartalmát is” a lemezről. Hogy ez jó, vagy rossz, az már más kérdés, de úgy fest, hogy a jobb nyomások nagyobb dinamikai végleteikkel jobban meg is dolgoztatják a hangszórókat, míg a kevésbé jóak hallhatóan azok. Ez a karakterbeli sajátosság végigkövethető az összes részletnél, ami az adatközlését illeti. Tehát érdemes odafigyelve, vagyis körültekintően forrásanyagot választani, mert színről-színre áthozza azok jó és rossz tulajdonságait is. Ez hanghűségben jelentkezik, burkoltan pedig annyit jelent, hogy nem fog minket becsapni, mert igyekszik közvetlen kapcsolatot teremteni a forrással. No, de pont ez az a szakasz, ahol érdemes magunkat mégis becsapni, ugyanis érzékenysége, vagyis illeszthetősége miatt jól reagál a közegre, melybe belehelyezzük őt. Értem ez alatt, például az állványokat és az összeköttetéseket. Áthallatszik rajta a kábelek egyéni hangzásbeli sajátossága ezért, ha tisztában vagyunk azzal, hogy az adott összeköttetés milyen, hangolhatjuk vele. Ezzel jól idomítható ízlésünkhöz egy szintig. Igaz, áteresztő rendszer használatánál, ahol jobban képet kapunk a zene sajátosságaiból a kevésbé rárakódó hangszínek miatt, felelősebben kell kutakodni elsősorban a lemez nyomására figyelve, - már, ha a jó hang fontos. Azt viszont elmondhatom vele kapcsolatban, hogy azért szerepel ő a tesztben, mert bárhol volt szerencsém hallgatni a márka képviselőit, az feltűnően jól, vagy feltűnően jó ár/érték arányban muzsikált. Ennek most nem ártana kitennie magáért, mert a milliós árcédula már nem a vicc kategória, de, ha valahová be lehet lőni az árát, akkor ez biztosan a hat nullás érték, csak az kérdéses melyik számjegy áll legelöl. Itt jön a képbe a meghallgatás és az illeszkedés, mert ha nem kívánjuk elhamarkodni a vásárlást érdemes előtte ráhallgatni egyikre, másikra és egészen biztosan erre is.
Ajánlás:
Modern és letisztult, de nem feltűnő, könnyen illeszthető a környezetébe, amolyan „meghúzza magát” típus, nem szúr szemet, ha nem akarjuk, de, ha figyelünk rá, felfedezhetjük külső értékeit. A modern éra egyik tagjaként vonulhat be a történelembe, csak az a kérdés, az utókornak melyek lesznek azok a vívmányai, melyek majd ezt felülírják. Mert lesznek az biztos, de ennek a tudása, ha előreláthatólag nem is lesz örökéletű, - korunk színvonalán azért a hang átfogó keresztmetszetét az élvezetes zenehallgatáshoz kiadja. Lehetne egyébként akár az is, csak a mérnököknek valahogyan be kéne tudni adni azt, hogy ne a magasabb felbontásban és egyéb hasonló technológiai innovációkban keressék a boldogulásukat, hanem inkább a minőségre az anyaghasználatban és az illesztési veszteségek csökkentésében leljenek rá, értem ez alatt az elektronika vezetőképességének még fokozottabb megtartását.
Letisztult nagy felbontású, hangzás hű. Igen gyors, élő és dinamikus. Szerintem azok a jegyek, melyek mellé egy jó illesztéssel nem szükséges vele kapcsolatban ellentettjeiket társítani, úgy, mint: sávhatárolt, fedett, forszírozott, vagy beszűkült és elektronikus, esetleg mosott. Lehet úgy alakítani, hogy hangzásának pályája elmozdulhasson a precíztől a zenei, vagy a monitorostól a lágy felé. Bármit is tegyünk, ez egy nagyon jól alakítható rendszer és megjegyzem műszakilag kifogástalanul tette a dolgát mindvégig az összes területen, melyet kipróbáltunk, - kellemes társ a zenehallgatáshoz.
