Lezajlott az első csúcstámadásunk a telefonok körében, majd rögtön utána az ezekhez társított fejhallgatóknak is szerveztünk egy meghallgatást.
A résztvevőkről röviden: Az etalonnak kinevezett Sennheiser HD 800 nyitja a sort, négyszázezer forintos bekerülési árával, még mindig domináns pozícióban a jelenleg újonnan elérhető fejhallgatók között. Az egész tálalás, ahogy megbontjuk a csomagolását igényességre vall, egyértelműen minőségi benyomást kelt, már a doboza is. Felpróbálva, mindannyiunk egyöntetű véleménye az, hogy az épp aktuális piaci termékpalettáról mindenképpen a legkényelmesebbek közé tartozik. Körülöleli a fület, sehol nem ér hozzá, már-már légies az érzet, amit felvéve okoz. Hosszú távon is nagyon kényelmes. Nyitott, ezért zavarhatjuk vele a környezetünket zenélés közben, ellenben a hangkaraktere légies, könnyed, kifejezetten kifinomult, s mindezt nagy felbontással és kiegyensúlyozott tonalitással teszi.
Jó hosszú a zsinórja, nem méregettem, de három méter biztosan megvan. Ez nagyon praktikus tud lenni akkor, ha erre van szükség. Nálam rendszeres, hogy a szobám túlfelén állomásozó hifi parkkal szeretnék összeköttetésbe kerülni, és kifejezetten nem zavar, ha a zsinór nem húzza le a fejemet.
A Sennheiser HD 650-es mindenben „lejjebb van” a 800-ashoz képest. De árban is (140.000-Ft), ezért úgy gondolom, abszolúte versenyképes a maga kategóriájában. Szűkösebb a viselete, szerényebb az anyaggazdálkodása, nem olyan lenyűgöző a kidolgozása. Ettől függetlenül stabil érzetet kelt kézbevételekor, jól össze van rakva. Hordása közben körbeöleli a fejet, érezhetően ott van, elég markánsan tartja magát a helyén. Kicsit butább hang, nem bontja ki úgy a részleteket, mint nagyobbik testvére (főleg a mélyeknél érzem ezt, ahogy átsiklik felettük), de a zene szépen összeáll. Kifejezetten meleg, kellemes hangtónusban zenél.
Az AKG N90Q fejhallgatója számos technológiai előnnyel rendelkezik a többihez képest, de némi hangbeli hátránnyal, legalábbis az analóg bemenetről hallgatva. Bekapcsolással aktiváljuk, hogy egyáltalán megszólaljon! Hangerő és hangszínszabályozás, valamint egy húszdecibeles zajkompenzálás szerepel a repertoárjában, amivel leginkább azt éri el, hogy a zenét valahogyan „távlatilag” éljük át vele. Olyan mintha a jelút nem közvetlenül érné el a fülünket, hanem utaztatná a jelet és az némi körülményes tekergés után igyekezne, magát összeszedve kibontakozni. A többi ehhez képest direktebb megszólalású, valahogy sokkal megszokottabb. Az N90 hangja egyszerre mesterkélt és természetes. Dúsak a mélyek, dinamikus a megszólalás, ugyanakkor finomak is a szólamok. A TruNote funkcióval képes rá, hogy a fülünkhöz idealizálja a fülpárnákon belüli akusztikai mikroklímát, a belső teret figyelő mikrofonjai segítségével. Van benne saját DAC is, és hangzáskép választó lehetőség. Mi a Standardot vettük alapul a 2.1 Stúdió és az 5.1 Surround-hoz képest. A doboza drabális egy valami, így az biztos, hogy már csak ez is elfogadtatja gazdájával, hogy a négyszázezer forintjáért, megfelelő ellenértékhez jutott. Maga a füles is nagy, feltűnő és kissé súlyos egyéniség, de kifejezetten igényes kivitelű, és jól odaragasztja magát a füleim köré.
(A dobozába külsőleg beépített csatlakozón pedig, a mai napig nem tértem napirendre. Belül, ez egy rövidke kábelben végződik, ami csatlakoztatható a fejhallgató bemenetére. Ezzel a dobozában pihentetve is tölthetjük. Az élet kis csodái, hmm…!)
A Shure SRH 940 fejhallgatója az egyik legolcsóbb a társaság aktuális piaci szereplői közül, ami a pénztáraknál maximum nyolcvanezer elkölthető forintot jelent.
