Az audiofülek túlnyomó többsége tisztában van azzal, hogy egy hangreprodukcióra született berendezés számára korántsem mindegy az, hogy a hálózati áramhoz történő csatlakoztatása során a tápkábele melyik vezetékén át érkezik felé az életet jelentő fázis. A kellőképpen megszállott hifisták bizonyára tesztelgették is már a berendezésükön a csatlakozó dugó átfordításakor fellépő auditív változásokat, és tapasztalták is, hogy a kapott hang az egyik esetben természetesebb, eszköztelenebb (helyes fázisirány) míg a másik esetben fojtottabb, élettelenebb (helytelen irány).

Ma már talán elmondható, hogy a fázishelyes csatlakoztatás kívánalma nem számít a misztikum világába tartozó huncutságnak, sokkal inkább alapvető elvárás, amely azt a célt szolgálja, hogy az audio komponensek a lehető legtöbbet legyenek képesek kihozni magukból. A gyártók (nem véletlenül) egyre gyakrabban jelölik is a fázis belépési pontját a készülékeiken.

Eddig minden szép és jó és egyszerű. Eszerint mindössze annyi a dolgunk tehát, hogy a CD játszónk, lemezjátszónk, erősítőnk stb. csatlakozóit egyenként, nagy körültekintéssel, a számukra megfelelő irányban csatlakoztatjuk a hálózathoz. De vajon ekkor tényleg mindent megtettünk fázisügyben annak érdekében, hogy a lehető legjobb hangminőségben tudjuk élvezni a zenét?  – Hát, a helyzet az, hogy sajnos (sajnos?) nem, még nem tettünk meg mindent, ugyanis bármilyen hihetetlennek tűnik, de a háztartásunkban található egyéb elektromos berendezések is rendelkeznek kimutatható (kihallható) irányhatással.  Ezen jelenség létezésében egyébként nemrégiben magam sem hittem volna még valami nagy vehemenciával.

A fordulatot számomra az a bizonyos „erősítőteszt” jelentette (amely valójában egy tesztnek álcázott kísérlet volt) amit Ádám barátunk kíváncsiságtól vezérelve rendezett számunkra azzal a céllal, hogy kiderítse, képesek vagyunk-e vakteszt körülményei között kihallani annak a hatását, amikor is egy háztartási berendezés (esetünkben hűtőszekrény) hálózattal történő viszonya megváltozik. A kísérlet a mi szemszögünkből nézve a szokásos készülék vakteszteknek megfelelő mederben folyt: a berendezések kilétét ezúttal sem ismertük, csupán a hallott hangképeket értékeltük és pontoztuk azokat az elhangzás sorrendjében. Hogy a készülékek megőrizhessék anonimitásukat, az erősítőcseréket a szomszéd szobában vártuk meg. Arról azonban sejtésünk sem volt (és itt következik a turpisság!), hogy polgártársunk 1-1 alkalommal „elfelejtett” erősítőt cserélni, ehelyett csupán kiosont a konyhába és a hűtőszekrény addig kihúzott csatlakozóját a „rossz” fázisirányban csatlakoztatta a hálózathoz.

A „teszt” végeztével az erősítők kilétéről is lehullt a lepel. A mezőnyben szerepelt a high-end Mark Levinson, továbbá három középkategóriás készülék, a Sony, az Advanced Acoustic és az Audiolab. A pontverseny győztese (nem meglepő módon) a Mark Levinson lett, őhozzá képest a kommersz készülékek érezhetően gyengébben szerepeltek. (amin szintén nincs mit csodálkozni). Ezzel szemben döbbenet ült többünk arcára akkor, mikor kiderült, hogy a kapott pontszámok és többünk emlékei alapján is, az est leggyengébb hangminőségét a másodjára is bekötve „felejtett” Mark Levinson szolgáltatta úgy, hogy (figyelem!), akkor már a hűtőszekrény a „rossz” fázisirányban volt csatlakoztatva a hálózathoz. Minden jel arra vall tehát, hogy csakugyan a hűtőszekrényünk helytelen irányú csatlakoztatásának volt „köszönhető” a hangminőség romlása, melytől a hangkép érezhetően fedettebb, sávhatároltabb, torzabb lett. A differencia számszerűsítve véleményem szerint, úgy 2 orto lehetett (ha emlékeztek még a régi HFM ötletes, szubjektív mértékegységére, ahol is az Ortofon X1MC -- X3 MC -- MC10S – MC20 – MC30 – MC2000 - es hangszedők közötti előrelépés mértéke jelentette az 1 ortot).