Szerettük volna megszondáztatni előerősítő, D/A konverter és streamer képességeiben is:
Legelébb streamerként vizsgáltuk, hálózatról, - Tidalról ugyanazokkal a forrásanyagokkal, mint CD-nek. Hálózatról is könnyen kezelhető, magától értetődően és ráadásul gyorsan is dolgozik. Most nem foglalkoznék olyan kérdésekkel, hogy melyik formátum a szebb hangú, ez nem erre a lapra tartozik. Különbséget hallottunk ugyan a streamelt adat és a CD lemezek között, de közös tulajdonságuk volt, hogy mindkettő mély betekintést nyújtott a zene élvezetébe. Egyik kicsit ilyen, a másik kicsit olyan, ezzel az elenyésző különbséggel a jóindulatú fül könnyen megbirkózik és idomul, így a hangzásképben a különbségek hamar megszokottá válhatnak. Leszűrhető, hogy durva hibákat nem hozott egymáshoz képest a két rendszer. Ráadásul CD játszóként megfigyelt hangkarakterét is megtartotta a stream esetén is.
Irány az 1-es tesztszoba a Classé CAP-100-as erősítő, az Avalonok és a Krell KPS20i CD lejátszója, a megszokott állványok és kábelek a rendszer többi eleme. Újfent meghallgattuk, mint CD lejátszó, majd, mint CD és előerősítő a CAP 100 szeparált végfok bemenetére kötve. Előerősítőként a Krellről analóg, majd DAC és előerősítőként is. Ezzel el tud menni a nap, hiszen az alapos kiértékelésért újra és újra visszaugrottunk a folyamatok elejére és mindent megint újra meghallgattunk.
A legjobban az a koncepció vált be, - ezzel az illesztéssel! – Hogy a Krell, mint CD és a Lindemann, mint előfok üzemelt. Miben volt jobb, mint CD-beli önmaga? Még közvetlenebb, az igazsághoz még inkább hű és ez jól állt a rendszernek. Lejjebb túrt az adatban és a vége az lett, hogy a zene még töményebben kilépett a térbe. Ezen a szinten a nüansz is jelentős, szóval a változás mélyebben bizsergette meg hallószerveinket. Könnyen rá lehetett hangolódni, így mikor visszaléptünk és CD-ként újra hallgattuk, azért elkönyvelhettünk egy kis dinamika és információ, illetve jelenlétveszteséget. Persze rossznak egyik sem volt mondható, csak a különbségek részletei jól behatároltak voltak.
Érdekesség ugyanakkor, hogy a Krell, mint futómű nem teljesített olyan jól, mint a sajátja. Hasonló irányú veszteségeket realizáltunk a rendszerben, mint az előbbiekben. Sokáig tanakodtunk, hogy ez miként lehet és jó néhányszor oda-vissza kötöttük a rendszert, de mindig ez lett a végeredmény. Illetve a különbségek annyit változtak, hogy a rendszer melegedett, ami a Krellnek határozottan előnyére vált, így ahol eleinte gyengébben teljesített, azokon a területeken valamelyest felzárkózott, ahol meg jobb volt, stabilan tartotta meg az előnyét. A faramuci helyzet értelmezése nem igazán sikerült. Miért jobb analóg kimenetén a Krell, mint digitálisan? Vagy úgy helyes a kérdés, hogy a Lindemann jobb előerősítőnek, mint DAC-nak? De hát streamerként, vagy CD-ként bizonyított. Netán magasabb szinten van az előerősítése és a Krell jobban kiszolgálja? - főleg mert a Krellt is becsatlakoztattuk a Classéba de a Lindemann-on keresztül szebben szólt! Estére, mivel igazán meggyőző érvünk nem, ezért elegünk lett és mindenkinek be kell érnie azzal a konklúzióval, hogy, ha CD lemezt óhajt hallgatni és upgradelné a Lindemannt vegyen hozzá egy ilyen lejátszót közel annyiért használtan és harminc évesen, mint ez újan volt, tápkábel és egyéb kiegészítők helyett. A Krell a mai napig szimbólum, technológiai műremek, akinek bejön az ilyesmi, boldog lesz vele, legfeljebb a szervizelésére kell ügyelni, mert mint minden régebbi és túlbonyolított technika mára ez is műszakilag egy időzített bomba. A Lindemannal előreláthatólag ilyen gondok még jó ideig nem várhatóak és azt hiszem, hogy annyi pénzért, amennyit elkérnek érte, magas szinten hozza a kötelezőt. Egyetlen fura aspektusként még szóvá tenném vele kapcsolatban, hogy digitális kijáratot ne keressünk rajta. Nehezen tértem napirendre a hiány felett, de azután a gyártó közölte, hogy a digitális/analóg áramkör olyan jó, hogy nincs értelme ezt tovább srófolni. A magabiztosságnak ez a szintje eléggé mellbevágó, - így erre nincs mit mondanom.
Ár: 1550000 Ft
