Megkaptam néhány napra, ezért most kapva kapok az alkalmon és amellett, hogy feltárom képességeit, még össze is hasonlítom a Sony DAS-702ES-el a retro referenciakészülékünkkel. Érdemes lehet lépéseket tenni ebbe az irányba, mert mostanában túl sokat bíztunk öregedő vállaira. Igaz csak a retro keretein belül, de jól jött valami, ami mellett lehet értékelni. A Bricasti név annyira nem közismert, hogy szóba hozva, egyből vásárlási kényszert váltana ki, de származása, amit viszont a jól csengő Mark Levinson márkától eredeztetünk és ára, ami nagyjából egy évnyi átlagjövedelemmel azonos, azért szélesebb körben elfogadtatja…
Induljunk a Sony DAS-702ES D/A konvertertől:
Ugyan mit tudhat ehhez képest egy harminchat éves őskövület? Már azért sem szabad előre elvetni, leírni, mert, mint a legtöbb új formátum esetén, melyet a gyártó komoly piaci szereplőnek szán, a beharangozott készülékekbe, így ebbe is, beleadott apait-anyait. Erre utal már az alumínium ház is, és ha felbontjuk, az a minőségi alkatrészbázis, amit belepakoltak. Mai szemmel nézve nem túl nagy a tudása, korlátait eléri a 44.1 és a 48kHz-es felbontással és a forgatógombbal választható két darab SPDIF bemenettel. De a maga idejében még önálló forráskészülék sem nagyon létezett hozzá, ezért házon belül kellett megalkotni a Sony CDP-502ES alapjára épített CDP-552ESD elnevezésű lejátszót, ami már tartalmazott digitális kijáratot. Egy 75 Ohmos koaxiális kábeleken keresztül kommunikáltak egymással a CD szabvány 44.1 kHz-es mintavételezési frekvenciáján.
DAS. Mond ez a három betű valamit, ha a Sony-ra gondolunk? A cég az elit szériáját különböztette meg ezzel a jelöléssel és 1984-ben ez volt a legelső a sorozatból. Ezek tagjai a következők voltak: DAS-702ES, DAS-703ES, DAS-R1, DAS-R1A, DAS-R10 D/A konverterek. Ezek ma már unikális darabok, a gyűjtők kedvencei, a gyakorlatilag szinte elérhetetlenek ritkaságuknak (is) köszönhetően. A rajongók a hangbeli képességeiket is nagyra értékelik és a mai napig használják őket, még akkor is, ha ezek a képességek a múlt század technológiájának színvonalát idézik. Nem így a Bricasti…
A Bricasti kissé fura hangzású neve az alapítók keresztnevének kezdőbetűit hordozza: Brian Zolner és Casey Dowdell.
Kezdetben a stúdiótechnikában voltak érdekeltek, első termékük az M7 reverb (visszhangosító) volt, ami hamar népszerűvé vált. Eztán dobták piacra az M1-et, ami korszerű terméknek számít még ma is. Igaz ennek elérhető már a fejlesztett változata az SE verzió is. Illetve megrendelhető bele az M5 Network Player panelje, amivel kiterjeszthető a gép hálózati lejátszásra is, így nem kell külön megvenni a teljes M5-öt. Ez sok szempontból előnyös, például mert nem kell foglalkozni a jelutakkal, plusz összeköttetésekkel, na meg jóval kedvezőbb az ára is. Opcionálisan távirányítható, így, egy külső távirányító vevő modul csatlakoztatásán keresztül lehet működtetni. Ezzel az volt a cél, hogy a még tisztább hangzás érdekében, a tápot ne terheljék meg ezzel, a nem a hangra irányuló részfeladattal. Ez a megoldás jónak tűnik és még a kényelem is megmarad.
Eloxált alumínium az előlap, ami kicsit tradicionális elemeket tartalmaz a közelmúltból, hasonlítva ezzel az etalonnak használt Mark Levinson elő-végfokra, ami mellet erősödik a szubkulturális high-end összhatás. Még a piros betűkkel operáló kijelző is azonos irányt jelez. Mint nemrég megtudtam, a Bricasti csapata fejlesztette a mai napig referenciának számító Mark Levinson ML30.5 és ML31.6 kétdobozos CD játszóját. Ha még nem kaptad fel a fejed, akkor ideírom az akkori árát. Lehet tippelni, biztos van, aki tudja, de a nyomaték kedvéért megemlítem: négy db M1 DAC ára volt húsz éve. (Használtan elég olcsó, mivel nehezen javítható, ezért olyan 10000 Euróval bezárólag megszerezhető. Néhány rész műgyantával van beöntve és, ha ezen belül megy tönkre valami, akkor anyagilag bizony rendes „bukovári” lesz a DAC-unkból. A Bricastinál maradtak a tervrajzok és mivel más cég, így már nem az ő gondjuk.)