Mi mást is lehetne mondani a rögtönzött kis bemutató végeztével, mint azt, hogy tanulságos és gondolatébresztő volt a számomra, számunkra. - Köszönjük Ádám, a kísérlet sikerült!

A gondolat pedig, ami ezek után felébredt bennem, mi más is lehetett volna, mint az, hogy vajon otthoni körülmények között, saját berendezésen, saját hűtőszekrénnyel (stb.) modellezve is ugyanilyen eredménnyel végződne-e a kísérlet?

Vizsgálódásom első alanyaként a már jól bevált hűtőszekrényre esett a választásom. Kezdetnek meghallgattam LP-ről két felvételt, miközben a hűtőszekrény és még egy tucatnyi elektromos berendezés a szokásos (esetleges) módon volt csatlakoztatva a hálózathoz. Ezek után kihúztam a hűtő dugóját, majd újra feltettem a két felvételt és hegyezni kezdtem a füleimet. Titkon reménykedtem abban, hogy ezúttal jobb hangot fogok hallani, ami annak lenne a jele, hogy ez idáig rossz fázisirányban állt a hűtő (fejlődési lehetőség). Nos, az igazság az, hogy alig-alig éreztem különbséget a két hangkép között, azt pedig végképp nem tudtam eldönteni, hogyan is szólt jobban. Ezek után visszadugtam a csatlakozót, de most már az eredeti helyzetéhez képest fordított irányban. Ezúttal viszont azonnal lehetett hallani a különbséget: sajnos érzékelhetően rosszabb lett a hangzás, elment a magasa, beszűkült a tere – hasonlóképpen, ahogy a Mark Levinson is reagált a hűtő fordított fázisirányára – azzal a különbséggel, hogy, nálam csekélyebb volt a differencia. Ezzel megtaláltam tehát a hűtő helytelen csatlakoztatási irányát, amit filctollal lelkesen be is jelöltem a csatlakozóján.

Nyilvánvalóvá vált, hogy a pontos eredmény érdekében, a lakásban található elektromos berendezések zavarhatásait kiküszöbölendő, le kell választanom őket a hálózatról. Ennek megfelelően ki is húztam a konnektorokból mindent, a tv-től egészen a mosógépig. Sőt, egy hirtelen indíttatástól vezérelve még a kismegszakítókat is kioldottam, és az olvadóbiztosítékokat (régi lakás) is kicsavartam (a hifihez vezető konnektort tápláló ág kivételével) hogy még a falakban se legyen jelen az áram. (hátha ez is számít). Izgatottan siettem vissza a szobába (nappal lévén ehhez szerencsére még nem kellett elemlámpa) majd elindítottam a lemezjátszót. Alighogy ráengedtem a hangszedőt a barázdára, szinte azonnal hallottam, hogy valami megváltozott: határozottan jobb lett, ahogy reméltem. Levegősebben, teresebben, csengőbben, részletezőbben, dinamikusabban zenélt, mint fél órával korábban. Egyszeriben úgy megjött a kedvem a zenehallgatáshoz, hogy nehezemre esett abbahagyni. Véleményem szerint a ma hallott legrosszabb hangkép (hűtő rossz fázisban + összes esetlegesen bekötött fogyasztó) és ez utóbbi között már biztosan volt legalább 1,5 orto a differencia. A sötétedés közeledtével, még villanygyújtás előtt elvégeztem két gyors kísérletet. Előbb csak visszakapcsoltam az áramellátást a lakásban, majd zenehallgatással igyekeztem kihallani ennek a hatását. Gyakorlatilag semmi változást nem tapasztaltam, amiből arra következtetek, hogy pusztán a falban futó vezetékek feszültség alá helyezése még nincs számottevő befolyással a hangminőségre. És most ismét szembe kerültem a hűtőszekrénnyel, hogy face to face kiderítsem, vajon milyen fokú zavarkeltésre képes akkor, amikor ő csatlakozik egyedül a hálózathoz. A fázishelyes állással kezdtem. Most is azt tapasztaltam, hogy ez a csatlakozóállás alapvetően nem rontja el a hangot, de kissé megváltoztatja azt. Ezúttal mintha karakteresebb lett volna a különbség, mint az első kísérletnél, és talán éppen ezért, ez úttal már el tudtam dönteni, hogy inkább a kihúzott dugóra szavaznék. És most következzen a helytelen irány! Az eredmény jellege ugyanaz, mint az első kísérletben, azaz: magas hang veszteség, fojtottság és enyhe torzítás. Olyan érzésem van, hogy hasonlóan rosszul szólt ekkor a zene, mint mikor még a rossz fázisú hűtő mellett az összes fogyasztó is csatlakoztatva volt a hálózathoz. Minden jel arra vall tehát, hogy a legelsőnek rossz irányban csatlakoztatott berendezés okozza a hálózatban a legnagyobb károkat, annak eltávolítása pedig – vagy már akár a helyes fázisirányba állítása is – a legnagyobb javulást. Ebből adódóan a káros hatások sem összegződnek akkor, amikor egy helyett egyszerre több készüléket csatlakoztatunk a hálózathoz.

