…bő 25 év telt el, ennyivel jár előttünk a Hifi Magazin utolsó, nyomtatásban megjelent példánya, ami 1992-ben végleg eltűnt az újságosok polcairól. 1979-től, 14 éven át a jelent képviselte a hifi és zenerajongók ezrei számára hazánkban. Ugyan, ez az időszak már a múlt ködébe vész, mégis, a mai napig referencia, egyfajta hivatkozási és viszonyítási alap, amely kultúrát teremtett.

Kilépett az életünkből, de akkorra már egy kiszámítható világot hagyott ránk, amivel kalkulálhattunk. A vinyl lemez, a szalagos és kazettás magnó, CD, Dat, szerethető formátumai olyan választást ígértek, ahol a minőség megkérdőjelezhetetlenül feljebbvaló volt, a modern korunk mennyiségi, sokszor hedonizmusba hajló felfogásának felszínességénél. Akkoriban az elterjedt formátumok közé még nem nagyon furakodott be más lehetőség, amely megbolygatta volna a zeneszerető hozzáállását, ahogyan a hallhatatlanság jegyében az örökkévalóságnak rögzítette, vagy vásárolta meg kedvenc zenéit. Ráadásul a szórakozni kívánó egyén, a tévén kívül kevés otthoni figyelemelterelő tevékenységgel volt leterhelve. Ezért egy olyan jelentős hobbi, mint a hifizés, az arra fogékonyakat teljesen a hatalmukba tudta keríteni.

Most, 2019-ben a Hifi Magazin által képviselt világ vajon mibe ütközne bele? Először is a zenehordozó formátumok variációi egy exponenciálisan emelkedő grafikonon értelmezhetőek a leglátványosabban. Gyakorlatilag jönnek az egyre újabb zenei formátumok és megjelenítési formáik, elsősorban az online zenehallgatás területén. Hallgathatjuk kedvenceinket mp3-ban, Flac médiafájlként, 44.1-től akár 192khz-ig, vagy meghallgathatjuk a DSD felvételeinket is, számos lejátszó programmal stb... Emellett kitágult a világ, az internet egy mindennél virtuózabb és csábítóbb eleggyel támad és ebbe a globális, folytonos, bekapcsolt online világba az olyan szintű elkülönülés és elmélyedés, mint a hifizés, úgy látom már nehezen fér bele. Ha kizárjuk a hálózatot a belső nyugalom és harmónia megtalálására, azt érezhetjük, hogy kimaradunk és lemaradunk. De a net csábítása, a mennyiségi és felszínen pörgő információs ingeráradata nem igazán engedi az elkülönülés jegyében fogant egyéni hobbikat, mélységében kibontakozni. Talán ezért van az, hogy a fiatalabbak, - úgy saccolom, olyan 40-nél zsengébb korúak, - már jórészt ennek a káprázatában élnek és nem tekintenek úgy erre a hobbira, mint megváltásra, ahogy mi régen. Igen, ebben mi megtaláltuk magunkat, értelmet nyert általa az élet és egy kis misztikát, amivel az amúgy felfoghatatlan teremtés egy kis szelete, immár játékká válhatott számunkra. Valóban megváltásként éltük meg, mert különlegesek lettünk általa. Ma épp fordítva van, aki trendi, az részt vesz a közösségben úgy, ahogy a kor és a divat ezt meghatározza és beáll a sorba.

Egy ilyen világba lép be most az új Hifi Magazin és én kíváncsi leszek, milyen hatást kelt az arra fogékonyak számára. Nyilván, a nagy öregeknek igaza lesz abban, hogy ne bolygassuk a múltat. A nosztalgia nemes érzése felülírhatja akár, a múlt esetleges botlásait is és ez így van jól. Akadni fog, aki bizalmat szavaz és velünk tart, mert talán jó célt fog szolgálni a tartalom és ki-ki épülhet belőle amellett, hogy szórakoztató! A csapat, amely bízom benne, méltón képviseli az Audio Kultúrát, remélem sok örömet szerez majd mindenkinek.

De a misszió, amiért érdemes csinálni, az valójában a következő. A szakadék, amely elválasztja a mai fiatalokat és a negyvenesek & Co. táborát, szembetűnő jelenség. A hifizés globálisan halálra van ítélve. Ha körülnézünk egy lemezbörzén, szinte csak az idősebb generáció tagjaiba botlunk bele! Ha ez a tendencia kifut, a kultúrát ki viszi tovább? A kukába kerülnek a féltve őrzött gyűjtemények, mert már senkit nem fog érdekelni a sok helyfoglaló vacak? Vagy akár, egy élet munkájával gyűjtögetett audio berendezéseink is, hiszen a zenehallgatáshoz ma már elég egy telefon, vagy laptop egy kis aktív hangfallal összekötve? Ezért szeretnénk megmutatni az utat, mint lehetőséget a fiataloknak, a telefontól akár a high-endig. Remélve, hogy lesz olyan szándék, ami a minőséget a mennyiség elé helyezve, elindul az úton és bejárja azt. De, ezt az összeköttetést a két végpont között azt hiszem érdemes megmutatni, különben a bluetooth-os hangszóró és a hangprojektor lehet az út vége és a McIntosh csövest, az özvegyünk majd jó szívvel helyezi ki lomtalanításkor…