… a végkövetkeztetés: megéri a 200.000 forintot!
Erre végül is az a tortúra vezetett rá bennünket, melynek a mai délután vetettük alá magunkat az erősítő meghallgatásával. Lejár az idő, lassan vissza kellene adni, ezért belehúztunk a kívánt eredményért.
Az erősítőt állítólag bejáratva kaptuk meg. Ez, valljuk be fontos szempont a hozzáállásunk miatt, amivel konvertáljuk véleményünket abban az esetben, ha egy műszakilag friss, bejáratlan és emiatt nyers hangú termékkel van dolgunk, ami természetes, hogy nem szólal meg a tudásának, mondjuk az 500 órával későbbi szintjén. Jót akartam magamnak és a szokásos, kedvenc rendszerembe helyeztem. Mivel, lehetőség szerint, jó lett volna közben kellemesen érezni magamat, ha már a hang az elsődleges szempont…
Első körben, igyekeztünk felmérni az általános bejáratottsági állapotát, ezért rögtön végigzongoráztam mind a négy analóg vonalszintű bemenetet (lemezjátszóhoz beépített RIAA korrektor nincs). Valószínűleg a kettes még nem látott csatlakozót, mert igen nyersen juttatta kifejezésünkre jeltovábbításbeli képességeit, melyhez később a digitális koaxiális bejárat is hasonló lelkesedéssel csatlakozott, amikor sorra került. Végül is a hármas számmal jelölt bemenet volt a legnyugisabb, s a leginformatívabb is, ezért azt választottuk.
A forráskészülék egy Sony CDP-D 500-as stúdió CD játszó volt, míg a sort egy Bösendorfer VC7-es hangfalpár zárta. A zenei műfajok között, zongoraműtől a jazzen át, elektronikustól a nagyzenekarig, a rockzenével bezárólag elég sok előadó képviseltette magát.
A megszokott arany kábel szettbe (kivéve a hangfalkábelt, mert ott réz volt épp bekötve) csatlakozott be az erősítő. Melyet, ugyan messze nem azok árkategóriájába dotáltak, de feltételeztem, ahogyan eddig is, jó lesz majd velük a zenélés, hiszen már megszoktam őket, ezért könnyebb az ismerős környezet segítségével helyes véleményt alkotnom.
Mint később kiderült, az erősítő igen alkalmas arra, hogy kimutassa milyen közegbe helyezték. Ez jelzi azt is, hogy jó partnere lesz gazdájának, ami az illeszthetőségét illeti. Ezzel az installációval most szépen lepadlózta a hangfalakat. Nagyjából úgy kell ezt elképzelni, mint anno, amikor a kis Orion SR 1025 erősítőn, melyen felnőttem, jól feltekertem a mélyet és a magasat, azután a hangerőt, a Videoton hangfalak meg táncoltak a szekrény tetején. (A szomszédok kontrázhattak rá ugyan a bejárati ajtó csengőjén, de ezt csak később tudtam meg, mivel küzdelmüket nem hallottam a szobában, annyira lefoglalt a látványos előadás.) Szóval ilyesmi volt a kapott hatás, pedig a direct állás visszajelző led végig azt világította, hogy a hangszínszabályzó nem kapott feladatot.
Mint tudjuk, ha ezek a potméterek bekapcsolt és alaposan feltekert pozícióban állnának, az erősítő az általa közvetített hangokat kicsit erőltetve reprodukálná, de tonálisan kiadna magából mindent, ráadásul eléggé látványosan, igaz soha nem reálisan…
Egybehangzóan azon a véleményen voltunk, hogy sokkal rosszabbra számítottunk. Bár az áteresztőség terén, akadt még a hangképben egy kis kiforratlanság, de ezt, az esetleges nem teljes bejáratottság számlájára írtuk. Ne felejtsük el, a hallgatózó társaság java része a folyamatos hifizéstől kiégett, éltes veteránokból tevődött össze, akiknek soha semmi nem elég jó és mindemellett, ráadásul ezen a téren nagyon el vannak kényeztetve.