Más koncepció, mint a többi. Inkább érezteti a stúdiós vonalat, igyekszik a felbontást és a jól hallható részleteket előtérbe helyezni. Ha illeszkedik a lejátszó kimenetéhez, kifejezetten monitoros hatást kelt, mintha egy kicsit a stúdióban ülnék. Ez nem azt jelenti, hogy a zene nem áll össze, egyszerűen csak másra koncentrál. Kivitelezése már egy beletörődést sejtet, a felhasznált anyagok és a technológiai megoldások szintjén. Azért az átlagos elvárás színvonalán elfogadható minőséget hoz. Semmi extra, de ami van, az jó benyomást kelt a maga egyszerűségében. Talán a fejpánt okozhat némi fejtörést tulajdonosának, mert a megterheléstől, mivel a fejen feszítést kap, hajlamos lehet idővel elrepedni. Viselése hosszútávon is elviselhető, nem kényelmetlen, de nem is kényeztet el különösebben.
A retro tükrében is szerettük volna megszondáztatni a mai technikát, ezért bevetettünk néhány, régebben jelentősnek tartott fülest.
Az AKG K340 még a nyolcvanas évekből származó hibrid, sztatikus/dinamikus fejhallgató, ami tisztességesen helytáll ma is, korrekt hangjával. Nyílt, egyenletes, jó felbontással és kiegyensúlyozott hangképpel bír, a teszt legjobbjai között lenne a helye. Viszont annyira kényelmetlen, hogy ezzel a tulajdonságával menekülésre késztetett mindenkit. Ettől hamar meg is szabadultunk egy gyors mintavétel után. Ez most megmutatta, hogy az eltelt harminc év alatt sikerült nekünk is olyan szinten elpuhulni, hogy már lassan a kényelem lesz az első szempont a zenehallgatásban. (Lásd: a zene streamelésének az előretörése.) Most nagyon kijött! Otthon egyébként szívesen zenélek vele, nekem annyira nem szörnyű, csak nem szabadott volna összehasonlítani a mostani felhozatal kényelmi színvonalával. A hangjával azonban még ma is tartja magát a felső kategóriában, annyira azért még nem szállt el a mai fülesek minősége. Viszont rendkívül érzéketlen (400 Ohm), ezt csak izomból lehet kihajtani.
AKG K501, a 2000-es évek elejéről, hozott egy teres, az átlagos elvárásokhoz igazodó, elég kifinomult előadást, ami már elegendő felbontású, kifejezetten jól hallgatható, de sajnos mélyhiányos. Már annak idején is írták róla, hogy mélyben nem az igazi és korunk megnövekedett igényeinek ebből a szempontból nagyon nem felel meg. Egy fejhallgató műszaki kivitelezésétől viszont nagyjából ezt a szintet várom el. Funkcionális megoldások, semmi túltöltés, minden a zenehallgatásnak alárendelve. Még a fülpárnája is igen kényelmes. Nekem van egy K500-asom, ami kvázi ugyanez, de én az eltelt húsz év alatt megszoktam és megszerettem a karakterét. Igaz az enyém párnái, az intenzívebb használattól már megérettek a cserére.
Találtam még az egyik rejtekadó polc alatt egy lepusztult, de még működő Sennheiser HD 280 Pro fülest is és sikerült rávenni a társaságot, hogy közel merészkedjenek hozzá, mi több, hogy belebújjanak. Ez nem egy nagy drágaság, újonnan 40.000 forinttal bezárólag, még most is az ember után hajítják. Zárt rendszerű, elsősorban stúdió, vagy hangosítási munkára való. A hangja ehhez mérten teljesen korrekt volt, egyáltalán nem keltett elavult érzetet. Hasonlított a 650-re, de jobban hozta a saját zenei önkifejezését és egy átfogó kontrollt, amivel a hangok megszólalása amolyan megfogott lett. Kifejezetten alkalmas zenehallgatásra, de műszakilag mára már könnyen az anyagfáradás erős jeleit mutathatják a régebbi darabok. Mint ahogy ezen is látható, elsősorban a málló fülpárnákon és a szanaszéjjel tört rideg műanyaggal a fejpánton. Ennyi pénzért viszont, ezt a hangminőséget erősen keresni kell a fejhallgatók között, úgyhogy ha kérdezné valaki, biztosan ezt ajánlanám, mint a legjobb vételt ’evör’.
A körteszt forráskészülékei a következők voltak:
A Galaxy Note 9 személyében, a Samsung cég egyik csúcstelefonja látogatott meg minket. A telefonokról igazából nem írnék semmit, hiszen számos hivatkozás kereshető meg velük kapcsolatban a neten. Mi esetükben, csak a hangbeli képességeikkel foglalkozunk. Az egyébként igényesnek látszó tárgy árkategóriájához képest (cca. 200.000-Ft) és a teszt többi szereplőjéhez viszonyítva, szerintem valamelyest méltatlan hangkarakter párosult. Én legalábbis többet vártam volna tőle és a teszt után már a tulajdonosa, Tibi is. Jellemzői: a magasabb alapzaj és ugyan zenei hang, ami miatt könnyen hallgatható, ámde némileg összemosott. Lehet, hogy a mostani divatos tuc-tuc, vagy látványpékség popzenékhez pont ez a karakter illik, mert egy kicsit lekerekíti, hallgathatóvá teszi az éles és túl dinamikus részeket… A mi audiofíliánk kötelékébe tartozó zenéink megszólalásával azonban, erős túlzás lenne, ha azt írnám, hogy elégedettek voltunk.
