Darvas László ajánlása

Darvas László jegyzete


Huszonöt éve, avagy éppen egy negyedszázada, hogy felhagytam a Hifi Magazinnal, amelyet 1979-tôl 1992-ig szerkesztettem. Jelentem,munkatársaimmal együtt hiánytalanul megvagyunk (jobb vagy kevésbé jó állapotban), de persze mindegyikünk mással foglalkozik, ha foglalkozik még egyáltalán valamivel nyugdíjas éveiben.

Ami engem illet, én 1993 óta tipográfiából élek, vagyis könyveket és folyóiratokat tördelek. Magam sem hiszem el, de még mindig van egy folyóirat - a Magyar Zene -, amely megtisztel azzal, hogy én készíthetem elő nyomtatásra. Azért az írással-újságírással sem hagytam fel teljesen, könyveimet-cikkeimet elektronikus formában ingyenesen le lehet tölteni, a legegyszerűbben a honlapomról (www.graphoman.hu). Némelyik tetszeni fog, némelyik kevésbé -attól függ, kinek.


Rátérve mármost közös hobbinkra, örömmel teszek eleget régi barátaimnak, hogy egy pár soros bevezetőt írjak az általuk alapítandó fórum számára, amelynek szintén a Hifi Magazin címet kívánják adni.  Nekem nincs kifogásom ez ellen: egyrészt igen hosszú idő telt el a lap megszünte óta, másrészt a név erkölcsileg talán igen, de jogilag sosem volt az én tulajdonom, ez amúgy is csak egy műfaj neve, nem lehet védjegyeztetni. Időközben más hifi-újságok is megjelentek (vagy meg is szűntek), hadd higgyem, hogy közülük a mindenkori legjobb volt az ügyeletes Hifi Magazin...


A most induló fórumnak is sikert és főleg szerencsét kívánok, és bár a szerkesztésében nem fogok közreműködni, figyelni fogom a pályafutását. Mert hiszen énrám is áll: once a Hi-Fi fan, always a Hi-Fi fan. (Gondolom, ma már mindenki tud angolul, és biztosan jobban, mint én.)


Darvas László