Megállapítottuk, hogy ennyi pénzért ez az erősítő jó választás! Szub és előerősítő kimenettel, digitális bemenetekkel ellátva, - ami egy USB portot is tartalmaz a hátsóján, - és nyilván még korhűen távirányító is jár hozzá. Megjegyezném, a belső felépítése is igen átgondoltnak tűnik, ami a fentebb említett viszonylagos áteresztőképességét magyarázza, tekintettel arra, hogy kevés olyan műszaki megoldást láthat, még a felületes szemlélő is, amely hazavágná a jelátvitel kényes egyensúlyát. Gondolok itt, például fölösleges körökre az erősítő belső felépítésében, amelyeket mondjuk a túlzott bonyolításból fakadó kábelerdő eredményezhetne. Itt szépen, minden elektron elsurran a szerkezeti alapját képező nyák panelen, melybe bele vannak ültetve a fő alkatrészek és okosan a ki-bemeneti csatlakozó portok is.
Közben beláttuk, hogy sugárhajtással kevés autót vesznek az emberek, még akkor is, ha bármit lekörözhetne vele tulaja. Ezért az aranyárban mért arany táp és RCA összekötő kábel szettet kiváltottuk, immár kedvezőbb árfekvésű, de azért szintén aranyárban mért réz alapú vezetőkre és vártuk, hogy a csoda folytatódjon. Ezzel mindössze annyit értünk el, hogy érzetre, a meglévő 230-240 volt hálózati feszültség által szállított energiaszint vesztett az intenzitásából. Viszont a hang ettől függetlenül, térben arányosan tette meg az utat a fülünkig, ami minden tekintetben egy kézzelfoghatóbb, konvencionálisabb, de „kisebb” előadást produkált.
Igaz ugyan, hogy jobban befért abba az akusztikai lehetőségbe, ahol a produkció zajlott, viszont vitte a hang fényét, a felbontását és lejjebb adta a dinamika is. Apátiába zuhanva elvesztett hangzásbeli értékeink felett, a zenei öncsonkításnak a teljes véghezvitelében állapodtunk meg: jöjjön a kommersz villanydrót, amilyet a gyári csomagolás is tartalmaz. Illetve a pilincka RCA összekötő kábel, a legegyszerűbb fajtából, ami létezik, az erősítőhöz képest immár kimutathatatlan bekerülési áron… Az eredmény: felszívta magát a CXA60! Rájött, immár ő az úr a körülötte lévő sok gyenge karakterű komponens között és nekiállt fegyelmezni a társaságot. S bár érezhetően kevesebb információval kellett elboldogulnia, azt viszont jól kordában tartotta. Mi addigra azonban belehaltunk a hangbeli veszteségekbe, mert ezen a szinten már a legkisebb is sokkoló volt az érzékeny fül számára. Ezért megbeszéltük, legközelebb inkább fordítva csináljuk. Akkor majd azzal leszünk elfoglalva, milyen, amikor egy rózsa kinyílik, nem úgy, mint most, azt érezve, hogy hervad el a szemünk előtt.
Jöjjön egy kis részletes beszámoló:
Legelébb egy zongoraművel próbálkoztunk, ha már a hangfalak egy zongora készítésében jeleskedő cég termékei. Ingeborg Baldaszti játszott nekünk Soirée de Vienne (BMG Ariola Austria) lemezéről. Schubert művét idézte meg, szintén Bösendorfer zongoráról. Élethű hangvisszaadás jellemezte az erősítő előadásában, a koncert terem képzeletbeli első sorainak egyikéből. A kábelcserékkel egyre hátrább kerültünk a virtuális előadói térben, mellyel a közvetlen intenzitás érzetét átvette egy, az elvi akusztikai szóródás miatti kommerszebb, de ettől függetlenül jól értelmezhető megszólalási mód. Lassacskán a képzeletbeli terem végében találtuk magunkat, arányaiban annyira csökkent a kapott hang kiterjedése. Végül is, ezzel az erősítővel alapvetően jól installálható a hifi szettünk úgy, hogy a kapott hang mérete és képességei beleférjenek az egyénileg adott akusztikai térbe. Azt hiszem, ez jó hírnek számít. A Metallica Black album (USA Elektra SRC-01) nyolcas száma a mindenki által ismert megasláger, a Nothing Else Matters akkordjai is szépen rezegtették meg a levegőt. Úgy voltunk vele, hogy a kis erősítő igazán megszolgálja a bekerülési árát, de pont a zenei klasszis előtt tisztelegve, kihagytuk a hanyatlás további két fokozatából. Nem úgy a Miles Davis – Round About Midnight (USA Columbia) c. lemezéről. Több számmal is (1 és 4-es) szívesen nyúztuk a rendszert és mivel jó minőségű felvétel található a lemezen, az ebből fakadó hang érezhetően előnyösen keveredett ki az adott audio rendszer által képviselt lehetőségekből. Azért a kábelcserékkel az élmény lefokozása tetten érhetővé vált. Mégis, a legegyszerűbb kiépítésben is megtalálta az arányait egy szerényebb, ámde élvezhető hangot produkálva. A hatás talán ahhoz lenne hasonlatos, mint amikor a színpad közelségét elhagyva vegyülünk el, a terem hátsó fertálya felé orientálódva. Ezzel a hang közvetlensége, harsánysága érzetre belevész az akusztika hangfrekvenciás verődései által okozott általános tompításába, ahol minden árnyaltabb, de ugyanakkor a zene élménye megmarad. Hasonlóan ahhoz, ahogyan az előbb a zongora esetében is hallani véltük.