A hátoldalán ott sorakozik mindenféle ki és bemenet, amire manapság számítani lehet. Kezdve a digitális bejáratokkal, mint a Toslink-optikai, SPDIF1/2-koaxiális, AES/EBU-szimmetrikus és az elmaradhatatlan USB is természetesen. Analóg kimenetnek használhatjuk az RCA-asszimmetrikus és XLR csatlakozós szimmetrikus kijáratokat. A hangerőszabályzás miatt köthetjük közvetlenül végerősítőre is, de egy magához hasonló kategóriás előerősítő kiszélesíti lehetőségeit a hangzás területén. Hálózati aljzatos és ebben is ahhoz a területhez tartozik, ahol meghálálja a magasabb minőséget. Közvetlenül az aljzat fölött egy kapcsolót találunk, amellyel elvileg áram alá lehet helyezni a készüléket, - ha nem használunk, ma már átlagosan nagynak számító tápcsatlakozót a készülékoldalon. A „nagy” hajlamos eltakarni a kapcsolót, ezzel akadályozva a felhasználót a szabad hozzáférésben.
Miután életre kel, a kijelző informál az aktuális állapotokról. Ezek lehetnek a bemenettel kapcsolatosak, amik között automatikusan is kiválaszthatja az aktív jelforrást. Vagy éppen a használatban lévő digitális szűrő felől informál. Esetleg a működési hőmérséklet kijelzéséről és a hangerő szabályozó állásáról is tájékoztathat, ha úgy kívánjuk. Használata közben logikus, átgondolt megoldásokkal találkozunk. Az egész gépről az első benyomás az, hogy korrekt.
A hangja helyett:
Nem egyszerű megfogalmazni ezt a részt. Írhatnám, hogy ilyen és olyan a hangja, de az, hogy ez ténylegesen milyen, az a beépített szűrő aktuális állásán múlik. A szűrőt a Linear és Minimal fázis változatainak számos állása közül váltogathatjuk. Ezzel, így majd húsz különböző hangképhez jutunk hozzá. Ez azért borzasztó, mert nincs konzisztencia abban, hogy valójában milyen is az M1. Olyan, amilyen az a szűrő, amellyel éppen be van kapcsolva. Ez lehet nagy ívű (Linear4), vagy definiált (Linear6), de az igazság az, hogy egy meghatározott kereten belül gyakorlatilag lehet bármilyen. A kategória pedig, amin belül érvényesül ez a hatás, nyilván magas szintet képvisel. Ezzel azt is mondhatnám, hogy a stúdiótechnikában ezek a hangzáskép változások hozzájárulnak a zene hangzásának a kiterjesztéséhez. Hogy mi mit tudunk vele kezdeni? Hát, jó kérdés, de némi munkát befektetve a kísérletezésbe, ezáltal bizony közelebb kerülhetünk a rendszerünk optimális illesztéséhez! Mondom ezt úgy, hogy engem kifejezetten zavar, hogy a szűrőkkel kell szórakozni. Mi jobb a városban, egy fixi, vagy a váltós bicikli? Ugye, hogy a fixivel hatékonyabbak vagyunk, legalábbis ezt mondják futáréknál.
No, most már jöjjön a hangja:
Egyértelmű a fejlesztés iránya, hogy a kapott hangban igyekszik megkerülni az elektronika bekorlátozását. Megint csak azt vélem felfedezni, amit már az M12 előerősítővel és M28 végerősítőkkel kapcsolatban is leírtam. A hang nélkülözi az elektronika zavaró, befolyásoló hatását. Olyan mintha a jelutak az anyag befolyásától mentesen lennének képesek a célba juttatni a kis információhordozó töltött részecskéket. Igen aktív a hang. Ezt kifejtem bővebben. Nagy hang és nagy a felbontás is. A dinamikai spektrum az árnyalttól egészen a meghökkentőig tart, ezzel lehengerelve a hallgatóját. Sávszélek „nincsenek”, mert, ha volnának, akkor korlátok is lennének. Ezzel azt szeretném kifejezni, hogy nem sávhatárolt - csak kicsit szerencsétlenül fogalmaztam meg. Ezek a gondolatok, a jó hangzás színárnyalatai, csak, hogy érthetőbb legyek.