Egy másik alkalommal folytatva a kísérletezést, különféle fogyasztóknak a hangminőségre gyakorolt káros hatását igyekeztem felmérni. Ebben az esetben is kihúztam és lekapcsoltam mindent, amit lehetett. Nos, hogy a végén kezdjem, most is a hűtőszekrény nyert a kártékonysági versenyben, méghozzá nagy fölénnyel. Őhozzá képest legfeljebb csak feleannyira éreztem károsnak a mikrohullámú sütőt, fűtőszálas hőlégfúvót, és az állólámpát. Az LCD TV, telefontöltő, órásrádió és a konyhai hifi az előzőekhez képest mintha egy hajszállal kevesebb zavarhatást keltettek volna. Érdekességképpen megemlítem a kétfoglalatos állólámpa esetét, amely egyébként várakozásommal ellentétben többet rontott a hangon, mintsem vártam volna. A fázisirányát sem tudtam igazán meghatározni, mígnem rá kellett jönnöm, hogy a (ledes) izzók – avagy a hozzájuk vezető kábelek egyike ellenkezőleg van bekötve a másikhoz képest, ezért ha együtt világítanak, akkor egyikük biztosan fordított fázissal csatlakozik a hálózathoz. (gondoljunk csak bele, akkor mi lehet a helyzet a csillárok és mennyezeti lámpák stb. esetében!?)

Összefoglalom tehát, hogy eddigi tapasztalataim szerint egy-egy elektromos berendezésnek a csatlakoztatása iránya szerint milyen hatásai lehetnek a hangképre.

1 - Kihúzott csatlakozó: Ez szolgáltatja a legeszköztelenebb, legtermészetesebb hangképet. A tér minden irányban kitágul, a tranziensek gyorsabbak, a hangszerhangok szabadabban áramlanak szerte a térben. Finom részletek kerülnek elő, a felbontóképesség itt a legjobb. Mindazonáltal időnként kissé vékonynak, súlytalannak, erőtlennek tűnik (ez persze a lánc képességétől is és még sok mindentől függ).

2 - Fázisirány szerinti helyes csatlakoztatás: A hangkép frekvencia egyensúlya az előzőhöz képest változatlan marad. De valami hozzáadódik, miáltal a hang kissé feldúsul, erőteljesebbnek és néha érdekesebbnek is tűnhet. Egyes zenei részletek viszont kissé elkenődnek. Az előzőhöz képest csekély differencia. Néha ez a jobb, de azért gyakrabban az előző.

3 - Fázisirány szerinti helytelen csatlakoztatás: A hangkép frekvencia egyensúlya megváltozik. A magas tartomány visszaesik, középtől lefelé a teljes mély tartomány feldúsul (különösen a felső basszus), ami a mélyhiányos rendszereknek ebből a szempontból a javára válhat. A zenét azonban lefolytja, nem cseng ki annyira. A térhatása is kisebb és némi információveszteség is fellép. Mindent egybe véve, a három hangkép közül egyértelműen ez a leggyengébb.

A hálózatot terhelő zavarfeszültség minimalizálás érdekében tehát nincs fontosabb teendőnk, mint az összes helytelen csatlakozás felderítése és megszüntetése. Amíg nem sikerül megállapítani egy berendezés fázisirányát, addig (ha tehetjük) a zenehallgatás idejére inkább húzzuk ki a konnektorból! Lámpatestek esetében kissé bonyolultabb a helyzet. Minden (működő) nem hagyományos izzós fényforrásnak meg kell állapítanunk a fázis szerinti irányát, de magukat a foglalatokat is érdemes ellenőrizni fázisceruzával, hogy kiderítsük melyik érintkezőjükre is érkezik a fázis.

Meg kell említenem még, hogy a kísérletezés során azt a furcsa dolgot tapasztaltam, hogy az azonos kísérleti feltételek ellenére sem érzékeltem minden alkalommal konstans különbségeket például a hűtőszekrény kihúzása és a fordított fázisállás között. (az 1,5 orto-s differencia olykor 0.5 orto-ra zsugorodott.) Nem tudom mi is állhat-e jelenség hátterében, de jelenleg a társasházban üzemelő berendezések változó szintű zavarhatásában látom a magyarázatot.