Van az a bizonyos kifejezés autós körökben, idézem: „kilinccsel előre bevenni a kanyart”. Hifis nyelvre, hogy tudnám ezt átültetni, hogy megfelelően érzékeltethessem a történteket? Amiben jelen volt valamennyire a „veszély”, még inkább az élvezet és mindez együtt az adódó lehetőség határait feszítő túltolásban végződött…

Egy ilyen zenehallgatási élmény után ragadok tollat, van, hogy rögtön szükségesnek érzem ezt megtenni. Lehet, senkit nem érdekel, de magam miatt mégis le kell jegyezni, mert maradandó emlék maradt és talán érdemes rá, hogy legyen írott nyoma is. Mivel ez egy olyan fórum, ahol az olvasótáborból kerülhetnek ki olyanok, akiknek ez így, ebben a formában szórakoztató lehet, ezért van a közlendőmnek némi közérdekű éle is. De hangsúlyozom, ez a cikk önérdekű és ezen nincs mit szépíteni. Annál inkább, mert ez a bizonyos együtt zenélés, személyesen és koncentráltan csak engem ért. Lássuk a bizonyítékait, vajon miért sikerült azt a bizonyos kanyart csikorogva, de mégis bevenni.

…koncentráltan engem ért ugyan, de a hangerő olyan szélsőségen tartva érkezett a társasház lakóközössége számára, hogy egy kicsit szégyellem is magam. A másik részlet, ami szintén nem elhanyagolható, hogy miért van erre a túltolt hangerőre szükség. Jelzem, szükség nem feltétlenül van, és igazából nem is állt szándékomban eképpen cselekedni, de a rendszer egyszerűen kérte, ennyi az egész. Általában nem különösebben igénylem a koncerthangerőt szobai körülmények között. Ami nekem a zenéhez elég, az már piano-ban is át szokott jönni, - azért persze időnként van olyan dal, aminek a pezsgéséhez jól áll egy kicsi plusz. A legtöbb rendszer általában nem is tolerálja, ha kihajtjuk belőle a tudását. De nem csak mert bírná tovább, hanem akár a felvétel minősége miatt, és, mert ilyenkor már az akusztika is sokkal könnyebben összezavarodik. Illetve abban a hangok sokasága. Hangosan, hamar kiderül, hogy a hangzás kordában tartása nem is olyan könnyű feladat. De mi van akkor, ha a rendszer az akusztikával és a felvétellel együtt, úgy áll össze, hogy nem lesz korlátja a megjelenítő képességének, még nagy dinamikával sem? - már a miénken (a mi fájdalomköszöbünkön) belül, úgy értem.

A rendszerről

Véletlenül állt így össze, igazán nem tehetek róla. Nem az volt a célom, hogy, akkor most csak azért is felfedem mire képes. Annyi történt csak, hogy meg akartam hallgatni az erősítőt, mielőtt útjára bocsájtom… Hát megpróbálom most kielemezni a részleteket és magam, hogy én is értsem, mi is történt velem valójában.

Az áramellátás, - köznyelven megfogalmazva, - az órától érkezik (de igazából a kismegszakítótól), közvetlen kábelbecsatlakozással. Emiatt a hangzás nagyobb kiegyensúlyozottsággal jelenik meg, mint ha az egyszeri fali konnektorból meríteném az áramot. Ugyanezzel a kábelezéssel történik a rendszer tápolása, egy elosztón keresztül, így az egyensúly továbbra is markánsan vonul a hangban és szerintem, ahogy hallom, eddig jó. Az összeköttetések amellett, hogy nem ferdítik a rendszert egyéni hangzásirányokba, velük az informativitását sem veszíti el. Ennyi év együtt töltött idő elteltével megszoktam és megszerettem már a hangzását sok-sok összehasonlítás alapján, talán megengedhetem magamnak, hogy ilyen „könnyelmű” kijelentéseket tegyek. Bár bizonyítani, különösen így, a betűkből úgysem tudom, és egyébként sem lenne igazán könnyű, hiszen erősen szubjektív ez a mi hobbink…

A hangolás további lehetőségeként számba kell venni a rezgéscsillapítást is. Ez annyiból érdekes, mint szempont, hogy a hangerő növelésével nő a felerősített szeizmikus ártalom is és az emberi tevékenység által gerjesztett rezgések átvitelének a gyakorlati hatékonysága. Ott, ahol már az akusztika terhelése túlzó és ezáltal a visszajelzései kontrollálatlanok, mindennemű hozzáadódó zavar is sokkal hatékonyabban jelentkezik. Ha lehetőség van a nyugalom megteremtésére a hifi komponensek számára, akkor az ilyen szélsőségesnek tekinthető helyzetekben többszörösen térülhet meg. Ebből a szempontból – nem jól hangzik a rendszer csendje?  …miközben a Volume gomb, már a túloldalon jár? Ilyenkor jövök rá, hogy mennyire.