Bekötni nem nagy ügy. Egy gyors illesztésnek köszönhetően életre kel és már szól is a muzsika. USB bemenetről 44.1 kHz-től 384kHz-ig képes kezelni az érkező anyagot, ami a dupla DSD-t jelenti (DSD128x), míg a hagyományos digitális bejáratok 44.1kHz-től 192kHz-ig tartják a lépést a felbontással. Nagyon ne csodálkozzunk, hogy így van, hiszen a DSD elsősorban PC-re épül és az vagy hálózaton, vagy az USB porton keresztül kommunikál a D/A-val. Az más kérdés, hogy a képességeit lehet szabályozni, pro-kontra, az illesztési környezetével. Így akár el is hangolható, sokat veszíthet a tudásából. Minél egyszerűbb közegbe tesszük, annál inkább.
Volt szerencsém egyszer villanydrótok és egyéb összekötő kanócok társaságában is mintát venni a tudásából és bár így történt, de érdekes, még mindig olyan jó maradt, hogy ez a leszedált állapot főként csak a hang méretében köszönt vissza. Olyan volt mintha egy „oktávval” zsugorítottuk volna össze a teret. Valahol minden ott volt, mégis arányaiban jóval kisebb az előadás.
Jöjjön az összehasonlítás:
Az M1-nek nincs mit profitálnia ebből, ellenben a DAS ázsióját emeli, ha jól szerepel. Mivel a retro kereteit támogatjuk ezzel az összehasonlítással, az egyik bejátszó is ebbe a kategóriába tartozik majd. Ez lesz a Sony D11, míg a mai szemléletet a Tascam DA-3000 fogja képviselni. Zeneileg elég széles repertoárból válogattam, igyekeztem a legtöbb fő műfajt bevonni.
Az első figyelem a hang lényegét veszi célba. Az összkép hanghordozása a vélemény alkotásához elsődleges. Az M1 törekszik kivonni magát a hang útjából és egy tökéletességre hangolt felső kategóriát idéz. Gép, amely úgy van megalkotva, hogy az élet a hangból ne vesszen el. Mindent átad, vagyis nem érezni, hogy van olyan, amit nem. Legelőször ez fog meg benne. Nem zavarja össze a zenét, saját magát beleerőltetve, inkább átadni igyekszik azt. Nincs különösebb behatároltság, vagy korlát. Precíz, pontos, a ritmustartása jó, ezt ellensúlyozva összefüggő és zenei, mondhatnám, hogy analógos erényekkel bír. Jó hallgatni, megvan az az érzés, amit az a kategória vált ki, ami a kompromisszumok többségét már nélkülözi. Jelenleg a 44.1 és 48kHz korlátait megtartva hallgatom. Az összehasonlítás lényege az azonos platform. Ettől elrugaszkodva továbbléphetünk a felbontás és valószínűleg a minőség terén is, de az igazat megvallva ez van olyan jó, hogy egy illesztett rendszert megfelelően kiszolgáljon, és ne legyen meg a hiányérzet.
Míg az M1 odatette magát és a tápoldali illesztés is odafigyelős volt, képességei figyelembe vételével, addig a Sony esetében a gyári madzag került bele az elosztóba. Ez a harminchat éve alatt valószínűleg összeért már a technikával. Lássuk, hogyan bontakozik ki a DAS-702ES. Ugyanabból az aspektusból figyelve a muzsikát egyvalami rögtön feltűnik. A hang élő karaktere az. A DAC lenyomata egyértelműen nincs jelen a zenében. Összefüggő, igazi analóg hang. Szárnyaló, megfogott, valósághű.
Talán nem is kellene ezt tovább ragozni. A lényeg, mindenki megtalálja az örömét mindkét esetben és, mert a változatosság gyönyörködtet, ez bármelyiket kötöm be, így is van. Nekem jó hír, hogy a DAS 44.1-en még mindig jobban tetszik, de ez az én ízlésem és, mert otthon is ezt hallgatom, ezért gazda szerepben ez esetben nem biztos, hogy a véleményem teljesen pártatlan. Erre egy vakteszt cáfolna rá, de egyelőre ilyesmit nem tervezek. Talán nincs is értelme. A 702ES európai változata igen drága manapság és az ár megy felfelé azon ritka esetekben, amikor előkerül egy. Ezen kívül van, hogy rájuk fér egy kis felújítás, szóval ennyi eltelt idő után már nem problémamentes a széria. Képességei korlátozottak, ami szintén nem túl jó színben tünteti fel az átlagfelhasználó szemében. Életképessége igazából kizárólag a fanok körében van, meg aki még meghallja…
Ajánlás:
A Bricasti oda van téve nem vitás. Korunk megnövekedett igényeit kiszolgálja, tudását predesztinálja az árkategóriája is, így nem lehet félvállról venni. Képességeit akár efölötti kategóriában is méltón csillogtatja meg a hangvisszaadása terén, de ez illesztés és próba kérdése. Aki ebben a ligában játszik annak már illő rálátnia az igényeit a legjobban kiszolgáló masinára és a megfelelő választáshoz a szóba jöhető társakra is. A távirányító funkcióval kényelmesen kezelhető. Akár a hangerő szabályzás szerepét is magára vállalja, ha kell. Korlátokat ezen a területen csak akkor fogunk érezni, ha egy nálánál jobb előerősítőre akasztjuk rá vonalszinten és így azon keresztül hallgatjuk. Ez még egy komolyabb beruházás lesz, arra nyugodtan fel lehet készülni. Mindenképpen milliós az elköltendő tétel, amivel így a magasabb minőség irányába továbbléptethető a rendszer.