Mancini rózsaszín párduca (Ultimate Mancini, USA, Concord Records) is hasonló hatást mutatott. A kimunkált, részletes és hangzáshű előadástól, eljutottunk a zenei, ámde plasztikusabb hatást éreztető produkcióig. Ettől függetlenül a hangélmény itt is megmaradt, csak a fejhallgató effektus csökkent a kábel szettek cseréjével, és húzódott vissza az akusztikai reprodukció a két hangfal mögé. Ezzel, nyilván a hang azon jellege is változott, aminél egyenként meg tudtuk volna számolni a húron a vonó alatt csikorgó porszemeket, olyanná, amikor már a zenei összhatás együttese határozza meg a hallható élményt.
Itt azért már látszott, hogy aki felbátorodva, élete társául választja ezt az erősítőt, valószínűleg hasonló kategóriájú komponensekkel illeszti, talán esetleges akusztikai környezetbe. Ha jól csinálja a dolgot, például helyes irányba forgatja be a fázisokat, megtalálja a hangfalak, a hallgató szobához képest ideális pozícióját, kaphat egy arányos hangot, a befogadó tér méreteihez képest. Ezen tud növelni, vagy szűkíteni, az audio rendszer körülményeinek az installálásával. Például az összekötő kábel szett, hallható méret, dinamika, tér és felbontás változást eredményez. Ez azért jó, mert mindenki a szája íze szerint igazíthatja magára a hifijét. Ezeket a lehetőségeket pedig részben az erősítő belső struktúrájának és anyaggazdálkodásának elegye határozza meg, amely ebben az esetben eléggé kifinomultnak és érzékenynek tűnik a külső hatások kimutatására.
Valószínűleg annak, aki leteszi a kért ellenértéket egy ilyen erősítőért, azzal a sajnálatosan velejáró hatással kell még megküzdenie, ami exkluzíve az új audio berendezések sajátja. A mosógépnél például ez nem okoz problémát, már frissen, kicsomagolás után is pont úgy teljesít, mint néhány hónaposan. A hifiben viszont éppen fordítva van a dolog. A belső elektronikai kényszerpályán, amelyen kénytelen a beépített hálózati és vonalszintű bemeneti csatlakozón keresztül az erősítőbe vezetett áram áthaladni, a hangfal terminálokon való kijutása után, az új készülékben való utazása során összeszedett, az emberi fül számára „nyersnek” tűnő hanghatás kíséretében hagyják el a rá kötött kontroll hangfalat, az erősítő által elektronikusan gerjesztett akkordok. A folyamatos használat során szerencsére hónapokkal később ez a jelenség változik. A használati idő előrehaladtával, a köztudatban analógosnak nevezett megszólalás irányába tolódik el az általános hangkép, ami miatt azért jellegében sokkal nyugodtabbnak érződik majd, a bejáratatlan állapotához képest. Így egyre könnyebben lehet a zene lényegére fókuszálni.
Emlékszem, egyik barátom, még amerikai kiküldetése alatt, vett magának egyet, az akkor forgalmazott Cambridge Audio erősítőkből. Miután hazaköltözött vele, itthon nagyjából hat éven át üzemelt úgy, hogy csak akkor kapcsolta ki, ha hosszabb szabadságra ment. Márpedig ez elég ritkán fordult elő, leginkább nyaranta egyszer. Miután ez időszak alatt szinte végig folyamatosan üzemelt, olyan áteresztése lett az elektronikának, mintha egy finom csöves erősítő lett volna. Amellett, hogy élmény volt vele a zenélés, jelzi a jó megépítettségét, hogy műszakilag hibátlanul kibírta! Azért ezt nem javaslom követendő példának senki számára. De az irány jó, a hangzáshűség növelése érdekében, még egy ilyen viszonylag olcsónak számító modell esetében is.