Tascam DA-3000.

Ez úgy illeszkedik a Roksanhoz, hogy nem is értem az egészet. „Futóműnek” eddig sem volt rá panaszom, de valahogy az analóg kimeneteiről levehető teljesítményét egészen picikét, de behatárolhatónak ismertem. Erről itt, már szó sincs. Az SD kártyán tárolt felvételek digitális potenciáljába teljes betekintést engedett a szimmetrikus kimenetén és az arany kábel szetten keresztül.

A Roksanról

Rá kellett jönnöm, miként kell bekapcsolni - a Hegelhez hasonlóan ennek is a bal oldalán, az alján keresendő a főkapcsolója. Megtörtént.

Először bevallom nem tetszett. Bekötöttük, de kelletlen, hullámzó teljesítménye középszerű visszaigazolást adott az erősítőről. Ilyenkor az agy elkezd lamentálni és általánosítani, hogy ezek a modern cuccok már megint másra koncentrálnak, mint a hangra. Csillivili hangerőszabályzásra persze futotta, meg látványos házra. Az elme hajlamos könnyen leírni, elkönyvelni a futottak még kategóriába. Sajnos ez olyan mélyen képes rögzülni, hogy ezután szinte nem is lehet másképp emlékezni rá. Ilyenkor egy komoly technika még komolyabb mellőzöttséget szenvedhet el, mert ez igen könnyen el tud terjedni hifis körökben, ha valakinek nagy a szája, (vagy erősen fog a ceruzája.) Nálam is eltelt némi idő, mire úgy éreztem, hogy a kíváncsiságom erősebb a hirtelen kialakult ellenérzésemnél.

Mindent úgy hagytam beállítva, ahogy előzőleg hallgattuk, és gondolkodtam, mit lehet a baj? Egyszer csak, egy hirtelen ötlettől fogva tápkábel cserét hajtottam végre rajta és kapott egyet az ellenfázisba kötöttek közül…

A hangfalról

Nyomós érv a hangerő felsrófolásához, ha kéznél van a Bösendorfer VC-7. Értem ezalatt azt a tulajdonságát, hogy a mélyközép hangszórói oldalra dolgoznak ezért inkább teres, mint frontális hangja van. Gyakorlatilag szinte nincs az a hangerő, amit, - ha jól sikerült a beállítása és illeszkedik hozzá a rendszer is - ne kérhetnénk el tőle. Már addig a tartományig persze, ameddig ki nem könyökölnek belőle a hangszórói. Higgyétek el, én mindent megtettem, hogy kiköpje a pilléit és füstbe borítsa a szobát, de inkább jutottam a saját határom szélére, mint ő az övére.

A hangerőről, még

Nevezhetem hangosnak, de ez mindenkinél mást jelent. Megpróbálom körvonalazni, hogy érhetőbb legyek. A préskamra kifejezés, talán a legjobb szó erre, - gondolom, mindenkinek mond valamit. Van egy optimum, amikor a hangerő elér egy olyan szintet, hogy a teret teljesen kitölti, olyannyira, hogy a falakról a visszaverődés úgy érkezik meg, mintha az is hangfalként üzemelne. Ezzel létrejön, jó értelemben véve egy egység. Kialakul egy olyan rezgőkör, amely egységként tud rezonálni.

De mi történik akkor, ha a rendszerben lévő tartalékokat nekifeszítem ennek az egységnek? Itt jön a képbe a már ecsetelt egyensúly, meg beállítás, meg a szerencse, meg a többi meg kérdése! De, ha minden rendben van, akkor elvileg hiába kérek el nagyobb teljesítményt a rendszertől, a közeg energetikai egyensúlya és óvatosan írhatom akár, hogy harmóniája, olyan tartalékokat feltételez a terhelhetőséggel kapcsolatban, hogy az akusztika szinte korlátlanul veszi fel és sugározza vissza a zenei teljesítményt. Tudom, ilyen csak a mesében van, meg anekdotaként kering a hifisek között, hogy valaki tud olyanról, aki már ilyet tapasztalt. Maradjunk annyiban, hogy ekkor és itt a csillagok állása, vagy valami hasonló nem kézzelfogható negyedik dimenziós dolog, éppen kedvezett ennek a lehetőségnek.

