Dés András Rangers: Einschließlich
Megjelent Dés András einschließlich című új lemeze (BMC), egy erdőben felvett hanganyag, amelynek lényege a zenész szavai szerint „az erdő akusztikája, atmoszférája, energiája”, az improvizációnak is új teret és időkeretet nyitó attitűd, mely a véletlenre bízza magát.
A hangmérnök, Szabó Viktor komoly technikai apparátot vitt magával az erdőbe, berendezve egy plafon nélküli stúdiót, Dés András („erdő”), Ávéd János (szaxofon), Fenyvesi Márton (akusztikus gitár) és Szandai Mátyás (nagybőgő) felvételéhez. A zenészek mégse használtak fejhallgatót. „Ez a módszer tökéletesen illeszkedett az alapkoncepcióhoz, visszagondolva is fantasztikus élmény, hogy teljesen akusztikusan hallottuk, hallgattuk egymást – mondta a zenekarvezető. – Viszont a részt vevő zenészeket komolyan próbára tette, mind el kellett fogadjuk, hogy a megszokott kényelmes játékmódunkon és hozzáállásunkon változtatnunk kell. A gitárnak sokszor hangosabban, a szaxofonnak halkabban kellett játszania, nem tudtunk visszahúzódni a biztonságot nyújtó, tutira működő zenei megoldásainkhoz, és annak is a tudatában voltunk, hogy nem lesz lehetőség javítani, hiszen minden hangszer egybeszól. Viktornak és nekünk is nagy segítségünkre volt Ingeborg Doblander, a bécsi Konzerthaus vezető hangmérnöke, aki pusztán érdeklődésből és kedvtelésből eljött nekünk segíteni.”
Dés csak a felvétel ötlete és kivitelezése után ismerte meg az erdős koncepció előfutárait, Bobo Stenson Trio Live in the Forest című felvételét, Peter Brötzmann és Han Bennink Schwarzwaldfahrt című anyagát és Manu Delago Parasol Peak dokuját. Mintha az erdőben rögzített zenei világok minduntalan azt a kérdést tennék fel, hogy vajon létrehozhat-e még újat az ember? Természet, ember és gép legyőzik-e egymást? Az önpusztítás, a megújulásra való képtelenség a vég, vagy egy új kezdet? Nehéz e kínzó kérdéseket bőrünkön érezni, mikor az emberi kreativitás és tehetség mesterlemezévé az erdő válik. „Abban a pillanatban, hogy benyomjuk a piros gombot – legyen az akár egy sima próbaszituáció, amikor a telefonunkon rögzítünk valamit – az ember máshogy kezd el játszani, nagyobb súlya van egy-egy lejátszott hangnak. Érdekes feladat megtalálni az egyensúlyt, nem szabad se túlgörcsölni, se túl nagyvonalúan kezelni a helyzetet.”
A lemezbemutató koncertet Ávéd János vezette fel, az Opus Jazzclub emeleti pultjának széléről indult el négy-négy hangnyi ismételt jelzést adva. Füzetembe a kürt szót, és a vadak érkezését véstem fel. Otthon, mikor kinyitottam a borítót, a Fazekas Gergely zenetörténész által jegyzett kiváló kisérőszöveg meg is erősített ebben. A koncert, mely a járvány előtti utolsó élő zenei esemény, amin résztvettem, valóban olyan érzéssel töltött el, mintha – Fazekas szavaival – „a huszonnegyedik órában, az összeomlás előtti utolsó pillanatban” volnánk. A világ legrosszabb énekese Dés-lemez (BMC Records, 2017) “150 Seconds Before Midnight” című számának áthallása abszolút jelenlevő, ugyanakkor az évek elteltével mintha az aggodalom egyre több időre szőné be a zenét és az ember agyát. Készenléti állapotba kerülnének, mint a vadon élők, akiknek lesen vagy résen kell lennie, hogy felismerjék, lőni vagy futni kell. „Nyilván amikor – [a mindfulness mellett] egy másik divatos kifejezéssel élve – az ember kívül kerül a komfortzónáján, éberebb és intenzívebb lesz a figyelme.” A zenészek a zenei matéria nem múló feszültségével, ahogy Fazekas fogalmaz, „mintha a forrpont előtti pillanatot tágították volna a lemez ötvenpercnyi időtartamává.” Mégis, a szaxofon vissza-visszatér fülhöz szokott dallamokhoz, melyekkel e rögzített tartalom nem csak a hangfelvétel, de a zene és a zenész történetét is mintha magán cipelné, megelevenítve a kezdetet, a civilizáció előtti törzs önfeledt táncát is. Teljes fókusszal a jelenben, annak a tudatában, hogy bármikor futásnak kell eredni.
Az einshließlich dramaturgiájával, zenei és ritmikai sokszínűségével, finomságával mintha, ahogy a cím utal rá, magába folgalná a történelem átalakulásának idővonalát, melyet a természet, az ember és a gép történeti ütközései rendeznek sorba, vagy borítanak fel. A levelekkel imitált sercegés a korai lemezrögzítés zajaként, a rulett hangjai a szerencse forgandóságaként és a kapitalista őrület jeleként, a fütyüléssel dialógusra hívott pengetés az írásbeliség kialakulásának metaforájaként, az emberi ordítás a háborúba hívás hangjaként mind magába rejti a történelem paradigmaváltásait és az emberi döntések képlékenységét. Az Opusban létrejött turbulenciát idéző gépkavalkád, a túlhevüléséhez, kiakadásához vezető magasfeszültség, a sci-fi hangjai szembemennek az erdőbe képzelt esővel, viharral, villámlással, a természet kiszámíthatatlanságával. „A megszokott biztonság hátrahagyása mindannyiunkat új zenei utakra is terelt, egész máshogy kellett játszanunk. Az, hogy én nem vittem magammal hangszereket és a természet által „felajánlott” tárgyakon zenéltem, meggátolta, hogy legalább a tudatomban ott legyen, bármikor elővehetem az eszköztáramból a biztonságos, megszokott megoldásokat.”