A forgalmazó ajánlása:
Bizonyára a Bricasti Design márkanév nem cseng túl ismerősnek még a tapasztalt és régóta az igényes zenehallgatás világában jártas emberek számra sem, mégis egy ismeretlen ismerőssel állunk szemben. A Massachusetts állambeli Medfordból származó cég mérnökei korábban a Madrigal/Harman/Lexicon berkein belül tervezgettek legendás készülékeiket, azonban valamikor 2008 tájékán új céget alapítottak, amely elsősorban a pro audio igényeit volt hívatott kiszolgálni. M7-es reverb aztán hatalmas sikert aratott mind a mastering stuidókban, mind a filmhangmérnökök között. Ekkor gondoltak egyet, hogy elindulnak a konzumer audio világában is.
Az M1 Converter eredetileg egy kétcsatornás D/A átalakító volt, amely kizárólag Pro Audio célra készült. Első változatában nem volt még USB csatlakozási lehetőség. A nagyobb audiophile szaklapok, webes portálok (Stereophile, Audiostream), szokásukhoz híven azonban letesztelték a korai változatot is, és már akkor elismerték a készülék kvalitásait. Mára az Egyesült Államokban a Bricasti márkanév a nagy referencia DAC gyártók közé emelkedett. A készülék már megjelenésében is határozottan emlékeztet egy igen elismert és legendás márkára. A tervezői nem hazudtolták meg magukat, a CNC mart alufelületek, a szürke gombok és az informatív kijelző teszi esztétikussá a készüléket. A belsejében található architektúra is legalább ennyire hasonlatos távoli rokonaira, a dual mono elrendezés, az oldalankénti táp, az arlonból nyomtatott áramkör magas minőségről árulkodnak. A konvertálást oldalanként egy egy ADI 1955-ös chip végzi mono üzemmódban. Az alacsony jitterért a DDS clocking felelős. Bemenetek széles skálája miatt a készülék jól csatlakoztatható, a kimenetek közül pedig nem hiányozhat a szimetrikus XLR csatlakozási lehetőség, amely gyárilag 0dbV-s szintre van beállítva, de ha végfokra csatlakoztatjuk, az adott eszközhöz megfelelő kivezérlési értékeket is beállíthatunk.
Az USB bemeneten keresztül native DSD lejátszására is képes készülék, 24 bit 192kHz-es maximális felbontást tud PCM jelek esetében 384kHz-es felkonvertálással. A fejlesztők elmondták, hogy számukra az etalon a solid state analóg keverő pultok meleg, de mégis részletes hosszan élvezhető hangzása volt. A saját felélesztésű digitális szűrőrendszerükkel azonban a legharsányabb felvételek is kellemesen hallgathatóvá, szórakoztatóvá vállnak.
Az eszköz használati értékén nagyban növeli az esztétikus kivitelű mart alumínium távirányító opció, amely az összes hasznos paramétert kezeli, beleértve a bemenetválasztást, a hangerőszabályzást, de még a filterek hallgatás közbeni állítását is.
Főbb tulajdonságok:
DSD lejátszás
24 bit 192kHz maximális felbontás kezelése
Legutolsó generációs aszinkronos USB interfész
Valódi Dual Mono felépítés
Saját fejlesztésű digitális filter technológia
Extrém alacsony 6 pikoszekundum jitter
Minimum és lineáris fázisú szűrő
Távirányító
AES, USB, SPDIF Toshlink bemenetek
RCA és szimetrikus XLR kimenetek
60db-es hangerőszabályzás
Lista ára: 10000 Euro