Az STS referencia felvételei voltak az alapok és igen, ezek igen jól tudnak megszólalni. Az akusztikus produkcióknál még értem is. De Kraftwerk, Yello? - ezek  hangjai is tökéletesen kibomlottak a térben, olyan dinamikai végletekkel, amit egyszerűen nem akaródzott érteni, hogyan lehetséges…

Roksan Blak

Jókora dobozban, biztonságosan szeparálva a külső hatásoktól lakik a termetes erősítő. Prospektus, takarólap és fólia, amiken gyorsan átfűzöm magamat, míg kiemelhetem belőle. Az első benyomás mindig fontos és jó, ha az pozitív töltésű. A második benyomás erősíti az elsőt, jól esik a hifizésben, ha van súlya egy készüléknek, segít altatni a gyanakvást és erősíteni a hitelességet. A harmadik pedig a kidolgozás, ami hozzátesz az összképhez. Szintén előremutatóan, mert a fekete szín alatt a fém igényesen kidolgozott. Ez a vastag előlapra ugyanúgy érvényes, mint az egyszerű, de funkcionális fémházra. A hátulja kissé puritán, legalábbis keveslem a csatlakozók mennyiségét a fennmaradó helyhez képest, de nem kérdőjelezek, inkább felsorolok. Hálózati aljzattal szerelt és WBT hangfalterminálokkal. 4 pár RCA, - a RIAA korrektor miatt az egyik a lemezjátszóé, 1 pár XLR és egy USB csatlakozással. Végül is kell ennél több? Igen, ma már, a Bluetooth-os kapcsolathoz - antenna.

Az erősítő szimmetrikus felépítésű, elszeparált fejhallgató erősítéssel rendelkezik a magasabb minőség elérése érdekében. Ez a törekvés szembetűnő, ha a belsejét górcső alá veszem, rendezett és ebben a rendben a phononak is, de akár a BurrBrown DSD1794A DAC-nak is szuverén hely jut.  A válogatott, minőségi alkatrészek és a zavarmentesség, ebben a kategóriában már követendő irány. Az előlapi kijelző tájékozódásom fő forrása és bár mellette begombozták, sokkal inkább a távirányító lett társam a kezelése során. A VC-7 ellenállása névlegesen 4Ohm, így az erősítő leadható teljesítménymaximuma a szobai körülmények között mindenre elegendő 2x230Watt.

A távirányító a következő benyomás és a spórolás általában itt szokott a legkézzelfoghatóbb lenni, szó szerint. Most azon tűnődöm, van e, de azt hiszem inkább az a meggyőző érv, hogy ergonomikus fém házával és kialakításával méltó az erősítőhöz. Az is igaz, hogy ezért a pénzért, ami 1,14 milló Ft, rendben levőnek tűnik. Végezetül a bekapcsolás marad, ami kiegészíti az összképet és meg kell hagyni, jól mutat az informatív ledsor a hangerőszabályzó gomb mellett.

De az első tétova zenei lépésekről, amiket megtettem a társaságában most tekintsünk el, jöjjön az ellenfázisba kötés. Hirtelen magára talál. A sávszél konkrétummá válik, a hangerő emelésével a végtelenbe távozik. Meg vagyok lepve, ezt csak újabb emeléssel lehet felülírni, főleg, hogy a zene beindul. Olyan szinten különül el a hangfalaktól a hang, hogy a térben sajátít ki magának személyes aurát. A jelenlét intenzív, mit lehet tenni, rányomok még a távval, most járok 11 óra környékén, - nem időben, hangerőben értve. A fül alkalmazkodik a hangnyomáshoz és még mindig azt érzem, hogy elfér egy kis hangerő. A szomszédok fenyegetését elengedem, amit most átélek (tévesen), úgy érzem felmentést ad. Féltizenkettő, és tudom, hogy már nem sok kell és függőlegesbe állítom a potmétert, bal oldalról határoló sárga ledsort. A hangfal bírja, én is, pedig erre lenne a legkevesebb esély. A teret tölti a hangintenzitás és ebből úgy lép ki, hogy az együttrezgés nem megterhelő, hanem sokkal inkább élvezet. Figyelem, meddig bírja a VC-7-es. Az egy órát még igen. Fogalmam sincs, éppen mekkora teljesítményt adhat le az erősítő, de nem látszik még a vége. Ennyiben maradtam tehát a rendszerrel és azt hiszem, ha ez az állapot az örökkévalóság csábítása lenne, szívesen mondanék rá igent.

