A Kritikus tollából
A hifizésben az a legjobb, hogy mindenki mondhatja a magáét, gyakorlatilag bármiről! Mert, hát miért is kérdőjelezhetné meg bárki a másik igazságát, már, ha nem valami megdöbbentően égbekiáltó aránytalanság hagyja el a száját, vagy a tollát.
A probléma viszont pont ebből adódik. Ha a legtöbbünknek eltérő véleménye van, pláne ugyanarról a dologról, akkor melyiket kövessük, melyik álláspont lehet, legyen a végső igazság? – ami a hifizésben tett utazásunkon továbbhaladásra ösztökél. Meggyőződésem, hogy ha már kutakodunk a témában, akkor fedjük fel az ezzel kapcsolatos és alapvető tényezőket. Alighanem igazam van, ha azt állítom, hogy egy hifis terméket önmagában tesztelni nem sok értelme van. Egy bemutatót talán még érdemes írni a készülékekről, ahol taglalhatjuk a felépítését, műszaki tulajdonságait, tudását, kezelhetőségét stb… De, ha elkezdünk „vetíteni” arról, hogy ez ilyen, meg olyan, meg így szól, meg úgy, akkor nem csak magunkat csapjuk be, hanem a kedves Olvasót is. Miért is nem hagyjuk, hogy az érdeklődők tiszta lappal indulva a kereskedésekben próbálhassák ki milyen is a kívánt termék, vagy urambocsá’, ha lehet, otthon!
Több rétű a válasz erre a kérdésre. Először is. A saját példámon tanulhattam meg, hogy a forgalmazók sem minden esetben hivatottak arra, hogy méltóképpen mutassák be a termékeiket. Ennek sokszor az időhiány, vagy egyéb lehetőségeké, akár az új állapot (sorolhatnám még) lehetnek az okai, de tény, a legtöbbször ritkán nyilvánul meg a hangbeli teljes potenciálja a vizsgált eszköznek.
De legalább, ha erre lenne kifuttatva egy rendszer! De ez a legtöbbször nem így van és a hirtelen bekötött cucc általában csak lassan ébred fel. S az otthonok többnyire elhangolt és akár igen esetlegesen illeszkedő elemei közé kötött új eszközről, hogy lehet tárgyilagos véleményt alkotni? Hiszen a „saját hangját” is pont ezen esetlegességek között szüli meg. Helyesen hallani, hogy milyen pozitív változtatásra képes az egészen, - még akkor is, ha esetleg egy hibát erősített fel, - vagy éppen, hogy ténylegesen rontott a hangzáson, mert nem csak, hogy lemaradt összegzett tudásában a többitől, hanem még erős önhanggal is rendelkezik? …
Ha viszont ezekkel a kérdésekkel leradírozzuk a mosolyt a vásárló arcáról, akkor csak marad a teszt. Na de, mégis egy tesztből a fent felsorolt informatív részeken túl, érdemben mit lehet megtudni?
Ha píár a cikk, akkor minden szép és jó, annak megismerése nélkül, hogy miért lehet az. Valójában pedig ez nem is lehetséges, mert amitől jól működne, azok a részletek rendszerint pont nincsenek eléggé kidolgozva. Ezek a tényezők, az energiaellátás, összeköttetések, rezgéscsillapítás és természetesen az akusztika. Ha ezek közül egy is fals üzenetet továbbít, mégis mi marad meg a rendszer tiszta hangjából? A sajátosság, éspedig azé az elhangolt részé, amelyre ez kimondható. Sajnos legtöbb esetben az összes körülményről elmondható, hogy elhangolt, vagy még inkább, hogy saját hangja van.
Ha meg nem, akkor az csak következő felállásban lehet, laboratóriumi körülmények esetén, amikor is minden áteresztő, nyugodt és linearitásával az átvitelt szolgálja. De ez nem összeegyeztethető a hallgatók otthoni körülményeivel. Ilyenkor ugye hiába állapíthatjuk meg, hogy ez a készülék ilyen, vagy olyan, mert a végfelhasználó ebből szinte semmit nem kap vissza, csak annyit tudhat meg, hogy ilyennek kellene lennie, már, ha ő is ilyen felállással hallgatná. Mivel nem így teszi, ezért ennek sincs túl sok értelme.
Akkor mégis, hogy legyünk okosabbak? Találunk azért talán egy középutat. Ha már valós képet nem kaphatunk a termékekről, akkor legalább a kötelező bemutatáson túl játsszunk el vele, hifizzünk egy kicsit. Kalandokra van szükség, melyek során létrejöhet egyfajta empátia az olvasó és a készülék között. Ehhez a közvetítő elem viszont az író, ami mentesíti az eszközt a körülményei alól és így, elvileg, mondjuk azt, hogy az egyetlen ismeretlen közeg az olvasó számára ő marad és ez azért mégiscsak kevesebb, mint a felsoroltak. Mi több, az író lehet akár szimpatikus is, szerencsés esetben, így a tollából megidézett eszköz könnyebben pártolható lesz az érdeklődők számára. Ellenkező eset is van, akkor nyilván nem, de ez előbb utóbb úgyis kiderül és akkor érdemes lesz az illetőnek inkább nem írással foglalkozni…
Ha már a kialakult helyzetet így látjuk, akkor számunkra viszont marad a hifizés és az élmények, amit megpróbálhatunk úgy átadni, hogy legalább valamelyest úgy tűnjön, hogy a tesztelésnek valamennyi értelme ténylegesen van. Annyiból biztosan, hogy, ha adódik egy vezérelv, ami fokozatosan képes fejlődni és ebből egyfajta követendő irány kikristályosodni, akkor, ha mindenki mondja is a magáét, - a másik van tévedésben alapon - helyett, előbb utóbb az út elvezet majd valahová. De ez már nem a hifi sötét korszaka lesz, a vak vezet világtalant éra, hanem, ha nem is világosság, de mégiscsak egy derengés lesz valahol a hifi csillagos egén.
Miért is mondom ezt? Tudom erős megállapítások ezek, de nézzük át egy kicsit sorrendben. Már eleve a készülékek sem feltétlenül illeszkednek úgy, hogy akusztikai sajátosságaikkal egymást erősítve adják tovább a hangot. Ez a rész még felmérhető, mármint akkor, ha a többi körülménnyel nem annyira kell foglalkozni. Igen, mert mi van akkor, ha az energiaellátás nem megfelelő? Hogyan fog a gyenge forrásra kötött technika a saját tudásán megnyilvánulni? Ugye, sehogy. Ha meg nem, akkor mitől lenne jó?! Az összeköttetések szűrése is ugyanebbe a csapdába terel bele, akárcsak a rezgéscsillapításé és az akusztikáé, amivel kiegészülve már össze is jött a „nagy négyes” - a körülmények csapdája. Sokszor elég egy fázishiba, vagy némi megjelenő szeizmikus disszonancia és a még oly jó technika is elvész ezek között. Így könnyen kijelenthető, hogy nincs rendben a technika, kivéve, ha a körülmények le vannak leplezve és ezért átláthatóak… Talán így az Olvasó számára is közérthetőbb lesz az írott hifis sajtónk. Vagy csak még jobban összekuszáltuk a gondolatait ezzel az önmagába visszatérő körrel?