Viszont az LG V30 csúcs mobiljába beépített 32-bites, 394 kHz-es Sabre ES9218P Quad DAC hozta az elvárt színvonalat. Kifejezetten jó volt. Nagy felbontás, korrekt, hallgatható, reális hangkép jellemezte. Kellemesen együtt lehet vele zenélni a jobb felvételekkel. Igen, ezzel érdemes vigyázni, mert jobban kimutatja a felvételben található gyengeségeket is. Egyértelműen ajánlott vétel, ráadásul most még akciósan is hozzá lehet jutni, forrástól függően, de általában 100.000-Ft körüli áron látom. Akinek fontos a hangminőség, érdemes még idejében mozdulnia, mert ez a nyilván drágább megoldással operáló telefon, ettől az erősségétől még nem lett átütő siker és így lassan kivonul a piacról. (Tudom, tudom… villamos és telefon után ne fuss, jön a következő.)
A körteszt során kiderült, hogy a többiek fölé nőve, hangban és árban is, (ami 1000 Eurót jelent), a Sony PCM-D100 DSD felvevője, a walkman szintű lejátszó funkciójának tekintetében, erősen oda van téve. Ezért a fejhallgatók meghallgatása is, ezen csúcsosodott ki. Tulajdonképpen mindenki annyira lelkes volt, hogy a már ősz halántékú társaságunk, a rászánt időkeretet bőven átlépve, még vagy két-három órát örömzenélt a felfedezők ifjúkori lendületével. Ez a gép megérdemel egy külön neki szánt megemlékezést! Ezért, engedelmetekkel, itt nem részletezem a vele kapcsolatban kialakult tapasztalataimat.
Tibivel a kék korszakos Pioneer gyűjtő ős zenerajongóval kiegészült, öt főt számláló csapatunk a következő közös nevezőre jutott:
A Sennheiser HD 800-as trónját összességében, ezek közül semelyik nem veszélyezteti. Már amennyiben az ízlésünk általános belvilága megegyezik az ő hangzásbeli képességeivel. Nálunk többnyire így volt, egyedül teszti-lelki „hozzátartozónk” Ervin kardoskodott a Shure mellett. Két második helyet osztottunk ki éspedig a HD 650 és az AKG K501 között. Eltérő hangkarakterüket azonos színvonalon hozták, esetükben egyértelműen az ízlés dönt. Míg a 650-es most olyan 140 ezer forint körül kapható, az AKG már csak a second hand másodlagos piacán elérhető, általában olyan húszezer forint magasságában/alacsonyságában. A megosztott harmadik helyet a Shure és az AKG K340 fejhallgatóknak osztottuk ki. A Shure a hangbeli képességeivel, alulról nem lóg ki nagyon a mezőnyből, de a 650-es színvonalát azért nem éri el. Az AKG hiába lenne magasabb kategória, ami a hangját illeti, de nehéz a viselése és emiatt kevesen választanák a köreinkből. Végezetül maradt az AKG N90Q. A többi mind közvetlenül érintett meg a hangjával, itt a beépített elektronika távolságtartása a többihez képest zavaró, egyben lelombozó volt. A hangja amúgy rendben lenne, de ez a hangközlés megszokást igényel. Ekkor biztos vagyok benne, hogy akár szerethető is lehet. Most zenehallgatásra, szívesebben választottuk vele szemben a többieket.
Így teszteltünk:
Ezzel nem árulok el nagy titkot, de ma már az általános gyakorlatot általában a zene letöltése, és ezzel az adathalmazzal a több terrás vinyók felduzzasztása jellemzi. Aki útközben szeretne zenét hallgatni, legegyszerűbben a telefonján teheti meg és erre a bevált gyakorlat, hogy ebből az elég széles zenei választékból szemel ki, amit simán áttölthet rá. Mi is ezt az utat követtük. Nem foglalkoztunk azzal, hogy ideológiai akadályokat gördítsünk a másoláselmélet gyakorlati kivitelezése közbeni, esetleges hibáknak a felfedésére. Ezért az adatközlési eljárás a széles körben leginkább alkalmazott ’blútuszos’ kapcsolaton ment a két telefon között. Ahogy a legtöbben nem, úgy mi sem nyavalyogtunk, hogy valamilyen formában a fül számára tetten érhető, ténylegesen érzékelhető veszteség nélkül megy-e ez?! Ráadásul még a számítógépen keresztül is át kellett tolni az információt a PCM-D100 számára. De az adat az adat ugyebár.
