Talán korunk legszembetűnőbb vívmánya, ami néhány év alatt az emberiség java részének teljesen átalakította a mindennapjait, az a digitális globalizáció. Emellett a jelenség mellett nem mehetünk el szó nélkül. Olyan gyorsan ment/megy végbe a változás, hogy aki nem született bele a folyamat kellős közepébe, az szerintem nem is tudja igazán követni. Egy biztos, ez az új virtuális világ kivezeti az emberiséget az évezredek alatt jól megszokott és belakott három dimenziójából. Ez azért érdekes, mert a jelenség számos lehetőséget tartogat, amivel számolnunk kell, mégpedig, jelen esetben az audiofil zenehallgatás szempontjából megvizsgálva.
Lehetőségeink, amik a jelenleg futó emberöltő alapjait alkotják, most már kissé másképpen festenek, mint akár csak az egy generációval előbbi felmenőinknek. Gyermekeink, a digitális kor szülöttei, életük java részét online töltik. Ezzel gyakorlatilag rákapcsolódva egy folyamatosan megújuló, így szinte megunhatatlan virtuális emlőre, amely bőven adja kiapadhatatlan táplálékát. (Elég csak a saját portámon körülnéznem.) El tudnátok képzelni a fiatalokat, a net korlátlan lehetőségei nélkül?
A verbális cselekvés legtöbbször kényelmetlen és körülményes, arról nem is szólva, hogy a „gomb” megnyomásával a telefonon azonnali reakció a válasz, míg a hagyományos cselekedet és az eredménye között, az eltelt átfutási idő, bizony sokszor igen jelentős!
Ebbe a helyzetbe egy kicsit mélyebben belegondolva, vajon, mit várhatunk a felhasználók zenehallgatási szokásaitól?
Érdekes szempont lehet ez is, de biztosan érdekes jelenség, hogyan alakultak át a zene bizonyos műfajai az elmúlt években. Anno, a dal elején könnyedén lehetett egy alaposabb intró, egy felvezetés, amely azután magába ágyazta a dallamot, és amelyre később ráépülhetett a refrén. Most, ahhoz hasonlóan, ha egy kívánt tartalom legfeljebb néhány másodperc alatt nem töltődik be, és emiatt továbblépünk a következőre, ami így azonnali eredménnyel kecsegtethet, - ugyanúgy nem árt a daloknak az első néhány másodpercben felkelteni a figyelmet, különben az elkapcsolás üteme egy másik számra adja meg a ritmust a zenehallgatónak.
Megjegyzem, ezért a zeneszámok sok esetben erőltetetté váltak, s ha nem így lenne, vélhetően érdektelenségbe fulladnának a hallgatók többségének körében. Emiatt olyan stílusok kezdenek előretörni, melyek egyre látványosabb hangzáselemekkel bombázzák a fülünket. Mint például a hirtelen ütemváltások, extra vokál és szólam betétek, a dinamikus hangszerek és effektusok, vagy a zenei csúcsok és a csönd intenzív és hatásvadász alkalmazása, a lenyűgözés érdekében.
Ez a jelenség nyilvánvalóan leginkább a populáris slágerzenét jellemzi. De az, hogy mindennek feltűnőbbnek, hangosabbnak és figyelemfelkelőbbnek kell lennie, egy olyan kényszerpálya, amelyet az, aki sikeres akar lenni, a legtöbbször kénytelen alkalmazni.
Ezzel viszont könnyű elveszíteni a zene lényegét, mert így a zene már csak a szórakoztatásunkban érdekelt, és ezekkel a látványos hatásokkal együtt, amik a hallgatóját érik, igen magasra tolódhat fel az általános ingerküszöb.
Ez viszont, nem igazán működik az audiophile vonalon, ahol a hangszerek élő hatása, többnyire a lelkünk kényeztetésével van elfoglalva. A hatásvadász zene ugyanúgy jó és fontos, mint a többi hagyományos műfaj, pusztán az ingerküszöb eltolásával és az emiatti beszűküléssel lehet a gond.
Szerencsére a globalizáció áldásai közé tartozik, hogy ezt a fogyatékosságot már csak alapvető tulajdonságainak köszönhetően is felszámolja, hiszen ha kizárjuk egy részét, azt hihetnénk, hogy lemaradunk valamiről. Ugyanakkor, ha nem válogatjuk meg, a rendelkezésre álló információ mennyiség feldolgozhatatlan. Ezért be kell látni, van olyan terület, ahol a megadott esély, magunkba fektetve valóban hasznos innováció. Ha ezt megértjük, el tudunk jutni oda, hogy megérintse lelkünket az is, ami a zenei stílusok jéghegyének csúcsa alatt rejtőzik, és ami nem fogja magát ránk erőszakolni. Ahhoz pedig, már nekünk kell magunkban elmerülni, hogy rátaláljunk azokra a helyekre ahol a harmónia ezeket a zenéket hallva bennünk kialakul.