Zenék tükrében

Lássuk az STS referencia felvételeinek tükrében, hogyan muzsikált.

Dominic Miller-Rush Hour – A kezdet, és jelentem a pengetős hangszer még a félresikerülten illesztett rendszert is jó színben tüntetné fel, most viszont a térben szól a gitár, kifutnak az akkordok a középpontból minden irányba. Sem behatároltság, sem másmilyen idegen „szín” a hangzásban, vagy vibráció nem érzékelhető. A falak többnyire csillapítottak, így hagyományos értelemben vett visszhang nincs, ami van, az pedig kiegészíti a térhangzást. Érthető reakció részemről a hangerő fokozása, amikor a jóból több, még több kell.

Janis Ian-Breaking Silence – Mélyebben nyúl a lemez a rendszer akusztikai teljesítményének kiteljesítéséhez. Itt már több a hangszer, néhol rockos betétekkel és ezen felül még ének is koronázza. Hirtelen ütemek, gyors váltások, hatásos dinamikus részletek. Soha nem unalmas, élő és zengő. Dinamika tesztre kiváló a lemez és a dal. (Arra is készült.) Itt már körvonalazódik, hogy a szobahangerőt elhagyom, de még óvatosan nyúlok a hangerőszabályzáshoz. A társasház normáit kívánom magam mögött hagyni és komoly indok kell, hogy levetkőzzem e téren minden aggodalmamat. Nem hiányzik a szomszédság látogatása… de magunk között fel tudok hozni olyan érvet, mellyel kivívom a ház ellenszenvét. Remekül helytáll a dal. Betölti a rendelkezésre álló teret és egység van, de nekem ez nem elég, - följebb srófolom tehát a hangerőt.

Marcus Miller-MR.Pastorius – A gitárzenét még jó, hogy ki lehet vezérelni, gyorsak a lecsengések, mindez az előadónak köszönhetően virtuóz előadással. A húrok éles felhangjai, amik túlterhelnék a fület, nem is léteznek. A felhang ugyan megvan, csak nem terhel, hanem elomló, ugyanakkor dinamikus, de nem frontális, hanem teres, pedig a keresztezési frekvenciában mélyre eresztett magas sugárzó rendesen dolgozik. Ez már annyira tetszik, hogy átszakad a gát és gátlástalanul beletekerek a hangerőbe. (Ennél a számnál értem el a kivezérlés 11 óráját.)  Előttem rezeg az energia, merítek belőle, soha nem elég. Már rezeg az egész szoba is, de nem önállósította magát, hanem az egész kezd hasonlítani Marcus Miller gitárjára. Olyan, jellemezhetném, mintha egy apró pontként kezdenék belekerülni a húrok alatti szabad térbe.

Kraftwerk-Aerodynamik - A meggyőzés fegyvere. Ez valóban dinamikus és ráadásul elektronikus, mondhatni gépzene. Így, ha van, amivel térdre lehet kényszeríteni egy rendszert, ez az. Először is, annyira azt érzem, hogy kell még a hangerő, hogy tovább emelem. Van egy olyan feltevésem az erősítőt belülről látva, hogy az alkatrészeknek van „szabad levegőjük” egymástól. Mindnek megvan a saját helye, ahol zavartalanul dolgozhat. Azért vagyok ebben egyre inkább biztos, mert a zsúfoltságból eredő zavar a hangképben ezen a hangerőn már megjelenne, képtelenség lenne ezt így visszakapni. Mégis tiszta, finom, egységes a megszólalása, ez gyors megjelenítési sebességgel és lehengerlő dinamikával társul. A rendszer zeneisége ebben a hangorkánban mégsem sérül. Viszont a felvételt dicséri, hogy művi hatásoktól mentes.

Yello-Rhythm Divine – Mi tudja még fokozni az előzőekben ecsetelt együtthatást? A Yello, szintén elektronikus alapokon nyugvó zenéjére Shirley Bassey éneke úgy épül fel, hogy míg a zene generált és hangszeres részletei bontják a falakat, addig az énekhang középről kontrolláltan, mégis erővel, ugyanakkor érzelmesen, kicsit teátrálisan, de könnyen befogadhatóan érkezik a hallgatási pozícióhoz.