Vissza a meghallgatáshoz! Klasszikuson volt a legszembetűnőbb az okafogyás a deinstallálás során. Az Arabesque-Crystal Cable Sampler lemezén rajta levő zenei információ egyensúlya igen érzékeny természetű, amit próbál az audio rendszer megőrizni számunkra. A nívós kábelek által belevezetett energiák hatására kevésbé érzékelhető, hogy egy nagyzenekart egy CD lemezre rákopizni nem könnyű feladat, nem úgy, mint az egyszerűbb kábelek estében, ahol ez hallhatóan kevésbé jön össze. Susanna Ridler-Susystems lemezének elektronikus kicsengése a többi műfajhoz képest viszonylag jól vészelte át az olcsósítás procedúráját. Ezzel a lemezzel viszont aznapra be is fejeztük, ámde másnap alig vártam, hogy ismét szembe kerülhessek a Cambridge erősítővel. Érdekes volt beülni a megszokott fotelembe és mivel a füleim a város zajával voltak tele, így azonnal gyógyír volt számára az előző napja hátra hagyott beállítási tematika utolsó állapota. Feltűnt, Susanna a lemezéről milyen impozánsan fogja meg a lényeget. Bepozícionált elektronikus szólamok, vokál és dinamika jelent meg a térben, elkülönülve a környezetétől, ezáltal kivágva magát a szobai félhomályból. A fülemnek gyógyír volt a hang a közösségi zaj után, meg is voltam lepődve rendesen, a már megállapított előzményekben történtekhez képest. Valami olyasmi jelenségnek lehettem a tanúja, mint amikor a tejcsoki evése után közvetlenül nem érzem a pohár szörp édes ízét, ugyanakkor egy sós étel után igen intenzív az édes íz a számban. Míg az előző nap egy jól installált rendszerből léptünk ki és a fülünk számára a szerényebb közeg egyszerűbb hanggal párosult, amit nem értékeltünk eléggé a hangbeli veszteségek fényében, most tetszetős előadással köszöntött a rendszer. Közben csatlakozott a megszokott team egy része is, így újra végighallgattuk a lemezeket és most egyöntetűen jobban esett a hallgatásuk. Talán az ebből fakadó pozitív élmények hatására szabályosan rám lett szólva, ha már lúd legyen kövér, vissza az arany kábeleket, de most már a hangfalkábel is az legyen, illetve az RCA összekötő is az elérhető legnagyobb, a szinergia maximalizálása miatt! Mondhatom, eléggé meg lettünk lepve, bejáratatlanságnak, bizonytalanságnak nyoma sem volt, az erősítő áteresztő jellege teljessé vált, szinte tökéletes, élethű produkciót hozott minden műfajon. Mondjuk megtehette, az akusztika rendezettnek számít és a készülék állványon keresztül sem érhették el olyan káros rezgések, amik a hangképében megjelenhettek volna. A kábelrendszer áteresztő jellege kihozta az erősítőből a maximumot egy jól kontrollált, de megfelelően dinamikus energiaszinten.
A véleményem az lenne ezzel az erősítővel kapcsolatban, hogy nagyon jól reagál a környezetére, ezért akár nagyon magas hangzásbeli színvonalat is képes reprodukálni, messze többet, mint amit az árcédulája feltételezne, ha megadjuk neki az ehhez szükséges feltételeket. De ha valaki csak úgy bedobja a sarokba és úgy köti be, a körülményekhez képest, akkor is helyt fog állni, legfeljebb az igazi tudását nem fogja megcsillogtatni a tulajdonosa számára, amivel valójában a viszonylag egyszerű és letisztult külső alatt rendelkezik.
Műszaki adatok:
Kimenő teljesítmény 60W RMS /8Ohm, 90W RMS /4Ohm
Dac: Wolfson WM 8740
Analóg audio bemenetek: 4 pár sztereo RCA, 3.5 mm-es sztereo Jack
Digitális audio bemenetek: Koaxiális, 2db optikai, USB a BT100 Bluetooth adapterhez
Maximális/készenléti teljesítményfelvétel: 600/ kevesebb, mint 0.5watt
Tömeg 8.3kg