A teszthez használt zenék 192 Khz 24 bit-en lettek bemásolva és a következők voltak:
Eva Cassidy – Ain’t No Sunshine, The Dead Princess, Arne Domnérus/Gustav Sjökvist-Antiphone Blues, flac fájlok.
Feltettem magamban a kérdést, hogy mi van akkor, ha egy minőségében a kompromisszummentesség felé hajló felvétellel hallgatom meg újra a fejhallgatókat? (Itt már a bemásolás folyamata a PCM-D100-ra is az lenne!) Az ilyen kósza gondolatok, azután eléggé izgalomban tudnak tartani ahhoz, hogy meg is valósítsam őket. Ezért a válaszra még egy délutánt föláldoztunk.
Ilyenkor, teszteléshez mindig Stacey Kent – Dreamswille lemeze jut először az eszembe, valószínűleg azért, mert kedvelem ezt a stílust és az énekesnő kicsit sejtelmes hanghordozását, amihez egy sajátos artikuláció is társul. Ez megfelelő támpontot is ad a véleményalkotáshoz, hiszen eléggé ismerem már.
Egyértelműen tapasztalható az eltolódás a fülesek reakciójában, amivel lekövetik az őket intenzívebben, szélesebb sávban megdolgoztató jelet. Az erények és a hibák is a szélsőségek felé tolódnak el, ahogy megmutatják a zenében rejlő információt, a hordozott dinamikájuknak tükrében. A jobban megdolgoztatott fülesek önazonosságát reálisabban lehet behatárolni, azaz nekünk is könnyebb dolgunk volt. De ezt, fenntartásokkal érdemes kezelni és csak abban az esetben, ha valóban olyan minőségű műszaki és zenei alapot teremtünk számukra, ahol ez ebben a formában legalább így kézzelfoghatóvá válhat. Én nem akarom degradálni a népi szokásokat, de a zenehallgató társadalom elenyésző része gondolkozik csak ekképpen. Büszkévé tesz a tény, mert a hifisek leginkább igen, akik a mélyebb „igazságot” keresik a zenében is.
Off:
Bevettük a fejhallgatók közé, az előző nap szándékosan pihentetett AKG K701-et, annak is egy igen korai gyártású változatát. Ez a kétezres évek közepén olyan 400 Euro körül volt kapható, ami elég nagy ugrás az előd 501-es 40 ezer forintjához képest. Ez a különbség a hangminőségben is könnyen észre vehető. Beavat a zenébe, kibontja részleteiben és mélységében, a hangszerek jó értelemben véve együtt szólnak, a hang itt tényleg zenévé tud összeállni. Nehezen tudom megfogalmazni, de egy ettől még elemelkedettebb különleges plusz van benne, ami nagyon élvezhetővé teszi, amit hallgatok. Egyöntetűen mindenkinek ez tetszik most a legjobban. Talán az újdonság hatása miatt, vagy csak jól áll neki a forrásként használt Sony lejátszó vagy a tesztzenék. Bármi is az, amitől ennyire jól hozza magát, érdemes lesz utána járni és alaposabban összehasonlítani az etalonunkkal.
A Sennheiser HD 800 most is jól teljesít, hozza a nyílt, levegős, teres formáját. Szerettük, de most valahogy jobban esett az AKG kicsit zártabb, viszont a zenébe mélyebben beavató formája. A Shure itt már elvérzett. Hallható volt, hogy az ő pályája inkább a felszín, és a zene mélységét a maga valóságában, leginkább figyelmen kívül hagyja. Nem az a végletekig analitikus technika, még ha a látványos hangképe ezt erősen elkendőzi is. Ellenben a Sennheiser HD 280 Pro beindult és pozícionálta magát a reális, monitoros hangképével a legjobbak közé. Száraz, jó kifejezőkészségű és eléggé analitikus volt. Amit sajnálok, hogy az AKG N90-et valahogy sehogy sem sikerül megszokni. Idő kéne neki, míg a fülem rááll, de szívesebben veszem le és inkább hallgatok valami hagyományosabbat. Szépen teszi a dolgát, de az ék a zene és köztem akkor is ott van, na. A zárt kivitel, a zajkompenzálás és a digitális bejárat miatt viszont kifejezetten alkalmas lehet utazáshoz és még az sem lehet probléma, hogy a mérete miatt feltűnő leszek, hiszen úgysem látszok ki alóla!
Kedves Olvasó! Köszönöm a türelmét, ha eddig eljutott. Egy javaslatom még hadd legyen. Vásárlás előtt javallott meghallgatni a kiszemelt portékát, mert a saját ízlés az ön legfontosabb iránytűje!