Mari Boine – Vuolgge Mu Mielde Bassivarai – Bevallom ezzel a dallal előszeretettel bontok falat egyébként máskor is, - kivételesen, persze nem ezen a hangerőn, közel sem. (A dinamika teszteknek sokszor ez adja az alapját.) A kivezérlés maximumán komoly dilemma, hogy kibírja e a hangfal? Amit kérek a rendszertől, az már a normálisnak nevezhető koncerthangerő szintjén felül van. Persze voltam olyanon, ahol hátrább kellett soroljak, hogy bírjam a hangerőt, de ez a torz és egyenetlen hangzásnak volt a leginkább köszönhető. Most szabályozott rendezettség uralkodik a számot felvezető halkabb, mégis fenyegetően induló részén. Ha nem ismerném, akkor is sejteném, hogy valami készül. Azután elrúgja magát a dal és berobbantja a mélyeket a szobába. Hmm, a hangfal kibírta és bírja folyamatosan. Itt jön képbe a négy nagyméretű rezonátorlap. Ez kiegészíti a nyolc hangszórót, méretes rezgő felületként hozzáadódva a szub rész monumentalitásához. És, ha közel egy négyzetméter felület bekapcsolódik a mélyszekció kiteljesítésébe, az a dinamikában visszaköszön. Az oldalra néző lesugárzás most életet ment, ha szemből kapnám, leterítene, így elosztva a térbe pedig úgy fogalmazhatok, hogy „meghatározó élmény marad”.

Doug Macleod – Come To Find – Felesleges tovább ecsetelnem a nyilvánvalót, ezért inkább leszűkíteném erre az egy számra, holott több lemezen is végigmentem az STS kínálatából, illetve többször is végighallgattam némelyik számot. A recept ugyanaz. Dinamikára kihegyezett számok sora, valóban dinamikusan – velőtrázóan dinamikusan szólal meg, mégis annyira finom és értelmezhető az előadás, hogy lehetetlen betelni vele. Pedig azt hiszem, sem a technika sem én nem bírok többet elviselni. A csúcson egy pontban a hatások összegződtek és a rendszerre, mi több az erősítőre vonatkoztatva a minőségről (és a mennyiségről is, ami a hangot illeti) a meggyőzésnek már olyan sziklaszilárd a pillére, hogy kételkedésnek nyoma sem marad bennem. A Roksan el van könyvelve a jelen hifizmusának értékei közé, továbbá most már vágyaim titkos tárgyát látom benne, szeretnék még vele újra találkozni.

Csöndje, letisztultsága és megjelenítőképességének finomsága olyan kiterjesztést enged meg, ami a rendszert igen nagy magasságokba juttatta el, amire eddig a gyakorlatomban, alig akad példa. Nem csak az erősítő tehet erről, a valódi okok a harmóniában, az illeszkedésben és a lehetőségek megszületésében, az esetlegességben vannak.  Ennek része az erősítő és mostanra már elmondhatom, - megtanultam értékelni.

Végkövetkeztetés

Lehet, ellenfázisban kapott az eredmény, mégis volt lehetőség normál állásban is firtatni képességeit. Illesztését lehetett úgy igazítani, hogy akkor is kellemesen teljen a társaságában a zenehallgatásra szánt idő. Jól teljesített alacsony, illetve magasabb hangerőn is. Az élményeimet fordított állásban produkálta, mégis azt mondhatom rá, hogy ebből a szempontból különleges darab. Mindkét állásban lehetett úgy alakítani, hogy a hangzásképben az erényei jelentkezzenek túlsúlyként. Jellegbeli változások igen, kifejezetten hibák, amik kötözködésre adnának okot nem különösebben jelentkeztek, - rendhagyó módon. Igaz, maga az installáció fontos részlet e kérdésben, mert való igaz, szimplán bedobva a rendszerbe nem mutatta valódi tudását, inkább körülményeinek rá vonatkoztatott esetlegességét. Ez alapvetően erénye, hiszen így megvan a monitorozási képessége, emiatt a forrás fokozottabban van jelen a hangképben, míg az önhang sokkal kevésbé.

Műszaki adatok:

Bemenetek: 3 pár sztereo RCA, 1 pár XLR, USB B, MM phono, aptX Bluetooth

Teljesítmény: 2x150Watt/8 Ohm (1kHz) 2x230Watt/4 Ohm (1kHz)

THD: <0,02% (1 Watt, 8 Ohm, 5 kHz), <0,035 % (12 Watt, 8 Ohm, 5 kHz)

Jel/zaj viszony: > 76 DB (1 kHz, 8 Ohm, 1Watt)

Frekvencia átvitel: 20Hz-80kHz (-3 dB, 12Watt, 8 ohm)

Teljesítmény felvétel: 480 Watt

Méretek: 440 x 140 x 309 mm

Tömeg: 14 kg

Ár: 1.129.999.-Ft